AZ UTOLSÓ BLUES  
Írta: PASQUALE RUJU
Rajzolta: MAURIZIO DI VINCENZO

  MARKUNKBAN A VÁROS  
Írta: PASQUALE RUJU
Rajzolta: ELISABETTA BARLETTA

A Cassidy, ahogy manapság mondanák, minisorozat. Azért mini, mert van eleje és van vége. Vagyis egyetlen történet elmesélése.

Az, hogy mini, relatív: összesen tizennyolc részes. Vagyis ha olyan lesz a következő kötet is, amilyen ez az első, akkor nyolc lesz belőle, amíg elérünk a történet végére. Biztató. Manapság ritkák a lezárt sorozatok. Nem véget érni szoktak, hanem kifulladni, besülni, ellaposodni.

*

A Bonelli már nem egy alkalommal feszegette a határaimat. De eddig csak teológiai szempontból próbálkozott. A sztorijai döntő részében van valami misztikus, túlvilági szál. Ez a misztika döntő részben a halállal kapcsolatos: élőhalottak, kísértetek, zombik tömkelege van a képregényekben.

Én meg úgy olvasom, és élvezem őket, hogy egészen más meggyőződéssel bírok ebben a kérdésben mint amit a történetek tálalnak.

A más meggyőződésem lényege, a Biblia nem általános értelmezésével összhangban, hogy aki meghalt, az semmiről sem tud már, ami itt a Földön történik. Nem kandikál lefelé a felhők közül, nem vágyódik fel a pokolból, pláne nem valami közbülső helyen rágja a körmét, hogy vajon mi a fene történik majd vele.

Ha az a kérdés, hogy oké, de mi újság a halottak élőkkel való kommunikációjával? A szeánszokon nhát nem megjelennek a meghívott személyek?

A válasz tömör: nem! Akivel a kísérletezők kommunikálnak, az nem a szeánszba meghívott személy, hanem valalki más, aki csak megszemélyesíti a meghívottat. Az Édenben elhangzott mondat, „nem haltok meg” az egyik leggonoszabb, legfélrevezetőbb kijelentés volt. Éva felült neki. S ennek ülnek fel azóta is legtöbben.

Még Szerelmetesfeleségtársam sem hisz nekem és a Bibliának. 

A Cassidy-ben elsősorban nem erről van szó. Egészen más a dilemma. Erkölcsi 

*

Minden közösségnek, minden társadalomnak vannak erkölcsi normái. S bár jelentős eltérések is lehetnek, de ezek az erkölcsi normák jobbára a Tízparancsolatban összegezhetők. Erkölcstelenségről, bűnről beszélni csak úgy lehet, ha különbséget tudunk tenni, hogy mi az erkölcsös és a bűntelen.

Ahogyan Frank Turek rávilágított az Isten létét bizonyító, ateizmus elleni könyvében: árnyékról beszélni csak akkor van értelme, ha létezik a Nap. Mert annak a hiánya az árnyék.. A Nap viszont létezik akkor is, ha nincsen árnyék. Árnyék ellenben nincsen Nap nélkül. 

Abban, hogy mi a jó évszázadokon át konszenzus volt. A pozitív erények követendők voltak. Értéke volt a szerelemnek, s nem csupán a másik testének, nemi szervének a használatát jelentette. Értéke volt a becsületességnek, a megbízhatóságnak, a türelemnek, a pontosságnak. Értéke volt mindannak, ami az embert emberrét teszi. Ezek az értékek megjelentek a mindennapokban, de megjelentek a művészetben is. 

Nem voltak erkölcsösebbek az emberek mint manapság, csak az abszolút értékekben volt nagyobb konszenzus. Meg Isten létének az elfogadásában. 

Még egy kis türelem és a Cassidynél vagyunk! 

Ha egy irodalmi hős szembe ment a társadalmi normákkal, törvényekkel, akkor az jobbára valami magasabb cél érdekében történt: mások védelme, a szabadság kivívása, stb. A gazemberség, a becstelenség, a csalás, a lopás, a gyilkosság, semmiképpen sem az erények sorába tartozott. Robin Hood nem önmagának szerezte, amit megszerzett, Naszreddin Hodzsa nem önnön érdeke miatt vágta át a hatalmasokat, és bár önnön sérelme miatt állt elmés bosszút, Lúdas Matyi Döbrögi-verései magasabb erkölcsi célt szolgáltak. 

A magyar betyárok (egyébként téves, de minimum jócskán túlzó) legendája is Robin Hood-szerű hősöknek tünteti fel Rózsa Sándort, Sobri Jóskát meg a többieket. 

Valahonnan e tájról, a szürke zónából indulhatott az erkölcs korrodálása, értéktelenedése, illetve az értékek eltolódása, átalakulása. Egyébként erről már többször beszéltem. Írtam. 

Az eltolódás, átalakulás lényege, hogy gazembereknek, tolvajoknak, csalóknak, gyilkosoknak drukkolunk, hogy végére járhassanak a maguk gazemberségének, ahelyett, hogy az üldözőknek szorítanánk, hogy elkapják őket, és véget vessenek a gazemberségüknek. Régebben Sherock Holmes-nak, Miss Marple-nek, Hercule Poirot-nak Philipe Marlow-nak, Maigret-nek, Colombonak és Derricknek drukkltunk, hogy elcsípjék a gyilkosokat, ma meg az Ocean-típusó betörőknek, a Whiszkis és a Cassidy-féle rablóknak, meg a Lawrence Block által pompásan életre keltett betörőknek és bérgyilkosoknak. 

A ma hősei antihősök. És esetükben nem a jó, hanem a rossz győzelméért szurkolunk. A rossz győzelme csak akkor negatív, ha minket ér sérelem. Úgy általában már érzékenyítve lettünk a rossz tolerálására. 

Már Batman is szövetséget köt Jokerrel. Közeleg a világvége!

*

A Cassidy ennek hátterén marha jó képregény. Mert Raymond Cassidy profi bankrabló. Sőt, ha adott esetben szemrebbenés nélkül öl is, ha úgy hozza a helyzet. Vagyis Cassidy nem jófiú, hanem rosszfiú. Így szurkolunk neki. 

*

Cassidyt egy félresikerült rablás után a rosszul megválasztott társai egyike meglövi. Egy erdőben állt félre a kocsijával haldoklani. Egy fa tövében esik össze. Itt jelenik meg neki egy vak, fekete fickó, aki a szájharmónikáját keresi. Mer' hogy blues-zenész. 

A figura felajánl Cassidynek még másfél év életet, hogy rendezze a dolgait. Hogy miféléket, azt nem mondja meg. És csodák csodája, az ájult Cassidyre az orvos barátja bukkan rá az erdőben. Aki felnyalábolja, hazaviszi és azonnal meg is műti. Start másfél év! 

Amikor talpra áll, Cassidy elindul megkeresni a bankrablás többi résztvevőjét. Nem is annyira a pénz érdekli, mintsem a bosszú.

Ha emlékszel az erkölcsiség kérdésére... A Bosszúvágy Charles Bronson-ja gazembereken állt bosszút becsületes, de a törvényre nem támaszkodható emberként. Cassidy erkölcsisége odáig terjed, hogy az ellene elkövetett árulást meg akarja torolni. De nincsen semmi más, magasabb célja. 

*

Tisztázzuk: a lépték különbsége nem relativizálja, hogy bűn-e valami vagy sem.

Ha elveszem, ami másé, akkor végső soron nincsen különbség, hogy a szomszéd virágját szakítom-e le vagy milliárdokat síbolok el. A következményeiben természetesen van különbség, de a tett abszolút értékében nincsen.

Viszont ha leszakítom a szomszéd által ápolgatott, locsolgatott, pátyolgatott, metszegetett, táplált, virágot, akkor egyszerűen nincsen erkölcsi alapom ítéletet mondani afölött, aki milliárdokat síbol el másoktól, a közösből. 

A munkahelyemen értetlenül hallgatom a nevetve mesélt történeteket a kisebb-nagyobb stiklikről, okosba nyomott megoldásokról, amikkel többet lehetett kihozni az életből mint amennyi egyébként törvényesen járna, hogy aztán pillanatokon belül az országrabló O1G-nél és a bandájánál kössünk ki. Holott csak az „okosság” mértékében van különbség. A szálka és a gerenda effektusa. Kettős mérce. Amit szabad Jupiternek... 

S logikailag a következő elengedhetetlen kérdés, hogy aki kicsiben „okos”, az vajon szituációba kerülve „buta” lesz-e? Aki kicsiben átlépi az erkölcsi, törvényes határokat, az hatalmi pozícióba kerülve vajon azonnal az erkölcs, morál, etika és becsületesség mércéjévé válik? A pozícióban ülve már megveti az ingyenebéd lehetőségét, a helyzetével  járó kiváltságokat, a kapcsolatrendszerből fakadó kényelmességeket, költségkímélő lehetőségeket, a torta nagyobb szeletét?

Ilyenkor kell mindentudón összekacsintva bólogatni: „Aham, persze, hogy meg!” Majd álnaiv felismeréssel azonnal hozzátenni: „Ja, nem!”

 *

Ha hit és erkölcs szempontjából nézem, a Cassidy , fájdalmas kimondani, az ördögi elterelés iskolapéldája. Azért az, mert végső soron a bűnt dicsőiti. De legalábbis teljesen természetes, magától értetődő megoldásnak mutatja. Nem a rabló erkölcstelen, hanem az, aki a rablót megrabolja. És a rabló az áldozat, a rabló rabolója meg a gazember. Hiszen a rabló csak egy becsületes bankrablást hajtott végre, a fegyvert csak elrettentésül vitte magával a bankrablásra, használni nem akarta.

Maga a rablás egyébként meg piti dolog, hiszen kételkedik-e bárki is abban, hogy a legnagyobb rablók a bankok? Csak ők legálisan csinálják.

Az uzsora bűn. Az, hogy egy hétmilliós hiiteltől úgy szabadultunk meg nyolc év múlva, a futamidő felénél, hogy befizettünk már addig hétmilliót, és beletettünk a hitelbe egy akkor kilencmilliós házat. És ismétlem, a futamidő felénél voltunk! A hétmilliót a futamidő felénél már több mint kétszer visszaadtuk. Ismétlem: az uzsora törvényileg szankcionálható bűn! 

Szóval a képregény kétségtelenül szimpatikus hőse Cassidy, a bankrabló-zseni. Aki ha a szükség úgy hozza, szemrebbenés nélkül öl is. Segítségül hívva a barátait, a megbízható bűnözőket. Vagyis onnantól bűnszövetségben gyilkol. Bravó! 

Elsősorban azért, mert Cassidy mindvégig mégis erkölcsösnek tűnik, aki nem üt, csak visszaüt. Aki csak azért lő, mert őt lövik. Szóval ez esetben is drukkolunk Danny Ocean-nak. Csak itt másképpen hívják. És nem annyira intellektuális. 

*

A rajzok remekek. Bonellisen színvonalasak. A dramaturgia tiszta, a főszereplő indítékai, cselekedetei megokolhatók, érthetők. Ráadásul nagyon szimpatikus is a figura. Az, hogy átvágott áldozattá, sőt, hogy sebesültté válik, még szimpatikusabá teszi. Van jócskán cselekmény is, nem tökölődő moralizálás vagy misztifikálás az egész. 

Mi kell még egy jó képregényhez? Amikor, látod, még gondolkodni valót is nyújt? 

7/10
De csak az álságosság miatt, az erkölcs relativizálása miatt. Különben 10/10

Az alábbi kép egyben link is ám!

2025 júniusa, pünkösd. Pünkösdvasárnap a fiaméknál voltunk. Sajnos ritkán jutunk el hozzájuk, pedig Szigethalom nem nagy távolság. Kertet néztünk, fiam kezecsinálmánya, vasveretes csirkeólat csodáltunk (egyelőre lakók nélkül). babgulyást főztünk, ettünk, iszogattunk, beszélgettünk, sírva röhögtünk. Nagyon szeretek náluk lenni. Semmilyen szinten nem kell viselkedni, teljesen őszinték lehetünk mindenben.

Nagyon örülök, hogy immár vagy tizennégy éve együtt vannak. Bakker, ha belegondolok, a fiam anyjával csak három évvel töltöttünk együtt többet, de ebből pont az utolsó három volt gyalázatos, és akkor tulajdonképpen már nem is voltunk együtt, csak egy fedél alatt éltünk...