A Sergio Bonelii Editore olasz képregény-kiadó. Ha jártál már a blogomon, a név nem ismeretlen számodra. Dylan Dog, Morgan Lost, Dragonero, Dampyr, Tex, Suttogó Szél, Zagor, Julia, Nathan Never és még sok minden más sorozat kiadója. Be sem linkelem a listát mi mindenről írtam már, amit eredetileg ők adtak ki.
Magyar képregény-berkek nem egy kiadó foglalkozik a Bonellik magyarításával, és a múltban is előfordult, hogy innen amoda kerültek sorozatok. Jelenleg is több műhely tartja kézben magyarul a Bonelli műveit.
Jelenleg a Frike Comics, CSA Comics és az Anagram Comics ad ki magyarul Bonelli-dolgokat. Hála nekik!
Ez a mostani kötet is sorozat része, bár a borító erről mit sem mond. Úgy sorozat része, hogy önálló, teljes, kerek történet, de a Bonelli indított egy sorozatot az ilyen sztoriknak is. A sorozat olasz neve, meglepő fordulattal: Le Storie.
A Le Storie sorozatból is jelent már meg négy, jobbnál jobb kötet. Meg egy önmagában se füle, se farka is, de arra most hajítsunk spongyát. Ezekről, mármint a négyről írtam is. Ezeket még nem az Anagram, hanem a Nerp Blanco Comics adta ki.
Visszatérés Berlinbe
A végzet türelme
Egy ködös kisváros
Muzsik
Mellékes ugyan, de azt sajnálom, hogy az Anagram nem tartotta meg az előző négy kötet formátumát. Azok kezelhetőbbek voltak, és jobban illettek az egyéb Bonellik méretéhez is. A címlapon a felső harmadban, e sárga csíkban szerepeltették a sorozat címét, logóját is.
S ha már itt tartunk, még egy csöppnyi morgás. Aminek az okozója nem a magyar, hanem az eredeti kiadó. A magyar ugyanis csak átvette az eredeti borítórajzot, Aldo Di Gennaro alkotását. Aminek úgy nagyjából semmi köze nincsen a történethez. De tény, ami való, a Bonelli hajlamos a fantasztikus képregényeit semmitmondó, vagy a történettől eltérő témájú borítórajzokba csomagolni. Nem tántorítanak el, akkor is kedveljük a kiadványaikat.
Már csak azért is, mert adtak már ki önálló Bonelliket ezelőtt is. Nekik köszönhető Coney Island, A nagy Belzoni és az általam még nem olvasott A szemek és a sötétség, illetve a nemrég megjelent A Farkas küldetése is.
*
ALESSANDRO BILOTTA
(1977- )
Római születésű, sokszorosan díjazott képregény-, forgatókönyv- és prózairó.
Az 1990-es évektől kezdődően számos sorozat és önálló graphic novel alkotója Olaszországban és Franciaországban. Hazája legnagyobb képregénykiadója, a Sergio Bonelli Editore részére számos epizódot, illetve egy spin-off szériát is írt a Dylan Dog horrorsorozathoz, megalkotta a Mercurio Loi történelmi krimi-minisorozatot, több önálló történetet (köztük a jelen kötetet is) jegyzett a Le Storie antológiasorozatban.
Szintén ennél a kiadónál fut Eternity cimű, posztmodern-futurisztikus sorozata.
Korábbi ismert munkája a La dottrina (A doktrina) című disztopikus graphic novel, illetve a Valter Buio című sorozat egy szellemek kezelésére szakosodott pszichológusról.
PIETRO VITRANO
(1973- )
Szicíliai születésű képregényrajzoló, illusztrátor. A Sergio Bonelli Editore számára több epizódot készitett a Nathan Never sci-fi sorozathoz, illetve egyik rajzolója a MR WOLF cimů képregénykötetnek. Két könyvön müködött közre Alessandro Bilotta íróval a Le Storie antológiasorozatban. A Bugs Comics kiadó számára több epizódott alkotott a Samuel Stern horrorsorozathoz. Iróként is bemutatkozott egy illusztrált gyerekkönyvvel (Ubi Babu).
*
Szóval, ahogy mondottam volt, a Le Storie-sorozat önálló történeteket tartalmaz. A magyarul kiadott négy sztoriból három krimi. A Muzsik volt a leggyengébb, az egyfajta James Bond-valami. A krimik felettébb jók.
A Gyáva vidék Amerikába helyezett történet. Patinát ad neki, hogy a Salinas-völgyben játszódik. Ezzel két legyet ütöttek egyszerre a szerzők.
Az első légy: ha Salinas, akkor elsősorban Steinbeck, és ha Steinbeck, akkor elsősorban is az Édentől keletre. De csak első blikkre, mert másodikra természetesen az Egerek és emberek illetve az Érik a gyümölcs is.
A második légy: ha Salinas és ha Steinbeck, akkor a huszadik első fele, elsősorban a harmincas évek, mint időpont.
Van egy harmadik légy is, de az nekem eddig kimaradt. John Fante Kérdezd az út porát című könyve. Amiből az előszó szerint a képregény konkrétan idéz is. Felírtam a listámra, e-könyvben nem leletem, na majd a könyvtárban...
Ja, igen. A Bonellikben felettébb szókatlan, de van előszó a történethez. A Fante-könyvet onnan tudom. A Salinas egyértelmű hívószó volt a Steinbeck-hez és a sztori történelmi idejének a belövéséhez.
*
Nem is tudom minek nevezzem a sztorit... Persze, ha akarom krimi. Úgy egyszerűbb dolgom van. Vagy lélektani krimi, bármit is jelentsen a szó?
A kisvárosban egyetlen ember száll csak le a vonatról. Ő sem jószántából érkezett ide. Rendőr, akit úgy küldtek, hogy segítsen a helyi nyomozónak. A neve Hazael Sullivan.
Hazael tulajdonképpen hazaérkezik a poros kisvárosba. Amit a nemrégiben a világra küldött gazdasági világválság csak még porosabbá, reménytelenebbé tett.
Az állomáson egy másik rendőr várja. Más súlycsoport, más korosztály. A két zsaru ismeri egymást. Régről. Az érkező még azt is tudja a fogadótól, hogy a kisvárosban szinte egyedüliként: imád olvasni. Egy zsaru! Most mondd!
Az érkező, tudod, Hazael a neve, azért érkezett, mert a vidéken elraboltak és meggyilkoltak egy lányt, s neki természetesen a gyilkos kilétének a kiderítésében kellene segítséget nyújtania. Rablóból lesz a legjobb pandúr, ha érted: Hazael a múltban nem volt éppen szent.
S aztán az történik, hogy Hazael voltaképpen már másnap tudni véli, ki a gyilkos. Nofene! Mi a szösz? Gyors a pasi, nem?
A hazatérés momentumának a képe kicsit most kavarodik bennem. Ugyanis rögtön a Gyáva vidék után olvasom az Alvilág című betontömböt, s annak az alapmotívuma, legalábbis a második résztől szintén arról szól, hogy a rossz fiú hazatér. Csak ott nem lesz belőle jó fiú, ő az öccse gyilkosát keresi. Bár az erkölcsi súly nem az ő oldalán van, de teljesen jogos, amit képvisel. Az ahogy már annyira nem. Hazael mindvégig a jó oldalon marad.
Szóval össze kell szedem magamat, hogy a két sztori össze ne keveredjen, mire írás lesz belőlük itt, a blogomon.
*
És most azon morfondírozok, mit mondjak el a sztoriból, anélkül, hogy a slusszt elárulnám. Talán az még nem spoiler, hogy Hazael hazatérése a múlt felelevenedéséről szól. Arról, hogy ami volt egykor, az marhára nem ugyanaz ma, és a tegnap vissza nem hozható, de simán befolyásolja, meghatározhatja azt, ami ma van.
Ez valahogy általánossá lett nagyon sok műfajban. A szereplő a mában kódorog, megy erre-arra, s közben azon studírozik, hogy ami egykor volt, mi is volt, hogyan is volt, majd találkozik a múlt darabkáival, szerves képződményeivel, és az egykori közös ezmegazok vissza-visszajönnek, vissza-visszaütnek, jelen eseményeket generálnak. Családi kapcsolatok, szülő-gyerek, tesói viszonyok, szerelmek, barátságok, kiskamaszok, nagykamaszok egymás közötti genyózásai, kicsinyes, de életre szóló, meghatározó szemétkedései, a múlt kultikus alakjai, akiknek a figurája ma már senkinek sem mond semmit, és az életükben is csak azok tudták, kik ők, akik személyesen ismerték őket.
Ha például azt mondom, hogy Kalapos, ugyan tudod-e, kiről van szó? Csak akkor tudhatod, ha a nyolcvanas években a Harrer Pál utca környékén laktál: Kalapos egy gondnokféle fazon volt a Harrer 12 környékén.
Szikár, szivars- vagy inkább sáskaszerű figura volt. A legforróbb nyáron is hosszú nadrágot hordott, fekete, vászon pantallót, nyakban a szőrös mellkasáig szigorúan kigombolt, rövidujjú inget, és állandó viseletként egy talán a fejére ragasztott, rövid karimájú, szalmából font kalapot a fején. Tudod, ami szövetből elegáns, szalmából meg nevetséges. A névadást tehát tisztáztuk. Mindenki a hülye kalapja után hívta őt úgy, ahogy. Rajta ragadt.
S Kalapos marha szigorú volt, mindenkivel perlekedett, veszekedett. Elsősorban az utcán bóklászó, kulcsos gyerekekkel. (Ma még érthető ez a kifejezés? A hetvenes-nyolcvanas években azokat a srácokat hívták így, akik az iskolából egyedül hazamenve (!) ledobták a sulitáskákjukat és rohantak is ki a többiekhez az utcára, a parkba. Szülői, felnőtt felügyelet nélkül. Mer' a szülők dolgoztak. S hogy el veszítsék, tudjuk, milyenek a kissakcok, a lakásjulcsot egy madzagon a nyakukba akasztották.) Akik szerették bosszantani a Kalapost. Nagy bátran, távolról ingerelték ahogy a nagyvadakat az állatkertben szokás: a vasrag vasrács biztos védelme mögül. Csak esetünkben a távolság volt a vasrács.
S a főszereplő ott jön-megy a múlt élő mementói között, felkeresi a régi helyeket, az eszébe jutnak a nagyon fontos dolgok, találkozik az egykor az életét meghatározó emberekkel, kimegy a temetőbe a fontos sírokhoz, bemegy az egykori kocsmába, ahol a csapos felismeri, elmegy a régi helyekre, majd jön a konfliktus, életre kel a múlt, vagy annak következményei.
Nem is folytatom, úgyis ismered ezt a feelinget.
Na, ez van a Gyáva vidékben is. Hazael nyomoz a lány gyilkosa után, közben elrabolnak egy újabb kishölgyet is. A megoldás természetesen a fokozatosan feltáruló múltban gyökerel, és komolyan megrázó.
*
A rajzokról: Bonelli. Ezzel mindent elmondtam.
A kiadó alapvetően nem kísérletező kedvéről híres. Kitalált egy stílust, és ettől csak fehér holló ritkasággal tér el , de akkor sem merészen kalandozó, csak önmagához képest más.
Ennek a stílus fő jellemzője, hogy hiperrealista, szigorúan szabályos oldalképekben, kétféle képkocka-méretben gondolkodik és fekete-fehér. Ha még nem láttál Bonelli-képregényt, fumettit, de Fazekas Attila rajzoltat igen, akkor majdnem teljes képed van arról, miről van szó.
Természetesen az egyes rajzolók stílusában vannak eltérések, nem arról van szó mint az újabb Asterix vagy Lucky Luke képregény esetén, hogy az eredeti szerzők híján az újak az ő teljes stílustárát alkalmazva írják, rajzolják meg az új történeteket. Teszem hozzá, ami a maga helyén tökéletesen jogos, érthető és rossz is lenne, ha nem így lenne!
A történetek műfajában is van egy határozott irány. A Bonelli kalandban gondolkodik, bármiről is legyen szó, Fantasy, horror, western, krimi, sci-fi a fő csapásuk. Biztosra mennek. Különösen azért, mert rendre akad a történeteikben olyan elem, olyan fordulat, olyan szempont, ami aztán kiemeli a fő csapás általános jellemzőinek a megtartása mellett is a maga óceánjából a műveket. Ezért van, hogy bár a horrort egyáltalán nem, a westernt kevésbé szeretem, a Bonellitől meg mégis csak.
A Gyáva vidék nem tér el a bevett formától, tartalomtól. Vagyis marad a kétféle méretű, szigorúan szabályos képkockába feketén-fehéren rajzolt, reális ábrázolás, ez esetben a krimi a műfajunk, noire-os beütéssel.
Szóval minden olyan kis csuda szabályos. Csodát ne várjunk. Csak csuda jó szórakozást, két csavarral a végén. (Tudod, barkácskönyv, ahogy az ilyenekre Szerelmetesfeleségtársam reagálni szokott.)
Azt mondtam, hogy kikapcsolódásnak, picit izgulásnak tökéletes a Gyáva vidék. A címről annyit, hogy a Molyon egy felhasználó-társ azt írta, hogy nézte a címet és a borítót és nevetnie kellett. Kérdeztem miért, azt mondta, ellentmondásos. Én meg hozzáteszem, hogy amiképpen a Bonelli a borítókban sem dönt túl szerencsésen, úgy a címválasztásai is visszásak néha. Önmagukban jól hangzanak ezek a címek, de a sztorira sokszor nagyon nehezen vonatkoztathatók.
Ebben az esetben is erről van szó. Nagy eséllyel arra játszottak, amire nagyon sok történetben is, nagyon sokszor esetben: valami nagyon jól ismert momentum, helyszín, szereplő felhasználásával azonnali kapcsolatot építenek a mű és az olvasó között. Ez esetben, ugye, kapásból beugrik Cornic McCarthy regénye, a Nem vénnek való vidék. S mindegy, hogy a könyv, vagy a belőle készült film ugrik be, az asszociáció révén egyfajta kapcsolat máris van. Akkor is, ha aztán maga az asszociáció tévesnek bizonyul. A tévedés frusztrációját azonban a történet sodra úgyis elmossa.
A képregény viszonyítva jó vagy nem jó. Van egy másik hasonló fumetto, amit olvastam, a Coney Island. A különbségek ellenére is sok hasonlóság van a két kötet tartalma között. Az is igaz, hogy a Coney Island vaskos, a Gyáva vidék százhúsz oldalával szemben háromszáz oldalas. Vagyis több tere, ideje van mindenre. Elsősorban a jellemek árnyalására. De mégis, ha a Coney-t veszem viszonyítási pontnak, akkor a Gyáva vidék halványabb, felületesebb és távolságtartóbb. Azt hiszem, ezért volt némi hiányérzetem miután elolvastam.
Azonban tény: ha nem viszonyítok, akkor egy remek, csavaros, megdöbbentő, szívszorító krimiféleséggel leszünk gazdagabbak.
Anagram Comics, Budapest, 2024, 120 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155947346 · Fordította: Ciuti Sara, Farkas Ábel
7,5/10
2024 július/augusztus fordulónapok, a nyaralás vége, a régi élet új kezdete. Múlt hét szombaton jöttünk haza Gyuláról. Ma vasárnap van.
Mirtill, a házigazdáink feleség-szakasza indulás előtt mondta, hogy:
– Kilenc éve lakunk Gyulán, s persze a mindennapok, a gyerekek, akikből van három, a munka, a tanítás, az apartmanok, az Erdélyben lakó szüleim, itt a nagymama, de ennek ellenére mégis úgy érzem, hogy kilenc éve, nyaralok.
És mosolygott kedvesen, mirtillesen, csillogó szemmel, nem agitációs célból.
Mert, hogy előtte meséltük nekik, hogy immeg bennem is beindult a gyulaivá-levés igénye, szakadnak elfelé a kötelek. Hogy mi lesz belőle, lesz-e belőle bármi, fogalmam sincsen, de ahogy kinyílt bennem a világ, mielőtt Szerelmetesfeleségtársam megérkezett az életembe, és pont olyan mindenféle alakja volt, hogy a kinyílt világom társalakú űrjét betöltse, talán most is erről, vagy hasonlóról van szó. Nem tudom.
*
A héten már dolgoztam. Az első munkanap fékezett habzásún telt el, nem kellett semmire húznom a számat, nagyon laza volt, de valami nem ugyanaz. Pedig semmi se változott. Vagy ez a baj? Miközben mégis van változás: az egyik problematikus figura többektől bocsánatot kért az elmúlt hetekért. Ami nem semmi fordulat. Értékelendő.
– Majd ha a munkátok és a türelmetek értéke a béredben is jelentkezik, akkor beszéljünk fordulatról! – hepciáskodott lényeglátó szerelmesem. Ezzel sem egyszerű vitatkozni.
