A Tex olasz képregény-sorozat. Az első száma 1948-ban jelent meg. Azóta meg folyamatosan, és a mai napig százezrek olvassák világszerte. A sorozat gazdája eredetileg a Sergio Bonelli Editore nevű kiadó, amelynek roppant gazdag a palettája főhősökben. Igen sokat írtam már a kiadványaikról. Dragonero (amelynek a kiadásáról a Frike Comics éppen a napokban mondott le, fogyási problémák miatt; a csuda vigye el4), Morgan Lost, Dampyr, Diabolik, Julia, Zagor, Suttogó Szél, Nathan Never, mind az ő hőseik. Amik, akik magyarul is megjelentek. Olaszul többen vannak.
Magyarországon jelenleg két kiadó is jelentet meg a sorozatból köteteket. Az egyik a CSA Comics, a másik a jelenlegi füzet kiadója, a Frike Comics. Az előbbi egy Tex Classic sorozatot indított, az utóbbi két formátumban, egy hatalmas méretű sorozatban és ebben a kb. A5-ös méretűben jelentet meg köteteket. Füzeteket. A hatalmas az kötet, fekete-fehér, hosszú történetekkel, az utóbbi színes, vékonyka, negyvenhat oldal. Szóval Tex-ben egyre gazdagabb a magyar képregény-olvasótábor, lehet örvendezni.
Tex vadnyugati revolverhős, vö. Lucky Luke. Csak a történetei egyáltalán nem vidámak. Többről már írtam is, itt a blogomon.
1. A könyörtelen
2. Patagonia
3.Gyilkosok
Tex Classic 1. – Két zászló között
Megszoktam, hogy a Bonelli-kiadványok sorozatos kötetei vaskosak, alsó hangon száz oldal körül vannak. Amikor megérkezett ez a füzet, csudálkoztam is, mert vékonyka, negyvenhat oldalas. Az ára is a dupláját ígérte. Vannak egyedi, átvett Bonelli-füzetek, amelyek ekkorkák. Más kérdés, hogy azok eddig nem is voltak az ínyemre valók.
Az általam olvasott négy Tex-ből három nagyon tetszett, egy nem annyira. Ez a vékonyka a két kategória között helyezkedik el.
*
zínes. Ami a Bonelli dolgaiban viszonylag szokatlan, de nem példa nélkül való. Nincs semmi fenntartásom a színesség ellen, de valahogy megszoktam a fekete-fehéret, mert az a Bonelli-hősöknek nagyon jól áll.
Amikor belelapoztam a füzetbe, első nézésre nem nyertek meg a rajzok. Másodikra már cöccögve helyben hagytam, hogy nem rossz. Aztán ha nem is lettem lelkes, de elismerőn bólogattam, hogy na, csak jó ez. Vagyis nem feltétlenül adja el magát az ábrázolás, ha csak átabotában pislogunk rá. A lényegük a tartósabb kapcsolatban domborodik ki. Szétszórtam néhányat a bejegyzésben, hogy fogalmad lehessen, miről is van szó. Láss, nézz és bólogass te is!
*
A történet bosszútörténet. Az mindig hálás. Aztán vagy sikerül a megvalósítás, vagy nem. S ha bosszú, akkor persze nagyjából bármi az eszünkbe juthat. Nekem például a szép emlékű indián, Charles Bronson vonatkozó filmjei. Vagyis nagyjából bármelyik.
Tex édesapját metgörik a rosszak. Tex-szel is ez a terv, de nem válik be. Hogyan is lenne akkor hetvenöt éves sikerszériája? S mert Tex az Tex, pisztolya van, kettő is, és a Vadnyugaton vagyunk, a rosszak nyomába ered. Bizonyára figyelmetlen voltam, de első olvasásra nem derült ki a számomra, Tex-apunak miért is kellett a préribe harapnia. Végső soron neki mindegy, nekem meg jó, hogy így történt, mert nézhetem, olvashatom Tex bosszútörténetét.
A rosszaknak van egy nagyon rossz főnöke is, aki nem általában nagyon rossz. A világ felé a böcsületes gazdag ember képét sugallja, és csak stikában követi, követteti el a nagyon rosszaságokat. Tehát a nagyon rosszaságában benne van a gyalázatos képmutatás is.
Tevékenységi körébe felvette a marhalopásokat is. S mert ott biztonságosabb túladni a lenyúlt csordákon, átviszi, terelteti őket a határon, ahol már van egy bejáratot orgazdája. Aki valamikor rendes, dolgos vadnyugati polgár volt, de a családja rosszkor volt rossz helyen, és nem is élte túl ezt a szerencsétlen csillagzatot. Apu nem volt jelen, bosszút esküdött, mert a törvénnyel nem sokra ment. A Vadnyugaton vagyunk, kizárólag ott történhetett ilyen. Ezért ő is bosszút esküdött, átállt a sötét oldalra, és gazember lett belőle is. A történetből kiderül, hogy a párduc nem változtatja meg a foltosságát, aki genetikailag böcsületes, az bizony az is marad, ha a fene fenét eszik is. A rosszemberség csak maszk, köpönyeg, álca. Miközben persze követ el rosszemberséget. Ez a történet dramaturgia gyenge pontja, de deus es machina-nak kiváló.
A határon inneni rosszembernek vannak ellenségei. Mert az, hogy rosszember, kilóg a maszk, a köpönyeg, az álca mögül. Legalább azok nem kedvelik, akiknek valamikor volt marhájuk, de azok már a határ túloldalán legelnek. Ezek a megkárosítottak összefognak, és mert a törvény vadnyugati, hát a kezükbe veszik a feszültséget, és a saját módszereikkel szándékoznak enyhíteni: a rosszember nyomába erednek. Mintegy Tex természetes szövetségeseként.
A végeredmény felől kétség sem lehet!
*
A helyzet az, hogy a történet olyan kis... hm... rendben levő. És pont. Teljesen élvezhető, izgulható, és nagyjából feledhető is. Mint a rágógumi: amíg a szádban van és íze van, addig élvezetes, de sem folyadékot, sem táplálékot nem ad a testednek, maximum a rágóizmokat dolgoztatja. Az is valami, addig sem pihennek. Bár a reggeli tornával nem ér fel ez a mozgás.
Frike Comics, Dunaharaszti, 2023, 54 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155891595 · Fordította: Nagy-Mihály Ágnes
7/10
2023 decembere: már csak egyet kell aludni Szentestééig. Nem tudok mit kezdeni a karácsonnyal. Az köztudomású, hogy egészen biztosan nem ekkor született Jézus, tehát az ő születésnapját nem ünnepelhetjük. A vele járó csilivili nekem nagyon sok. Az értelmetlen költekezés, főzőcske-hegyek megint csak. Viszont ekkor vagyok együtt egyszerre a két gyerekemmel. Ami meg nagyon jó.
Tegnap Szerelmetesfeleségtársam még dolgozott, Reggel, bár szabin voltam, keltem vele. És mentem Ofi barátom garázsához, mert cserélték a kapuját. Ofi, ugye, külföldön él az övéivel, én vagyok eföldi helytartója. Szerencsére gyorsak voltak a kapucserés srácok, nem kellett visszamennem, megvárható volt a munka. De mocsok egy hideg szél fújt. Aztán kicsit írogattam, kitakarítottam a fürdőt, felsepertem a konyhát, lemostam a csempét, a falra szerelt szedőcuccokat, a tartójukat, kimostam a konyhaszőnyeget, leszedtem a száraz ruhákat a fogasokról, majd megsütögettem az ebédhez a krumplit, meg minden mást, mirelitből. Egy pici szunyóka, írogatás, aztán mentünk bevásárolni, hogy elköltessünk ötvenezret. Persze ebben volt négy ajándék is, bár nem nagy értékű.
*
Ahogy tegnap írtam, a laptopomra visszaállítottam a Windows Hello-problémás oprendszert. Tegnap találtam egy módszert, miképpen lehet kikapcsolni a Vivaldiban. Csak éppen nem lehetett. Bosszantóbb volt, hogy a Win-t sem tudtam Pro verzióra frissíteni: beírtam a tökéletesen legális kódot, „Tovább”, és csak tekert-tekert... Rendszertisztítás CClanerrel, Advanced System Care-rel, annak is a pro változatával, hozzáadva a letölthető rendszerleíró-takarítóját, és láss csodát, frissült a Win. Ma reggel jutott eszembe, hogy hátha a takarítás megoldotta a Vivaldi Hello-s problémáját: és képzeld, igen, megoldotta! Szép az élet!
Immár csak arra kellene rájönnöm, SzFT telefonja miképpen képes teljesen random, a címjegyzékben nem szereplő számok felhívására. Hallottál már ilyet?
Mondjuk olyanról hallottál már, hogy egy hívásnak nincsen elindítója, és a vonal mindkét végén kicsöngenek a telefonok? Kétszer is megtörtént ugyanazzal a személlyel és velem. Szerinted?
Néha gyűlölöm a körülöttünk levő technikát. Meg azt, hogy annyira balfék nem vagyok, hogy ne lenne néhány ötlet-lehetőségem, de közben annyit meg nem tudok, hogy ne kelljen órákat mókolni ilyen szirszar, de nagyon zavaró problémákkal. Brrr!
