Szöveg: Mauro Boselli
Rajz: Pasquale Frisenda
Amikor Giovanni a Frike Comics-tól megkérdezte, melyik képregényük volt már a kezemben, mi van meg itthon, akkor elmondtam neki, hogy például a Tex-hez semmilyen formában nem volt még szerencsém. A könyvtárban sem találkoztam még vele. (Van belőle, de csak valamelyik fiókkönyvtárban, én meg a központiba járok, a Szabó Ervin térre.)
A kötegben ott volt a Patagónia. A kocsiba behuppanva ezt nyitottam ki elsőként. Némi alapismeretem volt róla. Például az, hogy letaszította a hosszú ideig piacvezető Dylan Dog-ot a könyvpiaci trónjáról. Meg hogy vadnyugati történet, nincsen benne semmi földönkívüli, semmi metafizikai, semmi transzcendens. Amerika van, lovak, indiánok, cowboyok, Coltok, ilyesmik. Ami, ugye, önmagában zsáner. Csak kérdés, van-e még rajta bőr, amit le lehet húzni róla?
A külcsín
A Tex kilógott a kupacból. A többiek maradtak a normál, körülbelül A5-ös méretnél. A Tex nem aprózta el! Kicsivel nagyobb mint A4-es méret. Ami önmagában nem probléma. De összefüggéseiben azzá lesz. Túl nagy. Ugyanis kinyitva, ugyebár már egy kicsivel tágasabb, mintha egy A3-as papírköteget tartanék a kezemben. Ekkora méretet már nem lehet akárhol olvasni. Például lefekvés után, ágyban sem. Mert kényelmetlen. Javítok: nem csak hogy nem lehet akárhol, hanem csak valamivel alátámasztva (ágy, asztal, kocsiplató, síktető, stb.) lehet kényelmesen a magunkévá tenni.
S nem csupán túl nagy, hanem a kifizethetőség érdekében puha a borítója. Vagyis nyeklik-nyaklik jobbra balra, mert nem csupán nagy, semmi tartása sincsen. Viszont a kötése stabil, bírja a nyeklást-nyaklást, eszébe sem jut lapokra hullani, nem törik a gerince sem, vagyis nagyon jól sikerült a kötés!
Még ne nyissuk ki a könyvet, ragadjunk le a borítónál. Amit egyébként a kötet rajzolója készített. A rajzok ismeretében elképesztő, milyen profizmussal tudta a fedlapot kiherélni! Az ide került rajz ugyanis annyira semmitmondó, hogy ilyen tulajdonképpen nincs is több a könyvben. S nem csupám semmitmondó, de hiányol minden egyensúlyt, harmóniát. S hogy lehessen még fokozni: mintha vízfestékkel színezték volna. A két főalak, Tex és a hozzánk közelebb eső indián arca olyan mintha valami súlyos bőrbetegségben szenvednének. Az utóbbiét egyébként értelmeznem is kellett, a színek annyira elvitték a karaktert meghatározó vonalakat.
A kötet alcíme, Patagónia pedig jelentéktelenségével úgy tapad a hatalmas Tex felirathoz, mint aki tudja, hogy az összes identitása attól függ, és iszonyodik a gondolattól, hogy semmitmondása miatt egyszer csak kitörölhetik a borítóról. Elképesztőn rossz mind a szöveg elhelyezése, mind a betűméret megválasztása.
Kegyelemdöfés: a nagy méretet és a nyeklés-nyaklást nem indokolja az egy oldalra átlagosan jutó képkockák száma sem. Az ugyanis öt-hat. Vagyis teljesen átlagos mennyiség. Ennek akár örülhetnénk is, mert sokkal jobban élvezhetők a rajzok részletei, s mint majd meglátjuk, van is mit élvezni. De mi, elégedetlen olvasók telhetetlenek vagyunk, semmi sem jó nekünk: nem élvezzük a nagyságot. Az öt-hat képkocka ugyanis akkora, hogy át kell állítanunk a tekintetünk fókuszát, hogy a rajzok kiadják magukból a zsenialitásukat. (Majd meglátod hogy nem túlzok.) De komolyan fókuszálnom kellett, mitöbb a könyvet kicsit távolabb tartanom, hogy átlássam, hogy lássam az oldalt. S mert a nagysága és a puha borítója miatt nyeklik-nyaklik, hát tette a dolgát, Főleg asztallap, öl híján. S mert nincsenek péklapátnyi tenyereim, hát nyeklett-nyaklott is rendesen! S mert ezt tette, a lapszéli képeket rendszeresen elvesztettem, úgy kellett felemelnem a lapokat, hogy visszaszerezzem őket.
Összehasonlítás végett gyorsan lekaptam a polcról a Táltos kiadású Zorád-sorozatom néhány darabját: Pompei utolsó napjai, Könyves király, Az időspirál, satöbbi. Ezek a füzetek legalább akkorák, mint a Tex. Csakhogy nem ennyire vastagok, és bár nem kemény fedlaposak, a borítójuk mégis vastagabb papírból van. Ezáltal van tartásuk. Egy oldalon pedig hat-nyolc képet látunk. Tehát mindenképpen olvasóbarátabb, átgondoltabb kiadványok.
Ért még egy tipográfiai hökkenet: amikor kinyitottam a könyvet, nem találtam szennycímlapot, címlapot: egyből a legalább tizennégyes betűmérettel szedett előszó fogadott. Alatta pedig a kolofon. A következő két oldalon egy hatalmas Tex logó sajátítja ki. Majd kezdődik is a képregény. Enyhén szólva sajátos megoldás. Mintha a tördelő életében nem találkozott volna még könyvvel. Az összhatás kimondhatatlanul gagyi benyomást kelt.
S ezzel minden rosszat el is mondtam Tex-ről. De csakugyan mindent ám! Azért mertem ennyire vérszomjas lenni. Innentől minden más dicséret és önfeledt élvezkedés.
A Patagónia története
egy szokásos sztori, Hollywoodnál azért sokkal jobban árnyalva. Mi magyar olvasók még nem untuk meg Tex-et Észak-Amerikában, nem volt rá alkalmunk, de máris utazunk egy kontinenst, és ugrunk is le, délre. Azt mondja a fülszöveg, olaszul eddig 731 (!) Tex látott napvilágot. Odaát tehát jogos lehetett a vágy, hogy Tex-et valami más környezetben is megfigyelhetővé váljpn.
Ja, hogy kicsoda Tex? A navahó indiánok között élő fehér ember, törzsfőnök, akinek a felesége is navahó, a fiatalembernyi fia pedig, ebből adódón, félvér. Old Shatterhand pepitában. De tényleg. Erős, befolyásos, becsületes, talpraesett, jól harcol, kiváló stratéga, amerikaiasan jóképű és minden hasonló.
Tex-et meglátogatja Argentína katonai attaséja. A segítségét kéri. De a képregény nem itt kezdődik. Sok oldalon keresztül azt látjuk, hogy fura indiánok támadnak meg fehér emberek által őrzött erődöket, elpusztítják, illetve rabláncra fűzve elhurcolják a lakóikat, s utánuk csak az üszkös romok.
Tulajdonképpen engem már ez a felvezetés levett a lábamról, s megvett kilóra. Az indián portyák képei annyira szuggesztívek, annyira filmszerűek, hogy az nem igaz! S mert de, igaz, a Tex teljesen a kezembe ragadt.
Szinte hallottam a surranó lábak, a nyílvesszők halk suhanásának a neszeit, majd a teljesen némaságban meggyilkolt katonák lehulló tetemeinek zaját, éreztem a puskapor szagát, és átereztem, amennyire olvasóként tudtam, a lándzsa által átvert ember kínját, majd a láncra fűzött rabok reménytelenségét, amikor maguk mögött hagyják a felperzselt erődöt.
A bevezető története azt mutatja, hogy egy lázadó patagóniai indiánfőnök miként veszi a kezébe a népe igazságát, és miképpen próbálja a helyére tenni a fehéreket. Nem lesz szimpatikus a módszere. A helyzet tragédiával fenyeget, mert egy olyan mundéros tábornok kerül a hadsereg élére, aki a zéró tolerancia híve, és az indiánok teljes kiirtására készül. Tex feladata, hogy megakadályozza a vérengzést.
Tex a fiával útrakel Patagóniába, hogy ezt megakadályozza. A tapasztalata által, ami Észak-Amerikában már nagyjából végbement.
Tex tehát utazik, megkezdődik a béketeremtés, ami bizony sok harccal jár. Nem mesélem el részletesen, hosszú lenne. A történet izgalmas és meglepően összetett.
Az alakok
Az alakok szó alatt, hiába van szó képregényről, nem a képi megfogalmazásra gondolok, hanem a szereplők jellemének a megformálására és megjelenítésére.
Western-történetet olvasunk. Egy western-történet sokfajta lehet. Mivel a műfajban már annyi, de annyi alkotás született, hogy óhatatlanul kialakultak bizonyos kliséi. Ilyen klisékből áll Tex alakja is. Az emberiség, az emberség oldalán álló, magányos hős (aki itt nem teljesen magányos, hiszen a navahók főnöke, fia van), sziklaszilárd jellemmel, találékonysággal, s mindenféle jellem-jóval.
Talán éppen a kiemelkedő egyénisége teszi Tex alakját kliséssé, élettelenné. Olyan bárhol, bármikor felhasználható pozitív hős. A történet és a képregény egészének szerencséje, hogy a kapcsolatai és a körülötte levő egyéb szereplők egyáltalán nem ilyenek.
Jó példa erre például a Tex-szel és a társaival szembeforduló áruló indián tetteinek az (át)alakulása és a Mendoza ezredes kapcsolatának alakulása hősünkkel. Mendoza az a főkatona, aki a lázadó indiánfőnök elfogására küldenek, és aki egyáltalán nem úgy gondolkodik mint a hadsereg főparancsnoka: iparkodik elébe menni a vérontásnak. De adott helyzetben komoly háborúba kerül a lelke, mert döntenie kell, hogy katonaként vagy magánemberként viszonyuljon egy adott helyzethez, meddig lehet türelmes, s hol van a határa a megbocsátó passzivitásnak?
Az ilyen egyáltalán nem apróságok árnyalttá, hitelessé teszik a történetmesélést.
A képi megfogalmazás
egyszerűen gyönyörű. Nem tudok belekötni.
Nézd csak meg a fenti képen az alak tekintetét! Egyfelől van neki olyan. Másfelől hihetetlen összhang van az arc és aközött, amit mond. S ez általános az egész képregényben, minden portréra.
De van, hogy egy testtartással, a környezettel mondja el a művész a véleményét a vérontásról.
Ugyanilyen plasztikusak a mozgások ábrázolásai, bármiről is legyen szó, távoli nagytotálról vagy közeli harci jelenetről.
Tehát egyfelől, minden klisé ellenére nem egysíkú a történet, és az árnyaltságot a képi megfogalmazás még inkább aláhúzza.
*
Nem tudom, milyen a többi Tex. Ha ilyen, máris értem, mire fel a sikere. Tegnap és ma a Kockás magazint olvastam. Okada, Rahan, Dr. Justice. Ezek miatt vettem meg. Nem tett jót a tetszési indexüknek, hogy most fejeztem be a Tex-et. Semmilyen szempontból sem: sem a forgatókönyveik, sem a grafikák megítélésének. Nincsen velük baj. Csak a Tex feljebb áll a lépcsőn. Úgy egy fordulóval. De tényleg.
A csudába! Tényleg ennyi hely és pénz ebben az otthonban nincsen! Mondom én, hogy mit tettél, Giovanni? :-D
Hálás köszönet a recenziós példányért a Frike Comics-nak!
Frike Comics, Budapest, 2021, 232 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155891274 · Fordította: Ludmann Ágnes
9/10
2022 áprilisának az első vasárnapja és hétfője Ma, ha elindulunk Szerelmetesfeleségtársam édesanyját felköszönteni, takaríthatjuk a havat Füstiről, kis drága Yaris-unkról. Erre varrj gombot! A fülemben az Ars Nova Android Domina című lemeze muzsikál. Ez ma a harmadik Ars Nova lemez, amit meghallgattam. Olyan ELP-szerű zene, ha ez mond valamit.
S tegnap újra győzött a Fidesz, és bent van a Parlamentben a Mi Hazánk is.
