Erle Stanley Gardner-rel kamaszkoromban kezdődött a szimpátiám. Nagyjából mit sem tudva arról, hogy ki méltán híres és ajánlottan olvasandó krimiszerző, egyedül Agatha Christie neve mondott valamit, egyszerre csak belevettem magamat az Albatrosz és a Fekete Könyvek sorozatba. Szinte válogatás nélkül olvastam, ami a kezem ügyébe került. Azért volt pár név, ami kiemelkedett számomra a sok közül. Az egyik és legfontosabb Gardner-é volt. Utána sorakozott még Ellery Queen és Chandler, de jó pár lépéssel lemaradva Gardner-től. A Duna partján olvasgattam ezeket a krimiket, jobbára egy a nádasban megbúvó kis csónakban ringatózva, az anyai Gőz nagyszülők szomszédainak, a Földi családnak gebinbe kiadva a nyári szünet néhány hetére. Hogy a viharba tudtam ott órákig kényelmesen olvasni, fel nem foghatom, visszaidézni meg nem tudom. Csak az van meg, hogy hihetetlenül jól éreztem magamat.
Mielőtt rám tört a krimi-láz, jó sznob módjára finnyásan, a kisujjam eltartva pöcköltem odébb magamtól a műfajt. Mert azt olvastam róla, hogy nem is igazi irodalom. Hogy csak léha szórakozás. Aztán valami kattant bennem, és hánytam a fittyet az előbbi véleményekre, és uccu neki, fejest a krimiáradatba. Perry Mason sztorijai mindent vittek.
Gardner 1933-ban alkotta meg a figurát, hogy aztán vagy nyolcvan regény főszereplőjévé tegye, és eladjon a Mason-figurával háromszázmillió könyvet. Ezzel a háromszázmilcsivel a harmadik legnagyobb példányszámú sorozat az övé (a második R. Stine Libabőre, az első természetesen Rowling Potter-sráca). Azért ez teljesítmény, lássuk be! A Mason-karakterrel készítettek hét mozifilmet, volt belőle négy eltérő széria, amiből kettő egy-egy évtizedig tartott, a harmadik két évig, a negyedik 2016-től máig, Ez utóbbi az HBO sorozata, és tavalyig Robert Downey Jr. volt a főszereplője. Készült még Mason-ből hangjáték, képregény és színházi produkció is. Bárhogyan nézem, parádés karrier.
S gondolj bele, az a tizenaligéves kissrác ott a Duna partján valamit megérzett a sztorik feeling-jéből, jelentőségéből, és úgy rákattant Mason-re, hogy az máig is tart, pedig elsuttyant közben vagy negyven év. Egek!
De a rákattanás komolyan tart: ezt a kötetet a Rákos úti rendelőben antifunkcionáló, mert a működési elvére (1-et viszel, 1-et hozol) totálisan kakkantó, így simán tolvaj betegcsapat által méltatlanul kifosztott, lecsupaszított könyvcserélő polcon találtam, majdhogy nem árválkodó könyvpéldányként. Úgy öleltem át, mint egy lecsúszott zoknis kisfiú az utcán lelt Superman-figurát.
S van még jó néhány olyan kötet, ami hiányzik. S akkor a harmincas években megjelent füzeteket nem is veszem számításba. Egyébként akkor még Kosáryné Réz Lola is fordított Gardnert. Most mondd!
Ha nem tudnád: Gardner eseteinek legalább öt állandó szereplője van: Perry Mason, a hihetetlenül pragmatikus, okos, logikus, bátor, stb. ügyvéd, a gyönyörű és gyakorlatias titkárnője, Della Street, a mindenre kapható, mindent megoldó, de némileg aggodalmas Paul Drake magánnyomozó, Mason nagy ellenfele, a rendre pofára eső ügyész, Hamilton Burger, és az alapvetőn mindig Mason oldalán álló zsaru, Tragg őrmester.
A történet majdnem kivétel nélkül úgy kezdődik, hogy valaki benyit Mason irodájába, és mindig úgy végződik, hogy Mason a tárgyalóteremben kétvállra fektet mindenkit, és kirázza a megoldást a kisujjából. Leesett álkapcák, megkönnyebbült vádlottak, dühöngő gyilkosok, rajongó tekintetek, finálé. Aki olvasott egy Perry Mason történetet, az olvasta az összeset. Csak éppen nem fogja beérni eggyel, az összes kelleni fog! Ide nekem az oroszlánt is! Találkoztunk már hasonlóval, más esetben is: vö. például a Tarzan-történetekkel.
Ami ebben a kötetben történik, ahogyan a fülszöveg mondja:
Perry Masont, a híres ügyvédet egy üzletember bonyolult feladattal bízza meg: a magával hozott ujjlenyomatról kell kiderítenie, hogy kié, és a feleségét mindenképpen meg kell védenie az ujjlenyomat tulajdonosától, bárki legyen is az. A megbízatást a legnagyobb titokban kell tartania, egyébként Mason teljesen szabad kezet kap. Az ügyvéd valami régi bűntény nyomán hamarosan egy zsarolóval találja magát szemben, s ő maga is vád alá kerül.
Mondjuk nagyjából valóban erről van szó. Krimi lévén bármi többet elárulni pimaszság, de minimum tapintatlanság. Viszont tény, ami tény, a könyv címével egyszerűen nem tudok mit kezdeni, fogalmam sincsen miért az a könyv címe, ami, hogy mi köze van a vakszerencsének a történethez? Komolyan nem. Ellenben nagyon jól hangzik a cím, azt meg kell hagyni!
Ez a történet számomra úgy a feléig nehézkesen vánszorgott, de persze a szereplők és a megszokott stílus addig is vitte, mint a pinty. Aztán a felénél, háromnegyedénél végre megtörtént a szokásos gyilkosság is, és Perry végre megint jól bekevert saját magának, miközben persze, hogy egyáltalán nem is, naná, hogy tudta mit csinál.
A történet természetesen tárgyalással ér véget, ahol az ügyész, Hamilton Burger végre úg érzi, tuti, hogy meg tudja szorongatni végre Mason golyóit. De persze megint koppan egy hatalmasat, és Mason persze rájön a turpisságra, meg arra, ki ölt meg kit, miért, és lőn, kétség ne legyen, a védencét egy bravúros csavarral ismét felmentette!
Szórakoztató ennek az ügyvédnek bármelyik kötete, és tényszerű, hogy az ember bármelyiket elolvassa, tutira nem fog rá emlékezni, mindössze a hangulata marad meg, illetve a pompásan kitalált szereplők jelleme. Mégis, minden kötet minden sora élvezet.
4/5
(2020, március)
