Olyan tizenkettő körül voltam, amikor Apu és Nagyi kiadott gebinbe két hétre Nagyi szomszédjáéknak, Földiéknek, hogy vigyenek ki magukkal, az azt hiszem, ráckevei telkükre. Úgy maradt meg bennem, hogy délelőttönként olvastam rengeteget, délután meg Tibivel, Földiék nálam pár évvel nagyobb fiával kártyáztunk, sakkoztunk, eveztünk. A délelőttökön E. S. Gardner volt a társam. Pontosabban Perry Mason. De nem csak egy könyv, hanem egy sor.

Nem tudom, hogyan találtam rá. Akkor már volt nálam jó néhány Albatros és Fekete Könyvek sorozatban megjelent kötet. Perry Mason feledtette el velem a krimikkel szembeni előítéletemet, ami már kamasz koromban is megnyilvánuló sznobizmusom vadhajtása volt. Mondjuk tény, hogy rendre úgy jártam ezekkel a könyvekkel, hogy nem tudtam őket letenni, amikor befejeztem, kampányszerűen faltam a következőt, de pár nap múlva már bajosan tudtam volna felidézni, mit is olvastam, ki ment hová, miért, és hogyan oldott meg zseniálisan mindent a frappáns ügyvéd.

Úgy tűnik, ez a kötet kuriózum. Véletlenül találtam rá egy óbudai könyvmegállóban. Ahogyan az lenni szokott.

S valaki itt, a Moly-on írta, hogy nem érti, miért Agatha Christie-t ajnározza mindenki, amikor itt van Gardner. Mondjuk van Christie-nek legalább két olyan könyve (Tíz kicsi néger, Gyilkosság az Orient expresszen), ami mindenképpen messze kiemelkedik a krimiirodalomból, de van nagy igazság a fenti érvelésben. Talán nem véletlen, hogy több Gardner-t olvastam, mint Christie-t.

Nem emlékszem már a réges-régi kötetekre (amik, hála a korai Rukkolának, rendre itt vannak a polcon, mögöttem), de valami olyan blikkem maradt, hogy azokban Mason többet beszél és kevesebbet cselekszik. Itt aktívabb volt az ügyvéd úr, és nem annyira beszédes.

A végső megoldás sem meg nem lepett, se le nem nyűgözött, de úgy fest, ennyit lehetett kihozni belőle. Vagy az eltelt néhány év szépíti a Duna-parton olvasott történeteket. 
De nem mondom, hogy unatkoztam voltam, sőt, jó volt olyan könyvvel nosztalgiázni, amit még nem olvastam.

S fel nem foghatom, hogy a Szerelmetesfeleségtársammal nézett Perry Mason-filmsorozatban (valami nyolcvanas évekbeli) hogyan lett Perry nagy darab, szakállas, nehézkes figura, Della Street pedig ennek az idősödő fazonnak a nagymamája, korban? S Drake alakja, már ne is haragudjatok… 
A páromnak tetszett a sorozat. De csak azért, mert olvasni még nem olvasott Mason-történetet.

Szóval egy szó, mint száz, szerettem ezt a harcias nagymamát. Marad a polcon.

4,5/5

(2017)