Azért nekem is vannak pavlovi reflexeim,be kell látnom. Meg azt is, hogy bizonyos szavak azonosságának, rokonértelműségének a felismeréséhez manapság új szótár kell.
Mert miről van szó? Barnaby-ra bizony nem hat a gravitáció, képtelen a Földön maradni. A teljesen normális szülei képtelenek ezt a nem normális, más dolgot elviselni, ezért gyakorlatilag iparkodnak megszabadulni a fiuktól. A megszabadulást (értsd: gyilkossági kísérletet) minden erejükkel a kisfiú nyakába akarják varrni.
Azonban a tervük nem jár sikerrel: Barnaby minden erőfeszítésük ellenére életben marad. Sőt, nem normális mivoltából fakadón rengeteg kalandban van része, új emberekkel ismerkedik meg, és hatással van a további életükre is.
Eddig szép, eddig izgalma, eddig nincs baj. A baj ott van, hogy számomra összemosódnak a dolgok. Barnaby nem normális emberi lény: mert lebeg. A szülei normálisak: rájuk hat a gravitáció. De a könyvben a normalitás szitokszóvá válik. A földhözragadtság, a konzervativizmus, a rugalmatlanság, a gyilkos ösztönök, a fafejűség, korlátoltság szinonimájává. Ebből fakad, hogy a másság a lehetőségek tárháza, az elnyomottság szimbóluma. Aki normális: veszélyes, értéktelen. Aki más: értékhordozó, értékes.
S az összemosás kulcsa: Boyne nem tesz különbséget az erkölcsi és az egyéb normalitások között. A másság jó, a mások elnyomottak, a mások értékesek. A normálisok mindennek az ellenkezői. Mindegy, miről van szó. S ez a mindegy a nem mindegy! Mert nem mindegy, hogy valamiféle genetikus másságról van szó, vagy szocializációsról. Mert ha az utóbbi, akkor bizony a normális szó nem szitokszó. S a másság nem imádandó bálvány, hanem renitens, dekadens, közösség romboló viselkedés. Választott viselkedés. Nehezen, de megfelelő döntéssel és akaraterővel változtatható viselkedés.
A norma szó azt jelenti, van egy alapvető elvárás. Mondjuk a termelésben. Mondjuk a társadalomban. Egy többség általi minimum. Tetszik, vagy nem tetszik. Kutyáéknál semmi gond, ha valamelyik blöki odakakkant a kajás tál közelébe. Emberéknél norma, hogy nem tojunk az asztalra, ahol eszünk. Tetszik, vagy nem tetszik. Lehet ez ellen berzenkedni, persze, hogy szabadságjogok, meg évszázados, buta begyöpösödés, de akkor is így van. A normalitást tehát voltaképpen a többség véleménye, a nagy számok törvénye határozza meg. Az embernek egy feje van, két füle, egy orra, két szeme, két karja, két lába, és kétféle nem szerve, ami egy egyeden csak egyféle formában fordul elő. Ez a norma. Ami ettől eltér, az tolerálható, de nem normális. Tetszik, vagy nem tetszik. Ez nem az egyed értékét minősíti. Illetve nem feltétlenül minősíti.
A két szemem között van hét dioptria különbség. Szemüveggel jól látok. Egy orvos azt mondta, legyek a szememre büszke, mert millióból, ha egy van ilyen, s az agy nem képes öt dioptriánál többet feldolgozni. Nekem voltaképpen csak átlagos gondom van vele. De nem normális a különbség. A normális, hogy a két szem együtt romlik: vagy rövidlátóvá, vagy távollátóvá. Ez az emberi mivoltomban nem minősít. Annak ellenére, hogy nem vagyok normális.
Ha kéjgyilkos vagyok, ha idős embereket fosztok ki, mert nincs kedvem havi százért gürcölni, akkor is más vagyok, akkor sem vagyok normális. Ezek a tetteim azonban emberi mivoltomban is minősítenek. El is zárnak érte, mert eltérek a normától. De nem az eltérés miatt zárnak el, hanem azért, mert a döntésbeli eltérésem rombolja a közösséget.
S bizony Barnaby szülei ebben a vonatkozásban nem normálisak. De ez a könyvből nem derül ki. Csak az, hogy a normalitást Barnaby szülei képviselik. Aki normális: az nem normális. Fából vaskarika.
Nem akarok mindenből eszmetörténetet, politikát csinálni. De végső soron Barnaby történetében ott van ezerrel ez a mai tudatos, tudatlan összemosás: a másság jó, a normalitás megvetendő.
S ez nem normális dolog. Főleg, mert a gyerekek, kis- és nagykamaszok ebben a celebteli világban nagy eséllyel nem fogják érzékelni a genetikus és döntésbeli másság különbségét.
3,5/5
(2014)
