A helyzet az, hogy én azt hittem, legalább két Békés Pál könyvről írtam már. Aztán egyről sem. Illetve egyről igen, de az annyira rövid három sor, hogy nem is másoltam ide, a blogra a Molyról.
Pedig az a kettő nagyon tetszett. Az egyik a A Félőlény, a másik A kétbalkezes varázsló. Az egyik jobb mint a másik, de a másik is nagyon klassz.
Ezt a könyvet a Rákos úti rendelő földszinti könyvcsere-polcán leltem pár napja. Egyébként erre is azt hittem, olvastam. Nem olvastam. Ez már az első oldal után kiderült. Hát, jelentem, most már olvastam. Van róla véleményem is. Itt alant.
Ahogy nézem mások véleményét, megint széllel szemben értékelek. De nem adhatok mást, mi lényegem. Nem a széllel szembenség, hanem a véleményem vállalása.
Lássuk tehát a Bölcs Hiánypótló medvét!
Békés Pál sajnos 2010-ben elhunyt. 2013-ban alapították meg a nevét viselő díjat. Ő indította a Nagy Könyv szavazást, ő alkalmazta színpadra A dzsungel könyvét, és a ő írta a fenti két pazar jól sikerült mesekönyvet is, amik igazából nem is mesék, csak de. Ahogy mondani szokás, megkerülhetetlenné tette magát a magyar meseirodalomban.
Persze írt sok minden mást is. A moly.hu.n a könyvei közül többnek is kilencven százalék felett van a tetszési indexe. Ez nagyon nem kis teljesítmény.
Nem igazán szoktam überlelkes lenni az értékeléseimben, de a Félőlény (12. legjobb meseregény a Molyon) érthetetlenül rövid értékelése a Molyon, a nevem alatt így fest
Kár, hogy nincs hat csillag. :-)
A politika kegyetlensége gyerekeknek, s annak legyőzése a lélek mélyén, s még sincs semmi nyögvenyelősség, semmi erőltetettség, csak derű és kedvesség! Zseniális!
A Félőlény címe beszédes, és sokat elmond Békés Pál nyelvhasználatának a játékosságáról. (Ez a játékosság ezerrel jelentkezik A Bölcs Hiánypótlóban is.) Talán ez a legvaskosabb erőssége, mert a játékosság nem csak azért van,a szövegben, hogy tudatosítsa a szerző virtuozitását, hanem dramaturgiai jelentősége is van. Ahogyan azt a könyv címe ékesen bizonyítja.
A Félőlény 1991-ben jelent meg. Tehát a rendszerváltás után. Érthető. Mert a Félőlény bár mindentől, de elsősorban a hatalomtól fél. Békés Pált érdekelte, foglalkoztatta a hatalom és a kisember viszonya. A Félőlény a hatalom feletti belső győzelemről szól, A Bölcs Hiánypótló a külsőről. S mindez mesében. Taps.
TÉMA
Adva van a látszólagos főszereplő, a Bölcs Hiánypótló (a továbbiakban BH). A történetben az előnevére nem nagyon találunk példát, az utóbbira tömegével. Mert a BH minden hiányt pótol. Bárkinek, bárminek hiányzik valamilye, ő pótolja. Nem varázsló, hanem pótló.
S azért „bárkinek és bárminek”, mert például a történet valódi főszereplői egy össze-vissza járó óra (bolond óra, érted!), egy szőrös rém, aki teljesen csupasz, nagyon, kicsi, elálló fülű és egy identitászavaros lyuk.
Az óra normális óra szeretne lenni, a rémtelenség rémes, a lyuk pedig tudni akarja, mire is való valójában. Elsőnek az órát ismerjük meg, aztán szőrtelenséget, végül a lyukat. Az utóbbi kettő kapva kap az óra ötletén, hogy irány a BH.
Váltás: a BH lakhelyén vagyunk. A BH szakmányban hiányt pótol. S megjelennek nála a bödönök. A bödönök valóban bödönök. Nagyon katonásak. Maguk választotta katonák. Még több önbizalomért jöttek. Le is uralják a környéket, elűznek mindenki mást, inzultálják a BH-t és a segédjét, mert azok nem akarnak nekik segíteni. Naná, hogy nem: minek ennyi ostobasághoz, erőszakhoz még több önbizalom? De BH nem enged. Patthelyzet.
Gondolkodtam, hogy szóba hozzam-e...
A hatalom kérdése mindenképpen felveti, hogy milyen hatalomról beszélünk. A jobboldali hatalmat manapság utálni kötelező, mert tudvalevő, hogy előbb-utóbb diktatúrához, elhitleresedéshez vezet. Minden ami a baltól jobbra van, az szélsőjobb. Fasiszta, magától értetődik.
A baloldali hatalom menthetőbb, annak nem bűnei, hanem csupán botlásai létezhetnek.
Békés Pál nem volt jobboldali. Ezáltal nem is szimpatizált a jobboldali kormányokkal. Vagyis a 2005-ben megjelent Hiánypotló bödönjeinek akár lehet némi antiorbánista-áthallása is. Hogy a Fidesztől még jobbráról ne is beszéljünk! Nem akarom belemagyarázni, de a lehetőség fennáll.
A következő mondatom lesz a legsunyibb, legaljasabb, legalávalóbb mondat, amit valaha leírtam: olvastam valami konfliktusról, ami Békés politikai nézeteiből, származásából fakadt és nem vetett rá jó fényt. Mármint jobbról nézve. A konfliktus szereplőire, lényegére egyáltalán nem emlékszem.
Miért alávalóskodom ezzel a csúsztatott, maszatolt, utalgatóssággal? Mindössze azért, hogy világos legyen honnan jönnek a csattanó csizmás, erőszakos bödönök, a kongó, a főbödönt visszhangzó szavaikkal, hideg katonáskodásukkal és az ostobaságon alapuló magabiztosságukkal.
Ami tulajdonságuk egyfelől teljesen racionális viszolygást keltenek, reális óvatosságra intenek. Másfelől a baloldal leghazugabb, legálságosabb fegyvere a fasizálódással való fenyegetés. S amikor ez valamilyen formában előjön, nekem duplám futkározik a hideg a hátamon.
Mondom is miért. Amikor Szerelmetesfeleségtársammal megismerkedtem, baloldali szavazó volt. Mert a Fidesz milyen már, lásd 2006 októberét, kivitte provokálni a hatalmat, csoda, hogy fel kellett lépni ellenük. S a Jobbik, meg a Magyar Gárda micsoda fasiszta társaság már! Megkértem, szedje már össze a Gárda összes galádságát nekem, hátha meggyőz, internetes keresésben úgyis nagyon jó az én párom! Másnap döbbenten mondta: „Morzsám, ezek csak segíteni mentek mindenhová, még a cigánysort is homokzsák-pakolgatással védték az árvíztől, semmi olyat nem találtam, hogy bárkit bántottak volna!” Levonta a következtetést. Főleg, miután a kezébe adtam az Index Túlkapások című, 2006 októberéről szóló kiadványát. Levonta a következtetéseket mind a magyar jobboldalt, mind a sajtót illetőn.
Máig a kedvencem az East együttes. Ahogy van. Mindenkori felállásában. Az utódja, az iLand csakúgy. (Csak zárójelben: írtam egy koncertjükről, szuperlatívuszokban.) De soha nem tudtam a mindkét formáció által játszott, zeneileg több mint remek dallal mit kezdeni. Csak ha nagyon elvonatkoztattam. Fennáll, hogy én az asszociációmmal van baj, de valahogy mindig a napi áthallására tudtam csak gondolni. Ami viszont a gyakorlatban teljes értelmetlenség. Illetve manapság, tőlünk keletre nézve nem annyira.
A három hiányos főhős pedig közeledik BH otthonához. Aztán megmutatják, mit lehet kezdeni a kongó fejű, csak erőszakban gondolkodó bödönökkel. Győzelem!
ÜZENET
S akkor ott állnak a BH előtt. Aki bölcsességében úgy dönt, nem segít nekik. Puff neki! Hogy miért nem, azt a következő idézet mondja el. De vigyázz, mert erősen SPOILERES!
Pontos Idő már-már megszólalt volna, de a Hiánypótló megelőzte.
– Döntöttem.
– Igen... - lépett előre Venyige II. izgatottan. – Igen...
– És...
– És? – ragyogta a Lyuk. – És?
– És hálából...
– Hálából... – ragyogta Pontos Idő várakozón.
– ...nem pótlom a hiányaitokat.
Zavart, csalódott csönd támadt. Azután háborgás.
– De mester!
– Hogy tehetsz ilyet?
– Mi az, hogy hálából?![...]
A mester felállt.
– Van, aki veszít a hiánnyal – akkor pótolni kell. És van, aki nyer rajta. Ti a hiányaitokkal győztétek le a bödönöket. Ezért maradtam életben én. Ezért pótolhatom azokat, akik tényleg rászorulnak.
A vándorok tétován ácsorogtak az ajtótlan szobában. Kintről zsivaj hallatszott. Nem akaródzott menniük. Értették a Bölcset, sőt egyetértettek vele, de azért mégis... Hiszen annyit de annyit fáradtak és küzdöttek...
– Akkor belőlem már sose lesz szőrös rém? - bukott ki Venyige II.-ből.
A mester leguggolt hozzá, szelíd volt, rábeszélő:
– Tele a világ szőrös rémekkel. Versengenek egymással, hogy melyik undorítóbb. De te vagy az egyetlen csupasz szőrös rém. Az egyetlen, akin nevetni lehet. Ettől vagy te.
– És én sose járhatok pontosan? - sóhajtott Pontos Idő.
– Ha másként járnál, jól járnál? – kérdezte a Hiánypótló. – Tele a világ megbízható, unalmas, egyforma órákkal. Ha olyan lennél, mint a többiek, odalenne a sokféle csilingelésed, csörrenésed, oda a rímeid, a költői pillanataid. Ezt akarod?
– Én meg aggályoskodjak, bizonytalankodjak egész életemen, mi? – pattogott a Lyuk.
– Tele a világ olyanokkal, akik halál biztosak a dolgukban. Például a bödönök sem haboznak soha. Te viszont kérdezel. Folytonosan kétkedsz. Ettől lyuk a lyuk. Csak abban biztos, hogy bizonytalan. Ha eltűnne a kételyed... te magad tűnnél el.
A vándorok egy kicsit kihúzták magukat. Könnyebben lélegeztek, és múlt a fáradtság is. (118, 120–121)
Itt megálltam az olvasásban. Értem én, hogyne érteném. „Az légy, aki vagy, érezd jól magad!” Meg hasonlók és még ilyenebbek. Önmegvalósítás. Önazonosság. Persze, hogy!
Mert azt megértem, hogy nincsen mindenre szükségünk, amit szeretnénk. (Hej, de nehezen értettem meg ezt a gyerekeimmel! És nem is minddel sikerült.)
Csakhogy!
Főleg a szegény lyuknak mondottaknál álltam meg. Aki önmagát kereste. Az önazonosságát. Az identitását. Hogy mire jó ő a világban, hol is van igazán a helye. Erre BH azt mondja neki, sebaj, bizonytalankodj, keresgélj, így vagy igazán és teljesen önmagad! Ezért így neki nem jó. Mert éppen azt nem tudja ki ő. Erre BH annyit válaszol neki, hogy az vagy te, aki nem tudja, kicsoda is és mire jó. Maradj így, öcsém! Mintha BH nem tudná, hogy amíg erre a kérdésre nincsen meg a válasz, az ember nem lehet elégedett, és ha nem elégedett, nem lehet boldog.
A rém meg örüljön neki, hogy röhejesen, komikusan néz ki. Az óra pedig, hogy nem jó órának, hogy csak külsejében időmérő, de a külsejének megfelelő lényegében egy rakás szemét, tökéletes használhatatlan arra, ami a lényege.
A plusz érték tehát a röhejesség, a kalimpáló mutatók és a bizonytalanság... Hát, nem tudom...
Ha olyasféle lett volna a válasz, hogy nem, nem adom meg nektek egy csapásra, amit kértek, tanuljatok, fejlődjetek, így és így. Közben ne feledjétek, mi is az igazi értéketek (ugyan ki szeretne folyamatosan bolondságot mutatni a külvilágnak, ki élvezné, hogy permanensen röhögnek a külsején és ki élne boldogan szakadatlan bizonytalanságban, kételyek között? Más, ha magam választom, hogy komikus leszek, hogy nevessenek rajtam, és hogy az életem egy merő keresés, mert élvezem a kutakodást, s megint más, ha mindez rám szakadt, szenvedek tőle, kínoz, itt a lehetőség, és örülnöm kell annak, ami megöl.
Arról már nem is beszélve, a küznapokban mennyi lustaság, restség, tunyaság és önzés van abban a kijelentésben, hogy „Én már csak ilyen vagyok, és nem tudok, nem is akarok változni!” A BH pedig ezt erősíti meg: úgy vagy egyedi, ahogyan vagy, örülj neki!
Értem én, hogy ez a meseregény nem pszichológia szakmunka, de egy nagyon fontos momentum hiányzik az üzenetből: csak azon ne változtass, amin nem tudsz, de ami mások kárára van, ami önzés,azon bizony nosza, munkálkodj, de sűrgősen. S egy óra órának nem jó, de biztassuk csak, hogy ne legyen azonos a lényegével, az vajon a megfelelő üzenet-e?
Tépelődöm. Eszembe jutott Nick Vujicic, a kezek és lábak nélkül született emberi torzó, aki keresztényként millióknak vitte már el az örömhírt. Csakhogy Vujicic nem azért boldog, mert torzó, hanem azért, meg megváltatott, és torzóként erről tud beszélni, arról, hogy torzsága, a hiányai ELLENÉRE van oka a boldogságra. Van tehát különbség!
TEHÁT
Elégedetlenül tettem le a könyvet. Nem jött el a katarzis. Sőt, úgy éreztem, át vagyok vágva. Közhelyet kaptam egy áthallásos, de az áthallásban nem igaz problémára.
Próbáltam a hármak bödön-legyőző módszerét aktualizálni, valóságosítani, de csak erőlködtem, belemagyarázott dolgok jutottak csak az eszembe. Ezzel sem mentem semmire.
S akkor arról még nem is beszéltem, amiről máshol már igen: soha nem kedveltem a megszemélyesített tárgyakat. Nem azért, mert nem kedvelem a meséket, hanem mert ha egy tárgy beszélni, mozogni, cselekedni kezd, azonnal csökken az érdeklődésem. Békés Pál érdeme, hogy ennél a történetnél, bár amikor az első fejezetben megtudtam, hogy egy óra a főhős, majdnem letettem a meseregényt, egyre csak nagyobb és nagyobb lett a kíváncsiságom, hogy mi lesz a megoldás.
Az más kérdés, hogy aztán amiatt is elégedetlen maradtam. Valahogy becsapottnak éreztem magamat. A Félőlény második verziójának a formája, az üzenete nem adta magát magától értetődőn. Mitöbb!
ILLSUZTRÁCIÓK
Sajdik. Ezzel mindent elmondtam. De láthattál is párat. Zseniális!
Békés Pál művei a Digitális Irodalmi Akadémia oldalán
Móra, Budapest, 2009, 124 oldal · ISBN: 9789631186765 · Illusztrálta: Sajdik Ferenc
7/10
2023, karácsony előtt két nappal. Tegnap volt ebben az évben az utolsó munkanap. Nagyon hosszú volt ez a hét. Miközben az év meg úgy elsuhant, huss, mint a fizetés. Hideg volt, nyűgös voltam, meg minden eh és brrr. De tegnap volt egy kis szűk körű összejövetele a sofőröknek és a titkárságnak. Semmi különös nem volt, de valahogy mégis felmelegítette a szívemet. Azt hiszem, a kollégák és a főnökasszony általános hozzáállása, a másikhoz való viszonya miatt. A közvetlenség, a segítőkészség, a jóindulat. S fejtől friss a hal.
Amikor búcsúztunk, meg kellett ölelnem a főnökasszonyt. Visszaölelt. Jól esett, valahogy fontos volt, hogy ne tiltakozzon, és valahogy el akartam mondani neki a nem is tudom mit... Hogy szeretem őt mint embert, mint főnököt? Hogy sokat jelent a hozzánkállása? Á, mondom, át kellett ölelnem. S mondom, úgy fest, értette.
Több jó csapatban dolgoztam már, a Humanicban is, a Tegyesznél is, az Iskolabusznál is, de bár még nem mélyedtem el a miértjében, ez eddig a legjobb. Pedig nem járunk össze, nincsen hétköznap kapcsolat. De mégis.
*
Nem szoktam nagyon ilyet mondani, írni pedig egyáltalán nem, de a ...szom tele van a laptoppal meg a Windows-zal. Mert figyelmetlenségből bekapcsoltam a Windows Hello-t a Vivaldiban, és nem lehet kikapcsolni, újrahúztam a gépet. Minden indok nélkül visszazuhant az internet sebessége, de annyira, hogy a 350Mb-os Libre Office letöltésére azt mondta a gigabites net, hogy oké, két óra. Próbálkoztam ezzel-azzal: semmi. Ismét újrahúztam: semmi, ugyanaz.
Visszaállítottam a Hellos változatot egy rendszerképből. Találtam valamit a neten, hogyan lehet kikapcsolni: nem működik, sőt, alig tudok kilépni az oldalról... A net most jó. Illetve nem jó, de így használható.
