Fogalmam sincsen, miért kerültük el eddig egymást a V mint vérbosszú-val. Pedig Alan Moore, s Alan Moore, akkor Watchmen. Elsősorban. Másodsorban sok minden, például a Különleges Úriemberek Szövetsége, meg a Halo Jones balladája, de azok nem annyira. A Watchmen alapmű. Akárhányszor olvasható, nézegethető, újra kézbe vehető.
Moore műfajteremtő alkotó. Ha nem is a semmiből, de alkatrészek összeturmixolásából képes vadonatújat gyártani. Ráadásul úgy, hogy mivel az összetevők ismerősek, eleve otthonosan mozgunk a közegeiben. (Erről később majd még többet.)
És mégsem jött össze eddig EZ a randi. Szerintem a V-t rendre kevertem valamivel, ami nem jött be. Mert volt olyan Moore, ami nem jött be. Igaz, nem Moore miatt, hanem a rajzok miatt. A pokolból-t úgy öt oldal után feladtam, annyira nem tetszettek a rajzok, és annyira fogalmam sem volt, hogy ki kicsoda, mert mindenki egyforma volt. Meg azt sem értettem, miről beszélnek egyáltalán. S nem csupán nem értettem, kíváncsivá sem tett, hogy megtudjam, miről is.
No. Szóval a könyvtárban már több alkalommal elsiklottam a V felett, mellett, anélkül, hogy belelestem volna. Most megtettem. Nem az elsiklást, hanem a belelesést. És bólintottam, hogy oké, kisbarátom, te most szépen velem jössz, izibe!
Mondhatom, csuda érdekes ez a turmix! Mert van itt magányos hős, sötét lepelben álarccal, van elnyomó, kimondottan fasiszta hatalom, van harc a hatalom ellen, van teljeskörű ellenőrzés, van tanítvány és mester kapcsolatának bemutatása, van terrorizmus, van korrupció, van noire-hangulat, meg Szárnyas fejvadász-hangulat (csak tipikus sci-fi elemek nélkül nélkül, tehát se űrhajó, se bolygó, se idegenek, se androidok, se semmi ilyesféle). Tehát jogosan jut eszünkbe a Batman, és ugyanilyen jogosan az 1984. Mint ahogyan túlságosan nem kérdéses, miért is az a fő figura, aki. Mármint, hogy a fő figura miért bújik annak kinézetébe, akiébe belebújik.
GUY FAWKES
az alak, akit a történetben csak V-nek nevezett alak megformáz. Guy Fawkes arca mindenkinek ismerős. Miközben egyetlen fotó sem maradt fent róla. Ennek oka, hogy Guy Fawkes harminchat évesen, 1606-ban halt meg.
Guy Fawkes, spanyol nyelven Guido Fawkes néven is említik (York, 1570. április 13. – London, Westminster-palota, 1606. január 31.) angol katona, római katolikus összeesküvő, akinek karaktere, mint az igazság bajnoka tűnt fel rajzfilmekben és filmes feldolgozásokban is. Annak az angol katolikus összeesküvő-csoportnak a tagja, akik 1605-ben kitervelték a lőporos összeesküvés néven ismert merényletkísérletet, amelyet I. Jakab angol király intézkedései váltottak ki, aki visszaállította a római katolikus egyház híveit sújtó intézkedéseket és 1604 februárjában kilátásba helyezte a katolikus klérus elüldözését is. Wikipedia
Vagyis Guy Fawkes nem volt más, mint katolikus terrorista. De Angliában még ünnepe is van, november 5-én. Viszont telitalálat volt ennek a képregénynek a hősévé megtenni. Pontosabban nem őt magát, hanem egy Guy Fawkes-dizájnba rejtőzött valakit.
HÁTTÉR
Tulajdonképpen sci-fi-ben vagyunk. bár semmi űrutazás, bolygók, idegenek, meg ilyesmi nincsen a történetben. Angliában vagyunk, ott Londonban, a közeljövőben. Egy baloldali kihajlás után a jobboldal vette át a hatalmat, bevallottan fasiszta diktatúrába erőszakolva az országot. Ahol természetesen vannak koncentrációs táborok, ahol természetesen kegyetlen emberkísérleteket végeznek a foglyokon.
Ismét csak húztam egy kicsit a számat, mert megint és újra a szokásos nóta: „Hát, nem, neeem, azért nem jó a baloldali diktatúra sem, na de a jobboldali, hát az várlázító, elviselhetetlen, phű, meg ha, és minden eszközzel harcoljunk ellene, és gyűlöljük és pusztítsuk, mert a táborok és az elnyomás, a rengeteg halál...”
És persze, utáljuk!. Nem a vélemény második fele a problémás, hanem a relativizálás a két eszme pusztításának a megítélésében. Azt hiszem, soha nem fogom megérteni, miként képesek emberek magukévá tenni ezt a relativizálást, miközben a kommunizmus és a fasizmus között semmi lényegi különbség nincsen a pusztítás és kegyetlenség szempontjából, „csak” az áldozatok számában. Mert a fasizmus, a nácizmus sokkal kevesebb időt kapott a történelemtől, a kommunizmus meg még mindig velünk él.
Anglia vezetője a Vezér. Nem különösebben érdekes figura. Sem kinézetre, sem a tetteiben. Átlagos ember, átlagos diktátori tettekkel. Tök semmilyen. Csak utáljuk mint diktátort, aki rátelepszik az emberekre és véres kézzel marionettezik az emberéletekkel. Ebben nem átlagos. De nem is kiemelkedő.
A rendszer már teljesen bedarálta a társadalmat. S akad egy figura, egyetlen egy, aki szembe száll a fennálló rendetlenséggel.
Egy képzeletbeli, diktatórikus Angliában, egy szabadságát és hitét vesztett országban fehér maszkot viselő, titokzatos férfi bukkan fel és hirdet harcot az elnyomók, a reménytelenség, közöny, a lélekölő sötétség ellen. A titokzatos múltú, arc nélküli „V” kifogástalan úriember, félelmetes igazságosztó és zseniális stratéga, aki változást akar hozni egy elfajzott, borzalmas új világba. Egyetlen szövetségese van: egy fiatal nő, Evey Hammond. Ám Evey-nek fogalma sincs róla, mire vállalkozik…
Alan Moore és David Lloyd korszakalkotó képregénye átütő módon egyszerre képes érzékeltetni az elnyomó rendőrállam fojtogató atmoszféráját és megmutatni az ellene lázadó emberi szellem megváltó erejét. Hihetetlenül izgalmas és cselekményes politikai-társadalmi akcióthriller, egyben máig érvényes allegória korunk történelméről.
– foglalja össze a fülszöveg.
CSELEKMÉNY
Nehéz elmondani. A lényeg, hogy V grandiózusan gátlástalan a tervei megvalósításában: simán és gondolkodás nélkül öl és rombol. A terv célja, hogy meggyengítse, káoszba fordítsa a rendszert, és elpusztítsa a vezért. Nem naiv, tudja, hogy a Vezér pusztulása után újabb vezérek érkeznek majd. De a terv része, hogy az újabb Vezérek után újabb V-k is támadjanak. S a rendszer minden összeomlással gyengébbé válik.
S ezzel semmit sem mondtam a cselekményről.
V tevékenységében van valami Batman-es. Teljesen váratlanul bukkan fel, ha szükség van a segítéségre (egy ilyen utcai szituációból lesz az egyetlen ember, akiről tudjuk, hogy közel áll hozzá, a fülszövegben említett Evey Hammond), és teljesen váratlanul csap le London legnevezetesebb épületeire, intézményeire. A jelzőm a grandiózus volt: hát nem fogja vissza, az tuti!
A személyisége keveréke Batman és Joker személyiségének. Jokeréből a titokzatosság, a teátralitásra való készség és a szenvtelen életelvétel a hasonlatos. Csak nem annyira harsány. V kérlelhetetlen. Kegyetlen. De sohasem öncélú.
Viszont roppant okos, előrelátó stratéga. Rakja egymás után a dominókat, és tudja, ha kész a sor, ha minden egyes darab felsorakozott, csak egy pöccintés kell majd, hogy a megfelelően egymás mögé állított dominó-kockák szépen leborítsák az egész sort. Miközben maguk nincsenek is tudatában, miért állnak éppen ott, ahol állnak.
Az analógia nem tőlem származik, ott van a képregényben. Zseniálisan beépítve.
AZ ÁBRÁZAT
Mármint a képregényé. Ha már itt tartunk. Csuda érdekes! Nem önmagában, hanem a hatásában. Mert ha egyes képeket nézegetek, akkor nem meggyőző. a teljes oldalakat, oldalpárokat, akkor már valami mozdul. S ha olvasom is, akkor bár nem azonnal, de egyszer csak életre kelnek a jelentek, minden képkocka.
A magam részéről nem tudok nagyra értékelni egy képregényt, ha a rajzai nem fognak meg. A V rajzai azonban nem adják azonnal magukat. Amikor olvasni kezdtem, annyira nem volt gyere be, amit láttam. De valahogy nem eresztett. Aztán egyszerre azon kaptam magamat, hogy nem ereszt, leszögez, leköt és magával ragad.
Vagyis a teljes mindennapiság szürkesége a stílusban is átjön, anélkül, hogy valóban fekete-fehérben jelennének meg az események.
Az első benyomásom az volt, hogy nincsenek részletek. Aztán ahogy jobban megnéztem, rájöttem, hogy tévedek. Valamelyest elnagyoltak, de bőven vannak: csak éppen elnagyolva, inkább sejtetve mintsem kidolgozva. Valahogy úgy, ahogyan az impresszionosták dolgoztak. Ott vannak a részletek Monet vizililiomain is, ugyebár. Miközben egy ha felületesen nézzük, mindössze odapacsmagolt színeket látunk csupán. De az aztán az egész látványa életre kelti a részleteket is. Na, így van valahogy a V-vel is.
ÖSSZEFOGVA
Vagyis a V mint vérbosszú sajátos elegye a Batman-nek és az 1984-nek. Anélkül, hogy bár magától értetődőn jutott eszembe mindkettő, mégsem volt sem után-, sem plágium-érzésem. Egy pillanatig sem. Csak eszembe jutott, mert nem tudott az eszembe jutni a fenti két viszonyítási pont.
Már olvasás közben volt olyan érzésem, hogy a V majdnem olyan jól sikerült mint a Watcmen. De a majdnem nagyon sokat jelent. Már majdnem csettintettem, de aztán mégsem. A V olyan lett, hogy majdnem elférne a polcon, de a vaskos ára miatt valószínűleg mindörökké úgy leszek vele, hogy kell, de annyira nem elsődleges, majd később. Mert valahogy ilyen lett ez a képregény.
A történetében is, a végkifejletében is és az ábrázolásában is.
A történet tulajdonképpen hiányos. Csak sejtjük, kicsoda V, mi történt vele, hogyan lett V-vé. És egy hete gondolkodom azon, hogy ez baj-e? Hogy tényleg elégedettebb lennék-e, ha kiderül, hogy V eredetileg, mittomén, William Smith könyvelő volt a Baker Streetről, akinek a családjával ezt meg azt csinálta a vezér? Vagy jobb-e így, hogy V ugyanúgy névtelen és történettelen maradt, amilyen mindvégig volt? Hogy csak sejtjük, ki is lehetett, de még a sejtésünk is homályos, mert ha az volt, akinek sejtjük, akkor arról is nagyon keveset tudunk. Jobbára csak annyit, hogy a rendszer rohadt nagy öngólt lőtt vele.
Aztán itt van a végkifejlet. Ami úgy van, hogy nincsen. Ahogy a valóságban lenni szoktak a dolgok. Mert a valóságban a dolgok nem érnek véget, csak átalakulnak. Változnak az idők, de a változás örök. A történelmi fordulatok, ha fordulatok egyáltalán nem csupán egy eseménysor végei, hanem egy újabb eseménysor kezdetei is. 1989-ben véget ért a kommunizmus története? (Még ha Kínát nem is nézem.) Dehogy! Nem véletlen, hogy a rendszerváltás tréfás/keserű váltófogalma a módszerváltás. S hogy a liberális baloldal gondolkodásmódja gyakorlatilag a volt komcsi gondolkodásmód másik formája. Vagyis a neoliberalizmus pragmatikus kaméleonsága csak eszközt váltott, a tartalom megváltoztatása nélkül. A volt komcsi nagyok eltávolítása (ha egyáltalán) semmit nem változtatott a célokon. Nincsen Kádár, nincsen Ceaușescu, nincsen Honecker, nincsen Jaruzelski, nincsen Zsivkov, nincsen Husák, de az épület maga megmaradt. Csak átfestették a falakat és átalakították a homlokzatot.
Éppen a napokban gondolkodtam az ukrán helyzet miatt azon, hogy a világpolitika milyen tökéletesen feleslegesen, gyarló dolog. Mert bár változnak a dolgok, változik az élet, de voltaképpen mennyi, de mennyi tökéletesen felesleges halállal jár a hatalom szeretete. S mire jutnak a hatalom akarói? Ugyanaz a 2,1x0,9x1,6(-2,5)-es méteres gödör várja őket is. (Ezek a hivatalos méretei a sírgödörnek. Meghatározott a sírok távolsága és a sirhant magassága is.) Előbb-utóbb, így vagy úgy. És mindaz, amit képviseltek, amiben hittek vagy amt cinikusan felhasználtak velük együtt elmúlik. Nyomukban az értelmetlen vér és szenvedés... 
Nem tudom, érted-e, mire gondolok? Nem azt mondom, hogy minden hiábavaló, mert nem. Csak majdnem. Az életet nem tudjuk uralni. Csak másokét. De attól a sajátunk még véget ér. S persze, nagyon nem mindegy az élet minősége, és a minőség többnyire a külső szabadságon és a megnyíló lehetőségeken múlik, a lehetőségek pedig többnyire anyagiakat igényelnek, de úgy érzem, ezzel a lényeg valahogyan félre megy. Mert miközben igaz az előbbi feltétel-sor, aközben a külső szabadságon túl ugyan miért lenne a lényeg feltétele a lehetőségek sora és az anyagiak? Hol marad az a tény, hogy süt a Nap, hogy esik az eső, hogy tavasz van, nyílnak virágok, hogy csivitelnek a madarak? Hogy van lehetőség az alkotásra, a teremtésre, a szeretetre? (Egek, kezdek átmenni köldöknéző ezoterikusba!)
Szóval a V mint vérbosszú vége úgy vég, hogy nem lezárt. Mert V és a Vezér, az egyik diktatúra története valóban és véglegesen lezárul. De a történet vége nyitva hagyja, hogy azért, mert most hepiend van, ez csak ennek a történetnek a vége, nem a teljes sztorié. Mert tuti lesz újabb diktátor, és az újabb diktátorhoz kellenek az újabb V-k is. A végtelenségig...
Mondjuk azt, hogy V történetének miért volt szükségszerű a végleges lezárása, azt nem fogtam fel. Hacsak nem az előbbi bekezdések aláhúzása miatt: mindig is szükség lesz V-kre az éppen aktuális Vezérekkel szemben. Hogy mindig legyen lehetőség az arcunkat napfürdőztetni és megbámulni egy fűszál növekedését vagy a szorgoskodó méhecskét a virág belsejében.
Fumax, Budapest, 2018, 360 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634700425 · Fordította: Sepsi László
8,5/10
Az alábbi kép egyben link is ám!
2025 közepe. A 15-e előtti péntek. Fél négykor kipattant a szemem. Pedig ma dolgoznom kell menni. Nem tudom, hogyan csinálom majd végig a napot... Valószínűleg az az oka a nagggyon korai ébredésemnek, hogy jöttem-mentem egész héten. Könyvtár, unokázás, Gyuszihoz Budakeszire...
(Na ezt elmesélem! Tudod, Gyuszi az az ismerősöm, aki tavaly áprilisban agyvérzést kapott. Gyuszi nem a barátom, hanem a barátom rokona. A barátom miatt járok hozzá két hetente Budakeszire. Mert a barátom megkért, hogy járjak. Viszek neki ezt-azt. Néha szót is tudunk váltani.
Gyuszi egyszerre lett negyvenkilenc évesből úgy tíz éves. Bizonyos tekintetben még kisebb. Tavaly április óta ágyban fekszik. Pelenkában. Néha kikötve, mert szökős fajta. Meg néha agresszív. És néha sampont iszik, mert azt hiszi, üdítő. Annak minden következményével.
Gyuszi egy teljesen ingermentes kórteremben fekszik, ahol van hat ágy, középen három, összetolt asztal, székekkel, a bejárattól jobbra egy mosdókagyló, szemetes, balra pedig hat beépített szekrény. Slussz! És április óta Gyuszi ilyen szobában fekszik. Negyvenkilenc évesen. Észbontó!
– És hogy érzed itt magadatt, Gyuszi? Hogy telnek a napjaid?
Eltűnődik.
– Hát itt is eltelik az idő!
Lehet vele vitatkozni?)
A sok jövés-menés miatt, meg részben az itthoni ilyen-olyan ügyintézések miatt, meg kicsit a MArtAssist miatt nem volt időm írni. Jó, amiatt is, mert tegnap a MartAssist vezérigazgatója fellázadt és meglepő fordulattal a délután közepén egymással is foglalkoztunk. De szóval nem volt időm írni. Valószínűleg ez a belső kényszer ébresztett ma fel. De azért ebből nagyon nem akarnék rendszert csinálni.
