Ezzel a könyvvel gyerekkoromban nagyon sokat szemeztem. Az óbudai Fő tér gyerekkönyvtárában. Aztán mégsem vettem ki soha, így el sem olvastam soha. Jól tettem. Akkor nem tetszett volna.
Azért nem, mert valahogy soha nem kedveltem a zsánerek keveredését. Ha krimi, akkor legyen krimi, ha ifjúsági cucc, akkor legyen ifjúsági cucc. Az, hogy kamaszok nyomoznak felnőtt ügyekben, nagyjából csak A kis detektívek-nek néztem el, de még annak sem szívesen. Egyébként amikor felnőtt fejjel újraolvastam, az sem tetszett már annyira.
Ennek a darabnak pedig már a borítja elmond mindent. Egyenruha. stukkerek, kétes fazonok, gyerekek... Akik óhatatlan, hogy nyomozni ne kezdjenek.
Vagyis teljesen jogos, hogy anno a könyvtárban maradt a könyv. Most meg teljesen jogos, hogy még pénzt is adtam érte az egyik netes antikvárium oldalán (jó, mehet a reklám, korrekt társaság, kedvelem őket: regikonyvek-hu)
Azért jogos, mert amire gyerekkoromban nem figyeltem, immeg nagypapa-korban meg már persze, hogy de: a szerző személye.
Jiří Marek
Nem mintha valami csuda érdekességket tudnék róla. De az egyik legfontosabb, amit tudok: Marek hosszú évek alatt írt egy trilógiát a századelő Prágájáról, pontosabban a Prágában megesett bűnügyi gazemberségekről. A trilógia első részéről írtam már értékelést. Az a címe, hogy Régi bűnügyi történetek. Ott írtam egy s mást a szerzőről. De nem sokat. Nem találtam róla túl sok érdekességet. Amit találtam, a fenti értékelésnél ott van.
A lényeg, nekem Karel Čapek jut a stílusáról az eszembe. Meg Jaroslav Hašek. S nem csupán azért, mert mindegyikük cseh és író, bár ez kétségtelenül már két közös pont. S nem is azért e két cseh klasszikus ugrott be, mert mindegyikük nevében van valamelyik különleges cseh ékezetből. :-)
Marek szívéhez közel állnak a bűnügyek. Van, ugye, a trilógiája, amit a Régi bűnügyi... értékelésében be is mutattam. S akkor ebben az ifjúsági darabban meg ugyancsak bűnüggyel, csak most ifjúsági regénynek álcázva.. Kettőt lapozva a könyvben a következő kép fogadja a kisérdeműt, hogy tegye már helyre, merre van arccal előre. (Hogy írjak már valami kötelezőn, divatosan közhelyet is.)
Szóval nem csipkés-romantikus lányregény következik, fiaim, lányaim, bizony nem! A képen azt látjátok, amit a képen láttok, s amit a képen láttok, s amit láttok, az szerves része a kezetekben tartott regénynek is. De az a tény, hogy képek vannak benne, eleve arról árulkodik, hogy ez valami gyerek, legalábbis ifjúsági darab.
Az illusztrációkról, amiket nagyon kedvelek, bár nem értem, miért
S tényleg, ha már a képek... Az elkövetőjük Stanislav Duda. (Nem ismert ember, mert nincsen a nevében különleges cseh ékezet... :-D ) Túl sok mindent nem találtam az úriemberről. Szinte csak a lényeget: megszületett, alkotott majdnem kilencven évet, meghalt.
Mit alkotott? Hát, ja, könyvillusztrációkat, persze. Meg filmplakátokat. Amik közül néhány még nyugaton is komoly sikert aratott. Duda három alkalommal is komoly díjakkal jött el filmplakát kiállításokról, 1964-ben, 1965-ben, és 1985-ben. Akkor éppen Chicago-ból. Itt megnézheted néhány plakátját. De nem volt sikertelen animátor sem.
Nem simulékonyak a rajzai. A mozdulatoknak nincsen feltétlenül közük az emberi anatómiához, az arányokkal meg nagyon tudatosan bánik felettébb könnyedén. 
A geometriát viszont nagy becsben tartja, a látószögei sok esetben igen sajátosak, hogy azt ne mondjam, sarkosak. Érted, geometria, sarkos...
Elindul bennem a morfondír, vajon miért kedvelem én ezeket a rajzokat, amikor nem feltétlenül olyanok, mint amiket kedveli szoktam. Mivel az ember alapvetően fiókokba rendezi a jelenségeket, amikkel találkozik, hát én pakolászás közben jöttem rá, hogy Duda stílusa emlékeztet, és olyan alkotókra emlékeztet, akiket kedvelek. Hogy őket miért kedvelem, abba most nem megyek bele.
Szerintem ezekben a rajzokban van valamennyi, nem is kevés Réber László. Nem azt mondom, hogy bármelyik alkotó leste a másik füzetét, de szemlélet- és ábrázolási módban héccencség, hogy vérrokonok.
S ha már így hasonlítgatok, akkor még valami. A Duda által rajzolt szájak. A Doktor Bubó megvan? Ternovszky Béla egyes állatoknak ugyanolyan szájat rajzolt mint Duda az egyes szereplőinek. S merjen jelentkezni, aki nem kedveli Ternovszky munkáit! 
Az Albatrosz rajzai már gyerekkoromban is tetszettek. Csak akkor az, hogy gyerekek nyomoznak olyan ügyben, amiben felnőtteknek kellene, sokkal jobban frusztrált mint mostanság. Mostanság sokkal vonzóbb volt az író személye, mint a gyereknyomozás elrettentő ereje. De a könyv, hiba-e vagy sem, de tartok tőle, hogy elsősorban a külsejével nyert meg magának. Meg azzal, hogy Marek neve már mondott valamit. Ja, tényleg, nem mondtam, hogyan is került hozzám a kötet...
Amikor elolvastam a Régi bűnügyi történeteket, ránéztem a Molyon, vajon mit írt még ez az ember? Akkor láttam, hogy van egy Boldogkor című 1984-re hajadzó disztópiája 1972-ből. (Most olvasom, meglátjuk, mi lesz belőle. Eddig figyelemreméltó.). S akkor tűnt fel, hogy bizony, az Albatrosz is az ő alkotása. A regikonyvek.hu-n pedig fillérekért ott volt mindkettő, a Boldogkor is, meg az Albatrosz is. Már nincsen ott. Legalábbis az a kettő, ami akkor ott volt. (A Régikönyvek meg szép lassan bónusz-kuponnal jutalmazhatna, hogy olyan jó fej vagyok, hogy ingyér propagálom őket!)
Az Albatrosz meg a múltból eredő titkok tömege
Ellopják két helyi, falusi srác saját kezükkel összerakott tutaját. Pedig már kormánykereket is szereztek hozzá. Szőrén-szálán tűnik el a tutaj. Pedig mekkora igyekezettel (meg némi felnőtt segítséggel) csinálták! El is gurulna mindkettő gyógyszere, ha szednének bármit is, de az tény, hogy nagyon felfújják magukat, és nem hagyják annyiban a dolgot.
A két srác: Palkó, a kapitány, Jóska meg a hajósinas.
A tutaj eltűnésével indul be a verkli. A falu egyetlen panziójában megjelenik a titokzatos, több mint gyanús Novák úr, térdig sárosan, a hegyi úton összetörik egy autó, gyanús lécek jelennek meg nem sokkal az autó után mögött a magas fűben, a helyi tanító és az öncsinálta geológus a várról és annak kétséges kincseiről vitatkozik. S közben érkeznek a csányi kis tavacska helyett hatalmas tavat álmodó munkások, mérnökök. S ezzel szorul a hurok. Mert a várban van valami... Egy hulla például biztosan. Aki egy napja még nem volt az. S amikor még élt, egyértelműen nem magától ugrott le a magas várfalról.
Mondom, sűrűsödnek a titokzatos események.
A regény 1972-ben jelent meg. Akkoriban még nem volt akkora dömping a második világháborús történetekből. Mert a sztori a világháborúban gyökerezik, ha nem is akkor játszódik. A cselekmény a németek által elrabolt műkincsek körül kulminálódik, s szó van benne az ellenséggel való együttműködés bűnéről, a kollaboránsok megbocsáthatatlan gyalázatosságáról is.
Mert akkor még egyértelmű volt, ki az ellenség. Ma már a szánkba rágják mindenfelől, nehogy eltévesszük.
Van-e mentsége az Albatrosz-nak a gyereknyomozásra?
Ami menti a nagyon komoly téma összemosását a kamaszsrácok történetével, hogy végül a fiúk csak adalékokat adnak a nyomozáshoz, nem válnak bonsai Sherlock Holmes-szá. Nem ők maguk a sikeres nyomozók. Vö. pldául Berkes Péter Az öreg bánya titka című könyvével, meg a belőle készült, egyébként jól sikerült sorozattal, amiben a gyerekek nélkül nem lenne megoldás. Ellenben itt meg még lövöldözés is van.
Lehet, hogy a regényt mégis gyerekkoromban kellett volna elsőre olvasnom. Akkor még nem telítődtem a második világháború-gyökerű témákkal, a gaz nácik borzasztóságával (olyannyira nem, hogy az egyik kedvenc könyvem a jugoszláv partizánokról szóló A fehér pisztoly volt, de nagyon szerettem Láng Vince permanens késéseinek a történetét is, hogy rendre hiába ígérte, hogy Egy óra múlva itt vagyok!, mindig közbejött neki a történelem, de azért hithű kommunista lett a felszabadulásra. Szóval akkoriban még nem zavart annyira, hogy olvasás közben rendre oldalba rúgott az ideológiai lóláb. (Mondjuk érdekes, hogy a Bors-ban már akkor is de.)
Egyébként Marek egyáltalán nem túlozza el sem a múlt bűneinek, bűnöseinek a súlyát, és nem hangsúlyozza túl azt sem, milyen rendszerben játszódik az Albatrosz. Pedig abból a kevésből, amit találtam róla, akár meg is tehette volna. Több okból is indokolható, elfogadható lett volna.
De a politikai környezetnek csak akkora jelentősége van az egészet tekintve mint amekkora mondjuk a Kántor-történeteknek voltak nálunk.
Mennyire szerettem azokat nézve is, olvasva is! Pedig a rendőröket meg annyira már akkor sem, az valahogy összeállt, hogy akkor még nem szolgáltak és védtek, hanem szagoltak és vegzáltak.
De Kántor, a juhászkutya semmiképpen sem volt ideológia-butított, a gazdája, Csupati (Tóti Tibor) meg szerette Kántort. S Madaras József annyira megtalálta az egyensúlyt a félig szerencsétlenkedő, félig tök profi zsarut alakítva, és annyira látszott, hogy kedveli a kutyát („Szimat, Tyutyukám, szimat!”, „Kérünk engedélyt örülni!”), hogy nem lehetett nem szeretni az egészet, ahogy volt.
Mégsem lettem teljesen meggyőzve. Mareknek valahogy jobban állnak a századelő bűnügyeinek a feldolgozásai. Egyáltalán nem rossz ez a könyv, csak éppen nem leltem benne semmi fajsúlyosan emlékezetest. Sem a stílusában, sem a történetében. De mondom, egyáltalán nem azért, mintha rossz lenne. Viszont, nem tudom, említettem-e már, de a rajzai nagyon jók!
Madách, Bratislava, 1972, 146 oldal · Fordította: Vércse Miklós
7/10
2023 júliusának mindjárt a közepe. Ezáltal mindjárt megyünk nyaralódni. Lesz, aki figyeljen a kecóra. Többen is. Éppen ma leveleztem le az érkezésünk időpontját a házigazdáinkkal. Szerelmetesfeleségtársam is nagyon lelkesen várja már, hogy ott legyünk.
Lesznek vendégeink is. Nem örülök mindenkinek. Csak megértő vagyok, meg empatikus. Bár ahogy Szabó Lőrinc írta: „Ha mindig csak megértek, hol maradok én?” De csak túl leszünk azon a két napon.
Gyula jövünk, már csak négyet kell aludni! Jaj, de sok!
