Arról van szó, hogy már megint itt az Abszolút Gonosz megtestesülése, a Harmadik Birodalom. A bármikor elővehető, előrukkolható Joly Joker, ha valami tuti gonoszra van szükség.

Többször leírtam: ez egyszerűen már dög unalmas. Mert koncepció. Azt is leírtam már, ha bármelyik este bekapcsolod a televíziót és zongorázol egyet a csatornák között, minimum három-négy műsort találsz, amely valamilyen formában a második világháborúval foglalkozik. Mintha szinte csak az esett volna meg az emberiség gyalázatos története során. Mintha a kommunizmusnak nem lett volna háromszázmillió áldozata, s mintha nem ugyanaz lenne, pepitában. A nácizmus faji alapon pusztította az embereket, a kommunizmus osztályalapon. S már gyökereiben is diktatúra mindkettő (vö. a nagynak hazudott francia forradalom pusztítása vagy a proletár diktatúra kifejezés). De az utóbbi mégis megbocsátandó. Ha feltánűk valahol valakinek egy horogkereszt, arra menten a törvény minden szigora lecsap Európában. Che Guevara a vörös terrorista nyíltan árusított pólók hőse lehet. Eh!

*

A Bonelli kiadó szemérmetlenül felhasznál irodalmi, filmművészeti kliséket, szüzséket, előzményeket a képregényeik megalkotásakor. Ugyanakkor az is igaz, hogy valahogy mindig csavar egyet a dolgok ismert menetén, a figurák megformálásán, és ettől minden deja vu ellenére vadonatúj műveket alkotnak. 

Nincsen ez másképpen A farkas küldetése esetén sem. Ezt olvasom a fülszövegben: 

Okkult hatalom ígéretét hordozó, évezredek óta keresett kincsre vetnek szemet a náci Németország legfelsőbb köreiben. Megszerzését a ͈Farkas” néven ismert SS-tisztre bízzák, akit a bibliai idők óta elveszett tárgy nyomai Olaszországba vezetnek.

Miközben Európát lángba borítja a Harmadik Birodalom által indított háború, Weissmann őrnagy a frontvonalak mögött, eszközökben nem válogatva folytatja egyre véresebb küldetését. Céljának elérésében csak olasz partizánok egy csoportja akadályozhatja meg, akik megfordítják a vadászatot, és célkeresztbe veszik a Farkast, bosszút remélve sok ártatlan életért a világháború zavaros végóráiban, és még azután is…

Ezek alapján a történet egyetlen momentuma sem ismeretlen. Partizánok, vs. nácik, titokzatos, különleges képességekkel bíró, híres történelmi tárgyak keresgélése, pszichopata gyilkos, a legförtelmesebb eszme szolgálatában, háttérből világirányító bankár... Szerinted melyikkel nem találkoztunk még? 

A kötet előszava még rádob egy lapáttal a náci kártyára. 

A német nemzetiszocialista rezsim az általános gondolkodásban ma is a par excellence totális pusztítás rémálmát testesíti meg. Egy tébolyult mészárszéket, amelynek szadizmusa szinte hallucinatív mértéket ōlt, és makacsul ellenáll a kísérleteknek, hogy elmélyedt kutatás, kiterjedt 
utánaolvasás és megfelelő diskurzus nélkül pusztán a hétköznapi, „gyorsan eldobható” gondolkodás eszközével egyáltalán felfoghassuk. Ugyanakkor – félve kell bevallani – a téma áthatóan „megfertőzte” a kollektív képzeletünket, aminek hatására sok filmkészítő, író és képregényalkotó használta a hitleri pszichózis különféle töredékeit „fantasy horrornak” nevezhető történetekben is, amelyek néhol groteszken nyersek, néhol pedig felkavaróak. Náci-zombi szuperkatonák, náci biotechnológia, náci-futurisztikus fegyverek, náci összeesküvés-elméletek, náci antiutópiák.. A szórakoztatóipar bővelkedik ezekben, és a sok alműfaj között valószínűleg a náci-okkultista vezérfonal ad kohéziót a vad fantáziák kakofóniájához. 

Vagyis alapállásban arról van szó, hogy a belénk sulykolt pavlovi reflexekkel operál a cselekmény. 

A kettős arc bal oldala Heródes királyt ábrázolja. Azt a Heródest, aki a Biblia szerint Jézus születésének az idejében legyilkoltatta az újszülötteket, mert eljutott hozzá a prófécia, hogy akkoriban születik a zsidók királya. Ő pedig úgy gondolta, hogy a zsidóknak van már királya, az pedig ő maga, és nincsen szüksége ellenfélre. 

Úgy átlagosan ennyit szoktunk tudni Heródesről. A képregényben szinte mitikus gonosszá emelkedik. Akkor is, ha konkrétan szinte semmit nem is mond róla a sztori. Amiképpen a koronájáról sem, a korona hatalmáról, képességeiről sem. Simeoni a szerző egyszerű, de hatásos panelekhez nyúl. Egy viszonylag híres ókori személy, egy hozzá kapcsolódó (valós történelmi vonatkozás nélküli tárgy), az elveszett frigyláda egy királyi korona, párhuzamként Hitler (mer' ugye mindketten tömeggyilkosok voltak), 

Ebben az a ügyes, hogy valójában Heródes történelmi szempontból súlytalan figura volt, a koronája hatalmáról meg szó se sincsen sehol sem, Hitlerről sokat vélünk tudni, de a legfontosabbat mindenki vágja, ő volt gyakorlatilag a megtestesült Sátán. 

De a hívószavak működnek, tessenek fogyasztani, kérem, alap nélküli, ókori miszticizmus és legújabb kori miszticizmussal vegyítve, és készen is a kaland-képregény! 

A csavar ott van, hogy mindezek ellenére a Farkas nem lesz mindettől egy zs-kategóriás koppintás-tár. Annak ellenére nem, hogy tulajdonképpen nincsen eleme, ami a sajátja lenne. S ez nem kicsit meghökkentő

*

Vagyis koppintás-tenger az egész, úgy, ahogy van. Egy általánosan tukmált ellenség-kép tovább-tukmálásának sokadik eszköze. Tény, hogy ez a tukma simán, bármikor beválik. 

De aztán meglásd, az sül ki belőle olvasás, nézegetés közben, hogy igen, persze, de mégis egyedi vonásai vannak a koncepciójának. 

Erre akkor figyeltem fel, amikor a szemem elé került az első kép a német katonáról, aki a szövetségesek fogságába esett. A katona egy ketrecben áll, amelyben leülni sem tud, a ketrec a tűző napon áll, megtudjuk, hogy az ide került rabok étlen-szomjan kényszer-állnak itt. Ráadásul a padló tele van szórva üvegdarabokkal, tüskékkel... Állat, aki ilyet kitalál! S a szerző azt mondja, hogy bizony, ez a szövetségesek alkalmazták! S nem csak egyetlen, elborult szövetséges tiszt egy neki nagyon beakadt cél miatt, hanem bevett gyakorlatról van szó. 

Már ez furcsa volt. Ugyan a képregény nem utal rá, de a történelem bizonyítja, hogy a második világháború után a szövetségesek németeket koncentráló táboraiban közel egymillió német hadifogoly veszítette életét. Tudod, amikor már béke volt és mindenki új világot épített. És hangsúlyozom: a sz9vetségesek táborairól volt szó. Miközben már zajlott a nürnbergi pernek hazudott, minden jogszerűséget nélkülöző, orbitális képmutatás. Drezda bombázása, kétszázezer civil áldozata után másfél évvel. 

Ahogy aztán az is több volt mint furcsa, hogy a svájci bankár simán elmondja a fogságába esett tisztnek, hogy Heródes koronájáért cserébe simán bevezeti egy továbbra is élő, náci szervezetbe és megmenti a nácivadászoktól. Ebben nem a fantázia volt furcsa, hanem annak feltételezése, elismerése, hogy ilyen egyáltalán létezhetett.  

Az már csak hab a tortán, és biztos én vagyok Pistike, akinek mindig, mindenről az jut az eszébe, de nekem a bankár képi megformálásáról egyértelműen az országokat lelkifurdalás nélkül tönkre tevő Soros György ugrott be róla. Egyszerűen marhára hasonlít rá, főleg a két buldogosan lelógó pofazacskója miatt olyan a fizimiskája. 

Szóval a Farkas bár nagyon sok vetületében a szokásos gonosz-náci, jó partizánok sémákkal dolgozik, aközben mégis egészen más. Már csak abban is, hogy bár a történet a harmincas években kezdődik, de a negyvenes évek végén fejeződik be, jóval a háború után. 

Meg abban is, hogy a fene tudja miért, de a Farkas figurája olyannyira jól sikerült, hogy bár hidegvérű gyilkos, mégis valahogy, valamiért szimpatikus figura. Minden ellenére. Akitől hurrá, hogy megszabadul a világ. Olyan Hannibal Lecter-módon. Futkározik tőle a hideg a hátadon, de nem tudsz szabadulni a személye bűbájától. Akármelyik arcáról is van szó. Sőt, nem is Hannibal, sokkal inkább a Donald Sutherland alakította német kém, Tű. Aham, amelyik a szénakazalban bújdokolva akart visszajutni a náci németországba. („Der Vogel, der Vogel, hier ist die Nadel...”) Talán ez az analógia azért is jobb, mert mind a Tű, mind a Farkas először a kezén csonkolódik. 

*

Egyetlen, de annál nagyobb nyitott kérdés maradt a történetben. Első olvasásra fel sem  tűnt, mert izgalmas, pörgő a cselekmény. De mert azért van a fejünk, hogy gondolkodjunk, néha akkor is, ha nem lenne muszáj, nekem is járt az agyam. (Ez már önmagában jó jel, mert a közömbös felé hajló felett nem szokott beindulni a motorom.)

Végső soron nem derül ki, vajon mi a fenét is tud a képregény-szerte keresett, üldözött korona? Milyen olyan értékei, képességei vannak, amelyek egy átlagos királyi jelkép fölé emelik? Nem mondom, hogy égető a kérdés. Könnyen lehet, hogy az egész képregény elcsúszott volna, ha Simeoni megpróbálja valami földöntúli marhaság ábrázolásával erősíteni a giga befejezést. Ahogyan az első Indiana Jones-sztori vége is inkább nevetséges lett mint megdöbbentő a főfricc frigyláda hatására olvadt faggyúként szétfolyó fejétől. 

 *

A Farkas küldetése nem gyerekkönyv. Azért nem, mert plasztikusan brutális. Simeoni nem lacafacázik a szenvedés bemutatásával. 

De a kifejezőereje ugyanennyire érvényesül akkor is, amikor életképekkel dolgozik. 

*

Összegzésül talán ennyi: A Farkas küldtetése című náci, gyilkolós, misztikus, partizános történetet voltaképpen minden porcikájában ismerhetjük. Ismeretlenül is. Mégis remekül működik a koktél, a turmix, amit Gigi Simeoni a szinte unalomig ismert elemekből összekotyvasztott. Az, hogy a a magam részéről senkivel, még a partizánokkal sem tudtam azonosulni, legyen az én problémám. S az azonosulás hiánya ellenére az első képkockától az utolsóig élveztem a történetet. 

8.5/10

2024 augusztusának a felén túl. Vasárnap hajnal. A hét Ofi barátomról szólt. Arról, hogy kimentem elé a reptérre. Kétszer is, mert elsőre nem engedték Baselből felszállni a gépét. S mert Ofi kommunikációja nem éppen mindennapi, ez azt jelentette, hogy a vecsési éjszakában a Tesco előtt állva nyomozgattam, hogy akkor most mi a fene van, menjek-e haza vagy ne menjek. Szerencsére a nevelt lánya felvette a telefonját és sajátos humorával elcsicseregte, hogy Ofi már svájci lakásuk felé tart. 

Viszont így másnap újra mehettem Ferihegyre a Liszt Ferencre. (Soha nem fogom megszokni ezt a nevet.) S aztán még péntek este is találkoztunk. Akkor már elég romos állapotban voltam. Éjfélkor jöttünk el tőlük (mert persze mi mentünk). 

De ez nem tartott vissza attól, hogy tegnap hajnali ötkör felébredjek. S azzal a hajnali ötös keléssel kezdetét vette egy hetes szabim is. Itthonos, óbudai szabi. De mert a péntek Ofiékra várással múlott, tegnap délelőtt mehettünk táplálékra vadászni, aztán meg főzőcskéztünk. 

A hajnali írogatás zenei alátámogatója ma a Full Earth muzsikája. Remek kompozíciók, én mondom!