A FEKETE FÉNY
(Dampyr 19.)
Írta: Maurizio Colombo
Rajzolta: Nicola Ganzianella
VÁR A KÁRPÁTOKBAN
(Dampyr 20.)
Írta: Mauro Boselli
Rajzolta: Giuliano Piccinino
Annyiszor írtam már az olasz képregényekről, a fumettiről és azok elsődleges, mert legnagyobb kiadójáról, a Sergio Bonelli Editore-ról, és a legfontosabb sorozatairól, hogy megfogadtam, többé nem teszem. Kérlek, érd be most ennyivel, ha soha nem olvastál még róla, hogy a Dampyr a kiadó egyik legstabilabb sorozata, és van még neki jó néhány.
Nagy szerencsénkre több magyar kiadó is permanensen a műsorán tartja az olasz kiadó műveinek a megjelentetését. Az egyik ilyen kiadó a Frike Comics. Két jó fej, hazánkban élő olasz fazon vezeti, nagy kitartással. Vagy megszállottan. Szerencsénkre.
Kösz Giov, kösz Pike!
Ezért olvashatjuk most ezt a magyarul nagyon friss Dampyr számot is.
[Sóhaj.] Na, jó, bár nem akartam, de mégis elmondom, hogy miről is van szó. De tényleg röviden. Hogy el ne menj már most erről az oldalról!
A Dampyr egy fantasy-horror képregénysorozat. A minőségét jellemzi, hogy sem a fantasy, sem a horror nem az én műfajom, mégis az összes magyarul megjelent Dampyrt beszreztem, és még mindig repesve várom az új megjelenéseit.
A dampyr nem tulajdonnév. Az elnevezés mégis egy adott személyhez kötődik. A fickót Harlan Draka-nak hívják. Csak félig ember. Másik félben vámpír. De nem szív vért, hanem írtja a vérszívó félhalottakat. Harlan apja úgynevezett Éjúr. Igen, a sötétség egyik nagyágyúja. De nincsenek pariban egymással. Mármint Harlan és apucija. Harlan édesanyja ember volt. Ezért félvér a csávó. S mert félvér, a vére halálos a vámpírokra nézve. Mázli.
Harlannak van két állandó segítője. Az egyik egyik egy vámpírságának ellentmondó, vámpírírtó vámpírbige: Tesla Dubcek. (Nem azonos sem a zseniális, rejtélyes, 20. század eleji feltalálóval, sem Elon Musk autójával.) Azért írta önnön fajáját, mert gyűlöli, hogy vámpírrá tették, és meg akarja óvni az embereket önnön sorsától. ám, egy pozitív identitászavar!
A másik segítőt Emil Kurjak-nak hívják. Balkánon szolgáló katona volt. Teljes mértékben ember. Ilyen is van ebben a sorozatban.
Viszonylag Állandó szereplő a történetekben egy Harlant segítő angyal is. Ő a Prágában játszódó színekben szokott feltűnni. Prágába többször visszatérünk. Hiába, nem hiába, az egyik legvarázslatosabb város, ami csak létezik. Az angyal neve Caleb. A Káleb név bibliai eredetű. Káleb egyike volt a tizenkét kémnek, akiket Mózes Kánaánba küldött, és ő volt aze egész népből az egyik, aki birtokba is vehette az Ígéret Földjét. A másik Józsué volt. De mondom, itt egy angyal neve, aki emberi formában, éterien flangál több történetben is.
Harlan triója tehát alapvetően vámpír-ritkításra szakosodott, de mint ebben a füzetben is, mindenféle jött-ment démonok pusztítása sem idegen tőlük.
Ebben a füzetben a démonritkításban csak Harlan vesz részt.
A horror történetek döntő részben nagy marhaságok. Persze a marhaságot meg lehet csinálni amatőr és profi módon is. A műfaj kliséi, közhelyei adottak maradnak. Kérdés, hogy az alkotó(k) miként élnek velük.
Jómagam döntő részben a végkifejletek teátrális banalitásán szoktam kiakadni. Amikor túlzásba viszik a látványt, hogy minél nagyobbat szóljon a végső megkönnyebbülés, gigantikussá váljanak a tétek. De a túlzások miatt a megkönnyebbülés jobbára pusztán azért következik be, mert végre vége a látványpufogtatásnak. Tudod, azokra a végekre gondolok, amikor a végső összecsapásban a gonosz ellen átváltozik tüzes, nyálkás, hatalmas ezzé-azzá, épületek semmisülnek meg, ég az egész város, lángra gyúlnak a felhők, a tenger, utcák, autópályák tekerednek fel, feneketlen mélységek nyílnak, ahová a főszereplő(k) persze majdnem lezuhannak, ott kapaszkodik az összes valami utolsó perembe, miközben az ezzé-azzá átváltozott főgonosz egyre közeledik. Sok esetben ilyenkor nagyon bölcs párbeszédek, monológok hangzanak el. A főgonosz mondja őket, a győzelme immár tutibiztos bekövetkeztében.
S aztán valami váratlan fordulat következményeképpen hamarosan mégis csak ő múlik ki, nem az aggódva figyelt jóemberünk. (Nézd csak meg ennek a Dampyr-nak a borítóját: nem éppen egy optimista jelenet Harlan Draka-ra nézve!)
Füst kavarog, törött vízcsövek spriccelnek, omlott falak, betört kirakatok, égő autók, koszos emberek, szakadt ruhában, megkönnyebbült szívvel támolyognak, boldogan mosolyognak egymásra... Távolodok a kép, mindent áthat a szebb jövő ígérete: elpusztult a világot lenyúlni akaró ilyen-olyan hatalom.
Nos, a Dampyr is simán él ezekkel az eszközökkel. S ugyan miért ne tenné.
A baj akkor van, nemcsak a Dampyr, hanem bármi esetében, ha
- nem tudom komolyan venni az Főellent, a céljait, a módszereit és a félelmetességét (olvastad, láttad A cínterville-i kísértetet?)
- ha pereg a cselekmény, de már akkorák a túlzások, a lehetetlenségek, hogy mese ide, mese oda, egyszerűen kicsúsznak a sztori belső kereteiből, lehetőségeiből
- ha a látványon túl vagy nincsen igazi feloldás, megoldás (pl. a Főellen valami helyi féreglyukon át visszacsúszik oda, ahonnan jött: de hogy hol van az onnan, egyáltalán miképpen létezhet egy ilyen lény, és mi lesz, ha újra jön?), vagy jó, elpusztult, de van még ott, ahonnan ez jött, akkor kezdődik minden elölről?)
A FEKETE FÉNY
Mondom, ez démon-sztrori. Nincsenek benne vámpírok. Olyan démon-sztori, amit az első olvasás után jól le akartam húzni. Mert nem tetszett.
Aztán úgy jártam, hogy a kötet kiolvasása után nekifogtam megírni ezt az értékelést. Amelynek során összeírtam, hogy mi minden magyar Dampyrt olvastam eddig. Persze, mindet, ami magyarul megjelent. S akkor derült ki, hogy az egyikről még nem írtam értékelést. Hát elolvastam újra, mert a fene se emlékszik évekkel ezelőtti történetekre. Na, aztán a négy epizód össze is kavarodott bennem, ahogyan az kell. Most, hogy folytattam ennek az értékelésnek az írását, elő kellett vennem újra az alapanyagot, hogy miképpen is volt...
S az történt, hogy rájöttem, dehogyis rossz ez a történet!
Az első benyomás szerint például abban sem volt igazam, hogy a címnek semmi köze a történethez. Jó, nem az első eset, hogy az epizód címe bár lefedi a sztori egészét, mégis van benne valami erőltetettség. Volt már ilyen Bonetti-szerte. Úgy fest, vagy az olasz nyelvben rejlő titokzatos sajátosságok lefordíthatatlanok, vagy egyszerűen a szerzők asszociálgatnak nagyon szabadon a címválasztásokkor. De az, hogy semmi köze nincsen a sztorihoz, nem igaz.
Mindössze figyelmetlenül olvastam.
A Fekete Fény egy kristály vagy kő neve, amibe egy rászedett démont bezár egy arab varázsló Mulawa.
Négy fiatal író fausti szerződést köt. A vérükkel megidéznek egy démont, Kyazart. Akinek, mert a vér által testté lehetett, mintegy munkaköri kötelessége (vö. a halász és a dzsinn vagy Aladdin és a csodalámpa története) naggyá tenni az írókat, akiknek a megtestesülését köszönheti. Aztán jól rá is farag, mert az őt megidőző Mulawa zárvánnyá teszi. Ennek a zárványnak lesz a neve Fekete Fény.
Szóval faust-i a történet, csak nem doktorral, hanem néhány íróval, akik a siker érdekében szövetséget kötnek a sötét túlvilággal. Aki teljesíti is a vágyukat: az írók sikerek is lesznek, naná. Csak a sikernek aztán persze ára lesz. Pontosabban a siker meghozója benyújtja a számlát. A hitele pedig túlságosan magas kamatokkal jár. Amivel egyikük sem gondolt, amikor a hitelt felvették. Akkor a cél elérése volt a lényeg. Az elsősorban kívánatos. Kerüljön, amibe kerül, bármilyen áron jöjjön a siker. Akkor úgy tűnt, akármit megér. Aztán kiderül, hogy persze, sokat ér, de annyit nem, amennyii aztán a számlán áll. De akkor már nincsen „add vissza a babaruhát!”.
A fekete fény a sikerhozó démon megidézésével kezdődik. És halálok sorozatával folytatódik. Amíg meg nem jelenik Harlan Draka.
Van-e mondanivaló vagy csupán történet van? Van. Ha nem is vastag rétegben, hiszen ez egy horror-képregény, de van. Mit vagyunk hajlandók megtenni a siker, az ismertség érdekében? S mit azért, hogy amire képesek vagyunk, az minél magasabb színvonalú legyen? S miért akarjuk a minél magasabb színvonalat elérni? Mi a végső cél? S végső soron megéri-e az árát?
*
A történetet Maurizio Colombo írta. Nem, nem a ballonkabátos, szakadt verdás, üvegszemű, nagyfülű kutyás hadnagy, aki vissza-visszatérve idegtépőn zaklatja a gyilkosokat az újabb kérdéseivel. Colombo több magyarul is megjelent sztori írója, bevált Bonelli-szerző.
Aki ha nem is számtalan, mert magyarul ugyancsak számos a Dampyr-kötetek darabja, de több történetet írt már a vámpírvadászról. A rajzoló Nocola Ganzianella. Ez a rajzoló aki nem mellesleg, kopasz, szemüveges, egyidős velem és mégsem én vagyok, és nem is Zacher Gábor, akinek én lennék az igazi alteregója) eddig csak egy magyarul megjelent történetet illusztrált. Amitől akkor el voltam ájulódva. Érdekes, hogy elsőre most nem. Nem is raktam össze, hogy láttam már a fickó keze nyomát.
Valahogy elsőre nem voltam pariban a rajzokkal. Pedig ilyen nem szokott történni velem a Bonelli háza táján. Most, amikor autána néztem az elsőre szintén nem annyira bejövős történetnek, és rájöttem, hogy tulajdonképpen mégis csak rendben van, az is feltűnt, hogy a rajzok is rendben vannak. Ezt add össze!
VÁR A KÁRPÁTOKBAN
Persze, hogy Drakulával, Vlad Drakullal manipulál a történet! S ha Kárpátok, akkor persze, hogy Erdély, s ha Erdély, akkor Magyarország. Amit a képregény nagyvonalúan figyelmen kívül hagy. Csak a szocialista román gyermekvédelemnek pöccint egyet az orrára, a legendásan gyalázatos állapotai miatt (tudod, a kosz, a táplálék hiány, az ágyakhoz kötött gyerekek). S persze kihasználja az egykori, vérengző erdélyi vajda vértől csöpögő legendáját. Mert ugyan miért ne tenné?
Két menekülő gyerekkel kezdődik az epizód. Akik egy hegyi faluban a menekülésük közben belefutnak egy francia házaspárba, akinek defektet kapott a kocsija az éjszakában, s a feleség hibájából, meg a férj trehánysága miatt a pótkerék Párizsban maradt.
És motorosok jelennek meg. Akik a közeli vár urának, Vlatna grófnak az elfajzott emberei.
A gyerekek és a feleség szerencséje, a férj már peches, hogy színre lép Harlan Draka, a dampyr is. Az ugyan kicsit homályos, hogyan került ide, és miért pont ekkor, de spongyát rá! Az, hogy a földrajzi területhez van köze, később kiderül: a gyerekcsócsáló Vlatna Harlan éjúr édesapjának, a nagy ellenfele volt. S akkor Vlatna győzött. Merthogy mindketten éjurak, a sötét fejedelmei.
Harlan ellentmondásos viszonya a sötétség-fejedelem apjával az egész sorozatot végigkíséri, s valószínűleg sohasem oldódik meg. A végtelen sorozatok átka: mert a sorozat végtelen, így vannak központi konfliktusaik is, amelyek szintén végtelenek.
Így vannak szereplők, akik vissza-visszatérnek egyes epizódokban. Ha például nem maradt volna ki a Lamiah című kötet értékelésének a megírása, és most nem olvasom újra, fel nem tűnik, hogy mindkettőben van egy Araxe nevű mellékszereplő. Aki ugyanaz a személy. Araxe éjúrnő. Ő a bizonyítéka annak, hogy aki éjúr(nő), az nem feltétlenül a velejéig gonosz, sőt, dehogyis.
Araxe egykor jóban volt Harlan apjával, az éjúrral. Aki viszont nagyon nem volt jóban. Vlatna gróffal. Aki aztán lenyúlta tőle Erdélyt. S aki immeg annyira megerősödött, hogy újabb terveket forral. (Hm, megint nem figyeltem. Ha le tudta nyúlni Draka Erdélyét, ugyan miért kellett még marha hosszú ideig erősödnie?)
A tervek útjában azonban ott áll Harlan és Tesla. Akik kapnak egy vak szövetségest, aki azonban nem akárki: Draka éjúr egyik főembere volt valamikor. Vlatna vakíttatta meg. Ezzel nem tette a szövetségesévé.
A cél tehát adott: a többi gyerek kiszabadítása Vlatna várából és Vlatna elpusztítása. Van itt önbizalom. S mert az van, lesz itt izgalmas csatározos, fordulatos cselekmény is. És lett is!
A történet jobbára a látható világon túli urak küzdelméről szól. Izgalmas, érdekes, körömrágós. Tény azonban, hogy az izgalmakon túl azonban nem sokat mond. De amiképpen Toma barátom fogalmazta: „Na, és akkor mi van? Nem elég ha valami marha jól szórakoztat?” Márpedig a Vár a Kárpátokban ezt teszi.
Frike Comics, Budapest, 2024, 186 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155891779,
fordította: Nagy.Mihály Ágnes
8/10
EDDIGI DAMPYR-ÉRTÉKELÉSEIM
Dampyr 1/1–2.: A sötétség gyermeke – Éjjeli horda
Dampyr 1/3.:Tengerparti fantomok
Dampyr 1!4.: Vérvörös szonáta
Dampyr 1/5., A kőhíd alatt
Dampyr 1/6.: Fekete mágia
Dylan Dog – Dampyr
Dampyr (1. különszám) – Az eltűnt idő könyve
Dampyr 1.: A velencei baba
Dampyr 2.:Transylvania Expressz
Dampyr 3.: A csontvázak partja
Dampyr 5.: Elveszett lélek
Dampyr 6.: A boszorkányok szigete
Dampyr 7.: Delta Blues
Dampyr 8.: Az ördögi vászon
2024 decemberének az eleje. Nem a legfontosabb történés ugyan, de foglalkoztat. Rendeltem a Temuról egy külső dvd-lejátszót és Szerelmetesfeleségtársamnak egy apró kariarit. Jött egy értesítés, hogy akkor a Paketánál van a cucc. Aztán egy másik, hogy a szekrényben van már a csomag. De nyitókód semmi. Írtam a Paketának, hogy mi van ilyenkor. Mire ők visszaírtak, hogy a csomagot a Foxpost szállította ki. írtam nekik is, hogy szeretném átvenni a csomagot. Mire visszaírtak, hogy írjak a speciálisan erre kitalált felületen. A speciálisan erre kitalált felületen semmi olyan választható problémakör nem volt, ami lefedte volna ezt a problémát, írtam valahol. Mire jött a válasz: „Nyugszik, kushad! Egyszer majd válaszolunk!” Kezdek nyugtalan lenni, mert a hét eleje óta ott van a csomag.
*
Egy hét van még az évvégi pihiig. Hosszú hét lesz. De legalább a héten eggyel kevesebb munkanapunk volt. A főnöknénink, aki vagy tíz évvel fiatalabb nálam, szervezett egy elég összetett, de laza napot: szabadulószoba, ebéd, bowling. Kilencedik, hatodik és harmadik kerület. Kivételesen nem kellett vezetnem. Nem bántam. Csak utána meg mehettem szemészetre, tehát volt fél nyolc, mire hazaértem. De jó nap volt.
*
Mit lehet csinálni (semmit) egy olyan kapcsolattal, ahol egyértelműen, de kimondatlanul, ám mást kommunikálva, megalázó parkolópályán vagyok? Kommunikációra esély sincsen. De ha kilépek az egészből, fájdalmas sóhajjal legyintve az egészre, azt mások is sínylik. Patthelyzet.
