Maurizio Colombo – Giuliano Piccininno:
NEMESIS
Mauro Boselli – Luca Rossi:
ELVESZETT LÉLEK
Ugyancsak le vagyok maradva a Dampyr-kötetek értékelésének az írásával. Ezt is már nagyon régen olvastam, szerintem van már négy-öt hónapja is, de még nem írtam róla.
A memóriámnak köszönhetőn most, hogy elővettem, mint írás-alapanyagot, rájöttem, hogy a hiteles vélemény megírásához újra el kell olvasnom. Mert a részletei már elvesztek bennem.
Nem tudom, hány olyan kiadvány lenne, amivel ezt hajlandó lennék megtenni. Ezzel még jól is esett. Előrevetítette, hogy a többi kötet is újra sorra fog kerülni egy-egy újraolvasásra. És akkor már nem is kell írnom róla. :-)
A kötetben, ahogy az lenni szokott, két történet kapott helyet. Ahogy azt a bevezető felett láthatod. Számomra rejtély, hogy a borítón miért mindig csak az egyiknek a címét tünteti fel a kiadó? Mikor is a történetek egyenrangúak. A borítón meg lenne hely két címnek is. De spongyát rá!
Mivel írtam már x számú Dampyrról most nem a kályhától indulok el, ha nem haragszol. Ha haragszol, akkor se. Így jártál, látod! Azonban, ha érdeklődés van benned az iránt, miről is van szó, kik is a szereplők, a jobb oldali keresőbe írd be a képregény címét, keresd meg a legkisebb számot a cím mögött, ott lesz, ha nem is minden, de rengeteg infó. Ha még nem olvastál Dampyrt, vagy az én oldalamon Dampyr-értékelést, akkor, úgy gondolom, érdemes egy gyorstalpalót elvégezned, hogy képbe lehess. Tehát ebben a szellemben olvass tovább!
De olvass ám tovább! :-)
Nemesis
Nemesis a bosszú istennője. (A nevének írásvariácója igen gazdag. A Nemesis forma egyértelműen angolos. Olaszos. Magyarul írják Nemezisnek, Nemeszisznek is.) De eredetileg nem csupán az volt, hanem a sors bizonytalanságát is jelképezte. A Dampyr-vonatkozásában mindkét értelmezés helytálló.
Harlan és Tesla visszakísérik Kurjakot Boszniába, aki a családját készül meglátogatni. Jugoszlávia véres széthullása után vagyunk, mikor is az egy országgá összekényszerített nációk egymásnak estek és elképzelhetetlen, brutális pusztítást hajtottak végre.*
* Ajánlott olvasmány: Laura Silber – Allan Little: Jugoszlávia halála
Kurjak faluja még a széthullás előtt is harcban állt, a másik falu vezető családjával, a gonosz Kovatsh-ékkal (naaaa!). Amikor Harlanék éppen arra járnak, látják, hogy a falu határában, a földeken áll egy autó, öt ember körbevesz egy másikat, és szemmel láthatón éppen ki akarják végezni. Odamennek, Kurjak a földijét ismeri fel az áldozatnak készülő férfiban. Aki pár mondat után végül meghal, de addigra már az az öt sem zavarog, aki őt a halálba küldte.
Vagyis belecsöppenünk két falu párharcába. Amit súlyosbít, hogy sorra tűnnek el emberek a falvakból. A közelben van egy titokzatos üzem. Egy férfi azt állítja, onnan szökött meg: kegyetlen bánásmód mellett embereken végeznek kísérleteket. S ott van Kurjak szerelme is, Nadjia.
Vajon milyen motivációra van még szükség, hogy Kurjak és két barátja rámozduljanak a megoldásra? És kétséges-e a kimenetel?
A rajzok a szokásos realisták, részletesek, konzekvensek, mindenki és minden egyértelműen felismerhető, részletek ugyancsak vannak. Jó nézni őket!
A befejezés, ahogyan majd látod, mint a következő történeté is, valahogy olyan felemás. Persze, hogy az, ami. Csak túl gyors, elkészítetlen, elkapkodott, nincs eksztázis, nincs megkönnyebbülés, mert mire felfogtam, hogy elindultak a cimborák, addigra helyre is tették az egész történetet.
Elveszett lélek
A másik történet Prágában játszódik. Hurrá! Szeressük mink Prágát, de nagyon! Voltunk már itt a dampyrral és a barátaival és gólemeztünk egy cseppet.
Prágában összefutnak a szálak, a föld, a Menny és a Pokol. Legalábbis a képviselőik. A földet Harlanék képviselik. A Menny részéről egy Caleb Lost nevű angyal jelentkezik. A Poklot a csudálatosan mindennapira alkotott démon (semmi, de semmi ijesztő nincsen benne, a főnöke szerint ijesztően emberies kezd lenni): Nikolaus.
A történet középpontjában egy elveszett lélek áll. Azért elveszett, mert nem találja az utat se a Mennybe, se a Pokolba. Megrekedt félúton.
S most gondolkodom, hogyan foglaljam össze, mi is a történet? S úgy döntöttem, nem is teszek ilyet. Kicsit komplikált elmondani. Olvasni nem. De miközben magyaráznám, szerintem egy csomó mindent elspoilereznék. Ha meg elhallgatok ezt-azt, akkor nem lesz érthető, hogy hány éves a merre hány méter...? Vagyis ugyanott lennél, ahol most vagy? Csak az a benyomásod alakulna ki, hogy hülyeség az egész Dampyr (erről kicsit bővebben alább) vagy az, hogy vacakul írok. És egyik sem igaz. Ezért meghagylak a boldog tudatlanságban.
Legyen annyi elég, hogy az esti Prága minden neonfény nélküli misztikája, hátborzongása és gyönyörű mivolta ott van a képregényben. Annyira, hogy olvasva ismét elkezdtem visszavágyódni oda. Egyrészt, mert annyira tetszett élőben.
(Bár Szerelmetesfeleségtársammal majdnem minden hely jó. Prága, Gyula és Debrecen kiemelkedik. A Balaton esélytelen, azt még SzFT jelenléte sem volt képes feldobni. Brrr, alig vártam, hogy véget érjen a nyaralásunk!)
Másrészt azért kezdtem visszavágyódni, mert olyan fantasztikus hangulata van a képregény rajzainak. Az egyik kedvenc Dampyr-történetem, és emiatt az.
A történet egy darabig felcsigázósan érdekes a szellemi világ szintjeinek a lényeivel, aztán csavarodik egy flash-seset a sztori, ott csóváltam a fejemet, hogy aztán kurtán-furcsán megoldást nyerjen a kaland. Szóval a sztorira nem érdemes sok szót vesztegetni. Viszont a hangulata mindent visz.
A Dampyr hülyeség-faktoráról
Ofi barátom meggyőzött, hogy van olyan horror, aminek van értelme.
Messze nem vagyok naprakész belőle, tizenegy évadnyit nem érdekelt a filmsorozat, de huszonvalahány kötetet elolvastam a képregényből. Úgy addig, amíg Rick a főszereplő. Aztán valahogy kikopott az életemből a The Walking Dead.
Szóval Ofi meggyőzött, hogy még az ijesztgetős horrornak is lehet mondanivalója. S hogy amikor mondanivalója van, akkor a csúf ellen, az ijesztgetős, trancsir-részek a metafora kifejtésének, megerősítésének az eszközei. A The Walking Dead-ben ezek, adja magát, a zombik.
Kell a trancsír, hogy néha fröcsköljön a vér, hulljanak a végtagok, forduljon a bél, és hogy visszataszítók legyenek az egykori hozzátartozók, különben nem lenne valóságos a kétségbeesés, a határozottság, a bizonytalanság, és mindaz a konfliktus, ami felmerül ember és ember között.
A zombik ennek díszletei, körítései, megerősítő eszközei,
hogy elhiggyük azt, amit az egészségesek művelnek egymással,
amiket döntenek, végrehajtanak vagy elmulasztanak.
S mi a helyzet a Dampyr-ral?
Harlan Draka, a dampyr kalandozik a bosnyák szabadságharcossal és a vámpírcsajjal mindenfelé, hogy gyérítse az éjurak számát. Azon kívül, hogy Harlan és a társai jók, a sötétség, a félelem, a halál lényei azért vannak, hogy legyen ki ellen harcolni. Hogy szóljanak valamiről a történetek. Kétség ne legyen: a történetek nagyjából a történetekről szólnak. De többről nem nagyon. Talán még a barátság erejéről, és a barátságon keresztül az emberek kategorizálása ellen beszélnek a sztorik.
S most figyelj! Bármikor, amikor a halál utáni életről, halhatatlan lelkekről hallok, kiesik a számon az adventista, aki nem hisz ezekben. Akkor sem, ha már nem adventista.
Nincs élet a halál után, csak előtte. Nincsen halhatatlan lélek. Nincsen örök pokolbüntetés, és nincsen közvetlenül a halál után mennybemenetel sem. A halottakkal nem lehet kommunikálni (lehet kommunikálni valakivel, de az nem a szerettünk).
Fejtegettem ezt máshol hosszan is. Érveket is mondtam, nem csupán nemeket, mint most. A z elvi, teológiai távolságtartásommal csak azt akarom e helyen érzékeltetni, hogy a hitem, a meggyőződésem élesen ellene mond a Dampyr általános üzenetének.
A mélységes szimpátiámat azonban még azzal sem tudom magyarázni, mint a The Walking Dead esetében (lásd fent). Vagyis a helyzet az, hogy a Dampyr-nak nincsen különösebb mondanivalója, a vége általában amerikaiul nagy csinnadratta. Vagyis nagyjából odáig szokott érdekelni a történet.
Idén mutatják be a Dampyr-filmet. A trailer alapján az alakok fantasztikusan jól sikerültek, ami lejött belőle a képregény hangulata is ott van a filmben, de a film trailere még inkább kiemeli, hogy a sztori horror-kalandfilm-marhaság és slussz. Bár tartok tőle, piszok kíváncsi lettem rá.
Kezd összeállni a kép? Semmi okom nincsen szeretni a Dampyrt, és mégis az egyik legkedvencebb képregényem. Ezt add össze! Én is kutakodom, hogy rájöjjek, mi ennek az oka. A rajzok plasztikussága, életszerűsége, az alakok élethűsége, a tájak, városok ábrázolásának a részletessége minden bizonnyal indok. Az összkép által sugallt hangulat is. De a profi színvonal nem szokott visszatartani attól, hogy valami mocsokul ne érdekeljen. A Dampyr-ra pedig még pénzt is hajlandó vagyok kiadni. Ezt tedd hozzá az összeadáshoz!
Frike Comics, 2019, 190 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155891137 · Fordította: Nagy-Mihály Ágnes
8/10
2022 októberének a közepe felé. Valahogy úgy kedvetlen vagyok. De tényleg. Nem azért, mert történt valami. Bármi történt is, de nem az az indok. Meg még az sem, hogy nem történt meg, aminek történni kellene. De úgy valahogy elegem van a dolgokból. A munkámból, pedig az eddigi legjobb munkahelyem, a fizetetlenségből, abból, hogy váltani kellene, de a hátam közepére sem, a családi konfliktusokból, a megoldatlan, megoldhatatlan problémákból, abból, hogy sokadszorra kellene ragasztanom a slozi tartályának egy alkatrészét, és egyre rövidebb ideig bírja.
A héten tudatosodott bennem, hogy fáradt vagyok. Nem a munkámtól, hanem valószínűleg a koromtól. És kétségbe ejt, hogy még minimum tíz évet dolgoznom kell. De lehet, hogy többet. S ehhez a mostani munkahely azért nem rossz. A nagyszüleim ilyen idős korukban már nyugdíjban voltak.
De ezt add össze, közben mégis békesség van bennem. Jó olvasni. Zenét hallgatni. Átölelni Szerelmetesfeleségtársamat, összebújni vele. Nagyon jó volt két napja látni a fiamat, a párját, átölelni őket, és örülni annak, hogy van hol lakniuk, és teljesen élhetőnek tűnik a kecó.
A fene tudja, mi a franc ez... Én vagyok a világ első teljesen harmonikus depressziósa? :-)
