Maurizio Colombo – Stefano Andreucci:
A BOSZORKÁNYOK SZIGETE
Mauro Boselli – Stefano Casini:
A LÁZADÓK
Ismét és újra lemaradásból adódó adósságtörlesztés önmagam felé. Ezt a kötetet is elég régen elolvastam már, csak valahogy nem kerítettem sort az értékelés megírására.
Hát de most akkor nosza, bizony és rögtön, mert még önmagamnak sem szeretek tartozni.
Akarod, hogy már itt az elején elmondjam, melyik történet milyen? Na?
Az első annyira nem jó, a második roppant pazar. Erre mi történik? Az első, nem pazar történet lesz a kötet címe!
Amit mondjuk értek, mert figyelemfelkeltőbb, mint a pazar képregényé. Azt viszont továbbra sem értem, ha csak két történet van benne, vajon micsudáért nincs rajta a borítón mindkettő? Emiatt már dohogtam, de nem tudom megállni, hogy újra ne tegyem. De persze egyáltalán nem ez a dohogás a lényeg, gondolhatod!
Úgy döntöttem, teljesen leszokom arról, hogy bemutassam a Dampyrt. Megtettem már jó pár alkalommal. Ha érdekel, kérlek, írd be a blogom keresőjébe a Dampyr szót, és látsz csodát! Ha a legelsővel kezded, szerintem teljesen képben leszel. Stimmt?
A boszorkányok szigete
Ez is azon ritka történetek közé tartozik, amelyben a főszereplő, Harlan Draka (a dampyr, aki emberanya, éjúr apa szülötte, a vére halálos a vámpírokra és egyéb borzalmakra) elválasztatik a két elválaszthatatlan barátjától, a bosnyák Kurjaktól és a vámpírok ellen fordult vámpírlánytól, Teslától.
Ennek ellenére nem magányosan küzd itt sem. Akad társa. Egy középkorú, de még az egykori szépségét mindig őrző nő, Ann Jurging személyében. Aki, bár középkorú, nem különleges képesség nélküli. Például megérzi a gonosz jelenlétét. S kicsit lát a jövőbe. Ez a képessége, amelyet ő átokként él meg, gyermekkora óta vele van.
A fő ellenség Helena Morkov, a boszorkánykirálynő. Aki időközönként felbukkan a történelemben. Ő volt az alapítója a híres, hírhedt bacchánsnők csoportjának is. Vagyis nem fiatal, de legalább végtelenül gonosz. Ann egykor, kislányként Helena foglya volt, de megszökött tőle. (Mondjuk ezzel a momentummal, megismerve Helena képességeit, nem tudtam mit kezdeni, de nem szőrözök, haladjunk!)
Athénban a vámpírvadász Harlan és a látó Ann szükségszerűen találkoznak, és együtt indulnak a kis Égei-tengeri szigetre. Ahol már a halál uralkodik.
A történetet a szerzők remekül felépítették, két bevezető is van, pár oldalasak, de a figyelmet garantáltan felkeltik. Onnantól, hogy Harlan és Ann a szigetre lépnek, az események meg nem állnak, peregnek a végső, kétségtelen befejezésig.
A rajzok is pazarok, ahogyan az a Segio Bonelli Editore kiadványaiban lenni szokott.
De hiányérzetem volt mégis. Miközben a történet leköt, érdekel, hogy mi a befejezése, mégis volt bennem valami elégedetlenség. Amikor a kötet második képregényébe kezdtem, pár oldal után tudtam, mi a probléma A boszorkányok szigetével: leköt, érdekel, de nem nyűgöz le. Nem találkozom igazából a történettel, mert a történet nem találkozik sehol, semmiben a mindennapokkal, és nem is vet fel semmi olyan kérdést, amin legalább egy picit tűnődni lehetne. Arról szól, hogy Harlan és Ann a legyőzött boszorkánykirálynőt hagyják maguk után a szigeten. Közben persze, történik ez meg az, van juj, de csúnya rabszörny is, de a látványos perpatvar olyan kis érdektelen, és nem is teljesen logikus. (Moha, ez egy horror-történet, kapj már észbe!)
A lázadók
Na, ez már teljesen igen! Bár némi polkorrektséget érzek a történetben, de csak annyit, amennyi voltaképpen belefér. S ami benne van, az manapság is aktuális polkorrekten.
A szövegíró erénye, hogy nem viszi túlzásba a polkorrektséget. De az is lehet, hogy csupán nem húzogatja az oroszlán bajuszát. A csecsenek (nem az indiánok!) lázadnak, a szabadságukért küzdenek, de szó nincsen arról, ki az elnyomó, ki ellen lázadnak, ki nyomja el őket. Sem a nemzet, az oroszok, sem az országuk vezetője, Putyin nincsen a nevén nevezve. De a történetben szereplő oroszok mind pszichopaták, a vezetőjük pedig abszolút pszichopata. A csecsenek pedig áldozatok. Akik közül még a gyerekek is kénytelenek a szabadságért harcolni. Pont. A történet ilyen szempontból fekete-fehér.
A középpontjában a baráti trión (Harlan, Kurjak, Tesla) kívül egy nemzetközi orvoscsapat áll. S az orvoscsapat nehézségei, túllépve a polkorrektségen, kezelhető közelségbe hozzák a háborús övezetek problémáit, a háborúk értelmetlenségét, tarthatatlanságát és főleg a borzalmait. Szembe nézhetünk azzal, hogy a hadurak számára még a segítségadás sem egyértelmű, és mindennemű állásfoglalás, ami szemben áll az érdekeikkel, háborús bűn.
Vagyis a történet több szempontból nagyon okos.
- Okos azért, mert a csecsenföldi eseményeken keresztül földközelbe hozza a történetének az eseményeit. Mert nincsen, aki ne hallott volna erről. Az sem baj, ha semmit sem értett belőle, de a történetnek nem is célja bármi történelmit bemutatni, csak az, hogy a csecsen szóval aha-élményt teremtsen. Amivel azonnal készen is van a kapcsolat az olvasó és a sztori között.
- Okos azért is, mert az orvoscsapat nehézségein át megteremti a második kapcsolódási pontot a békében és kényelemben élő olvasóval. Mert ahogyan az orvoscsapat, úgy ő is kívül van az eseményeken, a helyi politikán és nem kénytelen állást foglalni az összecsapó felek közül, valamelyik mellett vagy ellen. Csak bevonódik abba, ami történik.
- S végképp okos, amiatt, hogy a történet kulcspontjába gyerekeket helyez. Mert egyfelől újabb kapcsolódási pontot hoz létre az olvasóval: szenvedő gyerekek. Másfelől, mert a szenvedő gyerekek kik miatt szenvednek? S bár a szenvedésre borzalmasan, brutálisan, bestiálisan és okosan vágnak vissza, de az ő szenvedésük felmenti minden tettüket. Az indokuk pedig tökéletesen méltányolható. Hölgyeim és uraim: tapsot kérünk a képregénynek!
Ez utóbbi volt az a pont, ahol nem tudtam eldönteni, rászedtek-e vagy sem, sima sztorit olvasok-e vagy manipulálva vagyok? Aztán legyintettem: nem is akartam eldönteni. Azzal, hogy felmerült a kérdés, már mentesültem a negatív hatás alól. Ha van. Így döntöttem.
Egyébként a vámpírvadász, a vámpír és a balkáni volt szabadcsapat-vezető e történetében a személyükön kívül nincsen semmi természetfeletti. S az a nagy büdös helyzet, hogy egyáltalán nem is hiányzik belőle. Ezt kapd ki!
Ami történik izgalmas, átélhető és remek tempóval felépített. Ami egyáltalán nem jelenti azt, mint az fent elemezgetett boszorkányos történet esetében, hogy permanensen akciózni kell, hogy fennmaradjon az érdeklődés.
A szimpátiát A lázadók nem kis részben a rajzokkal nyeri el. Amik részben olyanok, amilyeneket mind a Dampyrok esetében, mind úgy általában a Bonelli-képregények esetében megszokhattunk: realisztikusak, részletgazdagok, tiszták, nem lógnak ki az oldalból, a képkockákból.
Valami mégis más rajtuk és bennük. Talán az, hogy a rajzok ugyan részletgazdagok, de jobban megnézve nem is mindig azok. Az alkotójuk a nappali jelenteknél, hoppá, igen sokszor nem is rajzolt hátteret. Vagy csupán érzékelteti, mi van az emberi alakok mögött, mellett, fölött, előtt.
S ami a legelképesztőbb, és még egyik Bonellis képregényben sem jött velem ilyen szembe, egynémely alak karikatúraszerű. Az orvoscsoport főnöke, Michel a lóarcával és a felturcsizott hajával, meg a fekete munkatársa például teljesen olyan. Mégis remekül „együttműködik” a szokásos alakokkal. Még akkor is, ha bizonyos helyeken Kurjakba és Teslában is van valami karikatúrásság.
S most figyelj: mindezek ellenére az egész mégis hamisítatlan Dampyr. Méghozzá, én mondom neked, a legjobbak közül való!
Frike Comics, 2020, 188 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155891199 · Fordította: Nagy-Mihály Ágnes
8/10
2022 október közepe. Tegnap nagyon idegesítőn kezdődött a munkanapom a kollégák szervezése miatt, majd jócskán ki is tolódott a befejezése, ugyancsak miattuk. Egy sofőr kolléganőmet helyettesítettem egy másik telephelyen, s ott kavartak a nem tisztelt kartársak. Reggel kapkodhattam, délután túldolgozhattam miattuk. Meg a fránya lelkiismeret: megtehettem volna, hogy otthagyom a francba az egészet, de akkor megszivattam volna egy pár napja nálunk dolgozó új kollégát, aki még mit sem tud az itteni dörgésről... S akit úgy küldtek ki lakóval vizsgálatra, hogy nagyjából semmiről nem tudott semmit.
Munka után elmentem könyvtárba. Hoztam két képregényt, meg Szerelmetesfelségtársamnak három kívánságkönyvet. Hazafelé a Pethe téren elvégeztem a kisbevásárlást, és máris szakadtam megfelé hazáig. Itt, a téren leültem még egy szivarkára. S aztán egyedül töltöttem az estét. SzFT üzleti reggeli-gálára ment (jelen esetben üzleti vacsora), s csak valamikor sokára érkezett. Nem tudom hánykor, csak a csókjára riadtam fel. Majd megkönnyebbülten aludtam is tovább: itthon van, rendben van.
Csemete meg a vőlegényéhez ment át.
Eresztettem egy kád vizet, áztattam magamat egy kicsit, aztán melegítettem vacsorát és egy francia sci-fi rajzfilm mellett el is költöttem. Néztem még egy Colombo-t, aztán lehanyatlottam. Édes semmittevés, avagy a munka megérdemelt jutalma.
