Az a helyzet, hogy még mindig nem unom ezt a Dampyr-dolgot.
Pedig a vámpírosdit, túlvilági szörnyesdit egy fikarcnyival sem kedvelem jobban mint eddig. Annyi borzalom, szörnyűség van a világban, hogy fel nem foghatom, minek tetézni a valóságot még kitalált rémségekkel is.
De Örök Sógorom, Pityu találta azt mondani, amikor megtudta, hogy dohányzom:
– Na, végre, van valami hibád neked is! Már szinte idegesített a tökéletességed!
– Örülök, hogy ilyen jó emberismerő vagy, Pityu!
Jót nevettünk.
Ugyan az irodalmi (filmművészeti) esztétikai érzékem soha nem tartozott a támadhatatlan tulajdonságaim közé, simán belátom, hogy szeretnem kellene egy csomó mindent, amire vajmi kevés affinitásom van, és nem kellene, hogy érdekeljen pár dolog, ami viszont dafke foglalkoztat, de ahogy idősödöm, egyre inkább magamévá teszem Toma cimborám vállrándítós ízlését:
– Talán olvasnom kellene magas irodalmat is, de kurvára nem szórakoztat. Marad a fantasy, meg a krimi, azzal kikapcsolok. Nem szenvedni akarok olvasás közben!
A párhuzamban a műfajokkal lehetne zsonglőrködni, nem fedi egymást a kettőnk ízlése, de egyébként egyre inkább testhezálló számomra Toma szemlélete. Így a Dampyr marad, mi több, gyarapszik itthon. Most éppen egy sorozatgyilkosos, könyves résszel.
Továbbra is az előző, a Prágában játszódó, A kőhíd alatt című rész a lieblingem. De ez a mostani sem rossz. Mi több! A prágai misztikum után most a fekete mágiába ugrunk fejest egy sorozatgyilkosos krimi cselekményével.
Az alapszituban semmi meglepetés nincsen, tulajdonképpen némi ráhagyással előttünk áll A rózsa neve alapötlete, csak pepitában. Mert mi történt abban a könyvben? Volt egy kötet, amely miatt egy világtól elzárt helyen, egy apátságban következtek be sorozatos, erőszakos halálesetek. Ahogyan kiderül, ott Isten nevében, az üdvöt féltve sorozatgyilkolt valaki egy könyv miatt.
Emitt meg éppen nem az Ő nevében, hanem a sötét hatalmak irányítása, birtoklása érdekében történik a sorozatgyilok. De egy könyv áll itt is a középpontban. Az mindenek oka és kiváltója, és van egy megszállott itt is, aki monomániás, és akadályt nem ismer a könyv megszerzésével kapcsolatban. Összeáll a kép.
Csak bólintani lehet arra az állításomra, hogy azt a történetet, amelynek egy könyv áll a középpontjában nem megírni nehéz, hanem a megírását elrontani. :-)
A TÖRTÉNET ALAPJAI
Harlan Draka a freiburgi egyetemen oktat ebben a részben. Mi mást, vampirológiát. Mekkora ötlet már! :-D
Nem végzett ehhez sehol, semmiféle tanulmányokat, mindössze az élet sulijának felsőfokú tanulmányútjait járta szorgosan ebben a kérdésben. Az előadásait az egyetem rektorának személyes kérésére tartja, nem győzik titkolni, hogy Harlan nem néprajzos, csak tapasztalt.
Harlan közkedvelt tanár. A diákok szeretik az óráit, érdekli őket, amiről beszél. A lányokat nem csupán az, amiről beszél...
De vannak, akik odafigyelnek arra, amit mond. S vannak, akik nem csupán arra. Három diáknak, két lány, egy fiú, összeáll a kép az utóbbi idők egyetemi gyilkosságaival kapcsolatban. Meg gyanús nekik Harlan is, mint egyetemi előadó. A nyomába is szegődnek.
Közben több jelre fefigyel a rektor is. Aztán sorba rakja őket, és összeáll neki a kép, miről van szó: adva van egy könyv, amellyel megidézhetők a sötét hatalmak. Ha minden jól megy. Ha nem megy minden jól, akkor bizony nagyon rosszul fog menni, arra nem érdemes indulni. Ezt a könyvet többen keresik. Immár a rektor is, Harlannal karöltve. Aztán lesznek a keresésnek csúnya, döbbenetes pillanatai. Lehet izgulni, bár a végső kimenetel nem lehet kétséges.
A RAJZOKRÓL
Később akartam erről írni, még nem akartam kitérni rá, de itt minden adja magát, hogy mégis megtegyem. A vámpírvadász-sorozat ismét új rajzolót kapott. Immár a negyediket. Úgy hívják az úriembert, hogy Nicola Genzianella.
Az úr egyidős velem, idén ötvennégy éves. Lám, kopasz, szemüveges, szakálla is van. A Zacher Gábor hasonmás-versenyt mégis én nyerném meg, bár esélye neki is lenne. Amíg nem vagyok ott.
A pályafutását a Sergio Bonelli Editore-nél kezdte, borítókat rajzolt, majd kiruccant egy másik céghez. Aztán mégis visszajött, és a Dampyr-ral mindent vitt.
BORÍTÓRAJZOLÁS
Na, erről már régen akartam beszélni, csak mindig elfelejtettem. A franc sem érti ezt a kiadót! Ha visszanézed a Dampyr-sorozatról írt értékeléseimben a rajzokat, láthatod, jobbnál-jobbak. Természetes módon más és más egy-egy rajzoló stílusa, de egyik sem lóg ki a sorozat hangulatából, s a másságukat pompásan hozzá tudták idomítani az általuk rajzolt történetekhez. Vagy az ő stílusukhoz születtek a történetek. Nem tudom. Minden esetre semmi ellentmondás nincsen a Dampyr történetei és a rajzolói között.
Nem úgy a borítók esetében. Ha a történetek rajzait összehasonlítod, legyen szó bármelyik számról, a borítókkal, ordít a különbség. Nem csupán az, hogy nem az adott szám rajzolója készítette a borítót, hanem az is, hogy sokszor a borítórajz készítője a történetet sem olvasta. Ez a kötet ennek kiváló példája: a Fekete mágia történetében egyszerűen nincsen olyan jelenet, amit a borító ábrázol. Sehol.
De a borítók kompozíciói, technikai megoldásai jobbára elképesztőn suták, mi több, bénák a történet-rajzaihoz képest. A jelenetek, amiket ábrázolnak nagyobb százalékban nincsenek a történetben. Vagy nem úgy vannak benne. Próbáltam úgy felfogni ezeket a borítókat, akár egy filmplakátot. Elsőre a Csillagok háborúja plakátja jutott eszembe. Na, arra rákerült boldog-boldogtalan alakja a filmnek, összezsufizva egy képen a Halálcsillaggal, az X-szárnyúakkal, a birodalmi kis egyszemélyesekkel. Tök jól néz ki.
Ezzel szemben a Dampyr-ok borítóinak nem tudom, mi a koncepciója. A rajzok rendre gyatrábbak mint a történetei, a jelenetek, ahogy mondtam, vagy benne vannak ugyan a sztoriban, vagy nem, vagy nem úgy, de mindig sokkal jobb minőségben, a kompozíciók vacakok, értelmetlenek. Miért sugall a borító értéktelenséget, élvezhetetlen popularitást, ha egyszer a belső minőség ugyancsak vállalható?
Ja, és a rajzok sem
Vajon miért, miért, miért?
Genzianella rajzai önmagukért beszélnek. Én nem is fogok róluk semmit mondani. Nem azért, mert semmitmondón beszélnek önmagukért, hanem azért, mert remekek.
S hogy egy kicsit haza is beszéljek, nekem senki ne mondja, hogy alkotónk soha, semmikor nem látta Korcsmáros Pál rajzait,, mert az tuti kamu! Miért mondom ezt? Nézd csak például ezt az arcot! Vagy nagy szellemek, ha találkoznak... Más magyarázat nincsen. A reinkarnáció kizárt, mert szerzőnk és Korcsmáros éltek párhuzamosan, voltak közös éveik az időben.
Mutatok egy harmadik képet is. Mert kifejező, nyugis és szép..
VAN-E ÚJDONSÁG A TÖRTÉNETBEN?
Van és nincsen.
A katedra mondjuk nem annyira Harlan természetes közege. Meg az sem mindennapos (mindentörténetes?), hogy szerelmessé legyen. Ezúttal pedig ez vár rá. Tanár-diák viszony. Lehet-e egészséges?
Simán! Van olyan nagyon jó ismerősöm, aki tizensok éve együtt van az egykori tanárával, és igen remekül megvannak egymással. Szóval tanúsítom: működhet.
Ennek ellenére nem feltétlenül ajánlott. Nem tudom eldönteni, hogy az ismerősöm példája nem inkább az üdítő kivételek közé tartozik-e, de azt hiszem, igen.
Szerelemetesfeleségtársam tíz évvel fiatalabb nálam. A korkülönbségre azt mondom: határeset. Több tekintetben. De elsősorban szemléletmódban és a fizikai állóképességet tekintve. Nem megyek most bele.
Volt már ilyen, de ez a sztori sem vámpírtörténet. Egy darab vérszívás sincsen benne. Fekete mágia az van, meg túlvilági lény is, csúnya is, mint a rohadás, de vámpír az nincsen. Egy darab sem.
Erről jutott eszembe, hogy két füzet óta Harlan állandó társai, a német nevű, cseh vámpírlány, Tesla, és a balkáni harcos, Kurjak, úgy fest, szabadságon vannak.
Az előző, prágai történet finom misztikáját felváltja egy durvább, brutálisabb horror. A fekete mágiának, Faust óta bizton tudjuk, ára van. Az alvilági doktor a lelkét adta el. Itt más történik a sötét erővel üzletelővel. Miközben veszett a lelke is. Lehet, Faust jobban járt. Nem mondom el, miről van szó, csúnya spoiler lenne.
De rajzolónk tud nyomasztót is rajzolni. Akarsz egy ilyet is látni? Tessék!
Van ennél sokkal rosszabb is, ez csupán a kezdet. Nem terhellek vele. De a lényeg tehát az, hogy egy könyv kerül a küzdelem középpontjába, amiért érdemes ölni is, s amiért még a túlvilági hatalmak is beszállnak a buliba.
Ami még újdonság az előző kötetekhez képest, hogy eddig a főhős és a társai csupán küzdöttek, de itt Harlannak konkrétan nyomoznia kell. Mozaikról mozaikra kell összeállítania a képet. Ez valamelyest meg is haladja a képességeit, de szerencsére nincsen magára hagyva, akadnak másoknak, akiknek ez jobban a személyes profiljába vág. Az összmunka vége persze nem lehet kétséges.
A nyomozás egyébként érdekes, izgalmas. Főleg mert sikerült olyan plusz alakokat kitalálni, bevetni, akik ide-oda terelik a gyanúnkat.
Fumax, Budapest, 2008, 94 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639861145 · Fordította: Benes Attila
9/10
EDDIGI DAMPYR-ÉRTÉKELÉSEIM
Dampyr 1/1–2,, A sötétség gyermeke – Éjjeli horda
2021 decemberében, hat nappal karácsony előtt, vasárnap hajnal, The Winter Machine-t hallgatva. A 2021-es „Kites” című remek lemezt. Két napja hallgatom. Kiművelt, dallamos, kellemes és izgalmas. A kávé finom, a LIdlben vettem bele ilyen kis fémdobozos kávéízesítőt, Szamóca lányomtól és a párjától kaptunk ilyet tavaly karácsonyra. Igaz, azóta nem vettünk. Nekem bejött. Most mandulás és narancsos lett a repertoár.
