Olvasnom kellene már a Benyák Zoltán által átküldött fantasy-könyvet is, ha már druszám olyan kedves volt és gondolt rám! A könyv megjelenése után, a marketing kellős közepén bevállalta, hogy ajánlót nem, csak véleményt fogok írni róla.
(Azóta, tegnap megírtam, befejeztem végre az értékelést. Phű! [Verejtéktörlés.])
Nem csupán ezeket a Dampyrokat kéne folyton lapozgatnom!
Meg aztán ott vannak a Napkút Kiadó által küldött könyvek is. Nem is kevés. Meg kellene dolgoznom értük! Én meg itt láblógatok ezekkel a nem is kedvelt műfajú horror-vámpíros képregény-könyvekkel, de már hetek óta. Mert nem elég, hogy elolvastam egyet, majd ötöt, majd még egyet, és még van egy... Még irkálok is róluk!
Nem beszélve a netes szerkesztő ajánlatáról, ami az új Presser-könyvről szólt... Tény, elsöpörte a Dampyrokat, pedig legutoljára érkezett.
– Morzsám, van regisztrációd a Líránál? Egy ügyfélnek kellene megrendelnem egy könyvet.
– Van, ez és ez, kedvesem. De nézz körül itt és itt [neki persze konkrét cégneveket mondtam], ők olcsóbbak szoktak lenni.
Rövid keresgélés.
– Ez a Líránál olcsóbb volt.
– Dampyr van náluk?
Szünet, majd kisvártatva:
– Van. Ezerötszáz körül egy-egy.
– Melyik?
– Morzsám, dolgoznom kellene.
Gép előkap, addig könyv volt a kezemben. Nézegetés. Ide-oda kattintgatás.
– Tényleg jó áron vannak. Csak egy antikvár volt drága náluk. Bepakoltam a hiányzókat a kosárba, nem semmi ár lett a vége.
– Ezek ilyen kis vékonykák mind?
– Nem. Csak az, amit mutattam, a többi olyasféle, mint A testépítés Bibliája.
Az olyan Ytong-méretű.
Szerelmetesfeleségtársam szeme igen nagyra kerekedik. Teszek rá még egy lapáttal.
– A többi gyűjteményes kötet, az olaszoknál már egy raklappal megjelent belőle.
– Komolyan akkora? – még tart az elképedés.
– Dehogy... Csak tréfáltam. Olyan mind, mint ami a kezedben volt.
– Mennyit pakoltál a kosárba? Jó, akkor megkapod karácsonyra őket!
– Tényleg? Igazán, de nagyon hurrá! Köszönöm szépen! Mondtam már, hogy szeretlek?
– Eddig még soha!
– Úgy hazudsz, mint a vízfolyás!
A negyedik kötetnél szerzőt is váltunk meg nem is. Maurizio Colombo ott volt a Dampyr születésénél, Bosellivel ők fektették a történetek alapjait az első két számban.
Maurizio Dotti új fiú a pályán, de nem a semmiből érkezett, régi motoros a Sergio Bonelli Editore-nál: a kiadó két legnagyobb példányszámú képregényének, a Zagor-nak és a Tex-nek az alkotója. (A két Maurizio akár tesó is lehetne, és Zacher Gáborral én is bevehetném őket a családba.) Előbb az író, Colombo, majd a rajzoló Dotti fotóját láthatod.
Hol vagyunk, mit csinálunk?
(Én itthon és értékelést írok. Te olvasol, nem tudom, hol. Hehehe...!)
A dapmpyr (tudod, emberanya, vámpír apa öszvér-gyermeke, akinek a vére halálos a vámpírok számára) Harlan Draka és barátai, Tesla Dubcek, a cseh nevű, német vámpír, aki a saját állapota miatti dühtől vezetve átállt a jó oldalra, és Kurjak, az egykori szabadcsapat-vezető most az orosz maffiával és egy, az ő területükön gonoszkodó sötétség urával, Grigor Vurdalakkal kűzdögetnek.
Én mondom, Vurdalak az eddigi legjobban megformázott ellenfél. Emberi annyira, hogy a démonisága még inkább félelmetes legyen.
Ahogyan mondtam, a volt Szovjetunióban vagyunk, a birodalom szétesése után. Az országot maffiavezérek és véreskezű oligarchák uralják. (S miért, nem így van?) Őket meg Vurdalak. Van tehát tennivaló rendesen, kicsit tán több is, mint az lenni szokott. Tempóban olyan, mintha egy Szállító filmet néznénk.
A történet részleteibe nem is megyek bele. Ahogyan például _A szállító_ filmek történetét sem érdemes mélyen elemezgetni. De voltaképpen nem is az a lényeg. Van itt más, amire felfigyelhetünk.
Változások
A rajzok hozzák a Dampyr-dizájnt. Nem annyira részletgazdagok mint Majo rajzai voltak, de az ő ábrázolásmódjával szemben van egy nagy erényük. Nem mintha bármi baj lett volna velük, mert ha lett volna, nem habarodok bele a sorozatba. (Tudod, horror, vámpír, nagyon pfúj a számomra. Erre másról sem írok hetek óta.)
Dotti elismerésre méltón erős az akciójelenetek megjelenítésében. Úgy tűnik, ezzel az író, Colombo is tisztában lehetett, mert eddig ez a Dampyr sikeredett a legakciódúsabbra. Kevés benne a beszélgetés, megérteni sem kell túl sok mindent. Vurdalak személyén keresztül persze jelen van a normális esetben láthatatlan világ, de a misztika is kevesebb teret kapott az eddigiekhez képest. Van helyette egy mindenkire mindennel lövöldöző, folyamatosan mozgásban levő maffia.
A dinamikán túl a rajzoló erénye még az arcok, arckifejezések plasztikus, roppant beszédes megjelenítése. Vissza-visszalapoztam, hogy újra láthassam őket, annyira tetszettek a rajzok.
De fikarcnyi panasz sem lehet az életképek ábrázolására sem. A részletgazdagság viszonylagos hiánya ellenére sem. Mert ami Dotti esetében Majoval összevetve ennek a hiánya, azért más rajzolók kisebbségi érzéstől gyötörten sírdogálnak, Dotti munkáit nézegetve.
Vörös szonáta
Szonáta:
Zenei forma, amely két v. több témából és azok visszatéréséből áll. A ~forma általában valamely nagyobb lélegzetű zenei műforma (pl. szimfónia) egyik tételére jellemző. Szokásos felépítése: bevezetés (témák bemutatása), kidolgozás, visszatérés.
S akkor most lehet gondolkodni, agyalgatni, miért ez a címe ennek az epizódnak.
Azt, hogy ez az epizód egy nagyobb egész része, ahogyan a fenti meghatározás mondja, nem kell magyarázni. Azt sem, merre tart az egész, mert ezt ez a rész is hangsúlyozza: Harlan Draka egyre inkább magára talál, miközben egyre mélyebben kutatja, végső soron kicsoda is az, akire rátalál magában. S közben pusztítja a Sötétség Urait. Nem kár értük.
De vajon mi lehet az ismétlődő téma a volt SZU-történetben? Hacsak nem az öldöklés maga. De nem valószínű, hogy ez lenne a megoldás. Hacsak nem az, hogy Harlan egy vámpírral csatázik a kötet elején. S persze a végén is, csak akkor már a rész remekül sikerült főgonoszával.
A vörös színt ebben az esetben nem kell nagyon fejtegetni. A vörös a vér színe és a kommunizmusé is. Ami így vagy úgy, a szocialista országok bukása után vastagon tovább él. Kelet-Európában az egykori urak hatalmon maradásával. Az Európai Unióban pedig a birodalmi eszmén túl a központi irányítás, az elosztás és elsősorban a neoliberalizmus eszetlenségének egyre vaskosabb diktatúrájában. Erről persze egy szó sincsen ebben a kötetben, ezt már csak én toltam össze.
A történet, ahogy szóltam már róla, simán akciótörténet. Az orosz oligarcha felvillantásával, hogy cinkosan összekacsintsunk, így megy ez, meg az egyik a mellőzött, bosszúért lihegő, meg a másik, hatalomképes fia, aki akár apu hátán és vére árán is, aztán majd döbben... De semmi részletgazdagság, a szükséges dramaturgiai sablonokon túl! Mondom, akció-képregényben vagyunk. Mindenki mindenki ellen, az elejétől a végéig. Unatkozni nem fogsz, az bizonyos. Igaz, ebben az esetben más sincsen, kizárólag a fejkapkodás a pörgő csatározások miatt, meg elismerő cöccintések a rajzok okán.
EDDIGI DAMPYR-ÉRTÉKELÉSEIM
Dampyr 1/1–2, A sötétség gyermeke – Éjjeli horda
Fumax, Budapest, 2007, 94 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789638760630 · Fordította: Puller István
9/10
2021 december közepe felé, huszonnégy órával a fizetésnap után. Egy internetes kalkulátor azt mondta, olyan húsz-harmincezer forinttal keresek kevesebbet mint amennyit sofőrként keresnem lenne illendő. S vagy százezerrel ahhoz, amennyi a normál megélhetéshez kellene a brutális drágulások miatt. De „ha nem fázom és van ebédem / s valaki lefekszik vélem / én már jól érzem magam!”.
