Réber László. Ugyan van-e, aki nem ismeri a nevét? Kérdezem naivan. Mert tartok tőle, hogy a mai generációnak, akiknek mi boomerek vagyunk, már fogalma sincsen, ki volt ő, mit csinált? A múlt része, mit érdekli őket...
Réber László neve fogalom. Elsősorban Janikovszky Éva és Lázár Ervin könyvei által. Ő illusztrálta őket. Ezeket a könyveket elképzelni sem lehet más grafikákkal. Réber nem csupán illusztrált: társszerzővé lett. S hála Istennek, meg pártunk és népünk kulturális vezetésének, az illusztrátori munkája nem korlátozódott a fenti két szerzőre!
S máris a könyv közepén tartok.
De még mielőtt, azelőtt egy felismerés: sok szempontból rettentő szerencsés volt eddig a generációm. Diktatúrában születtünk és nőttünk fel, de életünk során eleddig, mindvégig béke és nyugalom volt. S a békében még diktatúrák között is élni tud a kultúra. Ha szűkre szabott keretek között is. Jele volt ennek, hogy a gyerek-, az ifjúsági-, sőt, eseténként a felnőtt könyvek grafikusai között olyan neveket olvashatunk, mint Reich Károly, Würtz Ádám, Kass János, Zsoldos Vera, Sajdik Ferenc, Lehoczki István, Várnai György, Hegedűs István és igen, Réber László. S ők azok, akik kapásból jutottak az eszembe. A csapat első fele konkrétan képzőművész volt, a második fele karikatúrista, Réber meg a kakukktojás.
Dehogy mondom azt, hogy a mai könyvek illusztráció sehol sincsenek ezekhez képest! Ha csak egy mai nevet kellene mondanom, akkor máris itt van Szegedi Kataliné, akinek gyönyörű munkáitól oda- és vissza tudok lenni.
Amire gondolok a fenti, koránt sem teljes névsorral kapcsolatban, az „csak” annyi, hogy miközben olvastuk, nézegettük az általuk illusztrált könyvek sokaságát, fel sem merült bennünk, milyen gazdagok vagyunk, s hogy akkor mennyien voltak egyszerre ilyen kaliberek.
Könyvudvar. Csütörtökön meglepetésszerű könyvtárlátogatásom után átsétáltam az Astoriára, és céllal benéztem oda is. (A Napkút Kiadó már nem tudott küldeni Studer őrmester kalandjaiból, és emlékeztem, hogy itt láttam néhányat.) A pénztárral szemben, a művészeti albumok között figyelt a Ráber-kötetből néhány. (Ez volt az ingyenreklám a kötetnek és a Könyvudvarnak is. A százalékot, főleg az utóbbival majd megbeszéljük.)
Amikor megláttam, felkaptam és belelapoztam, és akkor jöttem rá, hogy semmit sem tudok Réber Lászlóról. Az első oldalak egyikén van egy fotó róla, és az döbbentett rá, hogy ennek előtte még az arcát sem láttam soha. S annak ellenére, hogy ha egy könyv az ő grafikáival jelent meg, az a mérce minőségét jelentette minden esetben.. Legyen az Örkény, Vonnegut, Faulkner, Tamkó Sirató, Laing vagy bárki más kötete. Réber, illetve a rajzai azonnal kedvet csináltak hozzá, s szavatolták az olvasnivaló színvonalát is. De a rajzai mögött az alkotó valahogy teljesen elveszett. Vagy elbújt.
Ez a könyv, aminek nem tudom pontosan mi a címe (Réber antológia vagy Réber – Antológia) sem mond az emberről túl sokat. Van benne egy életrajz, de az majdnem olyan, mintha álláshirdetésre akarta volna küldeni az írója: felsorolásszerű, emberidegen, túl tényszerű.
Van egy fotó a könyv elején Réberről. Zseniális! A lánya készítette, aki a moly.hu szerint a könyv szerkesztője is. (Nekem ez utóbbi a könyvből nem derült ki, de tény, a szerkesztő neve nincsen feltüntetve, viszont a copyright jog Widengård Krisztináé. Ami nem jelenti azt, hogy ő a szerkesztő, csak annyit, hogy ővé a befolyó jogdíj.) Szóval itt a fotó. Ami, mondom, kongeniális, elképesztőn réberes.
Az a hajszerkezet, a keményen vonalas arcél (Csingacsguk Magyarországon) és az alak felett és mögött a vasizék mértani egyenességei, mintha maga Réber rajzolta és komponálta volna az egészet a maga játékos, könnyed szabályosságával.
No, essünk neki a könyvnek! Írtam, hogy szerkesztett könyv, nem monográfia a művészről. Az egyes fejezetek Réber egy-egy tevékenységét tekintik át. Mert bár ugyan azt mindenki tudja róla, hogy gyerekkönyveket illusztrált, néhányan azt is, hogy nemcsak gyerekkönyveket, de szerintem egyéb tevékenységeivel az őt kedvelő nagyérdemű döntő része nincsen tisztában. Én legalábbis nem voltam.
Görgey Gábor: Réber-tartás
Görgey Gábor író. Sajnos csak volt, idén áprilisban hunyt el. A Réber-antológiában övé az első etap, az előszó. Stílusos. Bemutatja Rébert. Egy emlék alapján: ahogyan a Pozsonyi úton vonul.
Mert határozottan állítható, hogy nem ment az utcán, hanem vonult. Büszke, egyenes tartással, felszegett fejjel. Az ötvenes években, éppen 56' után, amikor ez pont nem volt divat. A vonulás nem egyszeri alkalom volt, hanem rendszeres. Réber így változtatott helyet nyilvánosan. Ahogyan Görgey írja: „gőgösen vállalta a gőgjét”.
De sokkal fontosabbat is ír.
Réber László behozta az abszolút abszurdot a honi karikatúrába, dupla-, triplacsavaros rajzötletei felforgatták a műfajt. Amit ő rajzolt, az nem Patyolat-humor volt, hanem egy sajátosan groteszk világlátás meghökkentő filozófiája. [...] Réber Lászlóra tökéletesen alkalmazható: nem egy rajzban elmesélhető anekdotát illusztrál grafikai eszközökkel, hanem maga a grafikai esemény. A röhögtetően immanens felismerés.
S ennél tömörebben nem lehet egy művész jellemét bemutat:
Úgy élt ebben a világban, mint egy kényes ízlésű vendég, kicsit utálkozva, de abszolút korrekt, udvarias úriemberként. Csak amikor rajzolt, akkor nem volt udvarias. Enyhén szólva. Elképzelem őt a földöntúli tartózkodása helyén. Udvarias és kimért most is, hellyel kínál, előreenged minden szentet, az idősebbeknek fölsegíti a kabátját, ha hűvösebben fúj a túlvilági szél. De amint magára marad, a hátuk mögött rajzolni kezdi őket. A szentekről is elég szarkasztikus a véleménye.
Székely András: A vonal filozófusa (Réber László karikatúráiról)
Mert Réber László karikatúrista is volt. Olyannyira, hogy kezdetben alapvetőn annak is tartották. De bemelegítésképpen megtudunk valamit Réberről: a második világháború végén fogságba került, s három évig Azerbajdzsánban törte a követ.
A kapcsolódó karikatúra címe: Hazafelé. Bár a rajz '57-es keltezésű.
Kapcsolód karikatúra, a címe: Megszabadítás. Nyilván azért, mert Felszabadítás nem lehetett.
A megszabadulás után pár évig még demokrácia volt Magyarországon, így volt polgári újságírás is. Réber a Szabad Száj munkatársa lett. Amely lap a kommunisták kékcédulás választása után a demokráciával együtt semmivé lett. A humort is a Párt vette a kezébe. Olyan is lett.
Az ötvenes évek közepén divatba jöttek a karikatúra-albumok. Rébernek is jelent meg kötete. Ennek a fejezetnek a szerzője nagyon röviden és finoman beavat a kommunistának hazudott rendszer kultúrpolitikájának fejcsóválásra, megdöbbenésre késztető gyomorforgató rafináltságába. S hogy miképpen lehetett valamelyest kijátszani ezt a rendszert. De a fő hangsúly mindvégig Réberen marad. S a fejezet címének megfelelően rámutat arra, hogy milyen kialakult Réber jellemző stílusa: tónusok nélküli, egyszerű vonalakból álló rajzok tálalják elénk a filozófikus mondanivalót.
S ez az a fejezet, amelyből megtudtam, hogy Réber nem csupán síkban, papíron alkotott (ahol kínosan ügyelt arra, hogy rajzainak ne legyen mélysége), hanem voltak plaszitkái is. Amelyek egyébként háromdés karikatúrák voltak.
Mezei Ottó: Az illusztrátor
Mondanom sem kell. ez a könyv leghálásabb fejezete.
Réber első könyvillusztrációi '56-ban jelentek meg. S onnantól gyakorlatilag állandóan foglalkoztatták illusztrátori munkákkal. A műveit elsősorban a Móra Kiadó jelentette meg, de féltucat egyéb magyar kiadó is adott neki lehetőséget. Hogy aztán az általa illusztrált könyvek vagy harminc nyelven megjelenjenek.
Réber neve elsősorban két szerzőével fonódott össze: elsősorban Janikovszky Éváéval, másodsorban Lázár Ervinével. A két szerző könyveit nem kell elképzelnünk Réber rajzai nélkül, mert jelentek meg úgy is, de olyanok is. Mind Janikovszky történeteinek, mind Lázár Ervin meséinek többletjelentést adnak Réber fantasztikus rajzai. Ezeket talán bemutatni sem kell.
De Réber illusztrátori munkássága, ahogyan erre már utaltam is, nem torpant meg e két szerzőnél. Szinte az a kérdés, hogy akkoriban mit nem ő illusztrált. Ami persze sokkal több mint túlzás, de tény, hogy számtalan, különböző témájú, célú könyvbe kerültek be a rajzai.
Jankovics Marcell: Az animációsfilmes
A kötet legjobb írása. Azért, mert talán a legszemélyesebb, legkevésbé elvont (bár a többi sem lila). Jankovics Marcell vitte a legtöbb személyességet az elemzésébe. Tehette, mert személyesen is ismerte Rébert, ha nem is volt vele túl sok személyes kontaktusa. Jankovics tizenkilenc évesen került a Pannónia Filmstúdióba, ahol Réber éppen akkoriban forgatta a rajzfilmjeit. Azt a hármat (Autókór, Eldorádó, Az ember, a föld és az űr). És aztán többet sem. Jankovics is találgatja, hogy többet miért nem?
A jónevű filmrendező (János vitéz, Fehérlófia, Az ember tragédiája, Gusztáv, Mézga család, Magyar népmesék) részletesen elemzi mindhárom filmet. Elismerőn, úgy, hogy kedvet is csinál hozzá. Kell ennél több?
Wehner Tibor: Rajzok a „valóság” és a képzelet határán
Réber László, és ez kevésbé ismert: képzőművész is volt. Több száz rajzot készített. De mert alapvetőn karikatúrista és illusztrátor, illetve mert sehová sem illet be igazán, nem találták a helyét a művészvilágban. Arról nem beszélve, hogy többnyire nem nagy vásznakra, hanem maximum írólapokra dolgozott. Ahogyan Wehner írja:
...nem kerülhetett sor a Réber-rajzművészet méltó kritikai fogadtatására, s ebből következik, hogy napjainkig elmaradt az életmű művészettörténeti feldolgozása; szomorú és méltánytalan, hogy a 20. század magyar művészetére visszapillantó új összefoglalások nem említik a nevét.
Olvashatunk rövid, érthető elemzést is Réber stílusáról, amely kiemeli a tónustalanságot, a színek hiányát, a többértelműséget, a mértani vonalakkal való játékosságot és síkbeliséget.
Nekem újdonság volt Rébernek ez az oldala. Ezzel elárulom azt is, hogy nagyon ritkán olvastam az Élet és Irodalmat, amely folyóirat leggyakrabban közölte a grafikáit.
Ebben a kötetben leginkább itt időztem el az idézett rajzok felett. Ha ránézel az alábbi galériára, minden bizonnyal megérted, miért.
A kötet utolsó írása a szerkesztőé (?), Widengård Krisztináé. Meglepően rövid, visszafogott írás. Ez volt az egyetlen, amellyel kapcsolatban hiányérzetem volt. Bár van benne személyesség, túl rövid és felületes, jó lett volna többet megtudni Réberről az emberről, a mindennapi életéről, s ki lenne hitelesebb forrás mint a lánya?
Ami még hátravan: Réber László díjainak, kiállításainak és önálló könyveinek a listája. Illetve egy információ az illusztrált könyveiről, amely egy linket citál, amely elárulja, hogy az ott található felsorolás 426 címet tartalmaz (igaz, ezekben külön sorszámmal van benne a könyvek minden kiadása. Ez a katalógus a Magyar Országos Közös Katalógus.
Összegzés
Sommás leszek: a kötet röviden, de átfogón mutatja be Réber László művészetét és munkásságát. Hiányossága, hogy az életéről, az emberről sajnos vajmi keveset beszél. A maga alig több mint száz oldalával, a rengeteg idézett kép miatt egyszuszra elolvasható, de mindenképpen többször nézegethető. Hibája csak egy van: a szövegben említett művek több esetben hiányoznak a képek közül, pedig ha már...
Csak mondom, amit már mondtam: ahol vettem, csütörtökön még volt belőle. :-)
Holnap, Budapest, 2003, 112 oldal · keménytáblás · ISBN: 9633465818
8/10
2022 májusának még mindig az utolsó hétvégéje. Estefelé van, esik az eső. Holnap lesz a Budapest Parkban a Pink Floyd-os Nick Mason együttesének a koncertje. Hallgatunk most egy koncertet, Szerelmetesfeleségtársam megriadt:
– Ez lesz holnap is? Ez a Floyd nekem annyira nem gyere be! Ajjaj!
A Nick Mason's Saucerful Of Secrets a Floyd korai dalait játssza. Meglátjuk. :-)
