Ahogy megtudtam a Moly-ról, ez E. S. Gardner nyolcvanadik Perry Mason története, s ahogy megtudtam a moly-hu-n, kitől mástól, pwz-től, ez volt az egyik utolsó története. Nyolcvan könyv, a mindenit neki, nem is tudtam…!
Gardner volt azon kevés krimiírók egyike, akitől, mint tudjuk egy előző értékelésemből, viszonylag sok könyvet olvastam kamasz koromban, és a mennyiségi jelző utal arra, hogy élveztem az írásait. Az egy más kérdés, hogy egy darab történet nincsen, amit vissza tudnék mondani, de a krimi talán nem is erre van. (Két mindenképpen kivétel akad számomra ötletességben és számos erkölcsi kérdés felvetésében: A tíz kicsi néger és a Gyilkosság az Orient expresszen)
Ami a borítót illeti, a Lap-ics Kiadó kitett magáért, az egész úgy mellényúlás, ahogy van. A címlap felső negyedében, a Perry Mason felirat o-betűjében van egy arc. Egyértelműen Humphrey Bogart-ról mintázva. Mivel a Mason feliratba tették bele, nyilván ő Mason. Pedig tudomásom szerint ő nyilván nem Mason, hanem Philip Marlowe.
Aztán a borító festménye. A lány arca majdnem szép, de a szája valahogy elcsúszott. Ez még elmenne, csak valahogy gagyi. De az autóban lelőtt krapek a lány arca mellett, rejtély, mit keres a borítón, mivel a könyvben szereplő halottat a épületben ölték meg, és onnan a hullaházba vitték. Viszont ez meg jó illusztráció.
A könyv címe, erről mondjuk nem a magyar kiadó tehet szintén félrevezető. A címben szereplő hölgy fiatal, szőke, megtudjuk a méreteit (36-24-36 [gondolom] inch; 91-70-91 cm), sok mindent a jelleméről, de a szépségéről meg nem sokat, csak a méreteit. Mindenesetre a pasik nem hullanak utána, mint a döglött legyek, még Della sem ejt róla egy szót sem. Ráadásul kétséges, hogy csaló-e egyáltalán a kis hölgy. Inkább csak hazug. Hogy ezt Gardner eszelte-e ki vagy az ő eredeti kiadója, a csuda tudja.
Szóval a borító egy rakás félrevezetés, amiről tehet a magyar kiadó is, meg az eredeti, amerikai is.
Ez a történet soványka terjedelmileg és tartalmilag is. Valahogy olyan kis lapos mindkét értelemben.
Magam is csudálkoztam, hogy fel sem ocsúdtam, már a felénél tartottam, és ahogy az általam nagyra becsült és már idézett pwz megjegyezte, a könyv háromnegyedénél történik a gyilkosság. De az is igaz, ahogy ő is mondta, hogy addig sem unatkozunk. Csak valahogy kurta-fucsa volt a háromnegyed után a negyedre eső konfliktus és megoldás. Ami számomra a nagyobb gond volt, hogy a szereplők csekélyebb száma miatt a megoldás is kimagozható volt, viszonylag könnyen, még nekem is. Legalábbis nagyjából. Ígyen nálam nem is szólt túl nagyot a történet, még úgy sem, ha az indítékról fogalmam sem volt (pedig csekélyke erőfeszítéssel még arról is lehetett volna, Gardner odapöttyözte a jeleket).
Szóval kellemes kis szórakoztatás ez a könyv, pár órás kikapcsolódás Perry Mason egyik utolsó védőügyvédi esetével. Nem tesz többet, szórakoztat. De mondom: szórakoztat.
