Olvastam valamikor régen, mert a csillagozásaim rajta voltak a Moly-os adatlapon, de értékelést még nem írtam róla. Vélem, a csillagozás valamikor a Moly indulásakor került rá, mert nem szoktam értékelés nélkül csillagozni. Vagyis az öt csillag egy múltba révedő emlék alapján kerülhetett rá, csak abból az elfogultságból kiindulva, hogy Asterix, tehát csak jó lehet.

Nos, revideálom magamat. Ha a kettes számnak hinni lehet, ez volt a második megjelent Asterix-füzet. Ha valami nagyot szól elsőre, a folytatásban két út áll az alkotók előtt: vagy viszik tovább a kliséket, vagy teljesen új tartalommal töltik meg az első kereteit. Az a helyzet, hogy egyik sem jól járható út. Az első esetben ott lesz a jó, de mégis csak utánérzés. Ezer és egy példa van erre.* A második esettel, ahogy belegondolok, még nem is találkoztam. Hm… Érdekes.

Az aranysarló története elég gyengus. Már a kiindulási pont is: a druidának eltörik a fagyöngy-vágó sarlója, és hű, de gyorsan kell egy másik, mert mi lesz, ha nem lesz, mert csak aranysarlóval vágható a fagyöngy, különben xart se ér az egész. Asterix és Obelix útra kel tehát a legközelebbi aranysarló-készítőhöz. S persze jön a gebasz, mert ha nem, akkor nem lenne történet. 
Próbálom elkapni magamból, hogy persze, mosolyogtam néhány jót, a rajzok adottak, a karakterek, úgy fest, a második füzetre kiforrtak, de még csak nem is az, hogy teljesen kiszámítható a vég, hanem nem tudom… Keresgélem pedig, hogy mondjon valamit ez az értékelés… Hogy is szoktak a molyos kolleginák/kollegák fogalmazni? Olyan kis „nem szippantott be, de meg volt, túl vagyok rajta”.

Azt hiszem, ott van elakadásom, hogy ((SPOILER: ha minden druida csak az unatkozó római főnöktől vehetett aranysarlót, mert az lenyúlta a bulit, akkor hogyan maradt ez titokban, és miért kell meglepődnünk, hogy kinél van a biznisz?))

* Mike Oldfield: Tubular Bells és utána az Ommadawn; Mátrix első rész után a második, Shrek egy vs. Shrek 2.; Dumas: A három testőr kontra Húsz év múlva, stb.