Bár immár rendszeresen vásárolom a Kockás képregénymagazint, nem írok róla rendszeresen. Eddig mindössze két lapszámról véstem bejegyzést, a 91. és a 105. füzetről.
A vonakodó és még ma sem egyértelmű szerelem a 91. számmal, egészen pontosan az abban megjelent Pattyantyúsok című képregénnyel vette kezdetét.
A csapda abban állt, hogy a szerkesztő borítóra tette e képregény szereplőit. A szokásos borítókkal ki sem nyitom a lapot. De az a rajz annyira, de annyira jól sikerült, hogy nem tudtam nem belenézni a folyóiratba. S ott meg az alternatív Párizs képe fogadott.
Olyasféle volt a találkozás mint amikor először néztem Szerelmetesfeleségtársam gyönyörű, zöld szemébe, aki aztán még gribedlisen el is mosolyodott: kész, hatszáz, nekem akkor annyi volt.
Itt meg az alternatív Párizs ábrázolásától lett nekem annyi. Igaz, nem szerelmes lettem. Rajongó sem. Csak erőteljes szimpatizáns. Azóta a megjelent számok döntő többsége a birtokomban van, és a régebbieket is folyamatosan beszerzem. S van, amikor a soron következőt nagyon várom. Ez történt most is, ezzel a 111-essel.
A Kockásnak van egy Facebook-oldala. Ott jelent meg egy előzetes a 111. számról. A rajz így festett:
Nem kapcsoltam, miről van szó. Csak lenyűgözött, amit láttam. De úgy, hogy percekig csak meredtem a képernyőre.
Aztán megmutattam Szerelmetesfeleségtársamnak is a képet, de őt szemmel láthatón hidegen hagyta a látvány. Nem érzéketlen a képzőművészet iránt: Debrecenben ki sem akart jönni Munkácsy trilógiájának a terméből. S a sznobságnak a szikrája sincsen benne: csak azért, mert valamit ismerni, szeretni illik, ő biztos nem törekszik az ismeretre, és nem tesz úgy, mint akinek tetszik. Nem az a fajta. Nagyon nem. De őt mégsem nyűgözte le a fenti rajz. Hiába, majdnem az, de mégsem tökéletes ő sem.
Aztán a kép alatti kommenteket olvasva jöttem rá, hogy már régen deja vu-érzésemnek kellene lennie. Ugyanis valaki feltette a kérdést, ez valami spin-off-ja a Pattanyúsoknak? Jött is a válasz, hogy nem, ennek volt spin-offja a Pattantyúsok. Amikor megjelent ez a lapszám, első dolgom volt rátekinteni a szerzőkre. Stimmt. Detto ugyanazok!
A csodák Párizsa: Ambremer csodái
Ahogyan a Kockás 91. számában írtam, a rajzolót Étienne Willem-nek hívják. Fura alak, de jól megy a fizimiskája az általa teremtett világhoz. Idehozom a képét, jó? Íme!
Ezt írtam anno a rajzairól: „Valami elképesztő az a részletesség, az a természetesség, az az energia, szépség és játékosság, ami a rajzairól árad. De úgy értsd, hogy mindegyikről. Általában nem szoktam überlelkes lenni, de ezek a rajzok a részemről azonnal besoroltak a kedvenc kategóriába...”
A történet forgatókönyv-íróját pedig Pierre Pevel-nek hívják. Amit kitalált, önmagáért beszél. Maga a képregény így foglalja össze a saját történetét:
Isten hozott a csodák Párizsában! Egy Párizsban, ami nem egészen olyan mint a miénk, de nem is különbözik tőle olyannyira. Majd egy évszázad telt el azóta, hogy a Tündérvilág felfedezése megváltoztatta a történelem folyását.
1909.ben járunk, a belle epoque* sohasem szolgált rá jobban a nevére.
Az emberek és a csodás népek – gnómok, elfek, ogrék és egyéb szerzetek – megtanultak többé-kevésbé harmonikusan együtt élni egymással.
Rácsodálkozhatunk a szökőkutakban élő vízitündérekre, vagy akár életre kelt tölgyekkel is társaloghatunk.
Metróvonal köti össze Párizst és Ambremert, Tündérvilág fővárosát.
A három nagy – az Azúr, a Bíbor és az Arany – Mágusrend teljesen a hétköznapok részévé vált, és a legkülönbözőbb problémákkal fordulnak hozzájuk.
* Boldog békeidők, a századforduló 1890-től 1914-ig tartó időszaka
– mondja a képregény-magazin negyedik oldalán a történet narrátora.
Ebből két dolog kiderül: egyfelől, hogy a történet egyfajta alternatív történelemmel babráló fantasy. Másfelől, hogy vagy a fordítással vagy az eredeti szöveggel vannak bajok. Ami egyébként, menet közben fel sem tűnik. Nekem is csak most tett ilyet, amikor idegépeltem a szöveget.
Aztán akasztották a hóhért. Az értékelést elküldtem a Kockás Facebook-oldalára, A szerkesztőtől kaptam egy barátságos hangvételű levelet, hogy oké, köszönik, de a helyesírási hibáim számolását tizennyolcnál abbahagyta, erre figyeljek, legyek szíves jobban! Hát nem kicsit röstelltem magamat, mondhatom, és megköszöntem szépen az orromra koppintást. Valóban nem olvastam át a bejegyzést az elkészülte után.
Vagyis a történeti alapok igen szimpatikusak, érdekesnek tűnnek. A képi megfogalmazás szépsége, részletessége, humora előtt le a kalappal. A kérdés, tulajdonképen mi is történik ebben az alternatív, csoda-Párizsban?
Egészen őszinte leszek: a monumentális, lelkes elkáprázódásom közepette most, az első olvasás után újra kézbe vettem a Kockást. Meg kellett néznem, mi is történik ebben a mesében. Amit tegnap olvastam... Ez nem hangzik túl jól, ugye? Egyébként rosszul sem. Csak megfelelő összefüggésbe kell helyezni a dolgokat, és tisztázni az álláspontot. Ami egyébként nem annyira bonyolult.
Az első olvasásánál annyira lekötöttek a rajzok, annyira azokra figyeltem, hogy mindaz, amit elmeséltek, másodlagossá lett. Arról nem beszélve, hogy ebben a számban nem is teljes a történet, folytatása következik egy hónap múlva, és még akkor sem biztos, hogy véget ér. Vagyis ez a véleményem törtsztoriról szól. Amiben a fő konfliktus még nem is igazán derül ki.
Annyit megtudunk, hogy van egy titokzatos, főrangú hölgy, Cecile Brescieux bárónő. Manó (vagy mi a manó?) a segítője, egy alakváltó a sofőrje. Őket oroszok üldözik, de nem tűzön-vízen át. Párizsban meglehetős békében vannak.
Adva van egy nyomozó, Denizart Hyppolyte Griffon, aki egyben varázsló is, az Azúr Rendé, és akit gyakorlatilag egész Párizs ismer. Mert varázsképességei vannak, hát varázsdolgok kinyomozásához hívják. Jól végzi a dolgát.
Griffon és a bárónő jóban vannak, de legalábbis ismerik egymást. S mindenki húz egy bizonyos tárgyat. S közben úgy mászkálnak egyik világból a másikba, Párizsból Ambremerbe és vissza, ahogyan te és én a lakhelyünk és a munkahelyünk között mászkálunk.
Van nyomozás, van akció, van varázslat, van néznivaló dögivel. Ha megélem a megjelenését, a folytatás egészen biztosan birtokon belüli lesz!
Van még néhány képem, kíváncsi vagy rá?
Valerian: Singuzluz Inz.
A Valerian a franciáknak majdnem annyira nemzeti intézmény mint az Asterix vagy A kis Nicholas. A képregény 1967-ben debütált, Eredeti szerzői Pierre Christin, és Jean-Claude Mézières voltak, és a képregényeket Evelyn Tran-Lé színezte. A trio '67-től 2010-ig huszonhárom Valerian albumot adott ki. Az eredeti szerzők 2010-ben lezárták a történetet.
A Wikipedia szerint egyetlen olyan Valerian-sztori volt, amit nem ők írtak, annak az a címe, hogy Singuzluz Inz. E történet szerzői Wilfrid Lupano és Mathieu Lauffray.
Bár ez nem egyértelmű. Mármint a szerzőségük igen, csak az nem, hogy csak ez az egy más szerzős Valerian-történet volt-e, vagy akadt több is. Az adott Wikipedia-szócikk ugyan többes számban fogalmaz, tudniillik, hogy „más írókat és illusztrátorokat bíztak meg a későbbi történetek elkészítésével”, de csak ezt az egyet „sorolják” fel.
Luc Besson (Élethalálharc, A nagy kékség, Az ötödik elem, Léon, a profi, Nikita, stb.) 2017-ben látványos, bár nem annyira sikeres filmet készített az egyik történet elemeinek a felhasználásával. Nekem semmi bajom nem volt a filmmel, látványos, kedves, s bár a történet nem üt nagyot, és magát a címszereplőt a képregényben idősebbnek álmodták az alkotók, ám 3d-ben különösen látványos, gazdag fantáziájú volt a film.
Az alaptörténete történetesen a Kockás 95–96. számában Az árnyak nagykövete címmel magyarul is megjelent.
Ha eddig nem lett volna egyértelmű, a Valerian sci-fi képregény. Nem csihipuhis, nem űrlövöldözős, sokkal inkább problémamegoldós és tele van idegenekkel.
A későbbi sc-fi történetek rengeteget tanultak belőle. Elég, ha a Csillagok háborúját megemlítem?
Fő jellemzője az életformák sokaságának magától értetődő alkalmazása. Ahogyan az is, hogy a konfliktusokat jobbára nem véres, robbanós, csillagközi csatákban döntik el. (Besson filmjének az alapkonfliktusa mondjuk pont nem ilyen volt.) S hogy kivételes, amikor olyan harcos életforma kerül képbe, mint az ember... Fő az optimizmus a jövendő találkozást illetőn!
A Singuzluz Inc. alapállása, ami a történetben csak szépen, lassan domborodik ki, hogy az állandó szereplői, a singuzok (lásd a fenti képet) egy ügyes technikai és gazdasági megoldással, az időben utazva gyarmatosítják a világűr bolygóit.
Az időben azért kell utazni, mert az űregyezmények tiltják a lakott bolygók gyarmatosítását: tehát akkor kell gyarmatosítani őket amikor még nem lakottak. A singuzok így, időutazással szerzik meg a Földet is.
Amit aztán, sajnálatos módon, a cefet rossz lapjárás miatt, kártyán el is vesztik. S ez bizony tragédia, mert az új tulajdonos...
De hagyjunk valamit a képregénynek is!
Azt mondod, az asszociációs lánc következő lépcsője, a fíling miatt Douglas Adams, meg a Galaxis útikalauz stopposoknak? Erre én azt mondom: is.
A történet egyértelmű, követhető, tréfás (én többször felröhögtem rajta) a rajzok megnyerők, fantáziadúsak. Nekem így elsőre, s a történet felét olvasva (mert ez is folytatásos) jobban tetszett mint az általam eddig olvasott egyetlen Valerian-történet, az Isten hozott az Alflolol bolygón. Amit még az eredeti szerzők készítettek. Ahogy, ugye, ezt nem.
De azt mindenképpen mondom, hogy a Valerian simán és elsődlegesen azok között a képregények között van, ami miatt érdemes beszerezni a Kockást! Számomra a Thorgal és a Frnck mellett a leginkábbvaló vonzerő.
De vannak még alakok, történetek a magazinban,
csak éppen ez a kettő teljesen agyonnyomja őket. Illetve van, amit nem is kell agyonnyomni.
Mivel a Kockás alapvetően több generációra gyúr, esélye sincsen arra, hogy bármelyik generáció kedvence legyen. S felvállaltan betölt egyfajta ismeretterjesztő feladatot is.
Ebben a számban a Rovarok, a Kamilla és Óceán, és A tenger állatai egyértelműen ismeretterjesztő képregények.
A Rezső és Fülöp, meg a Kid Lucky nagyjából említésre se méltó. Illetve dehogy! Annak a korosztálynak, amelynek bejön a pacis Kamilla és Óceán, annak esélyesek ezek is.
Ám akinek A csodák Párizsa és a Valerian a szíve csücske, az bizony simán át fogja ezeket lapozni. Persze könnyen lehet, ha létezne egy külön Kölyök Kockás meg külön felnőtt verziós Kockás, a magyar piac nem tudná el- és fenntartani mindkettőt. Így azonban havonta egyszer minden korosztály megtalálja a magáét a lapban. És átlapozza a másik felét. Senki sem elégedett, de senki sem elégedetlen. Win-win élvezet.
Egyébként ahogy belegondolok, a Pif is hasonlóan működött: Pif, Herkules, Arthur meg hasonlók az egyik oldalon, Rahan, Dr. Justice, Okada a másikon. Engem már akkoriban, régmúlt gyerekkoromban is az utóbbi csokor érdekelt.
No, de ne legyen ilyen bánatos vége ennek a dalnak! Nem is ezért írtam. Eszembe sem jutott, hogy ilyet tegyek. Mi több, dicsérni jöttem a Kockást, nem temetni! Határozottan. Fel akartam hívni a figyelmedet A csodák Párizsára és a Valerianra. Hogy mennyire jók, látványosak és fantáziadúsak. És Isten bizony nem kapok egy fillér részesedést sem a Vitanumtól, a Kockás kiadójától. Még tiszteletpéldányt sem. No, elhiszed már, hogy simán lelkes vagyok?
Vitanum Kft-, 2022, ISSN 0230-4600
A csodák Párizsa: Ambremer csodái 1. rész – 9/10
Valerian: Singuzluz Inc. 1. rész – 10/10
2023 első szombatja. Itthon töltve. Kicsit kényszerből: Szerelmetesfeleségtársam gyakorlatilag átaludta napot. Immár fent van, filmet néz. 20:50 van. Én meg negyed kettő óta fent vagyok. Mármint az éjfél utáni negyed kettő óta. Igaz, ebéd után aludtunk úgy egy órát. Aztán mentem gyógyszerért az Auchanba. Meg kifizethető klotyópapírt üldöztem. S egész nap Kockást olvastam, meg arról írtam. S közben veszettül szerettem az én bágyadt, féléber feleségemet.
