Mégis csak ismételnem kell magamat, hogy érthető legyek. Számomra a képregények világa a hetvenes években nyílt ki, már amennyire a hetvenes évek Magyarországán kinyílhatott. Egyfelől és elsősorban a Füles jelentette a képregényeket, másfelől a havonta megjelenő Mozaik folyóirat, Dig, Dag és Digedag kalandjaival. Slussz. Könnyen átlátható világ volt, ugyebár, s én ezen szocializálódtam. Ebből fakadón számomra a képregények ma is és elsősorban Zorád Ernő, Korcsmáros Pál, Fazekas Attila, Sarlós Endre és Sebők Imre nevéhez kötődnek. Azzal együtt, hogy ha nem is veszett módon, követve mindent, de próbálok valamelyest tájékozódni manapság is. Ami jobbára mindössze annyit jelent, hogy ha a könyvtárban járok (hát, manapság nem, nincsen diszkriminatív, védettséginek hazudott oltási igazolványom, hát nem mehetek be a kormányrendeletek miatt), mindig körülnézek a képregényes polcon. Előrebocsátom: a szokásos szuperhősös képregények és a gyerek-sztorik teljesen hidegen hagynak. Meg még egy csomó minden. Az előbbivel próbálkoztam, de csendben, békében elengedtem őket. Még Hellboy bírta nálam legtovább, de Spawn elolvasása érdeklődés hiányában elmaradt.

Tehát egyáltalán nem vagyok sem fan, sem naprakész. Még arra is évek múlva döbbentem rá, hogy a Sarlós- és a Sebők-képregényeket is újra kiadták, legalábbis jó párat. Mondjuk ezekre azért gyúrok.

A most következők miatt lehet kiakadni, kinek-kinek ízlése és vérmérséklete szerint.

A Kockás-magazin számomra mindig gyerekmagazin volt, valahol a Bucó, Szeti, Tacsi szintjén, ezért soha a kezemben nem került. Amikor ndult, a nyolcvanas évek elején, én már középiskolás voltam és nagyon szerelmes. Az érdeklődési köröm egészen más felé orientálódott. Bár, ahogy most nézegetem az első számok borítóit, akár fel is figyelhettem volna rá. Ha másért nem, Rahan miatt. A kigyúrt, szőke hajú ősember, ha nem tudod. De nem figyeltem fel. Aztán nő (nem az, akibe nagyon szerelmes voltam), gyerekek, gyülekezet, s a figyelmem abszolút elterelődött erről a területről.

Úgy az elmúlt hónapig. Mer' ugye volt az a magyar könyv a magyar képregényekről, a Pókember-generáció, s nos abban volt pár bekezdés a Kockás-ról. Ami csak úgy a memóriában hátul maradt meg. De mert ott megmaradt, valamelyik nagyárúházas bevásárlás alkalmával. Akkor belenéztem, de láttam, hogy legalább két történet már folytatás, ami abban a számban (90.) véget is ért. Gondoltam, nem a valaminek a közepén, végén kezdem, várok még egy számot. Akkor éppen kapható volt egy különkiadás is, Pif-el, egyebekkel, de az nem győzött meg. Vártam tehát egy új számot. Ma jártunk az óbudai Auchanban. Volt új lapszám. Belenéztem.

Azonnal meggyőzött.

MORGOLÓDÁS

Itthon átnéztem, majd elolvastam, csudálkoztam, álmélkodtam, gyönyörködtem, értetlenkedtem. Hadd kezdjem az utóbbival. A többi úgyis dicséret lesz.

Az első történet ujjongásra késztetett. Meg némi utánanézésre. Az ujjongásról majd később. Most a zord sorok következnek. Mivel ez a folyóirat folyóirat, egyes képregények nem teljes egészében szerepelnek az egyes számokban. (Vagy egyik sem?) Azonban a történeteknél semmi eligazítás nincsen, éppen hol járunk a történetben, az első résznél, a harmadiknál vagy a negyvenediknél.

Az első történetnél, A pattyantyúsok-nál nem tudtam eldönteni, most akkor belecsöppentem-e valaminek a közepébe, vagy így kezdődik a történet? Voltak jelek az utóbbira, de semmi egyértelmű segítséget, eligazítást nem találtam a lapban. Sem azt, hogy melyik számban jelent meg az előző rész, se azt, hogy ez éppen hanyadik rész, semmit. A szerzőkön kívül.

Fogtam hát magamat, és turkálni kezdtem a Kockás weboldalán. Itt több meglepetés ért. Az első egy kellemes volt. Ami ismét a tájékozatlanságomat emeli ki: a Kockásnak van fekete-fehér változata. Természetesen nem arról van szó, hogy a színesben megjelent képregényekből kiveszik a színeket, hanem egy felnőtteknek szóló kiadvány-sorozatról. Egyből felkeltette az érdeklődésemet.

A másik egy döbbenetes felismerés volt. A titokzatos című Frnck című képregény (az ujjongás erről is később) előző részei a Kockás előző számaiban jelentek meg. A 91. előtt a 87. (!) számban. Meg még előbb is, de akkor is ennyi kihagyással. Számomra ettől az ész megáll. Biztosan velem van a baj (ezt nem gondolom ám komolyan!), de nekem simán ez a menjenek a csudába-kategória.

Az még rendben van, hogy egy történetet nem egyszerre tudok elolvasni, ehhez még a Füles-képregények idején volt lehetőségem hozzászokni, de hogy fél éveket kell várnom, hogy valami folytatódjék? Az én memóriámmal? S ha újra akarom olvasni, akkor mindig évfolyamokat kelljen átlapoznom, hogy megtaláljam, mi volt az előzménye? Kicsit elment a kedvem, pedig már az előfizetés-menüpontban is körülnéztem. De ez a tény alaposan kedvemet szegte. (S ha Szerelmetesfeleségtársam ezt olvassa, fellélegzik a rendelkezésünkre álló hely nagyságára való tekintettel.)

Ami még egy kicsit meghökkentett, hogy bár elég sok lapszám kapható visszamenőlegesen, a régebbi darabok ára ugyanannyi, mint a mostani számé. Igaz, ha hármat veszek, ingyen küldik: 2890 HUF felett ingyenes a kiszállítás. Ha már..., de legalább...

A PATTANTYÚSOK (Az ószeres portréja)

(Kapásból, anélkül, hogy kinyitottam volna, karmantyúsokat írtam. A pattantyú, ugye, ágyút jelent, a karmantyú meg vagy kézvédőt, több formában, ruhaként vívásnál, vagy a szerelékeknél az illesztést.)

Szóval kinyitottam a folyóiratot és az első kép ez volt.

Ahogy mondani szoktam: meggyőzettem, felszántattam, felsózottam. Utoljára a Morgan Lost első részénél nyűgöződtem le ennyire, azelőtt meg a Blacksad-énél. Hamarosan kiderült számomra, hogy nem derül ki, ez most folytatás vagy egy történetkezdet. A nyitókép és az ezt követő kockák arról szólnak, „minden most kezdődik el”, majd később úgy fest, belecsöppentünk valaminek a közepébe, anélkül, hogy tudnánk az elejét.

Egyébként maga a sztori is érdekes, már amennyire ki lehet csomózgatni: egy 1911-es, alternatív Párizsban vagyunk. A főhősünk három hölgyemény. Bankrabolók. Amazon-típusok, ütnek, lőnek, autósüldözésben sem semmik. Páran a nyomukban vannak, rendőrök, rossz fiúk. A történetet a Kockásnak ebből a számából nem értjük meg igazán. Nem mondom, hogy teljesen mindegy, de majdnem ezt mondom. De azért az valamit elárul, hogy említés szintjén van benne sárkány, megjelenik egy troll leszárazottja, és vannak benne elfek is. S ahogy látjuk, Párizs felett a hőlégballonok repkedése teljesen mindennapos eseménytelenség.

Hogy miért majdnem lényegtelen a történet? Mert a rajzok valami frenetikusak.Gyorsan mondom is, hogy megjegyezhessük, a művész neve, aki elkövette ezt a képregényt: Étienne Willem.

Ahogy most rápillantottam a hálón Étienne úr dolgaira, az egyik ámulatból a másikba esem. (S mi lenne, ha még A pattantyúsok történetével is tisztában lennék!)

Valami elképesztő az a részletesség, az a természetesség, az az energia, szépség és játékosság, ami a rajzairól árad. De úgy értsd, hogy mindegyikről. Általában nem szoktam überlelkes lenni, de ezek a rajzok a részemről azonnal besoroltak a kedvenc kategóriába a már említett két képregény mellé, s ahol ott van még a Saga-sorozat, Korcsmáros Pál, Zorád Ernő, Dargay Attila, Fazekas Attila, Sebők Imre és Sarlós Endre. A Watchmen-ról, a Morgan Lost-ról és Frank Millerről nem is beszélve.

Hogy értsd, mire gondolok, néhány tudatosan rosszul fotózott példa a Kockás jelen számából. (Galéria következik, úgy nézz a képre!) Érdemes elmerülnöd a részletekben!

Igazságtalan lenne a történet és a szöveg szerzőjét név nélkül hagyni: Pierre Pevel.

FRNCK (Tűzkeresztség)

Meg ne kérdezd, mit jelent a cím. Szégyenszemre nem tudtam kikövetkeztetni. Úgy sem, hogy tudom, a történeten belül az ősemberek néha csak mássalhangzóval jelölnek szavakat. A hideg például: hdg. De akkor sem tudom, mi a franckarika a frnck? Egyébként a történet eredetijének is ez a címe, és jelenleg a hetedik kötetnél tart a sorozat. Szóval nem csupán nekem jön be.

Oké, béna vagyok. A cím adta magát, annak, aki nem béna: Franck.

Sajnos ebben az esetben is egy sztori közepébe csöppentem (tudod, ez az, amelynek az előző része a 87. számban volt, meg ég volt előtte  előzmény), ám itt, ha nem is részleteiben, de nagyvonalúan kiderül, hogy egy időutazó kisfiúról van szó, aki napjainkból az őskorba csöppen, és ne tud visszamenni.

A 91. Kockás-ban a második a sorban. Valóban, A pattantyúsok mindent visz, de kétségtelen, hogy az Oliver Bocquet és Brice Cossu jegyezte történet, ha nem is annyira mint az előző, de minden szempontból meggyőző.

Mind a történet, mind a rajzok roppant figyelemre méltók, és remekül illenek egymáshoz. Izgalmas és tréfás a jelen és a múlt antagonisztikus találkozása (nagyon jót röhögtem, amikor az ősfickó megálmodja a mikrohullámú sütőt, és megpróbálja összerakni a rendelkezésére álló anyagokból.

Vannak képek,amelyek kimondottan szépek. Ilyenek például, amikor az időutazó srárac és a barátosnejére rázuhan egy kiadós zápor.

Még egy kép hangulata végett, hogy lásd, miről is lehet szó.

Mivel a történet egészéről nincs fogalmam, a részletekbe nem is megyek bele. Elég az hozzá, hogy mi minden konfliktust hordozhat magában egy modern kiscsákó és a kőkorszak randija, csak sejthetjük. De ez is olyan akarok még ilyet-féle alkotás.

IZNOGOUD

Az Iznogoud legnagyobb meglepetése az író személye. Úgy hívják, René Goscinny. Ha nem ugrik be, ő írta a klasszikus Asterix történeteket. Bizony!

Iznogoud egy nagyvezír neve. Antihős. Nem jóképű, nem daliás, nem jóindulatú, nem nagyvonalú. Meg semmi pozitív nem. Viszont aljas, rosszindulatú, annyira nem okos, cserébe viszont buta és béna. Mindezek előtt és fölött: nagyravágyó.

Sem a történet, sem a rajzok nem fordítják ki a világot a sarkából, de jópofa és kedélyes mindkettő.

Önmagában nem rossz, sőt, kimondottan szórakoztató, de csupán emiatt biztosan nem szoknék rá a Kockásra.

LEONARD

Detto. Szó szerint ide írhatnám az Iznogoud  utolsó mondatát: Erre gondolok: „Önmagában nem rossz, sőt, kimondottan szórakoztató, de csupán emiatt biztosan nem szoknék rá a Kockásra.”

Leonard kémikus, alkimista, van neki egy segédje, oppárdon famulusa. Ebben a részben egy ránctalanító krémet talál fel. A csuda tudja, mire gondoltak a szerzők, és mi mit akartak elérni vele. A történet lecsóba csap, majd egyszercsak véget ér, s valójában közben annyira nem történik semmi érdemleges.

A történet címe: Rá se ránc, famulus! A belem fordul ki ezektől a szellemeskedő, de valójában vérerőltetett értelmetlenségektől. (Tegnap Szerelmetesfeleségtársam letöltetett velem egy filmet. A címe Piás polák bérgyilkos. Az eredeti pedig ez: You Kill Me. Az eszem megáll.)

...ÉS A TÖBBI

Van még a lapszámban pár egyoldalas szösszenet: Zűrkadétok (kétszer egy oldal), Ragnarök, Marsuplami (két oldalon; ez a figura, akitől, amitől bármikor falra tudtam mászni. Most is.), és a Lucky Luke képregényekből ismert, nagyon vicces, iszonyatosan ostoba kutya, Rantanplan. Igaz, ő csak hat képkockában. Bár a színvonalát nézve, elég is ennyi.

Az én ízlésemnek ezek kínosak, gyermetegek, semmitmondók, ezért nem szórakoztatók. Olyan produktumuk, amik miatt eddig nem vettem a kezembe a lapot, mert evégett idő- és pénzpocséklásnak tartottam.

VAGYIS?

Dilemma. Bár szerintem ez egyértelműen kiderült fentebb.Bár gondolkodjunk együtt...!

Az első két történet hihetetlen színvonala simán lenullázza a lapba beszerkesztett többi alkotást. (Már ami nem önmagát nullázza le.) De olyan megalázón, hogy arra szavak nincsenek. Konkrétan töltelékké válik mellettük minden, még az is, ami nem önmagában az.

Arányaiban ez azt jelenti, hogy a hatvannégy oldalból negyvenhét pazar. Ez 73%. További 12-18% még fogyasztható. Az öszesen 85-91%. Igen kimagasló arány! Ha így belegondolok, nem is dilemma. Különös tekintettel arra, hogy a következő számba ígéretet kaptunk a A pattantyúsok és a Frnck folytatására.

A dilemma megszűnt.

Arról nem beszélve, hogy a Frnck eleje is érdekel...

Rászokni nem akarok visszamenőlegesen, mert az anyagilag is, a helyigényt tekintve is tragédiává válna. De azért a Frnck eleje, meg a fekete-fehér verziók izgatják a fantáziámat...

Vitanum, 2021,.április, ISSN 0230-4600

9/10

2021 májusának bő dereka, hosszú pünkösdi hétvége, esővel, borulással, korona-szabályok oldásával, de a védettségi oltottsági igazolvány zsarolása még mindig zajlik