Facebook-os képregény-oldalon olvastam, hogy megjelent végre ez a képregény. Mármint nem nekem végre, hanem annak, aki a hírt írta. Mert ő ismerte eredetiben, ahogy én még csak nem is hallottam róla. De a beharangozása csábítóvá tette.
Annak ellenére, hogy nem annyira bírom az emberként beszélő, cselekvő állatokat. Utoljára talán Aesopus-nál és a narniai történeteknél jött be, a Micimackó -t, mint alapot és a Paddington-történeteket nem számolva. Na, jó, még Fésűs Éva meséi beleférnek, „Mert mit adtak nekünk a rómaiak?”-alapon. Tovább nem vagyok hajlandó állat-kérdésben asszociálni!
Szóval emitt a zord-noir macskusz magándetektív, aki üt-vág, mert kicsinálták az egykori, szó szerint macskatestű barátszeretőjét. Aki szebb volt, amíg nem lőtték fejbe. Macskusz-detektívünk nyomoz, néha üt, néha lő, amikor kell, talál is, megoldja a problémát, de nyitva hagy erkölcsi kérdéseket. Legalább egyet. Az egész képregény olyan, mint a Macskafogó-ba oltott Sin City, meg még valami, ami nem jut eszembe… Felülről látjuk a szobát, maximum az ötvenes években, forog a lusta ventilátor, ott a negyvenes magánnyominger, pantalló, feltűrt ingujj, csöpögő izzadtság, Füles-féle flegmatikus beszólásokkal, önnön szarrá verését is higgadtan konstatálva, csöpög odakint az eső, a városban a sötétben osonnak az ember-állatok, szakadnak a blúzok, nyílnak a combok, likadnak a homlokok, dőlnek el a hullák a sikátorokban. Senki nem érzi jól magát, de mindenki tud mindent erről az ocsmány világról, az ocsmány világ ocsmány titkairól, beteg szereplőiről a beteg játékoknak, s aki túl sokat tud, az nem él túl sokáig, ugyebár.
És a Blacksad -ben gyönyörűen van megrajzolva. Részletesen. Részletgazdagon. Hogy sok percet elidőzhetünk egy-egy kép felett, mert megéri. És van benne humor is. Ahogy az előszót jegyző Kondor Vilmos mondja, a állat-szereplők makacsul közhelyesek: a rendőrök: kutyák, a besúgó: patkány, a verőemberek (öööö…): medve és rinocérosz. De MIÉRT macska Blacksad? A távolságtartás, a megközelíthetetlenség? Ki tudja?
Ezzel együtt a történet nem szól nagyot. De összhatás mindenképpen akkora, hogy az ember legalább még egyszer el akarja olvasni, nézegetni akarja, és kíváncsi lesz a folytatásokra. Nagyon.
4,5/5
(2017)
