Van már vagy nem tudom, hány éve, hogy volt egy képregény-fesztivál a WestEnd tetején. Szeremetesfeleségtársam elment úszni vagy lovagolni, én nem, én képregény-fesztiválra mentem a WestEnd tetejére.
Annyi, de annyi minden volt, hogy csak káprázott a szemem. Viszont olyan, ami igazán érdekelt, csak egy asztalnál. Ott, ahol a magyar képregény klasszikusait árulták: Zorád, Korcsmáros, Sebők, Sarlós, Fazekas Attila műveit.
Majdnem sírtam, annyi minden volt, amivel még nem is találkoztam. S nagyjából egy fillér sem volt nálam.
S addig nem is tudtam, hogy Sebők és Sarlós dolgait is kiadogatták önálló füzetekben. Onnantól tudom. De csak most vettem meg az első két Sebőkömet.
Alekszandr Beljajev
Ennek a képregénynek az eredetije az egyik kedvenc gyerekkori könyvem alapján készült. A könyv a Delfin Könyvek sorozatában jelent meg. Párja A kétéltű ember volt. Azt meg egy szovjet filmváltozatban láttam először. A repülő emberből nem készült film. Legalábbis nem tudok róla. A kétéltű ember sokkal jobban sikerült regény, mint ez. Összeszedettebb, egységesebb, sokkal jobban szerkesztett, izgalmasabb, drámaibb. De mindkét könyv témája rendkívül izgató volt számomra: úgy minden nélkül bármeddig a víz alatt úszni, vagy úgy minden nélkül, saját erőből repülni!
A két könyv sémája azonos: egy zseniális tudós által egy fiatalember különleges képességet kap, olyat, amilyen senki másnak nincsen. Ám a különleges képesség nem csupán különlegessé, hanem nagyon mássá is teszi a fiatalembert, akinek helyén van a szíve, jó ember, de a különleges képesség és a jóság együttes megléte szinte természetes módon „kitermeli” a megfelelő ellenséget. A két fiatalember történetéből A repülő ember az optimista verzió.
Alekszandr Beljajev, A repülő ember írója a 19. század végén született és a második világháború közepén halt meg. Személyesen találkozott H. G. Wells-szel, aki elismerőn nyilatkozott a műveiről. Magyarul a fenti két könyvén kívül a Dowell professzor feje, Az utolsó atlantiszi és A levegőkereskedő című kisregényei jelentek meg. Egyébként egyik jobb mint a másik. Beljajevet az orosz Verne Gyulának nevezték.
A repülő ember című regénye inkább csak ötlet, mintsem egy jó regény. Már gyerekkoromban is ez volt a véleményem róla. Messze nem kötött le annyira mint a kétéltűről szóló történet. Ennek miértje csak évekkel később fogalmazódott meg bennem. A kétéltű történetében az események logikája magától adódik, egyik fakad a másikból. A repülő történetében pedig azért van a cselekmény, hogy ne unatkozzunk, amíg eljutunk a végkifejlethez. A kétéltű történetének van íve, a repülőének nincsen. Ezért az utóbbiban csak bukdácsolunk az egyik eseménytől a másikig. Ichtiander, a kétéltű ráadásul, vagy éppen ezért hűs-vér ember. Ariel, a repülő inkább csak kivágott kartonlap.
*
Éppen ezért a sztori könnyen átadható
Egy indiai kolostorban, amit a Teozófiai Társaság tart fent egy tudós rájön a módszerre, hogyan lehetséges, tárgyakat, élőlényeket lebegtetni. A Társaság vezetője Pears hatalmas lehetőséget lát a tanaik terjesztésére a lebegtetésben.
Mivel a cél a kolostornak is kapóra jön a saját céljaik elérése érdekében, emberkísérletbe fognak: Arielt, az európai fiatalembert repülő emberré teszik. Félő, hogy az átalakításnak maradandó mentális mellékhatása lesz, de a váradalom Ariel esetében nem jelentkezik.
Ezért az első adandó alkalommal megszökik. Átalakítói mindent megtesznek a kézre kerítésére. Ariel először egy szegény indiai férfinál lel menedéket, ahol beleszeret az öreg lányába. Akaratán kívül elszakad tőlük, mert a rádzsa fogságába esik.
Közben megtudjuk, hogy Ariel egy iparmágnás gyermeke. A mágnás ügyvédje, annak halála után vitte ki Indiába, hogy zavartalanul gyümölcsöztethesse a gyámságot. Azonban Arielnek van egy húga, aki a nagykorúságát elérve a bátyja keresésére indul, s megérkezik Indiába. (Vajon az ügyvéd az ő létezésével miért nem számolt?)
Eközben Ariel megszökik a rádzsától. A szökés közben baleset éri, és hogyan máshogyan, éppen a húga autója elé pottyan. Azt hisszük, minden rendben, de így sovánka lenne a történet. Ez okból a lábadozó Ariel, nem tudván, hogy itt van csak igazán jó helyen, az első adandó alkalommal kirepül az ablakon. És visszavonul a dzsungelbe. Ott éldegél egy darabig, majd egyszer rájön, hogy dehogy akar ő a dzsungelben élni, elindul kiharcolni az emberek között élés jogát (sic!). Egy keresztény lelkészhez kerül, ahol „isteni csodákat produkál”.
Egy éppen Indiában tartózkodó cirkuszigazgató, látva az egyik csodát, ami Ariellel történik, üzletet ajánl neki. Ariel igent mond. Elviteti magát a Teozófiai Társaság kolostorához, és kiszedi Pearsből a múltjára vonatkozó igazságot. A Társaságtól Ariel elviteti magát az öreg ember falujába, akinek a lányába szerelmes lett, és megkéri várjon rá.
Majd a megbeszélése szerint artista lesz a cirkuszigazgató manézsában. (Az ész megáll!) Ahol a húga hamarosan rátalál, és magával viszi a jó társaságba. Ahol Ariel annyira nem érzi jól magát, hogy inkább visszamegy Indiába, a kis faluba, a lányhoz, akibe beleszeretett.
Szerintem a történet azért ért itt véget, mert már Beljajev is unta a kicsit cél nélküli csavarokat.
Sebők Imre
a magyar képregény klasszikus korszakának, a hatvanas-hetvenes éveknek egyik nagy alakja volt. Tömérdek képregényt rajzolt, döntő többségében magas színvonalon. A Népszavában 1962–1977 között naponta jelentek meg a rajzai. Igaz, az utolsó előtti lap alján, három-öt kockánként jelentek meg a történetek, s ez a rajzoló számára állandó munkát biztosított ugyan, de ez az állandó munka állandó robotot jelentett. 
'73-tól változott a helyzet, megszűnt a napi kötelezettség, Sebők Imre felszabadult, újra magára talált.
Kamaszkoromban Korcsmáros és Zorád rajzait sokkal jobban kedveltem mint a Sebők Imréét vagy Sarlós Endréét. Ha egy-egy Dargay Attila vagy Sajdik Ferenc képregény megjelent, az bónusz-ünnep volt.
Sebők Imre rajzai számomra nagyon sötétek voltak. Tónusukban és hangulatukban egyaránt. Azt hiszem, a legelső tőle származó képregény, amivel találkoztam, az Ordasok között volt. Úgy nagyjából véglegesen meg is határozta a kapcsolatunkat. Legalábbis hosszú évtizedekre. Mert aztán beláttam, hogy rendben, persze, Korcsmáros, Zorád, Dargay mindent visz, de ha másképpen nézem, akkor Sebők legalább annyira zseniális mint ők.
Még akkor is, ha kétségtelenül igaz rá, amit Kertész Ákos írt a Keretek közt rajzolók című jegyzetgyűjteményében: Sebők számára az alakjainak következetes önazonossága nem jelentett elsődleges szempontot.
Azonban, ha megnézed az alábbi portrékat, láthatod, hogy Sebők pár vonallal mennyire sokat képes elmondani, milyen kifejező mimikák néznek ránk a rajzairól.
De ha kicsit nagyobbra nyitjuk a látószöget, akkor sem érhet csalódás. A részletesség és a kompozíció teljesen a helyén van. Van hol elidőznie a szemünknek.
Sebők rajzai nem adják azonnal magukat. Kicsit szokni kell a stílusát, hogy otthon érezzük magukat az általa készített rajzokban. Azonban ha ez megtörténik, realizmusa, a természetes mozdulatai, az arckifejezések, a jellegzetesen elnagyolt részletessége teljesen és tökéletesen meggyőzővé válik. Még akkor is, ha maga a történet, amit elmond, nem nagy durranás.
*
Sebők Imre újra kiadott grafikái a Képregény Marketen
*
Gar-Wind, Ócsa, 2015, 104 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155201219
8/10
2022 áprilisának második napja, szombat hajnal. Két hét napsütés után visszatért a tél. KI gondolta volna? Ülök, kávézgatok, írogatok Csemete szobájában, Szerelemtesfelségtársam odaát csicsikál. A fülemben a görög Naxatras 2022-es albuma muzsikál. Több mint kellemes. Rányitottam a weboldalukra, és ott egyből az ugrott a szemem elé, hogy az európai turnéjukon április másodikán a budapesti Akváriumban koncerteznek. Az ma van... (A másik, fő banda a Puta Volcano.) Viszont délutánra Szerelmetesfeleségtársam némileg összetörte magát apró konyhánkban. Legalábbis nagyon beütötte a derekát. Nem biztos, hogy több óra ácsorgás jót tenne neki, ezért a Naxatras kimarad élőben.
