Harry Harrison neve nekem eddig A technicolor időgépet jelentette. Még a blogom beindítása előtt olvastam, s a Molyos értékelésem annyira kurta, hogy fel sem másoltam ide. A kurtaságban annyit fogalmaztam meg, hogy, oké, olvasható, néha rötyögős, egyszer röhögős, de úgy különben időtöltésnek jó, de semmi különös.
Mondanám, hogy ebben benne van minden, ami a Bill, a galaktika hősére is igaz, de van egy kis különbség, ami miatt nem fejezem itt be az értékelést. A különbségről fog szólni ez a bejegyzés.
A kiadás igénytelen, úgy majdnem minden szempontból, de a rendszerváltás utáni időknek ezt elnézzük, ha nem is örülünk neki. Akkoriban dömping volt a hasonló minőségű könyvekből. Tudod, azokra a könyvekre gondolok, amiknek sem a borítója, sem a tördelése, sem a papírminősége nem csábított olvasásra, mert gagyi irodalmit sugallt. A kötet kinézete a hozzá nem értést propagálja. Talán a formátuma az egyetlen, amit jól találtak el. Ja, nem: az is tény, hogy harminc éve egyben van, tehát legalább a kötése príma lett, csak direktben tönkretehető.
A fenti bekezdésről nem Harry Harrison tehet. Arról a kiadó, meg én. Harrison nem tehet arról, amit a könyvével műveltek könyvkiadás álnéven. De ha jóindulatú vagyok, és naná, hogy az vagyok, akkor azt mondom, jó, ilyen-olyan, dilettáns, olcsójános, de legalább VAN, így a semminél sokkal több, mintha még így se lenne. Lehet ezt firtatni?
Mondjuk tény, ha ránézek az angol borítókra, sokkal több jó azokról sem mondható el. Csak valamennyivel.
Egyébként meglepődtem, hogy Harrisonnak mennyi mindene jelent meg magyarul. Tény ugyan, hogy ahhoz viszonyítva, mennyi mindene jelent meg angolul, a magyar kötetszám smafu, de azért olyan nagyon rosszul nem állunk.
Még valami a magyar kiadásról- A fülszöveg annyira jól sikerült. hogy a cselekményről mindent elmond. Teljesen feleslegesen el is spoilerez mindent. Ha akarod, itt elolvashatod. Csak arról nem beszél, mitől is jó ez a könyv. Ha nem, hát nem, majd beszélek én!
Előtte még egy tény: Bill története nem fejeződik be ezzel a kötettel, Harrison írt még hozzá néhány részt. Nem ment neki egyedül, csak az első kettő folytatás, aztán társírókkal próbálkozott. Állítólag még ő sem volt felhőtlenül elégedett az eredménnyel. De a tény, hogy Bill sorozattá lett, ettől tény marad. Meg az is, hogy a sorozatból mi, magyarok eddig csak ezzel az első résszel ismerkedhettünk meg. 
A HUMOR
Alapvetően humoros könyv. Ha mindenáron hasonlítanom kellene, talán a Galaxis útikalauzhoz áll a legközelebb. Az első két részéhez. De csak ha bármi áron vágysz arra, hogy viszonyíts. De ennyiből is kiderül, hogy egy merő paródia az egész. Sci-fi paródia. Katonai sci-fi paródia. Ezáltal, újabb viszonyítási pontként talán még Joseph Heller örökéletűjét, A 22-es csapdájá-t is felemlíthetem. Több nem is kell, mindent tudsz, de legalábbis mindent sejthetsz! Jó, csak sejthetsz...
A regény paródia, de nem a Heri Kókler típusból, vagyis a meglehetősen öncélú vagy sokkal inkább cél nélküli kiforgatásból, hanem (újabb viszonyítási pont) a Terry Pratchett-féle tökéletes átiratokból. De Harrison egyik említett szerzőt sem plagizálja, teljesen újat alkot. Dicsérjük őt ezért.
S bár Bill tenyere-talpas parasztfiú, aki azt sem tudja, merre van hány méter, legnagyobb álma ez:
...az a célom, hogy legjobb tudásom szerint helyt álljak választott hivatásomban, trágyázástechnikai kezelő, és már majdnem befejeztem a levelező tagozatot…
A regény paródia, de nem a Heri Kókler típusból, vagyis a meglehetősen öncélú vagy sokkal inkább célnélküli kiforgatásból, hanem (újabb viszonyítási pont) a Terry Pratchett-féle tökéletes átiratokból. De Harrison egyik említett szerzőt sem plagizálja, teljesen újat alkot. Dicsérjük őt ezért!
Meg azért is, mert miközben röhögtet, akozben vérkomoly dolgokról beszél. Miközben egy rettenetektől sem mentes katonai sci-fit olvasunk, amúgy Vének háborúja tempóban. Hm, ez még egy viszonyítási pont.
A SZEREPLŐK ÉS A VISZONYAIK
Miközben vaskos hazugság lenne roppant árnyalt lélektani regénynek beállítani a Bill-t, aközben teljesen igaz, hogy az egyszerű, de fantáziadús cselekmény szereplői, bár egyáltalán nem hús-vér figurák, aközben teljesen egysíkú, papírmasé alakok lennének. Ahogyan azt sem, hogy az egymáshoz való viszonyuk meg inkább iszony, annyira kiszámítható és sablonos. Mert nem az.
Bill esete például: tenyeres-talpas parasztfiú, aki nem tudja, merre a hány méter, meg igen, naiv is, de egyáltalán nem ostoba, adott helyzetben a helyénvaló szíve által vezérelve teljesen ésszerű, logikus és bátor dolgokat művel. Józan paraszti ésszel, nem kiművelt kútfőből.
S amennyire egy ennyire vékonyka, paródia katonai sci-fiben a főszereplő árnyalt lehet, legalább annyira összetettek a szereplők viszonyai. Itt azért Heller és Pratchettet felejtsük el, de Douglas Adams maradjon még.
Harrison két dologról beszél mélyebben, árnyaltan, úgy, hogy röhögve sírunk.
A HÁBORÚRÓL
Teljesen természetesen nem találja fel a spanyol viaszt. A háborúk soha nem azoknak az érdekében törnek ki és folynak le, akik megvívják azt. Sem maguk a harcok, sem azoknak következményei kihatásai nem szolgálják a levelező szakon iparkodó trágyázteschnikai kezelők érdekeit. Még a trágyázteschnikai kezelők társadalmaiét sem. A trágyázteschnikai kezelők jobbára holtan maradnak valahol. S mert a trágyázteschnikai kezelők jobbára holtan maradnak valahol, ez tönkre teszi a családjukat, a feleségeiket, a gyermekeik, a szüleik életét. És nem lesz, aki a trágáyázás technikáit kezelje.
S mindezt olyan emberek érdekeiért harcolva történik, akiket nem is ismernek, akikhez semmi közük, és amely érdekeknek semmi, de semmi köze nincsen a saját életükhöz. De persze propaganda az van, dögivel, hogy a trágyázástechnikai kezelő ideológiai szinten tudjja a merre hány métert.
(Bill) A mosdóban összevissza forgatta a fejét, hogy megpróbáljon tiszta felületet találni a tükörben. Ugyanis a tükröt teleragasztgatták olyan serkentő üzenetekkel, mint:TARTSD A POFÁD – A CHINGEREK FIGYELNEK! és HA JÁR A SZÁD, EZ A FICKÓ MEGDÖGLIK! Végül sikerült úgy
helyezkednie, hogy megpillanthatta magát a SZERETNÉD, HA HÚGODAT EGY CHINGER VENNÉ NŐÜL? A felirat."HÚGODAT" O-betűjében. Fekete karimás, véraláfutásos szempár bámult vissza rá, miközben a zümmögő borotvát végigfuttatta lesoványodott állán. Több mint egy percbe telt, mire
a kérdés jelentése eljutott fáradtságtól tompult agyába.– Nincs is nővérem – makogta jámboran. – És ha lenne, miért akarna feleségül menni egy gyíkhoz? –
Ezt persze csak költői kérdésnek szánta, mégis választ kapott rá a második sorban lévő utolsó retyóból.
– Ez nem egészen azt jelenti… Azért írták oda, hogy még jobban gyűlöljük a mocskos ellenséget![---]
– Hát, ha azt jelenti, akkor miért nem azt írták ki, hogy "gyűlöld még jobban az ellenséget"? – panaszkodott Bill. Ujjával a túlsó fal felé bökött, ahol egy hatalmas poszter volt, rajta a
felirat: ISMERD MEG AZ ELLENSÉGET! Egy életnagyságú – Hát, ha azt jelenti, akkor miért nem azt írták ki, hogy "gyűlöld még jobban az ellenséget"? – panaszkodott Bill. Ujjával a túlsó fal felé bökött, ahol egy hatalmas poszter volt, rajta a felirat: ISMERD MEG AZ ELLENSÉGET! Egy életnagyságú
chingert ábrázolt, egy két és fél méter magas hüllőt, ami pont úgy nézett ki, mint egy pikkelyes, négykezű, krokodilfejű, zöld kenguru.– Kinek a húga akarna feleségül menni egy ilyenhez? És mit tudna csinálni egy ilyen egy húggal, attól eltekintve, hogy megeszi?
[---]
– Hát, tudod, izé… ezt nem úgy gondolják, hogy megizéli a húgodat. Ez csak a pszichológiai hadviselés része. Meg kell nyernünk a háborút. Ahhoz, hogy megnyerhessük, keményen
kell harcolnunk. A kemény harchoz pedig jó katonákra van szükség. És a jó katonáknak gyűlölniük kell az ellenséget. Ennyi az egész. A chingerek az egyetlen értelmes idegen faj a galaxisban, akiket felfedeztünk, hát természetes, hogy ki kell irtanunk őket.– Hogy a francba érted azt, hogy természetes? Én nem akarok kiirtani senkit. Haza akarok menni, és trágyázástechnikai kezelő akarok lenni.
– Nos, én nem személyesen rád értettem… izé… – Buzgó Muki piros kenőcsös kezével kinyitott egy újabb doboz cipőkrémet, és belevájta ujjait. – Az emberi fajra gondolok, az emberiség akarja kiirtani a chingereket. Ha nem pusztítjuk el őket, ők végeznek velünk. Persze a chingerek azt hangoztatják, hogy a háborút tiltja a vallásuk, legfeljebb védekezve harcolnak, és való igaz, hogy eddig még egyetlenegyszer sem támadtak meg minket. De egy napon megváltozhat a vallásuk, és akkor mi lenne velünk? A legjobb megelőzés, ha már most kiirtjuk őket.
Persze mindez vaskos közhely, nem tagadom. De mert a szerelem és a háború szerves része az emberiség életének, és talán a két legkedveltebb téma, soha nem válik unalmassá, állandó az aktualitása. Ahogyan az előbbinek a gyönyörűsége, úgy az utóbbinak az értelmetlensége miatt.
Harrison egy hatalmas fricskát ad a propaganda valóságtartalmának is. Ne is kérd, nem fogom elárulni ezt a hatalmas poént. Amely hatalmas poén, ha mélyebben belegondolok, nem is poén. A propaganda szerint az ellenség ilyen, meg olyan, és az ilyen-olyanságáért irtani kell, mint a szúnyogokat, a poloskát vagy a tetveket.
A propaganda szerint azért, mert más, azért, mert esetleg veszélyes ránk nézve. S a harci kedv buzdítása végett a propaganda úgy hazudik mint a vízfolyás. De a mindkét oldali trágyázteschnikai kezelők közben pusztítják egymást a fronton.
A háborúknak mindig van oka. Van látszólagos és valóságos oka. A látszólagos ok általában racionális, belátható, logikai szempontból méltányolható. Ahogyan a megtámadott fél harcba szállása is: ő védekezik, nem akarja, hogy mindene azé legyen, aki megtámadta. Ez a felszín, az első vonal. a trágyázteschnikai kezelők szintje.
De efelett mindig van valami más, valami több,valami magasabb érdek, aminek jobbára semmi köze a felszínhez, az első vonalhoz, ami egészen más érdekeket szolgál, ami teljesen másról szól.
S a háborúk utólagos értelmezéséről már nem is ejtek inkább szót... Mert vagy káromkodni vagy legyinteni kell rá. Mert általában torz, egyoldalú, hazug a kincstári magyarázat.
Tényleg csak említés szintjén. A hivatalos verzió szerint hatmillió zsidó halt meg a második világháború idején, a holokauszt miatt. Hagyjuk most helyben a számot, ne ragadjunk itt le, ahogy feledjük el a szám szerint valóban jóval kevesebb, viszont ugyanannyira halott minden más nációt, aki szintén a táborokba került. Ha úgy volt, ahogyan ma mindenhol láthatjuk, olvashatjuk, akkor erre semmi, de semmi mentség nincsen. Sem a zsidókat, sem senkit tekintve.
Azonban érdekesmód arról csak nagy ritkán, elvétve olvasni, hogy a világháború után a szövetségesek az elfogott német katonákat táborba zárták, tudatosan éheztették, nem volt orvosi ellátásuk. A becslések szerint ezekben a nem háborús helyzetben létrehozott táborokban, amit a „jó fiúk” üzemeltettek, másfélmillió német pusztult el. Ha ez nem népirts, nem emberiség elleni bűntett, akkor semmi. De érdekes módon emiatt nem rendeztek nürnbergi pert, nem lett semmi következménye, és sehol sincsen a közbeszédben.
A sort lehetne folytatni az egyoldalú, győztesek által írt történelemről. Hiroshima... De ennyiből is világos a háború indokainál csak az értelmezése torzabb és hazugabb.
Hát csoda-e, hogy a trágyázáskezelő technikusok döntő része nem háborúzni akar, tök idegen érdekekért megcsonkolódi, meghalni, hanem a trágyázástechnikai eszközöket kezelni? Békében, biztonságban, aztán hazamenni a családhoz, megölelni a gyerekeket, megvacsorázni, meginni egy-két pohárkával, összebújni a gömbölyű asszonkával, jól kézbe venni a gömbölyeit, aztán aludni egy nagyot, hogy másnap is hibátlan legyen a trágyázásstechnika kezelése.
AZ IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSRÓL
Na, ez is óriási téma. Manapság mi, trágyázástechnikai kezelők egyre szkeptikusabbak vagyunk a vezetőinkkel szemben. Nem csupán itt, Magyarországon, hanem a világon mindenütt. Vagyunk mi és vannak ők. Valahol odafent, mi meg idelent. Az odafentnek mindent szabad, mert minden mindennel összefügg, kéz kezet mos, ezért minden látszat és porhintés. A törvényhozás és az igazságszolgáltatás is. Gazembernek lenni csak gigantikus mértékben érdemes, akkor a hajad szála sem görbül. De ha egy Vadász szelet lopsz a sarki boltból, eljárás indulhat ellened.
S különben is az a bűnös, akit az igazságszolgáltatás annak tart. Függetlenül attól, hogy bűnös-e vagy sem. A független, elfogulatlan bírósági döntésekben már ember nincsen, aki hinne. De mert más út nincsen, ezért, jobb híján, a bíróságok kikerülhetetlenek.
Alább egy hosszú szakaszt idézek a könyvből. Tényleg hosszú, nem tagadom. De annyira elmond mindent, hogy nem tudtam ellenállni. És rémülj meg, utána, hogy alátámasszam, mindez egyáltalán nem csupán Harrison beteg agyában létezik, még mesélni is fogok! Az sem lesz rövid, de annál érdekesebb, tanulságosabb!
Felálltak, amikor a törvényszéki tisztviselők besorakoztak. Bill és O'Brien [Bill ügyvédje] a hosszú, fekete, műanyag asztal végén ültek, a másik végén pedig a büntetőbírósági ügyvéd, egy ősz hajú, zord külsejű, olcsó láncot viselő őrnagy. A tíz törvényszéki tisztviselő az asztal hosszú oldalán foglalt helyet, ahonnan szigorú pofát vághattak a hallgatóság és a tanúk felé egyaránt.
– Kezdjük! – mondta odaülő ünnepélyességgel a Törvényszéki Elnök, egy kopasz és köpcös admirális. – Kezdődjön a tárgyalás, szolgáltassanak igazságot a lehető leggyorsabban, találjuk bűnösnek a rabot, és ítéljük golyó általi halálra.
– Tiltakozom! – mondta O'Brien talpra ugorva. – Ezek a megjegyzések sérelmesek a vádlottra nézve, aki mindaddig ártatlan, amíg nem bizonyul bűnösnek.
– A tiltakozást elutasítom! Csattant az Elnök kalapácsa. – A védelem ügyvédje harminc dollár bírságot fizet indokolatlan közbeszólásért. A vádlott bűnös, a tények ezt bizonyítani fogják, és a kivégzés foganatosításra fog kerülni. Igazságot szolgáltatunk.
[---]
A főügyész monoton hangon megkezdte a nyitóbeszédét.
– …ezért be fogjuk bizonyítani, hogy Bill biztosítékfelügyelő szándékosan kilenc nappal tovább maradt a hivatalosan megengedett szabadságnál, ezután megtagadta az őrizetbevételt, elmenekült a letartóztató tisztektől, sikeresen egérutat nyert, aztán távol maradt egy teljes évig, ezért szökés miatt bűnös…
– De még mennyire, hogy bűnös! – kiabálta az egyik törvényszéki tisztviselő, egy vörös képű őrnagy fekete monoklival, talpra ugorva és feldöntve székét. – Én azt mondom, bűnös…lőjék le a gazembert!
– Egyetértek, Sam – mondta vontatottan az Elnök, gyengén kopogott kalapácsával, – de törvényesen kell kivégeztetnünk, várj még egy kicsit.
– Mindez nem igaz! – sziszegte Bill az ügyvédjének. – Valójában az történt…
– Ne foglalkozz vele, mi történt valójában, Bill, itt senkit sem érdekel. A tények semmit sem változtathatnak az ügyön!
– …és ezért a legsúlyosabb büntetés kiszabását kérjük, a golyó általi halált – fejezte be a főügyész a vádbeszédét.
[---]
A törvényszéki tisztviselők már tolták be a széküket, de O'Brien hangja megállította őket.
– Természetesen a bíróság hatáskörébe tartozik, hogy az előbb megjelölt módszer szerint járjon el, de ugyanakkor szükséges idézni az odaülő cikkelyt vagy precedenst az ítélet végrehajtása előtt.
Az Elnök sóhajtott, és visszaült.
– Most mit szívóskodik, kapitány, maga is ismeri az előírásokat ugyanúgy, mint én. Maga mégis szívóskodik. Pablo, olvasd fel!
Az ügyész átlapozott egy vastag kötetet, megtalálta a bejelölt részt, és hangosan olvasta.
– Háborús Cikkely, Katonai Rendszabályok, paragrafus, oldal, stb. stb… igen, itt van, a 298-B paragrafus… Ha bármely közkatona szolgálati helyéről több mint egy teljes éven át hiányzik, szökés miatt elítélendő, még ha a tárgyalásról hiányzik is, szökésért pedig a büntetés fájdalmas halál.
– Ez elég egyértelműnek tűnik. Egyéb kérdés? – kérdezte az Elnök.
– Nincs kérdés, csak idézni szeretnék egy precedenst. O'Brien egy nagy halom vaskos könyvet helyezett maga elé, és a legfelsőből olvasott.
– Itt van, Lövening Pénzeszsák közlegény kontra az Egyesült Államok Légiereje, Texas, 1944. Itt azt állítják, hogy Lövening katonaszökevény volt tizennégy hónapig, miután felfedezték egy bújóhelyen az étkező fölött, ahonnan csak néhány rövid órára jött le éjszaka, hogy egyen és igyon a bent levő készletből, és hogy kiürítse a bilijét. Mivel nem hagyta el a bázist, nem ítélhették el szökés miatt, csak egy kisebb fajta büntetést kapott.
– Ez mind pontos, kapitány; azzal a különbséggel, hogy itt a vádlott igenis hiányzott a kijelölt állomáshelyéről, a Kitüntetettek Tranzitjából, és hosszasan időzött a Helior bolygón.
– És ez pontosan így van, uram – mondta O'Brien, hirtelen előrántott egy másik kötetet, és meglengette a feje fölött. – De a Dragsted kontra Császári Flotta Elhelyezési Hadtest, Helior, 8832 ügyben egyetértettek, hogy a hivatalos meghatározás céljából a Helior bolygót úgy határozzuk meg, mint Helior városát és Helior városát úgy határozzuk meg, mint a Helior bolygót.
– Ez mind kétségkívül igaz – vágott közbe az Elnök –, de teljességgel mellékes. Semmi köze a jelen esethez, és megkérem, kapitány, hogy gyorsan fejezze be, mert golfozni megyek.
– Tíz percen belül mehet, uram, ha megengedi, hogy mindkét precedenst felvázoljam. Akkor felmutatom majd az utolsó részletet, egy dokumentumot, amelyet Marmoset admirális fogalmazott meg…
– Hiszen az én vagyok! – tátotta el a száját az Elnök.
– …mikor a chingerekkel való háború kitörésekor Helior városát önálló katonai létesítménynek nyilvánították. Tehát kijelentem, hogy a vádlott szökés vádjában ártatlan, mivel soha nem hagyta el ezt a bolygót, tehát soha nem hagyta el a várost, így szolgálati őrhelyét sem hagyta el.
Súlyos csend állt be, melyet végül az Elnök ideges hangja tört meg, amint a főügyészhez fordult.
– Igaz, amit ez a köcsög mond, Pablo? Nem végeztethetjük ki a fickót?
A főügyész beleizzadt, ahogy lázasan keresgélt a törvénykönyvei között, végül eltolta őket magától, és keserű hangon válaszolt.
– Meglehetősen igaz, nincs belőle kiút. Ez az arab-zsidó-ír pasas alaposan elkapta a tökünket. A vádlott ártatlan a vád elkövetésében.
– Nem lesz kivégzés…? – kérdezte az egyik törvényszéki tisztviselő magas, nyafogó hangon; egy másik idősebb pedig fejét a karjára ejtve zokogni kezdett.
– Azért ilyen könnyen nem ússza meg – mondta az Elnök fenyegetően Billre nézve. – Ha a vádlott ezen az őrhelyen volt az elmúlt évben, akkor a szolgálati helyén tartózkodott. És az alatt az év alatt nyilván többször is aludt. Ami azt jelenti, hogy szolgálatban aludt. Ezért egy évi és egy napi kényszermunkára ítélem valamelyik katonai munkatáborban, és elrendelem, hogy fokozzák le al-biztosítékellátó-helyettessé. Tépjék le a rangjelzéseit, és vigyék el; a golfpályára kell mennem!
Tartok tőle, hogy az igazságszolgáltatásról, a bíróságokról mindenkinek van egy saját története. De legalább a közéletből tud olyat mondani, amitől égnek áll az összes hajszála.
Ami történetek hiteltelenné, hazuggá, képmutatóvá és egyértelműen felsőbb érdekek szolgálójajént mutatják be a bíróságokat. Az ember szomorú és dühös lesz ezektől a történetektől, mert miattuk kiúttalannak és parttalannak tűnik, válik az igazság keresése. Mert az, hogy az nem létezik jogi biztonság, hogy az elfogult, befolyásolt bíróságok felett csak újabb elfogult és befolyásolt bíróságok vannak, s ez bizony sok reményt nem ad az igazságszolgáltatást illetőn.
Egy bíró barátom mondta, hogy Magyarországon alapvetően nincsen igazságszolgáltatás, nagyon rossz ez a szó: csak jogszolgáltatás van. Teszem hozzá, ha egyáltalán...
Ha még emlékszel, azt mondtam a hosszú idézet után még mesélni is fogok. Íme a mesém!
Volt egy magyar cég. Nem írom le a nevét. Még csak azt sem mivel foglalkozott. Igen jól ment a szekere, a tulaj csuda rendes, okos pasas volt, ritka korrekt fajta, magán- és üzletemberként is.
A cég a maga piacán olyan transzparenciával dolgozott az üzletfelek felé, hogy olyat a magyar üzleti élet még nem látott. Persze, volt olyan, hogy a cég kiskapukat keresgélt, talált, hogy jobban járjon, de törvényt soha nem sértett.
Persze előfordult, hogy minden hátsó szándék nélkül homokszem került az ügymenetbe. NIncsen cég az egész galaktikában, amelynél ez ne fordulna elő. A homokszemek miatt az egyik évben, a teljes pénzügyi ellenőrzés során kaptak is pár százezer forint büntetést. Ez simán benne volt a pakliban. Nem öröm, de szinte mindenhol evidencia. S a több száz milliós adóbefizetésekhez, haszonhoz képest ez jogi szempontból is elhanyagolható vétség volt. Nincs olyan cég, ahol egy teljes átvilágítás, átvizsgálás során ilyesmiket ne találhatnának. Ez nem bűncselekmény, hanem mulasztás, ügymeneti hiba.
A teljes körű átvizsgálás után egy évvel történt. Egy reggel, amikor még csak a titkárnő volt bent a központ irodájában, megjelent három kétajtós szekrény, a hónaljuk alatt nem titkolt, duzzadó fegyvertáskával, hogy na, akkor a bolt bezár, pénzmosás gyanúja miatt az összes mindent lefoglalják. Állami hivatalos emberek voltak, nem egy maffiaháború képviselői. Azért jöttek, hogy becsukják a boltot, lefoglalják az összes iratot, mert felmerült a gyanú, hogy a cég alapvető tevékenysége a pénzmosás.
S innentől a cég ellen egy, a Bill-ben ábrázoltnak megfelelő, három és fél évig tartó per kezdődött. . Amelynek legelső lépés az volt, hogy a cég kereskedelmi jogát bármilyen vizsgálat nélkül, azonnali hatállyal felfüggesztették. Ezért új üzleteket már nem köthetett, csak a meglevőket tarthatta fent. A három és fél során a kereskedelmi jog felfüggesztése természetesen mindvégig fennállt. S mert a cég ellen bírósági eljárás folyt, a könyvvizsgálóját is felfüggesztették a kamarai állásából, ahol vezető tisztséget viselt. Mert hogy eljárás alávont cég könyvvizsgálója nem tölthet be vezető tisztséget.
A cég ellene indított per a bűnösség eleve feltételezésével folyt. Egy olyan jogállamban, ahol az ártatlanság vélelme elvileg alapjog.
Első fokon a bírónő már majdnem aláírta, hogy, á, eh, dehogy, ugyan, nincs itt semmi bibi, a cég nem követett el semmit, amikor is hirtelen levették az ügyről. Az első fokra kijelölt új bíró pitty-putty, minden vacakolás, hezitálás és minden különösebb vizsgálat nélkül elítélte a céget.
A fellebbezés után másodfokon három bíró folytatta a tárgyalást. Az egyik elkezdett egy precedens perre hivatkozni, hogy ekkor és ekkor, itt és itt, így és úgy, és pont megegyezik minden, kétség nincsen, klappol az összes tényező, hajrá, legyen már elmarasztaló ítélet!
A beperelt cég ügyvédje tétován feltette a kezét, hogy bocs' álljunk már meg, nem Amerikában vagyunk, a precedens perek országában, hanem Magyarországon ahol a precedens per megléte nem tényezője a jogi gyakorlatnak. S ha már precedens per, akkor elfogultsági indítványt ad be, mert a jelenlévő hárombólbíróból kettő a precedensként említett perben is bíró volt.
Nem hiszed el, mi volt ennek a feloldása! Az érintett bírók unottan megcsóválták a fejüket, egymásra néztek, töprengtek egy tizedmásodpercig és a következő jog- és szokáskövető párbeszéd zajlott le közöttük:
– Mondd csak, cimbi, te elfogult vagy? – kérdezte az egyik érintett a másiktól.
– Én? Várj, magamba nézek... – válaszolt a másik érintett, és gondolkodás nélkül jelentette ki: – Á, ugyan, dehogy, semmi elfogultságot nem találtam magamban, olyan korrekt és elfogulatlan vagyok, hogy az tanítani kellene! De ha már itt tartunk, ez alak téged is megvádolt. Te hogy gondolod, igaz, amit állít? Elfogult vagy?
– Jaj, hagyjál már a marhaságokkal! – csattant fel az első bíró. – Mikor voltam én elfogult ebben a büdös életben? Azt sem tudom, a szó mit jelent! A ma született bárány bűnszövetkezetben működő darabolós gyilkos hozzám képest Nálam egyenesebb, tisztább krapek még ült ezen az emelvényen! Ööö... Mármint titeket kivéve a jelenlévőket...
– Akkor folytathatjuk a pert?
– Mi se tartson vissza! Uzsgyi neki!
És hát folytatták.
Kabaré volt. Amikor elmerültek a részletekben több esetben ez történt:
BÍRÓK: Figyelj csak Cég! Főbenjáró bűnt követtél el ennél az ügyletnél, mert a tollat tíz centiméteren belól tetted a kávéscsésze mellé,és a magyar jogszabályok ezt nem hogy nem teszik lehetővé, de egyenest tiltják: a toll és a kávéscsésze az üzletmenet szempontjából teljesen eltérő jogi tényállással bírnak, semmi közük egymáshoz, a közellétük sérelmes és veszélyes következmnyekkel bírhat az üzleti tisztaságra!
Az ügyvéd két hét múlva, hozza a bizonyítékokat, hogy a tollat a kellő távolságon kívül, és jelentős időbeli eltéréssel valóban a Cég egyik dolgozója tette a kávéscsésze mellé, de csak akkor, amikor a kávé már kiszáradt a csészében. S a kiszáradás ténye a a hatályos jogszabályok szerint semmi teszi még a bűncselekmény gyanúját is. Arról, hogy az eset egyáltalán nem a vád szerint történt tanúkat hozott, fényképeket, videókat nyújtott be, sőt még egy bizonyító erejű, csoportos időutazást is szervezett, hogy bizonyítsa, nem érdemes hitelt adni a kávéscsésze melletti toll koholmányának.
Az időutazás után a bírók bosszúsan töprengtek, az ujjaikkal idegesen doboltak az asztalukon, bosszúsan tologatták a parókájukat majd kinyilatkoztatták:
BÍRÓK: Ugyan amit állítasz igaz, a tollat valóban nem tíz, hanem húsz centiméteres távolságra tetted le a már kiszáradt kávéscsésze mellé, de mi van azzal a váddal, hogy a cég monitorainak jó része, szembe menve az ergonomikus követelményekkel és korlátokkal, helikopternek is használhatók?
ÜGYVÉD (döbbenten): De hiszen eddig erről szó sem volt, hogyan hozhattam volna ezzel kapcsolatban bármiféle bizonyító erejű bizonyíték cáfolatát?
BÍRÓK: Há, de most szó va róla, nem?
ÜGYVÉD: Tisztelt bíróság, kérek időt a vonatkozó iratok bemutatására!
Megkapta. Független szakértőket fogadott, a Cég összes monitorát szétszedette, és leíratta velük, hogy egyikben sem találtak propellereket, tehát maximum szuperszonikus repülőnek, de helikopternek semmiképpen sem használhatók. Szakértői pecsét,aláírás, vénából rácsöpögtetett, szent esküvést jelentő, genetikailag ellenőrzött vércseppek.
A bírók legközelebb rápillantottak a monitorok helikopterségét cáfoló hivatalos papírokra és unottan így szóltak:
BÍRÓK: Na, a fene vigye el, de akkor mi van a cég által elektromos rollerként működtetett, és titokban a konyhakredencben tartott dugóhúzóval? Amely ilyenformán az összes létező jogszabálynak ellene mond, kereskedelmi forgalomba nem hozható, a birtoklása ezért orgazdaság, a használata pedig közlekedésügyi bűncselekmény, amelynek legmagasabb kiszabható büntetése két év akasztás.
ÜGYVÉD: De hiszen erről eddig szó sem volt, hogyan hozhattam volna erről bármit is?
BÍRÓK: Nem volt szó? Hát de hiszen az előbb, egy perce sincsen, beszéltem róla, ügyvéd úr! Tehát volt róla szó! Miért állít valótlanságokat? Szóval érdemben is ad valami választ, ügyvéd úr?
ÜGYVÉD: Időt kérek, tisztelt bíróság!
Hát, idő az volt,. Ment is rendesen. De kereskedelmi jog, na,az nem volt, ezáltal az engedélyezett futó ügyekből csordogált csak valamicske bevétel, de az addig bővizű bevételi folyó csermellyé csoffadt. Az ügyvéd rohant fűhöz-fához, hozta az szakértői véleményeket, bizonyító erejű, felmentő iratokat, amiknek a beszerzése rengeteg időbe és ugyanennyi pénzbe került, beszerzett hanganyagokat, videókat, pecsétes papírt hozott, hogy ezek valódiak, nem hamisítványok, újabb s újabb időutazásokat szervezett, a múltból citált megbízható tanúkat, de mire lihegve bármivel a bíróságra ért , addigra rendre megváltozott a Cég elleni konkrét vád.
Csoda-e, hogy a tisztelt bíróság másodfokon is elítélte a galád Céget?
Irány a legfelsőbb bíróság! Legnagyobb meglepetésre itt rövid időn belül felmentő ítélet született. A Cég dolgozhatott tovább, ahogy addig tette. Hat év szünet és úgy másfél milliárd, de inkább több elmaradt hasznot követően. A tulaj és az ügyvéd összedugták a fejüket és kerestet nyújtottak be a magyar állam ellen a nemzetközi bíróságon- Az állam ellen, amelynek a szervei és hatóságai ezt az egészet végrehajtották. Szerinted? A perrrel úgy nem foglalkoztak ott, mint a sicc! A Céget a nemzetközi bíróság úgy elhajtotta, mint a széltől integető madárijesztő a varjakat. Azt mondta a nemzetközi bíróság, hogy ez bizony nem az ő dolguk, nem a hatáskörük.
A tulaj ekkor adta fel. A pereskedés alatt több irodát, telephelyet be kellett már zárni, több munkatárstól meg kellett válni, némelyek maguktól megváltak a Cégtől, mert az évek során a bérek nem emelkedtek, miből emelkedtek volna, sőt, csökkentek. S a tulaj közben rákos is lett. Úgy döntött, xarik az egészbe, ő már eléldegél az eddigi pénzecskéiből, ha élni fog egyáltalán... Rendben, amíg van futó ügy, éljen a cég, de max. egy-két év, és az utolsó kapcsolja le a lámpát!
A tulaj tehetetlenségében fogta magát, és egy frappáns, összeszedett,remekül megfogalmazott írást tett fel az internetre, a cég weboldalára. Az írás a Cég állam általi meghurcolását, anyagi ellehetetlenítését mesélte el. Ezt az egészet nem én akartam elmesélni, mindössze az írásának a linkjét akartam ide szúrni. Csakhogy megtudtam, a megfelelő helyről leszóltak, hogy nem volt-e elég a per, minek kell még kakaskodni és kekeckedni, erősen ajánlott, hogy az írás azonnal a süllyesztőbe kerüljön, de irgum-burgum milyen gyorsaságú hirtelenséggel, mert milyen már, hogy bár áldozatos munkával tönkretettünk, gyakorlatilag kifosztottunk téged, padlóra zavartuk a munkatársaidat, a családjukat, ennek ellenére mindezt semmibe veszed, és a nagy nyilvánosság előtt akarod elmesélni, hogy mi tett veled az állam? Ha jót akarsz magadnak azonnal vedd le ezt a szennyet!
A tulajnak már igazán tele volt a töke az egésszel, jót akart magának, így két mély, sóhajjal, az egyik lemondó volt, a másik azt jelentette, hogy elmentektiajókurvaakárhová, eltávolíttatta az informatikusokkal a nyilvános felületről az igazságot.
Pedig sokkal hitelesebb lett volna azt olvasnod mint így, engem.
Tudom, hosszú volt a könyvből vett idézet is, a történet is. De talán megbocsátod a szószátyárságomat, és érted, miért engedtem a látens grafomániámnak. Egy szó mint száz: a jog gyakorlásában mind itt, mind ott, mind mindenhol valami nagyon félrecsúszott. S védekezek azonnal: eszembe sincsen azt mondani, hogy minden jogi szereplő, bíró, ügyvéd korrupt vagy megzsarolt bábú. Azért sem mondom, mert hat év után felmentették a Céget. De hogy miért van bizalmatlanság a rendszerrel egészével szemben, talán érthető. És a történet csupán egy a nemzetközi rengetegből.
CREDO
Szóval miközben a Bill röhögős paródia, akár a fentebb háromszor is citált, A tanú című film, a mélyében mégis kétségbeesett tragédia. Galaktikus legyintés, hogy ez a világ alapjaiban elszabott, hogy a kisember mindig, minden esetben csak eszköz valami olyan olyan játszmában, amihez valójában semmi köze nincsen, aminek győztese soha, folyton-folyt csak áldozata lehet. S valahol, valakik kézben tartják a dolgokat, a maguk ismeretlen céljai érdekében irényítják az eseményeket.
Mi meg a könyvet olvasva csuda jól szórakozunk, röhögünk, zokogunk. Az egészen, minden miatt és felett, magunkon, a sorson, és nem értjük, hogyan lehetséges ez az egész, és várjuk, hogy hátha mégsem, vagy hátha mégis...
Most éppen háború folyik a szomszédos Ukrajnában. A múlt héten egy Rikkie Valerie Kollé nevű, transz férfi lett Miss Universe szépségverseny holland nemzeti döntőjének a győztese. Így a verseny zsűrije porig alázta a döntésével az összes holland nőt, fittyet hányva a biológiára és bármiféle észszerűségre. (Vajon hol vannak ilyenkor a duzzadó izmú, emberjogi feministák?) Az elmúlt hetekben az amerikai BLM mintájára lángokba borult Franciaország egy tragikus végű rendőrségi intézkedés hatására, de Magyarország még mindig rossz fiú az Unió szempontjából, mert ellenáll a kötelező migráns-kvótáknak.
Nem kellett semminek utánanéznem, csak a holland pasasnő nevének, ezek a Galaktikus Észszerűtlenségek maguktól adódtak, jelen vannak és nagyon nem merítik ki a példák teljességét. A példákét arra, hogy háborúba kell mennie önmagunkért a chingerek ellen. Akikről úgy tudjuk, két és fél méter magas, erőszakos, félelmetes lények. Egyetlen vígaszunk az lehet, hogy vannak olyan könyvek mint a Bill, amelyek kimondják a valóságot, és emiatt azt hihetjük, van még remény a normalitásra. De felejtsd el, már nincsen. Csak kapálódzás van. Meg sarokba szorított, kétségbeesett röhögés.
Phoenix Könyvek, Debrecen, 1992, 190 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637457321 · Fordította: Nemes István
9/10
2023 júliusa, Gyula. A privát utazásszervezőm, Szerelmetesfeleségtársam is megelégelte a napot, a perzselő kánikulát és ma fedett programot javasolt: Szabadkígyós, Wenckheim-kastély. Nincsen messze, beültünk Füstibe, a Yarisunkba és uzsgyi. Megérte. Nagyon szépen felújították az épületet, bár még csak a földszint van készen. Nagyon ötletes minden, itt-ott bevonják a látogatókat is a nagyobb élmény érdekében: kaptunk egy mágneskártyát, amivel szekrénykéket lehetett infóért nyitogatni, tárhatású fénykép készíthető, sőt egy szemüveggel drónszemszögből nézegethetünk falvakat,épületeket (csak ne nézz le, mert tutira megrémülsz, elszédülsz, azt hiszed leesel úgy kétszsáz méterről, nem hiába kellett egy korlátkeretbe állva szemüvegelni.
Utána egy kis bevásárlás a helyi Tuskóban, és egy streetfood ebéd a remek gyulai hamburgerezdében, ahol konstatáltuk, hogy ugyanolyan finom mint tavaly, meg három éve, simán veri a legnagyobb hamburgeres láncokat, de az árak emelkedése nagyon nem hagyta őket sem érintetlenül.
Hazaértünk, és mint a jól nevelt óvodások, négykor úgy elcsicsikáltunk másfél órára mintha mormota ágból érkeztünk volna az evolúcióval. Most a kertben ülünk a napernyő alatt a még mindig perzselő napfényben és semmit teszünk. Illetve én írok, SzFT meg várja, hogy olvashassa, amit írtam.
Nagyon jó itt, Gyulán!
