Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA

Alexandre Dumas – Korcsmáros Pál – Cs. Horváth Tibor: A három testőr

Egy zseniális alapsztori zseniális képregényesítése

2021. január 05. - Mohácsi Zoltán

korcsmaros_dumas_a_harom_testor.jpg

  Az irodalom klasszikusai képregényben 8.  

Ha hősös, kardozós, lovaglós, kibabrálós, barátságról szóló, akkor A három testőr. Már fogalmam sincsen, melyik filmváltozatot láttam először... No, megnéztem, tulajdonképpen hány filmváltozata is volt a regénynek. Nem számoltam meg, de volt egy tudatalatti elírásom, ami megmutatta, melyik filmváltozatot láttam először. Azt kezdtem beírni a keresőbe, hogy a négy muskétás.  S valóban. ez volt, amiben először szembesültem a tulajdonképpen nem három, hanem négy testőr kalandjaival: A négy muskétás avagy a lepel lehull. (Nem tudom, a címben Dumas kivel nem számolt. Sehogyan sem logikus számomra a hármas szám.) A film és folytatása (A négy muskétás, avagy mi megmutatjuk, bíboros úr!) kissrác koromban a kedvencem volt. Hatásukra olvastam el Dumas regényét. Amit annak folytatásai, a Húsz év múlva, illetve a Blageronne vicomte nem, hogy leelőzni nem tudnak, a nyomába sem érnek, csak A három testőr húzza őket maga után. 

Persze gyerekkoromban mindig d'Artagnan voltam. Esetleg Athos. Porthos és Aramis soha. Ma egyértelműen Athosnak tartom magamat, bár Miladyt szerencsére nem kellett lefejeztetnem. 

Az eredeti regény, A három testőr történetéről nem fogok most írni. Úgy nagyjából mindenki ismeri innen-onnan, így vagy úgy. Izgalmas, kalandos, romantikus történet. Lehetne boncolgatni. Én nem fogom. Mert igazából elsősorban nem az a lényeg, hanem, hogy a történet annyi feldolgozás után immeg képregényként van a kezünkben. 

Nem régen írtam Korcsmáros Pál fia, Péter könyvéről, a Mesélő ceruzárólAmi címében megegyezik az édesapja könyvével, de tartalmában egészen más. Korcsmáros Pál könyve a rajzolásról, Péteré a rajzolóról szólt. Impozáns, érdekes, szép könyv a rajzolóról szóló könyv. Nagyon ideje volt, hogy legyen róla valami. S ez a valami méltó is lett hozzá. 

Korcsmáros Pált elsősorban a Rejtő Jenő regényeiből készült képregényeiről ismeri, aki ismeri. Holott rengeteg minden mást is rajzolt. E képregény kiadója, a Képes Kiadó, amelyet Korcsmáros Péter és az ő fia, Gábor alapított sorozatot készített Korcsmáros Pál klasszikus külföldi és magyar írók regényeinek képregény-változatából, Az irodalom klasszikusai képregényben címmel. A sorozat jelenleg tizenkét füzetet tartalmaz. Csak reménykedhetünk, hogy ez nem végső szám!

A három testőr-t a szerző 1959-ben rajzolta. Fia, Péter a következőt írja róla az édesapja életrajzában: 

»1959. Remek! Újabb Dumas-regény kezdődött januárban: A három testőr. Ez apám legszebb képregénye. A suliban minden héten izgatottan várják a folytatást. Mindenki testőr akar lenni.«
(Részlet Korcsmáros Péter gyerekkori naplójából)

Ez a képregény nagyon sikeres volt a diákság körében. Amikor 50 évvel később visszakaptuk a belügy raktárjából, és kiadta a Képes Kiadó, barátom, Gerdesits Feri operaénekes, meglátva a rajzokat elmesélte, hogy iskolájában »Három testőr szín- játszókör« alakult annak idején. A fiúk összegyűjtötték a heti folytatásokat, dramatizálták, kiosztották a szerepeket, és eljátszották a rajzok alapján a regényt. Arra emlékszem, hogy nekem is nagy respektem volt a suliban, mintha én rajzoltam volna.

A szövegben van egy kurta utalás arra, hogy a képregény eredetije hosszú időre eltűnt a szem elől, senki nem tudta, merre van, meg van-e még. A fülszövegben ezt olvashatjuk:

Korcsmáros Pált a Füles rejtvényújság bízta meg, hogy rajzoljon képregényt Alexandre Dumas A három testőr című regényéből, amely 1959-ben heti folytatásokba­n jelent meg. Egy franci­a megjelenés remé­nyé­ben külföldre akarta juttatni az eredeti rajzokat, de a magya­r ha­tóság 1960-ban az osztrák határon elkobozta. A kézirat hollétéről közel fél évszázadon keresztül senki sem tudott, ám 2009-ben megtalál­ták az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában, így lehetővé vált a ma már klasszi­kusnak számító képregény kiadása, most már könyv formájában is. 

Vagyis a kalandos történetnek kalandos a története. 

Korcsmáros Péter képekben gazdag könyvében feltűnő, hogy az édesapja rajzai a rajztudása finomodásával némileg változtak ugyan, de a stílusa konzekvensen felismerhető. Ezzel együtt azt olvashatjuk fentebb, hogy „Ez apám legszebb képregénye.” Tény, hogy ezt a gyermek Korcsmáros Péter írta, és amikor írta, akkor ő csak 1959-tő nézett visszafelé, így logikusan rengeteg mindent nem ismerhetett még, és édesapja rajzolói fénykora még előtte volt. Ahogy mi már egy teljes és sajnos lezáródott életműre láthatunk rá. Mégis, a megjegyzés azt sejteti, A három testőr egyfajta vízválasztó volt Korcsmáros Pál munkáiban. Péter megjegyzése miatt érdemes, ha máshol nem, a Mesélő ceruzában szemügyre venni a Korcsmáros stílusában tetten érhető változásokat. 

A három testőr rajzai hihetetlenül letisztultak, ám hihetetlenül részletgazdagok. A fekete-fehér vonalkázáson, színezésen kívül ebben a képregényben a szürke tónust is alkalmazta. 

korcsmaros_dumas_a_harom_testor_01a.jpg

Az életrajza tükrében érdekes, hogy később a Lobogó és a Képes Újságban megjelent képregényei olyanok, mintha festette volna őket, ellenben az ugyanekkor a Fülesben megjelentek maradnak a vonalkázós árnyékolásnál.

Ahogyan érdekes a hátterek változása, vagy sokkal inkább váltakozása is. A három testőr ebből a szempontból a gazdag hátterű rajzok közé tartozik. Később akadnak majd olyan képregények, amelyek az alakokra fókuszálnak, de olyannyira, hogy a hátterek, a szobabelsők, utcarészletek, tájak  szinte csak jelzésértékűek, mint például a Rejtő-képregények esetében.  Ott maguk az alakok viszik a prímet. A három testőrben egyensúly van a hátterek és az alakok részletessége között.

korcsmaros_dumas_a_harom_testor_05.jpg

korcsmaros_dumas_a_harom_testor_04.jpg

Ez semmiképpen sem értékítélet vagy alá-fölé rendeltség, csupán a rajzstílus alkalmazásának a megállapítása. Ahogy az is, hogy Korcsmáros rajzai mindig tüneményesen egyensúlyoznak a karikatúra határán, ám nagyon ritka, hogy egy rajza csak karikatúra legyen. 

korcsmaros_dumas_a_harom_testor_03a.jpg

Elmerülhetnék még hasonló részletkérdésekban, határmechanizmusokban, stílusbeli finomságokban, de ellenállok, és nem teszek ilyet. Azt viszont mindenképpen elmondom, hogy ezt a képregényt csuda jó volt olvasni és még inkább nézegetni. Ebben minden bizonnyal benne van az irodalmi eredeti szeretete is, de legalább ennyire egyértelmű, hogy benne van Korcsmáros Pál zsenialitása, játékossága és a rajzainak a szépsége, humora is. Így, egyszerre. Ettől zseniális a művészete. Mert ez semmiképpen nem csak képregény, hanem művészet is.

P. S.:
Tudtad, hogy d'Artagnan létező alak volt, és az emlékiratait felhasználva írta Dumas A három testőrt? Itt olvashatsz erről. 

 

Képes, Budapest, 2010, 74 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789639833333

10/10

2021 január eleje, talán már csak egy hét van hátra a betegszabiból

   Korcsmáros Pál képregényeinek értékelései a blogomon  

Rejtő-képregények:
Piszkor Fred, a kapitány
Az előretolt helyőrség
A három testőr Afrikában
Az elátkozott part
Az elveszett cirkáló
A szőke ciklon
A Láthatatlan Légió

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr6016372436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása