Voltaképpen nem is tudom, hogyan lehet nem egy-két szóval (pazar, pöpec, tök állat, totálbrutálzsírkaraj, stb) elintézni sem Rejtő könyveit, sem Korcsmáros grafikáit. Ami itt muníciót ad, az tulajdonképpen a plusz két alkotó munkája, akik a külső borítón említésre sem kerültek. Garisa H. Zsolt és Varga „Zerge” Zoltán. Az első úriember átdolgozta a kötetet, a második a színezéssel foglalkozott. 

Most előkaptam a kis, kétrészes Ifjúsági Lapkiadós képregényt, mert kíváncsi voltam, mit jelent az átdolgozás. Szerkesztést például. A bevezető történet a későbbiekben a nagy kalamajkát okozó, nem a címszereplő három légiósról például plusz képekkel egészült ki, és kicsit más is a képek sorrendje. Nem lapoztam végig az egészet, de akkor ezt jelenti az átdolgozás. Jelen esetben tehát többletet. (Valahogy megszoktam, hogy ha valamit átdolgoznak, akkor abból jobbára elvész valami; ezzel szemben itt gazdagabbak lettünk. 

Aztán nem tudom, melyikük érdeme, Harisáé vagy Vargáé, de rengeteg kép részletgazdagabb lett és tágasabb. Ami az eredetiben szinte csak egy skicc volt, az itt féloldalassá tudta nőni magát, és sokkal több minden van rajta. 

A színezés pedig egyértelműen nagyon jól sikerült. A jól alkalmazott színek egyértelműen többletet jelentenek az eredeti rajzokhoz képest. És ezt szinte fájt leírnom, de ami igaz, az igaz, el kell ismernem. 
Lássunk csak egy példát (miközben szinte az egész füzettel lehetne példálózni)! 

Na, ugye, hogy ugye? 

Egyszóval azt kell mondanom, az átdolgozás és a színezés nagyon jót tett az eredeti képregénynek. Sőt, megtoldom: ha film készülne Rejtő ezen könyvéből, csak így tudnám elképzelni. (Ahogy voltaképpen évekkel ezelőtt született egy trailer a Piszkos Fred közbelép rajzfilm-változatából, és hála Istennek az is Korcsmáros rajzaiból indult ki. Igaz, a szöveg, a hangsúlyok viszont kiábrándítóan maiak voltak.) A filmet 2018 decemberére ígérték 2016-ban.)

S mit mondhatnék Korcsmáros rajzairól? Szerintem önmagában az elég, hogy Rejtőt el sem tudjuk képzelni másképpen rajzolva, csak Korcsmáros által. Voltak egyéb próbálkozások, de hamvukba haltak, bármilyen jók voltak is a rajzolók. Kikre gondolok? 

Próbálkozott például Fazekas Attila, de az ő realisztikus rajzai egyszerűen meghaltak egy Rejtő-történet elvárásainak a súlya alatt. Semmi játékosság nincsen benne, s ha mégis akar ilyet belevinni, látszik, hogy ez nem az ő műfaja.

Talán egy fokkal jobb próbálkozás Endrődi Istváné, de az ő képregénye meg nagyon karikatúrás. Mulatságos, találó, de az ő Rejtő-adaptációja a karikatúrasága miatt egyszerűen nem él, mint képregény. Bizonyítva ezzel, hogy a képregény több, mint képek puszta sora.

Aztán az örök kedvenc: Zorád Ernő. Neki bármit elhiszek, tőle mindent elfogadok. De ebben az esetben mégsem kapitulálok. Zorád tréfássága a Heltai Jenő-feldolgozásoknál (Jaguár, A 111-es, Kiskirályok) valami hihetetlenül szellemes, tréfás, találó, de bármennyire szívcsücsök rajzolóm, Zorád sem Rejtő avatott interpretátora. 

Talán még Gugi Sándor jár legközelebb a megoldáshoz a maga tréfásságával, sajátos, élő alakjaival, s az ő figurái adnak vissza legtöbbet Rejtő írott szereplőiből. De valami paraszthajszál itt is hibádzik, bármennyire is közel jár Gugi a Rejtő-üdvösséghez. 

Szóval, mondom én: Korcsmáros Pál az igazi, hamisítatlan és egyedül igazi Rejtő-rajzoló, akinek bármit elhiszünk, akitől mindent elfogadunk, és aki az agyunkba vési, hogy Potrien őrmester így és csak így néz ki, aki beleégeti a retinánkba a nagy Levin szomorú és lelkes arcát, aki, ha megmutatja Vanek urat, soha többé nem tudjuk másmilyennek elképzelni. Csak felsőfok, csakis szuperlatívuszok!

S végül maga a rejtői a történet: egy nagyon rejtői történet, visszatérő alakokkal, Csülökkel, Senki Alfonzzal, Tuskó Hopkins-szal. Afrika, tudjuk, messze van, de mégis itt van a sarkon, ahol Kvasztics Fedor zongorázik, és a rendőrörsön Potrien őrmester próbál rendet vágni a nyócker Afrikájának dzsungelében, ahol irtózatos méretű panamák történnek, és ahol csakis vagánysággal és kemény ököllel lehet túlélni és előre jutni, és persze meg van, persze, hogy meg mondjuk a Mátyás tér Török Szultánja, aki a legalitás és az illegalitás határán él, mindenki tudja, hogy gazember, de közben tudjuk, hogy a szíve mélyén mégsem az... Vagy fordítva...? 

Rejtő utánozhatatlan. Ha az ember nem Rejtőt olvas, hanem egyéb kortárs ponyvaírót, például Nagy Károlyt (Charles  Lorre-t), akkor is Rejtőt olvas. S mégsem, mert nem érezni azt a valamit, valami... [csettintés] ilyet, valami olyan ízt, olyan kikacsintást, egyediséget, ami utánozhatatlan és ebben a műfajban felülmúlhatatlan. 

Az viszont tény, hogy Rejtő könyveienk a színvonala nem egyenletes. Vannak nagyon jó könyvei, vannak kevésbé sikerültek. De a nagyon jókkal egy kicsit úgy van az ember, hogy ha egyet olvasott, mindet olvasta, de mégis mindet olvasni akarja. Mert jó röhögni. Mert jó egy kicsit izgulni. Mert jó a heppiend. Mert Rejtő nagyon jól írt. 
S bár ha egy könyvét olvastuk, mindet olvastuk, mégis van valami olyan ötlet, olyan egyediség, olyan figura mindegyikben, ami felejthetetlenné, egyedivé teszi. S persze mindegyikben van olyan beszólás, ami közhellyé válik. Csak győzzük megtanulni.