Két dolgot rögtön és azonnal el kell mondanom!

Az első az, hogy ezeknek a színezett, némileg átdolgozott Korcsmáros képregényeknek voltaképpen ha nem is egyenlő rangú, de mindenképpen kellő szerénységű és brillián sképességű alkotótársa a képregények két átdolgozója, Garisa H. Zsolt és Varga „Zerge” Zoltán. Az első úriemberé volt az átdolgozás feladata, az utóbbié a színezés. Mivel az előzőleg olvasott, A három testőr Afrikában című darabról írt értékelésemben hoztam példákat az átdolgozásra, most ezt nem teszem. Csak újra fejet hajtok mind az eredeti szerzők, mind az újrakiadás alkotói előtt. És újra elmondom, hogy szerintem piszok jó az új kiadás! Ez igazából akkor érezhető igazán, ha az eredeti, fekete-fehér verzió mellé tesszük ezt az új, színezettet. Ahogyan az előzőleg olvasott, de főleg nézegetett Testőrök mellé is tettem illusztrációt, úgy érdemes most is szemügyre venni, mi is a különbség Korcsmáros eredeti, 1964-es és a mostani, átdolgozott, színezett rajzok között. Gondolom, van, aki eleve szentségtörésnek érzi, hogy a mostani szerzőtársak megbolygatták az eredeti rajzokat. Nyilván vannak hozzá érveik is. A magam részéről nem akarok szőrösszívű lenni. Elsősorban azért nem, mert úgy érzem, ez a frissített kiadás sokkal jobban kiadja a rajzok és a történet egyedi humorát, komikumát. Példa erre ez a két kép:

Tény, hogy a szerzők vették a bátorságot, és leltem olyan kockákat, amiket kihagytak a felújított verzióból. Ez számomra is érthetetlen. Az már nem annyira, hogy voltak rajzok, amiket viszont megalkottak. Nem újraértelmeztek, nem átalakítottak, hanem ők rajzolták meg, nincs eredeti, Korcsmáros-féle alapverziója.

Vagyis összefoglalva: engem megnyert magának ez az átdolgozás, színezés.

A történet

Mint minden Rejtő darabnak, a Piszkos Fred-nek is van története. S mint minden Rejtő-darab esetében itt is teljesen másodlagos a történet. Szerintem Rejtő kedvelőinek a zöme el nem tudná mondani, melyik könyvének mi is az alapsztorija, vagy ha el is mondja, nagyjából lényegtelennek tartja. Mert Rejtő történeteiben nem a fő cselekmény a lényeg, sőt, az jobbára érdektelen. Ami figyelemreméltó, azok az alakjai, ezek a kedves, bár jobbára keményöklű, nem túl intellektuális, de nagy szívű csirkefogók, és persze a sziporkázó pesti humor, amelyet becsempész Marseille kikötőjébe, az afrikai idegenlégióba, a tengerparti kiskocsmákba, mindenhová, és sehol nem érezzük antagonisztikusnak. Sehol nem lóg ki a lóláb azzal sem, hogy a szereplők csuda mókás nevei valójában, a legtöbb esetben, pesti nevek. Mert azért valljuk be, hol mutatkozna be máshol bárki ezen a néven?
„– ...én is az igazi Trebitsch vagyok!”

A Piszkos Fred, a kapitány-nak nem Piszkos Fred, a kapitány a főszereplője. Ő csak az, aki a háttérben kavarja a dolgokat. A kapitány az alvilg rettegett alakja, nevének csak az említésére megfagy mindenkiben a vér. Bár egy ápolatlan pipaszár az egész muksó, de ő az, aki kiütötte Nagy Bivalyt is, akivel a Serény Múmiák kasztját, a legfelsőbb csoportot, ők alkotják, ketten. Ők az alvilág fejei. A kapitány főleg az eszével. A történet igazi főhőse azonban a huszonöt éves Fülig Jimmy és a titkos főherceg, Antonio, akivel, a' la Mark Twain koldusa és királyfija, Jimmy szerepet cserél, hogy ki-ki az eredeti környezetétől egészen eltérő viszonyok között állja meg a helyét. Fülig Jimmy az alvilágban, a kikötői kocsmák hierarchiájában van tökéletesen otthon, ahol az a nyerő, aki előbb és nagyobbat üt, meg aki megfelelő kapcsolati tőkével rendelkezik. A herceg persze az udvari kavarások foglya, világa az arisztokráciának a kikitői kocsmáktól lényegében semmiben el nem térő világa. Csak a beszédmód és a protokoll más.

A lényeg: a herceget a trónjához kell juttatni, mert vannak, akik egészen más szeretnének. Ebben segítség Fülig Jimmy, és emiatt kavar Piszkos Fred is (akinek a múltjáról megdöbbentő dolgokat tudunk meg). Elindul a történet, Rejtő talán leghíresebb, heveny röhögésrohamot kiváltó párbeszédével („Uram, nem látta a késemet? / Hol hagyta? / Valami matrózban?”), és nem is áll le a heppiendig. S közben végig röhögünk. Nem aprókat. Meg lehet, persze fölöslegesen izgulni is: például van itt vízbe dobhatatlan hulla, gaz trónbitorló, herceg többször is a csapóajtó alatt. Lehetetlen leírni a hangulatot, elmerülni a részletekben, mert annyi minden van a könyvben. Képregényben.

Akkor mi is ez?

Egy Rejtő Jenő regényből készült képregény-adaptáció szerkesztett, átalakított, színezett verziója. Vagyis egyfajta harmadik változat. Vagy a második változat továbbgondolása, mintegy B2-átgondolás. Az értékelésnél, ugye az a a probléma, hogy most akkor vajon mit is értékeljek? Rejtő eredeti, zseniális alapanyagát, a lúdbőrőztető Piszkos Freddel, Fülig Jimmyvel, Nagy Bivallyal, az igazi Trebitsch-csel. Vagy Korcsmáros Pál, a legrejtőibb grafikus rajzait, aki a olyat alkotott, hogy Rejtőt már csak az ő rajzaival tudjuk elképzelni? Esetleg az új kiadásban méltatlanul meg sem említett Cs. Horváth Tibor dramaturgiát? Vagy az újraalkotó művészek teljesítményét, akik naprakésszé, modernné tették Korcsmáros világát, így emelve ki Rejtő Jenő zsenialitását? Úgy hiszem, leginkább mindegyiket egyszerre, mert semelyik nem elválasztható a másiktól.

5/5

(2019)