Moha olvasónaplója

Barbro Lindgren Enskog: Szigorúan ​bizalmas!

Ahogy Obeliszk mondaná: „Dilisek ezek a svédek!”

2020. június 13. - Mohácsi Zoltán

enskog_szigoruan_bzalmas.jpgRájöttem, van előnye is, hogy nincsen nyitva a könyvtár: fogynak itthonról a könyvek. Fogynak, mert mivel a könyvtáriakat vissza kell vinni, azok mindig prioritást élveznek. Ezért a polcon levők mindig hátrébb szorulnak. Viszont mert túl sok a könyv, elhatároztam, hogy ami nem kell feltétlenül, attól valamilyen úton szabadulni fogok. Így került a képbe ez az alig nyolcvanöt oldalas szösszenet is.

Aminek még a borítója is ocsmány. Figyeld csak! Az a képtelen ebben a borítóban, hogy a könyvön belüli illusztrációk nem ilyenek, ahogy látni fogod, azok kifejezetten jópofák. A borítót, aminek az ég adta egy világon semmi köze a könyvhöz, egy magyar grafikus készítette, aki szemmel láthatón még azzal sem erőltette meg magát, hogy elolvassa a könyvet. A belső rajzok egy svéd grafikust dicsérnek, Olof Landström-nek hívják. Vajon mi motiválhatta a kiadót, hogy ne egy eredeti rajzot tegyen hívogatónak a borítóra? 

A szerzőnő, Barbro Lindgren Enskog svéd. Ahogy utána olvasgattam, és ha jól számolgattam nyolcvanvalahány könyve jelent meg. Azta! Nemere Istvánon kívül, aki überelhetetlen (2018-ig több mint 700 [!] könyve jelent meg), ki versenyezhet vele? Gyerekkönyveket ír. Furcsa, hogy bár szekérdereknyi könyve van, magyarul azonban csak a jelen vékonka valamilye jelent meg. (A valamilye hamarost magyarázódik.)

A szerző élvezetesen ír. Nagyon jó a humora. Ez még ebben a vékonkában is simán lejön. Ez a stílusának a dicsérete. Ennek a könyvnek történet nincsen. Ami önmagában még nem lenne baj. Nem egy könyvet ismerünk, ami nem novellás kötet, de alapvetőn nincsen története, hanem történetkéi, összefüggés nélküli agymenetei vannak. Vegyünk csak például egy témánkba vágó alapművet, A kis Nicolas-t. Abban is úgy van, hogy még egy-egy fejezet sem feltétlenül egy történet,maximum egy-egy roppant eseménysor. Szóval azzal, hogy nem jutunk sehonnan sehova, még nem lenne baj. 

enskog_szigoruan_bzalmas_ble.jpgEz a nyolcvan oldal egy kislány egy adott életszakaszának momentumait tartalmazza Random életkor, életszakasz, momentumok. A könyv folyamatában kiderül, hogy a kislány maga a szerző, vagyis egy életrajz szilánkot olvashatunk. Hogy miért ezt az életkorát, életszakaszát választotta ki, rejtély. Aztán van döbbenet is: ha a könyv önéletrajzi jellegű, s ha a könyvben szereplő kislány olyan tíz év körüli lehet, s ha a szerző 1937-ben született, abból az fakad, hogy a történet-szösszenetek valós ideje 1947 körülre tehető. Pedig valahogy frissebbnek, későbbinek tűnik mindaz, amit olvasunk. Mivel életrajz szilánk, természetesen egyes szám első személyben írt történetet olvashatunk. 

A vékonkának egyetlen tanulsága mindenképpen van: ahogyan az Asterix-történetekben Obelix fogalmazza meg tömören a véleményét az ősellenségeikről, hogy „Dilisek ezek a rómaiak!”, úgy elmondhatjuk, hogy a svédeknek sem ártana több napfény, hátha több életkedvük lenne, és nem a pszichés problémáikkal lennének elfoglalva. Dilisek ezek a svédek, mondhatjuk, nem véletlen, hogy odafent, Skandinávia környékén annyi a lelki beteg. Illetve a csuda tudja, hogy véletlen vagy nem véletlen, a vékonkából azt a tényt mindenesetre leszögezhetjük, hogy az a csuda, amikor valaki nem az. Ezt figyeld!

Mindenki azt hiszi, hogy újra a régi vagyok Legalábbis az iskolában azt hiszik, Pedig ne vagyok, Bár néha már huzamosan is jókedvű tudok maradni. Aztán váratlanul mindent sötéten látok. Ha például elmegyek egy ház előtt, egy olyan reménytelen, vörös téglás ház előtt, az ablakain csúf függönyökkel – hirtelen olyan szomorú leszek! Tegnap is egy ilyen ház előtt mentem el. És amikor a konyhaablakon át megláttam, ahogy a dühös, csúnya anyák kiabálnak és főznek, majd sírva fakadtam.
Vagy ha egy csoport erdeifenyőt látok, amint siváran és reménytelenül álldogálnak - olyankor is elfog a szomorúság.
Néha az is elég, ha valaki ingerültebb hangon szól hozzám, már sírni kezdek, és mindent borzasztónak érzek.
Björn bácsi azt mondja, hogy ilyenkor össze kell szednünk magunkat. De ez nem megy. Nekem legalábbis nem.
enskog_szigoruan_bzalmas_01.jpgA Tanár azt mondta, hogy nyugodtan hazamehetek, ha bánatosnak érzem magam, úgyhogy néha megteszem. Tegnap a környezetismeret-óra kellős közepén mentem haza, mert minden nagyon reménytelennek tűnt, és ráadásul rengeteg csóka repült el és károgott az ablak előtt.
De mégis jobban vagyok! Ha nem is mint régen, ahogy azt a többiek hiszik. A Tanárnak is megpróbáltam megmagyarázni, hogy egy- szerre csak úgy elfog a szomorúság, a legfurcsább dolgoktól. Például az új házaktól. Ettől az iskolától is elszomorodom, mert túlságosan új, és minden olyan reménytelenül fénylik.
A régi, elnyűtt dolgokat szeretem, azoktól vidám leszek! Aztán a túl sok gyerektől is szomorú leszek. Régen a cserkészek Gyöngyvirág őrsébe akartam belépni. De rögtön sírni kezdtem, úgyhogy szinte azonnal ki is léptem. És amikor kicsi voltam, és óvodába jártam, akkor is magamban üldögéltem, és egyfolytában sírtam, míg mama értem nem jött.
Ha az eddig kisírt összes könnyemet össze lehetne gyűjteni, egy vödör is megtelne.

Ne feledjük, egy rendezett, szerető családban élő kislány az alany! A környezete meg úgy reagál rá, ahogyan a Tanár úr: jól van kiscsillag, ugyan semmi okod a marhaságaidra, de ha rossz kedved van, ne csinálj semmit, menj haza a suliból, sőt inkább be se menj, minek, ha egyszer attól is rossz kedved lesz... 

enskog_szigoruan_bzalmas_03.jpgPersze, ha bemegy, nem biztos, hogy jobban jár: amikor a szaporodást tanulják, Anton a kicsit hasadt lelkű csimota megkérdezi, hogyan szaporodnak a csukák. A Tanár úr elmondja. Az öntörvényű Anton pillanatok alatt ott tart, hogy csukaikrákat ereszt a fürdőkádba, apu majd ereszt rá tejet, a kád megtelik csukákkal, fel is repül az űrbe, és megharapják a jóisten fütyijét, meg Jézusét is, sőt, Anton tovább ne mondd, de mondja, aztán még, hahaha a tanár úr fütyijét is.  Ezen meg már a Tanár úrnak is nevetnie kell, így amikor az ilyen-olyan termőkről olvasnak és Anton csak úgy kisétál az osztályból, hogy ő ettől rosszul van, nem is megy utána senki... Ha elment, hát elment. Egy svéd osztályt, tanítás közben ezek szerint ki ezért, ki azért hagyhat ott bármikor, elvégre első a szabadság! 

De mielőtt az jutna eszedbe, hogy biztosan csupán Antonnal és Barbroval van probléma, hadd mutassak valamit!

Néhány fiú szerint a lányok undorítóak. Anton soha nem akar lányhoz érni. Ha véletlenül mégis, akkor rohan kezet mosni, nehogy lánybacilust kapjon!

De Torbjörn csak a lányokat szereti. Simogatni akarja a hajukat, és a szünetekben egész közel akar ülni hozzájuk a korláton. Amúgy is olyan, mint egy lány. Ha valaki elveszi a sapkáját, elkezd sírni.

És Svenson bácsi! Ő meg a gyöngyvirág illatától fakad sírva

Az az igazi meglepetés, ha itt valaki normális, nemde? De legalább megtudjuk, mi a svéd társadalom általános jellemzője. 

enskog_szigoruan_bzalmas_04.jpgDe ne gondold ám, hogy csak ilyen elképesztő depis dolgokról olvashatsz a könyvben. Van benne halál is, mert meghal a nagypapa... Na, jó, ez rossz vicc volt. Nagyon vicces, amikor Barbro barátnője, Ingrid úgy dönt, ő már nem kislány, leszokik a babázásról. Amikor Barbro megkérdezi, hol vannak a babák, Ingrid kinyitja a szekrényajtót, ott ágyazott meg az összesnek, hogy kényelmesen feküdjenek, és este azért még elköszön tőlük. 

De a nagypapa tényleg meghal, viszont ő nagyon jó fej a nagymamával együtt. És alapvetőn azért vicces az egész könyv. Meg a maga nemében szókimondó, akár a csukák, meg az apatej kérdése miatt is, meg a lányok mellnövesztő vágya miatt, meg, ugye, itt van a halál témája is. Vagyis van benne egy csomó minden, amikor egy kicsi lány találkozik az élettel, amikor még kicsi lány. 

És aztán egyszerre, hopp, véget ér a könyv, van puszi is, van pá is, az író kiszól az uccsó' egy oldalon a történetből, de rá nem jössz, hogy akkor most ez mi volt, sztorizás, regény, elriasztás a svéd társadalomtól, hogy eszedbe ne jusson azon gondolkodni, hogy hozzájuk költözz, vagy csak valaki lejegyezte a vacsoraasztal melletti sztorizásokat, csuka, tudod, hahaha, a jóisten meg Jézus fütyije, hehehe, de aztán mégsem merte nem Enskog asszony nevén kiadni, meg úgy jobban is fogy, hiszen ott van a másik nyolcvanvalahány könyve. Vagy mi... Én ugyan nem tudom. De olyan kis kedélyes katyvasz. Biztos máshogyan kellett volna olvasnom. De még egyszer el nem olvasom, akkor sem, ha csak nyolcvan oldal. 

 

Móra, Budapest, 1988, 86 oldal · ISBN: 9631156222 · Fordította: Zipernovszky Hanna · Illusztrálta: Olof Landström
3/10
2020 májusa

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr10015756332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.