Moha olvasónaplója

Mándy Iván: Csutak a mikrofon előtt

Csutak 3.

2018. november 27. - Mohácsi Zoltán

mandy_csutak_a_mikrofon_elott.jpgA Csutak-sorozat harmadik része.
Nem tudom, Mándy Iván tudatosan építette-e így fel a sorozatot, vagy a szereplő érése folyamán magától alakult így, de Csutakunk ebben a kötetben, ebben a részben már hihetetlenül megöntudatosodik. Még mindig az a nyápic, bizonytalan kiscsávó, aki volt, de az alsó rétegre rárakódik valami külső máz: Csutak megérti, hogy ha úgy tesz, mintha, másképpen fognak ránézni, viszonyulni hozzá. És lőn, és csakugyan. 

Két kismanussal kezdődik a változás, a szigeten, ahová réges-rég a szürke lovat rejtették. A két kismanus felfedezi a vonatkocsit, Csutak meg őket, és úgy adja a bankot, hogy a kismanusok majdnem térdre vetik magukat előtte. Csutak megtapasztalja, hogy a tisztelet a belső tartás következménye. Ha az van, lehet, hogy lesz, ha az nincs, biztos, hogy nem is lesz. 

Ennek a belső tartásnak az elősegítője lesz, a rádióban a Kalocsaival való afférja. Szintén nem tudom, mennyire volt tudatos Mándy részéről, az, hogy részről részre komolyodnak a Csutak körüli konfliktusok. Az első részben még csak az utca birtoklása a tét, a másodikban már elrabolja a szürke lovat, hogy megmentse, itt a harmadikban gyakorlatilag egy simán rendőrségi ügy elkövetője az ellenfele: a gyerekekeknek pénzért „védelmet” biztosító Kalocsai Tibor. Aki, hogy szavam ne feledjem, maga is gyerekszínész a rádióban. Csutak azonban, minden érintett számára meglepő módon nemet mond a félelmetes Kalocsainak. A felháborodás szülte kiállás önmagáért soha nem látott magasságokba röpíti Csutakot: gondolom, előre kitalálható, hogy győz Kalocsai felett. Győz, bár úgy áll ellen, hogy közben fél az ellenféltől, tart a megtorlástól, de mégsem hátrál meg. 

A három kötet közül ebben legigazibb, legéletszerűbb a konffliktus. Valójában ebben van igazi konlfiktus. Nyilván minden kornak meg van a megfelelő konfliktus-szintje, s az adott szintet felülről fikázni simán ostobaság. Az első rész utca-háborúja  a maga nemében nem bír kisebb téttel, mint Ács Ferinek és csapatának harca a Pál utcai grundért vagy éppen, mint ebben a részben a köztörvényes bonsai-gengszter zsarolása, ám az utóbbit valahogy mégis komolyabbnak érezzük. Mert ugye, ellenfél Nagyvilági Főcső is, de azért már a neve miatt is inkább muris fazon, mintsem fajsúlyos ellenfél. Kalocsainak már a neve is más: Kalocsai Tibor. Nem Tibi, nem valami Mufurc, hanem: Kalocsai Tibor. És neki kell ellenállnia, őt kell legyőznie Csutaknak. És neki áll ellent, őt győzi le Csutak. 

Mándy nagyon árnyaltan, finoman jelzi, hogy Csutak egyre érettebb, egyre felnőttebb, egyre karakánabb. Nem múlik el belőle az a kedves álmodozás képessége, a szigeten még beszélget a szürke lóval (a kerítés már sehol), de simán beszólogat bárkinek (még ha néha menekülőre is fogja, s akkor is ha retteg a következményektől), legyen az Kalocsai vagy a rádiós rendező, Zoli bácsi vagy bárki. Érződik, hogy még nem határozott repülés, amikor kitárja a szárnyait, hanem csak szárnypróbálgatás, de a viktimológiai-esetből néha már egyértelműen az események irányítójává válik. Akiről már városi legendák is szólnak. Aki néha csak utólag tudja meg, hogy mit is csinált az előző nap. Csutak, aki megkerülhetetlenné lesz. 

És mos tud nem eszembe jutni megint Pipi barátom. Pipi szerette az embereket és Pipi nem szerette az embereket. Pipi jót akart mindenkinek, nagy szíve volt. Pipi közben leszart mindenkit, arcba mondta a meztelen farkú véleményét, s bizony, aki valamelyest ingatag önismerettel rendelkezett, az nagyon könnyen felhúzta az orrát egy vele való beszélgetés közben. S biztosan jósolható volt, Pipi kivel lesz annyira őszinte, hogy az átül egy másik asztalhoz.
Böcsületére legyen mondva, Pipi maga is bírta a kritikát. Maximum a tartalmát utasította el. De a szavakon nem lovagolt. Egyszer azon vitatkoztunk, hogy vajon mennyire vagyunk lúzerek? Pipi a gondolatát is elutasította, hogy azok lennénk. Én röhögtem magunkon, bevállaltam, hogy dehogynem, de mennyire azok vagyunk! Mert hová és mire jutottunk? Kik vagyunk, és  mink van? Ha csak körülnézek az általános iskolai osztálytársaim között, ez önkormányzati kulturális mufti, amaz többkönyves író, emez egy több lábon álló cég pénzügyi vezetője, az ott meg erdészeti mérnök, nicsak, ő meg festő, annak pedig aerobik-stúdiója van, és ugyanolyan csinos, mint amikor még az ősidőkben szerelemes voltam belé, csak megasszonyosodott (jót tett neki). Rajtam kívül, úgy tűnt, egyetlen alkalmazott lúzerkedett a csapatban, amikor osztálytalálkozónk volt. (Pipi akkor már annyira lúzer volt, hogy már nem is élt.) Én meg, vezetgetem a kis kilencszemélyes buszokat, hol gyerekekkel, hol öregekkel, ilyen-olyan bérekért, de semmiképpen sem intellektuális feladatként. És közben még egy lakásom sincsen. Meg fogynak az igazi barátaim is, jobbára, mert mind messze mennek földrajzilag, Pipi meg, ugye, metafizikailag is... 
És aztán álltam ott a tömeggel szemben Pipi temetésén, mondtam a búcsúztatóját (egek, már öt éve!), mert azt akarta, hogy én mondjam, és mondtam, ahogy a szívemből jött, mert Orson Scott Card óta tudom, hogy a holtak szószólása csak az őszinteség lehet, a mosdatás, a szépítés, a kozmetikázás a meggyalázásuk. S mondtam a legjobb képességeim szerinti őszintét Pipiről a nagyon sokaknak, akik eljöttek ennek a lúzernek a temetésére. Ennek a senkinek, aki nem volt sem agyonművelt, sem túl toleráns, sem semmiben kiemelkedő, de akinek a temetésén nagyon sokan ott voltak, mert szerették őt. És azóta is küzdenem kell a gondolattal, hogy a lúzerség persze, van üvegtigrincs értelemben is, meg Tóth János-os értelemben is, de nem az-e az igazi lúzerség, amikor nem vagyunk szeretetreméltók, amikor már nem tudunk és nem is akarunk adni másoknak? Nem tudom... Vagyis tudom. 

Csutak senki. A maga világában a rádiójátékban való szereplés, majd főszereplés hatalmas dolog. Naná, egy ország hallja a hangját! De hogy ki jegyzi meg, hogy kit hallott, és ki fogja tudni holnap a nevét, és mennyit ért a rádiójáték, amihez a nevét adta, az már más kérdés. Voltaképpen vihar a biliben. Csutak szeretnivaló minden kötetben, de most, hogy fel merte emelni a fejét, megtaláljuk rajta a becsülnivalót is. S valahogy ezáltal mélyült a szeretetünk is. Csutak iránt is és a szerzője iránt is. Az utóbbi iránt azért, mert nem rág szájba, nem tol arcba semmit, csak mesél. Kedvesen, humorosan, líraian, szerethetőn.

*

mandy_csutak_a_mikrofon_elott_dvd.jpgA kötetnek van egy azonos című és bizony azonos értékű, kétrészes filmváltozata is.* Jól megválasztott színészekkel és gyerekszínészekkel. A sikerült rendezést Katkics Ilonának köszönhetjük, aki gyakorlatilag a filmben sikeresen hozza a könyv összes értékét. Nekem külön tetszett a Kalocsait alakító Tóth Tibor játéka: olyan zseniálisan unszimpatikus volt, hogy csuda! Mondjuk nagyon jót tett neki az az ordenáré szemüveg. :-)

 

* https://ok.ru/video/496965913240 és https://ok.ru/video/496975481496

5/5

(2018. november)

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr9314392280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.