Moha olvasónaplója

Moha olvasónaplója

Szemerey István: Jézus, a szkíta

Lássuk hát a bizonyítékokat!

2021. május 01. - Mohácsi Zoltán

szemerey_jezus_a_szkita_b.jpg 

– Mi az igazság? –  kérdezte Jézus Pilátustól.

Manapság egyre többen egészen bizonyosak az igazukban. akkor is, ha végső soron fogalmuk nincsen semmiről, mindössze véleményük van. S ők a véleményüket teljes egészében igazságnak tartják.

Szerelmetesfeleségtársam például egyedül a pénzre hajt, hazug, szívtelen és becstelen érdekember. Arról nem beszélve, hogy megismerkedésünk ELŐTT három évvel már dörgölőzött hozzám, és én miatta csaltam meg a feleségemet; így tette tönkre a házasságomat. Gondolnád? Ismerve őt ebből semmit fel nem tételeztem volna róla. Igaz, ő sem tudta magáról. Ahhoz, hogy kiderüljön róla mindössze egy kis szívesség kellett, amit megtett valakinek egy hivatalos helyre elmenve. Ahol jegyzőkönyvet vettek mindarról, amit mondott. Meg mindarról, amit róla mondtak. Aztán kiderült, hogy van lehetősége betekinteni a jegyzőkönyvekbe, amik abban az ügyben készültek, amelyben ő is érintve volt. Nos, akkor tudta meg magáról a fentieket.
– Legalább már tudom, hogy milyen vagyok, és mi mindent csináltam!
– Na, látod! Én mindig mondtam, hogy boszorkány vagy...
– Nem vagyok boszorkány!
– Az vagy, mert tagadod! Ugyan melyik boszorkány vallja be, hogy boszorkány? Boszorkány vagy!
– Nem vagyok!
– Helyben vagyunk! Boszorkány vagy, mert olyan bűvöletet is tudsz, hogy én már akkor rád másztám, te meg alám, fölém, mellém, amikor még nem is ismertelek! Ez azért, lássuk be, nem mindennapi teljesítmény! Mármint bűvöletben.

A vicc az volt az egészben, hogy ennek a hazugság és rosszindulat halmaznak (voltak még egészen morbid és ostoba elemei a fentieken kívül is) nem volt semmi tétje. Senki nem nyert az egészen semmit, igaz nem is vesztett senki. Bár ez nem ez igaz. SzFT még egy illúzóval szegényebb lett. Ahogyan én is. A másik jegyzőkönyvet tollba mondókkal nem nagyon van közös földrajzi metszetünk, de sejtheted, annyira nem is keressük a találkozást. Felhozni, magyarázkodni, vitatkozni semmi értelme nem lenne. De tény, évekkel ezelőtt történt, és látod, feldolgozni Isten igazából a mai napig nem sikerült.

Akik mindezt tollba hazudták, meg voltak győződve arról, hogy igazat mondanak. Azért gondolom ezt, mert ismétlem, nem volt tétje a vallomásuknak, de igazán semmi. Tökéletesen feleslegesen tanúskodtak az ügyben, semmi, de semmi nem múlt rajta. Megkérdezték őket, mi az igazság, erre ők odaböfögték, odahánytak egy raklap valótlanságot. Nekik ez az igazság.

Szemerey István úgy látja, úgy gondolja, nála van a legigazibb igazság. Ha nem így lenne, minek is írt volna egy újabb könyvet, nem igaz?

A helyzet az, hogy egyáltalán nem vagyok az alternatív történelmi magyarázatok ellen. Akkor sem, ha folyamatos bennem a tépelődés, lehete igaza az egynek, kettőnek a történészi szakma egészével szemben, nem szakmaiatlan amatőr-e, aki nem a mainstream által vallott nézeteket tesz magáévá? Jöhet-e mindenki szembe az autópályán?

Nehéz kérdések ezek. A könnyű válasz rá az, hogy nem tévedhet mindenki. Aki szembe történelmizál a széllel, ne csudálkozzon, hogy mélymagyaros vagy fejcsóválosan délibábos lesz a nadrágja öle, szára és a cipője. De tudjuk azt is, hogy azért kell szart ennünk, mert egyszerre hétszázmilliárd légy nem tévedhet. Vagyis van itt lehetőség a hezitálásra, barátaim!

Azonban bonyolódk a kép értelmezése, ha arra gondlunk, hogy akadnak olyan történészek, akik nem csupán történelmi témájú könyveket írnak, hanem valóban történészek, csak éppen alternatív szempontból látnak, vizsgálnak eseményeket. Ilyen például László Gyula, Bakay Kornél, Erdélyi István, Raffay Ernő vagy Kocsis István. (Bár az utóbbiról nem vagyok meggyőződve, hogy végzett történész. Mindnehol csak azt olvasom, hogy történelmet hallgatott. Hallgatni én is profi módon tudok. :-) )

A névsor folytatható lenne, csak akkor utána kellene néznem, ki mindenkinek van történészi végzettsége. Ilyet most nem teszek. (Tudod mit, ha érdekelnek az ilyenségek, mégis csak kapsz egy nagyon felületes névsort: Földi Pál, Grandpierre K. Endre, Grandpierre Attila, Bunyevácz Zsuzsa, Obrusánszky Borbála, Kiszely István, Rozsnyai Ánes, Bakos Attila.)

Azonban az elkondolkodtató, hogy a kétségtelelnül történész Neagu Djuvara Lehet-e igaz a történetírás? című könyvének már az alcíme is beszédes: A történelem „általános viszonylagosságáról". Mondandójának a lényege, hogy a történelem igazából nem megismerhető, mert a kutató személyes meggyőződése, vagy éppen valamilyen érdeke ezerrel szubjektivizálja a adatok értelmezését. Márpedig nem mindegy, hogy két tényt milyen értelmezéssel kötünk össze.

Ofi barátom klasszikus példája a téves logikai lánc kialakítására:

„A kutyám szuka.
A szuka kutyám kölyköt szült.
Én anyám kölyke vagyok.
Anyám tehát szuka kutya.”

Kocsis István a 2015-ben megjelent könyvecskéjében, amelynek már a címe is beszédes (A mai magyar és a mai európai történetírás válsága) azt bontogatja, hogy a történészek számára manapság kényszerpályák vannak, és csak ezen kényszepályák mentén értelmezhetik a kutatásaik eredményeit. Aki nem áll be a sorba, az pillanatokon belül és menthetetlenül pályán kívülre kerül, s óhatatlanul szakmaiatlannak, sarlatánnak fogják tartani.

Vannak témák, amelyeket különösen nem szabad bizgetni, mondja Kocsis István. Ilyen például a trianoni békediktátum körüli események kérdése, de különösen ilyen a magyarság ősi történelme. Mindkét kérdésben kötelező ugyanazt gondolni, és mindig ugyanarra az eredményre jutni, amelyben a kötelezőn követendő szakmai konszenzus már kialakult.

S akkor itt van ez a könyv, amely vélhetőn nem csak a magyar szakmai berkekben vágja ki a biztosítékot, ha ugyan nem csupán legyintenek rá, hanem kétségtelenül az egyházak képviselői között is. Sőt, ha az üzenete más nyelveken is elérhtővé válik, bárhol, bármikor keresztény berkekben. Vagyis a mondanivaló abszolút széllel szembeni. S a mondanivaló lényegét a könyv címe egy az egyben átadja.

Szemerey úr mondanivalója nem előzmények nélküli. A legismertebb szinkron mondanivalójú tanulmány Badiny-Jós Ferenctől származik. Még a címe is hasonló: Jézus, a pártus herceg. Kevésbé ismert, de nagyon hasonló mondanivalóval bír Zajti Ferenc eredetileg 1936-ban megjelent munkája, a Zsidó volt-e Krisztus? (A semitizmus és a skythizmus nagy harca).

Vagyis semmiképpen sem frenetikus újdonság, amiről ír. Sőt! Különös tekintettel arra, hogy bzonyos helyeken gyakorlatilag oldalakat idéz Badiny-Jóstól. Ettől azonban még lehet nagyon jó a könyv. Még sőtebb!

szemerey_jezus_a_szkita_szi.jpg

ÁLTALÁNOSÍTOK

Nem vonom kétségbe, hogy a tudatlanságom, a műveletlenségem is ott lehet annak hátterében, hogy miközben hajlamos vagyok foglalkozni alternatív gondolatok, magyarázatok valóságosságának a lehetőségével (vagyis merek lázadni), aközben szakadatlanul ott lapul a háttérben a kétség is, amely nem engedi, hogy ezerrel az alternatívák forradalmi, valóságot feltáró eszmerendszerébe vessem magamat, mert a galád folyton kérdez (vagyis hajlamos vagyok a megalkuvásra, a beilleszkedésre).

Nyílván sokkal kedvesebb a lelkemnek, ha elfogadom, hogy a történelem mögött mindig ott van a metafizika, a transzcendens is. Magától értetődk, hogy kedvesebb elgondolás a magyarság ősi múltját nézve a hun-, sumér-, kelta-kapcsolat, mint a halszagú finn tengerpart ködös, nedves bocskorossága. Mekkora lenne, ha bizonyíthatóvá válna, hogy Jézus szkíta volt, ezáltal pedig szegről-végről rokonunk! S milyen szép lenne, ha kiderülne, hogy a magyarságnak küldetése van ezen a világon! Hiszen erről beszél a Pilis, a pálos barátok története. De erről árulkodnak anyanyelvünk egyediségei is, a példa nélküli belső összefüggései, és a magyar-sumér nyelv feltünő hasonlatosságai is. Nem értem a választható készlet végére, vannak még alternatívák bőven. (Egyébként elképesztően gazdag ezekben a témákban a megjelent könyvkínálat, ha nem ismered, nem is hinnéd.)

Nem mondom, hogy az ezekkel a kérdésekkel foglalkozó könyvek garmadáját olvastam. Még azt sem, hogy mindet, ami itt van mögöttem a polcon. De néhányat igen. Néhányba pedig belekezdtem, aztán észrevétlenül, suttyomban abbahagytam. Nagyjából mindet ugyanabból az okból.

Valami elképesztő, de egy-két kivételtől eltekintve mindig ugyanazokkal a problémákkal szembesültem az összes szerző esetében. Ezek a problémák pedig a következők voltak.

  1. A mondanivaló átgondolatlan, a gondolatmenet szerkesztetlen, csapongó és széttartó.
  2. A csapongó gondolatmenetben személy- nép-, földrajzi-, mitológiai és történelmi nevek tengerével szembesülünk, anélkül, hogy bármit megtudhatnánk róluk.
  3. Források, hivatkozások jobbára nincsenek ezekben a könyvekben.
  4. Nem különül el, hogy mi az ami bármi miatt tény, és mi az, ami csupán feltételezés.

Amikor például Badiny-Jós professzor úr Jézusról szóló könyvét először a kezembe vettem, észbontó kíváncsisággal lapoztam bele és kezdtem el olvasni. S úgy a legelején azon kaptam magamat, hogy eltévedtem, nem tudom, miről van szó, hol vagyok, ki vagyok én, létezik-e a Mikulás és hány éves vagyok? A nemem legalább kézzelfogható maradt. A rendszer később sem állt össze. Nem volt bolond beszéd (vagy ki tudja), csak nem volt benne rendszer. A fenti négy pont mindegyike jellemző rá. (Gyorsan hozzáteszem, a Sorsdöntő államalapítás például nem volt ilyen.)

ÁLLÍTÁSOK, TÉNYEK, FELTÉTELEZÉSEK, KÁNON

Na, figyelj, persze, elfogadom, kevés írásbeli emlék maradt a magyarság ősi történetéből. (Nagyjából a gesztákra, a mitológiára és a népmesékre hivatkozhatunk.)

– Nem, a műmesék nem játszanak!  – határozottkodott Szerelmetesfeleségtársam a meseterápiás képzésen kapott ismereteinek  megfelebbezhetetlen határozottságával. – A műmesék már elvesztették azokat a belső összefüggéseiket, mondanivalójukat, amikkel a npmesék még rendelkeznek. Ezek már csak a szerzőikről beszélnek, semmi közük a közös tudattalan transzcendenciájához.
– Jó, de mennyivel másabbak a népmese gyűjtők, Kriza, Berze Nagy, Benedek Elek meséi?
– Benedek Elek ilyen szempontból már nem az igazi...
– Ők is leírták, amit hallottak. De még aki nem írta le, csak elmondta a közös estéken, a tűz körül...
– Nem „csak”! Az sokkal autentikusabb forma volt a mesék mondanivalójána az átadására!
– Kiváló dogmatika professzor lennél! Szóval, aki mesélte ezeket a tűz körül, az is óhatatlanul beletette a maga egyéniségét. Mindannyian másképen beszélünk.
– Persze, de a mesemondók úgy tették bele a saját egyéniségüket a mesékbe, hogy közben a mesék szüzséit, belső összefüggéseit, tudatalatti üzeneteit nem tették tönkre.
– Szüzséit? Az mi az az?
– Hjaj, na figyelj!...

A történészek a mitológiát és a népmeséket alapból nem veszik komolyan. A gesztákat pedig nem alapból, de szintén nem tekintik mérvadónak. De addig ex chatedra kijelentéseket tenni, amíg még az is kétséges, hogy mióta vagyunk itt a Kárpát-medencében, illetve, hogy hány honfoglalás volt egyáltalán, nos, meglehetősen merésznek tűnik. Bármilyen megközelítésből.

[a mai magyar történész szakma képviselői] különös módszertani hibát engednek meg maguknak: a hivatalos (elsősorban a tudományos fokozatokkal is büszkélkedő hivatalos) történésztársaik bármilyen állítását oly mértékben tekintetbe veszik. hogy egy idő után maguk az állítások akár hitelesek, akár hamisak a tények helyébe tolakodhatnak, mintegy helyettesítvén azokat. Élesebben fogalmazva: őstörténet-kutatásunkban éppúgy elfoglalják a tények helyét az állítások, mint a XVIII-XIX. századi hatalmas tekintélyű – és az indoeurópai világtörténelmet impozáns felületességgel alátámasztó – német történészek és nyelvtörténészek munkáiban.
 – írja Kocsis István (22–23.; kiemelés M. Z.)

S ezzel a fenti mondattal Kocsis István el is eszi a kenyeremet ezen könyvvel kapcsolatban. Annak ellenére teszi ezt, hogy ő éppen nem a hasonló tartalmú munkákra, hanem a hivatalos történésztársadalomra gondol.

Gondold csak át, mit olvastál! A lényege, hogy amit állítanak a történészek, az nem a hitelessége miatt kerül be a kánonba, hanem a sűrű ismételgetése miatt. Akkor is, ha csupán feltételezés. Aztán mert egyre többen hivatkoznak egy adott dologra, valahogyan azon kapjuk magunkat, hogy ténnyé válik, hiszen mindenki így gondolja. Ami érv ugyan lehet teljesen igaz, csak éppen azt nem tudjuk, ki miért gondolja így.

Nos, sajnos a probléma az, hogy a Jézus, a szkíta című könyvre is igaz az alcím feletti négy pont. Vastagon megtoldva Kocsis István fenti idézetének a tartalmával.

A kedvenc részletem a következő. Amikor olvastam, letettem a könyvet, és csak néztem magam elé. És elment a kedvem az egésztől. Pedig túl nagyot nem haladtam benne.

Hogy áramot nyerjünk, meg kell keresnünk a konnektort. S, ez így van Istennel is. Ő mindig ott van bennünk, csak nekünk kell a , konnektort" hozzá megtalálnunk és rácsatlakoznunk. Az univerzum pedig a kifogyhatatlan bőség tengere is egyben. Egy baj van vele. Nem hisszük el. Miért is nem hiszünk benne? Mert olyan erők dolgoznak velünk szemben, akiknek nem a szeretet a lényük, abból a szeretetből ők nem profitálnak. Nekik nem érdekük, hogy mi békében, bőségben, jól éljünk. Ők az ellenoldalon állnak, a félelem a táplálékuk. Ez jelenti az állandó harcot, konfliktust a világban, a világgal. S, hogy mikortól datáljuk ezt az ellentétet, ezt a harcot? Azt tudjuk, hogy Atlantiszban már komoly harcok dúltak e két oldal között. S, azt is tudjuk, hogy akkor a negatív szereplő, a félelemből élő oldal győzedelmeskedett, ezért kellett Atlantisznak elpusztulnia, s kezdhette az emberiség elölről, egy letaszított tudati állapotban. Ez a letaszítottság egy olyan tudatállapot, amelyből ki kell verekednünk magunkat. Ehhez jöttek és jönnek a próféták, a nagy tudású beavatottak, akik löknek rajtunk egy jó nagyot. S, megtisztelnek bennünket olyan magas szellemi lények, akár testben leszületve, mint Jézus is. A harcnak nincsen még vége. Gyakran látjuk azt, hogy a helyzet talán még rosszabb, mint 2000 évvel ezelőtt. Olvashatunk arról, hogy az emberiség válaszút előtt áll. Akik képesek magukat felemelni, azok egy magasabb rezgésszintre jutnak, de akik nem képesek erre, maradnak a mocsárban, legfeljebb újabb, még materiálisabb bolygókon fognak újjászületni. Ugyanis az anyag nem más, mint megcsontosodott energia. David Bohm, dán kvantumfizikus szerint: „Az anyag nem egyéb, mint megfagyott fény.” Tegyük hozzá, a fény pedig energia. Einstein óta tudjuk, az anyag és az energia egy és ugyanaz. Minden test pedig egy energiamező. A gondolataink állandóan befolyásolják ezt az energiamezőt, azaz az anyagi testünket. Az energiát – és ezzel az anyagi világot –, a magasan fejlett spirituális lények kezelni tudják. Majd a Yoganandáról szóló fejezetben fogunk beszélni bővebben arról, hogyan tudták és tudják ma is az indiai guruk az anyagot megváltoztatni, jó értelemben manipulálni. Képesek voltak egyszerre két helyen lévő, azonos testben előfordulni.
(31. oldal)

Annyi konkrét állítás van ebben a pár sorban, hogy csuda! És ugyanennyi állítás, ami nem magyarázódik meg. Az általam vastagon szedett szöveg az egésznek a csúcsa: „tudjuk”. Tudjuk? Ma éppen csak random kinyitottam Rozsnyai Ágnes A magyarság spirituális gyökerei című könyvét, ahol azt olvastam, hogy a mai történelmi ismereteink szerint fogalmunk sincsen Atlantiszról, még arról sem, valóban létezett-e. (Igaz, azt a könyvet 2005-ben adták ki, míg emezt tavaly, 2020-ban: azóta simán kiderülhetett, hogy Atlantisz csakugyan létezett és azért pusztult el, amit Szemerey úr állít.)

Az idézetből megtudhatjuk, hogy nem csupán Atlantisz létében lehetünk biztosak, nem csak azt tudjuk, hogy volt, hanem azt is tudjuk, hogy a sziget a jó és a rossz szellemi erők csatája miatt süllyedt el. S utána még egy nagy kalap hasznos információ. Ahogyan azt Kocsis István leírta: tények helyett tényekké tett állítások.

*

Kicsit türelmetlenül tovább lapoztam a könyvben a nagy fáradtsággal összeszedett 49 ponthoz, amely bebizonyítja, hogy Jézus semmiképpen nem lehetett zsidó.

Hááát, nem tudom... Vagyis, hááát, tudom! Akadt pár olyan pont a 49-ből, amihez egyszerűen nincsen elég háttérismeretem (ez nem olyan nagy dolog, gyakorlatilag semmihez sincsen), de volt néhány olyan, főleg bibliai kijelentésekkel kapcsolatos pont, hogy csak lestem ki a fejemből, vajon a szerző ezt tényleg komolyan gondolja-e, hogy amit ír, az valós érv ? Komolyan gondolta. Márpedig ha az én ugyancsak széllelbélelt koherenciájú ismereteimmel képes vagyok ellenérveket tudni, találni, mondani, ott már van baj.

Megengedem: Szemerey úr nem adta ki magából minden ismeretét, mert az jócskán túlfeszítette volna a könyv mindenféle kereteit. Ha ez így van, kár, hogy nem tette! Így ugyanis annyira nem súlyosak az érvei. Pedig ez itten, kérem, a könyvének, a mondanivalójának a szíve.

Mert rendben van, hogy a szekularizáció már szököárként sodorja magával az utolsó, magukat komolyan kereszténynek valló híveket, de azért Európa lakosságának körülbelül a fele még mindig azt mondja, hisz Istenben. Akkor is, ha ennek a félnek maximum a fele mondhatja el magáról, hogy gyakorolja is bármilyen szinten a vallását. Ha eltekintünk attól a nem éppen apróságtól, hogy keresztények nem csupán Európában vannak, mitöbb, akkor is, ez a 49 pont úgy 375 millió embert érint, ha csak karcolás szintjén is. Vagyis nem játék ezzel foglalkozni. (Jó, persze, tudom én, hogy az égvilágon semmi tétje nincsen, hiszen a papír gyakorlatilag mindent elbír... Az internet meg még többet.)

*

A nyelvészkedésről néhány szót. Nem csupán Szemerey úr foglalkozik a sumér-magyar nyelv azonosságának a kérdésével. S nem csak ő iparkodik kihozni a legjobbat az összehasonlításból. Olvastam már hasonlót, és bevallom, jobbára igen jókat derültem az erölködéseken.

Figyeld csak Jézus édesanyjának anyjának, vagyis Jézus nagymamája nevének a jelentését! (Arról most egy szót se, honnan a csudából veszünk bármi információt erről a nagymamáról: kezeljük tényként, ahogyan a szerző is teszi, hogy tudjuk a nevét.

Jézus nagymamájának, azaz Szűz Mária édesanyjának a neve Grapte-Kharax hercgnő volt. Fejtsük meg együtt nevének jelentését.
[...]

Nézzük először a hercegnő nevének második szavát, a KhaRaX szót. Ismer jük a világ első nyelvének a legfontosabb mértani alakra való nevét. Ez a KöR. Korábbi könyvemben elemeztük a kör szó jellegzetességeit. Elemeztük azt is, hogy a mértan tudományában a körből lehet az egyenlőszárú keresztet kiszerkeszteni. A magyar nyelv is mutatja a KöR és a KeReSzT kapcsolatát. A KhaRaX szóban is a kör köszön vissza. Illetve, ha egy kicsit jobban megízleljük, akkor láthatjuk, hogy a KhaRaX szó teljesen ugyanaz, mint a KeReSZT szó (KRX - KRSZT), az elején egy a K betűt erősítő H betűvel, és a végén egy minimális eltéréssel, amit az időre és a más írásmódra nyugodtan ráfoghatunk. Megemlékezünk a könyvben a keltákról, akik imádták neveiket X betűvel befejezni. A szkíta és kelta nyelvek szétválása a Földes Sándor féle nyelvfa szerint jó ötezer éve történt, tehát amikor a sumer kultúra megjelent Mezopotámiában. Így a név végén fennálló X betű, még a közös múltat is jelezheti.
Tehát a KHaRaX szó KeReSZT-et jelent. Ugye, azokat a szabályokat is ismerjük, miszerint a nyelv tudását a mássalhangzók viszik, a magánhangzók változhatnak, s főleg az érzelmi szintet befolyásolják. Ez ebben a szóban is tetten érhető. A régi magyar rovásírásban a magánhangzókat ki sem írták, csak a mássalhangzókat. Illetve a másik szabály, hogy minél ősibb egy nyelv, annál tömörebb, és szavai annál rövidebbek. A későbbi nyelvek ehhez a rövid tőhöz illesztik saját egyéni karaktereiket, és így a szó már hosszabb vagy jóval hosszabb lesz az eredeti szónál.

Bravúr, bravúr!

Itt egy picit megint letettem a könyvet, amit pedig annyi akartam szeretni, amitől olyan sokat vártam. Letettem és úgy gondoltam, fel sem fogom venni újra. Csakhát addigra ebben az értékelés-írásban is eljutottam már az előző idézet előtti bekezdésig. Most vesszen kárba a belefeccölt idő és energia? Vagy vesszen el az az idő, amit a könyv maradék háromszáz oldalával töltö el? Na, mi a dilemma, ha nem ez?

Arról nem is beszélek, hogy ez a rövid szakasz teljesen elvette a kedvemet a szerző másik könyvétől, aminek a címe: Nyelvek háborúja. Egek!

ÖSSZEOMLÁS

Nem szoktam olyat tenni, hogy elolvasatlan könyvet értékelek. Pedig annak is van üzenete. De most ilyat teszek. Az előző sokk után felvettem a könyvet, hogy tovább olvasom. Egyszerűen nem ment. Képtelen voltam már komolyan venni, figyelni rá.

Lapozgatni kezdtem, hogy majd egy másik alcím, majd egy másik fejezet... Most ott ül a polcon a könyvtárba viszavivendők között. És Isten (STN – őS-TéNy) bizony sajnálom!

Egy Bergendy-dal jutott az eszembe: „Gyere győzz meg engem!” Ennek a könyvnek nem sikerült.

 

Egy felhorgadt, szkeptikus értékelés a könyvről, Laszlovszky Andrástól.

 

Bioenergetic, Budapest, 2020, 400 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786150078199

2/10

2021, nézd már, május van, elseje és szombat! Idén SzFT-vel tizenötödik évünkbe lépünk, az meg már csak tizenhat nap.

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr1216517514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása