A legszívesebben ideidézném az egész könyvet. Nem teszem. Elsősorban, mert szerzői jogokat bizgetnék. Másodsorban, mert mást is, és azért kivágnának az oldalról. De tény, ami tény, Bunyevácz Zsuzsa könyve felrázó, felkavaró adathalmazt tartalmaz.
A témák
Az al-alcíme keltette fel az érdeklődésemet (túl azon, hogy az előző könyvei is bólogatásra késztettek): Nimród és Ábrahám fiai. Aztán a fülszövege: „Honnan ered az ellentét a magyarok és a „művelt Nyugat között? Tán valami ősi ellentéttel van dolgunk? …És valójában mi az, amit nem tudnak megbocsátani nekünk?”
Bunyevácz Zsuzsa nem alkotott újat. Voltaképpen csak összeszedett tényeket, adatokat, megadva a forrásokat is.
A források jelölésének galád tipográfiai megoldásáról:
Nem tudom, a magam részéről nagyon utálom azt is, ha fejezetenként végjegyzetekbe vannak szedve a hivatkozások, de azt még jobban, ha a fejezetek végén helyezik el őket. Lábjegyzet esetében vagy elolvasom, vagy nem, de nem kell ide-oda lapozgatással töltenem az időt, csak a lap aljára lepillantani, ha érdekel, mire is hivatkozik. Ez a könyv fejezetenkénti végjegyzetekkel dolgozik, nem győztem nézegetni, hányadik fejezetnél is tartok, mert a jegyzetek számozása minden fejezettel újrakezdődött. Halál… De legalább tudtam, hogy a jegyzeteket a könyv végén kell keresni. Mert mondom, ennél csak az a rosszabb, ha keresgélnem kell a fejezet véget, hogy a hivatkozásokat megnézhessem.
Nagyjából az alábbi témákban gyűjtött össze adatokat a szerző:
- az emberiség bölcsője
- az aranykor
- a nyelvek kialakulása
- az írásbeliség kezdetei
- a magyarok őstörténete
- Jézus etnikuma, vallása, a Biblia két könyvének megbízhatósága, értelmezése
- a magyarok és Európa viszonya a középkortól napjainkig
- a Magyarország területén élő etnikumok és a magyarság viszonya a történelem során
- a zsidóság története, vallása a Biblia, a Talmud és a történelem tükrében az ókortól napjainkig
- a magyar zsidóság és a második világháború
- a zsidóság viszonya egyéb nációkhoz a történelem során, irodalmi és közéleti megnyilatkozások alapján
- a zsidóság és gazdasági élet
- zsidóság és a holokauszt
- a XX–XXI. század kettős mércéje a népirtásokkal és emberi jogokkal kapcsolatban (a Szovjetunió, Anglia, Spanyolország, Franciaország, Románia, Csehszlovákia, Jugoszlávia, stb. által végrehajtott népirtások, nem zsidó holokausztok
- a Magyarországgal szemben rendszeresen és igaztalanul alkalmazott kettős mérce
- megoldási lehetőségek
Egyik sem új téma. S mindegyik vitatott. Egyik sem szerepel a mindennapi közbeszéd fősodrában, illetve, ha odakerül, azonnal vércseként csapnak le rá az ügyeletes jogvédők.
A szerző állításai
Mert bizony Bunyevácz Zsuzsa azt állítja ebben a könyvében, hogy a magyarok rokonai az ókor legkifinomultabb népeinek, nem barbárok, nem nomádok, nem gyűjtögető suttyók voltak az őseink, hanem hatalmas kultúrák képviselői. Azt is állítja, hogy a történelem rettenetesen kozmetikázott, s pedig az indoeurópai nyugat számára részrehajlón, holott a nyugat nagyjai még tunikában jártak és csak a patakba esve fürödtek, amikor a magyarok már ismerték az alsóneműt és a rendszeres tisztálkodás alapelveit.
Meg azt is mondja, hogy a magyarok nem voltak pogányok. Egyistenhívők voltak, csak nem a római egyháznak megfelelőn. (Ugyanezt mondja a hunokról, az egyiptomiakról, a szkítákról, a sumérokról is.)
Azt is állítja, hogy a magyarság mindig befogadóbb és toleránsabb volt, mint az ajnározott nyugat. Nálunk volt például Európában először vallásszabadsági törvény. A magyarok soha nem alkalmazták a rabszolgaság intézményét, nem tettek tönkre más kultúrákat, s gyakorlatilag minden nációval békében éltünk a földünkön.
Meg azt is mondja, hogy az első világháborút követő Trianon a nyugat egyik legnagyobb, legostobább bűne.
Meg azt is, hogy a második világháború idején, a német megszállásig mi voltunk az egyetlen európai ország, ahol a zsidók békében élhettek. S hogy nem véletlen, hogy Horthyt nem ítélték el Nürnbergben, annak megfelelőn, amit a magyarországi amerikai nagykövet mondott: ha Magyarország nincsen a kelet-európai zsidóságból semmi nem maradt volna, a német megszállásig ez ország volt a zsidóság utolsó mentsvára.
Meg azt is, hogy a második világháborút követőn a világ legdemokratikusabb országában, az Egybesült Államokban még az ötvenes években is tombolt a rasszizmus.
Meg azt is állítja, hogy Magyarország gyakorlatilag semmit nem kapott a nyugattól, mindig csak adott, nem egyszer fiainak életét, vérét. Ám köszönet, hála soha nem járt ezért, csak újabb és újabb arculcsapásokat, kifosztásokat, megalázásokat kaptunk. Nyugat elvette a vallásunkat, térdre kényszerítette a magyarságot Géza és István, no meg a német lovagok és római egyház által. Nyugat leszarta a fejünket, amikor Julianus hozta a hírt a tatárok mozgolódásáról, és még inkább akkor, amikor el is árasztották a földünket. Ugyanúgy, mint amikor a török tartott nyugat felé, és tarolta le az országot. Ugyanúgy, mint 1848-ban. Ugyanúgy, mint '56-ban. Ugyanúgy, mint a módszerváltás idején. Ugyanúgy, mint manapság, amikor gazdaságilag fosztják ki teljesen az országunkat.
Meg azt is írja a könyv, hogy a világ legagresszívebb, az emberi jogokra tökéletesen fittyet hányó országa, Izrael a mai napig koncentrációs táborokat tart fenn a palesztinok számára, fallal keríti el őket, éhezteti, szomjaztatja a foglyait, és gyilkolja azokat, akik segélyszállítmányokat visznek nekik.
Azt is állítja, hogy a világ erre gyakorlatilag semmit nem lép, Izrael mindezt megteheti, mert gyakorlatilag ő irányítja a világot. Ott van az Ovális Irodában ugyanúgy, mint az MTV műsor-szerkesztésében (ahol le kellett vennie egy dokumentumfilmet a műsorról, mert el merte mondani a tényt, hogy az ÁVH csúcsvezetésében a zsidóság mekkora százalékban volt túlreprezentált).
Franciaországban manapság is zsidó-verések vannak, de nem fasiszta hírű az ország. Egy csomó ország immár kidobálja a bevándorló cigányságot, földrajzilag behatárolt területre kényszeríti, de ők sem rasszisták. Európa legtöbb országa immár nem hajlandó idegen munkavállalók tömegeit beengedni, de náluk még sincsen megkülönböztetés. Nálunk, ugye, mindegyik van, csőstül
Azt is állítja, hogy a zsidóság a felelős a globalizált világ irányított válságaiért. Mert azt is mondja, hogy a válságok irányítottak, nem a piac hozza őket létre, hanem nagyon is behatárolható érdekcsoportokat szolgálnak.
De azt is mondja, hogy nem a zsidóság egésze felelős, hanem csak egy rétegük, akiknek módszereit, embertelenségét, hazugságáradatát a zsidó nép egy része el is utasítja. Mert a cionizmus és a zsidóság nem feltétlenül ugyanaz, sőt, nem fedi egymást.
Egyik téma sem új. De a szerkesztés módja, az érvelés felépítése nagyszerűen sikerült. Féloldalanként szisszen fel az ember, és kezd heves bólogatásba.
Van-e feloldás?
Egyedül a feloldás-próbálkozásnál bizonytalanodik el Bunyevácz Zsuzsa. Mert elmondja, hogy politikai akarat nélkül nincsen esélyünk kitörni az ördögi körből, ahogy kitört Argentína vagy Izland. De aztán elmondja, hogy az ilyen politikai erőknek gyakorlatilag nincsen túl nagy esélyük. Vagyis marad az egyéni helytállás… Háááát…
Ami hiányzott, ami gyengesége a könyvnek: az alcím nem nyert magyaráztatott. Miért is az ellenségeskedés Nimród és Ábrahám fiai között, miért is gyűlölik olyan veszettül az utóbbiak az előbbieket?
A könyvben összegyűjtött adatok, tények szerint Magyarország halálra ítéltetett. S senki nem fog könnyet hullatni értünk. Főleg, mert lassan már mi sem tesszük ezt önmagunkért…
5/5
(2014)
