Moha olvasónaplója

G. Szabó Judit: A macskát visszafelé simogatják

Judit 1.

2019. március 16. - Mohácsi Zoltán

g_szabo_judit_a_macskat_visszafele_kozmosz.jpgÚjra és újra elmondom: szerintem nincs gyerekregény és nincs női irodalom. Irodalom van, amelyik vagy jó vagy nem. Akkor is, ha preferálnak valamilyen célközönséget. Mindezt azért írom, hogy megpróbáljam kimagyarázni, miért kerül a repertoáromba rendszeresen néhány kaukktojás: gyerekkönyvek, Pöttyös Könyvek, egyebek. Szóval magyarázom a bizonyítványomat, mert G. Szabó Judit könyveinek a döntő többsége a Pöttyös-sorozatban jelent meg. Utóbb még ez a macskasimogatós is, pedig általánosan igaz, hogy a múlt század hetvenes-nyolcvanas éveiben még lényegesen magasabban volt a fiatalabb korosztályok ingerküszöbe, komolyabb könyvket olvastak éretlenebb években, mint manapság. Ez a macskás-könyv mégis először a Kozmosz-sorozatban jelent meg. Okkal. Vélem, később az írónő Maris-sorozata, ami stimmol a Pöttyös-korosztályhoz, vonzotta be a Pöttyös-szférába ezt a könyvet is. 

Az író

G. Szabó Judit könyveit pedig szeretem. Slusszpassz. Az írónő sajnos 2010 óta már nincs velünk személyesen, csak a könyvei által. Ha jól számoltam, összesen tizennégy könyvet adott ki. A jelen könyve hét magyar kiadást ért meg, de kiadták németül, lengyelül, szlovénül és csehül is. Hárman a szekrény tetején-nek nyolc magyar kiadása volt. G. Szabó Judit jól ír. Jól, mert minden erölködés nélkül tréfás, humoros, és bár soha életemben nem voltam tizenéves lány, nekem úgy tűnik, pompásan fogja meg a kamaszcsajok látásmódját és életének a problémáit. Fenntartom a jogot, hogy ebben tévedek, de nem hiszem, hogy így lenne. (Lopott a gondolat, de ide illik: „Egyszer azt hittem, hogy tévedtem, de tévedtem.”) 

g_szabo_judit_arckep.jpgA történet

Jutka ágyban kénytelen feküdni, mert leesett egy lóról. Mert ledobta egy ló. Sérült a harmadik csigolyája. Ami komoly dolog, de mert a fiatalok szervezete csodákra képes, tragédia nincsen, csak baj. S mert kórházban kénytelen feküdni, meg kicsit később otthon, és nagyjából nem tud mozogni a fájdalom miatt, nem nagyon tud mást csinálni, mint gondolkodik. Végiggondolka az életét. Az addgit. Azt, hogy elhagyta őket, őt, a rá egyáltalán nem hasonlító ikrét, Ágit és az édesapjukat az anyjuk. Azt, hogy az apjuk számára, Judit úgy látja, már csak a nevelőanyjuk létezik, aki ezerrel befolyásolja az apjukat. Azt, hogy míg Ági a maga simulékonyságával, szépségével mindenki kedvence, addig ő a középsuli első osztályában az Uborkapofa becenevet kapja az egyik tancitól. Azt, hogy úgy érzi, neki a büdös életben esélye sem lesz arra, hogy egy normális krapek ránézzen. Azt, hogy amikor mégis ránéz egy krapek, az tutira nem normális. Azt, hogy úgy fest, az egyáltalán nem menő csajszis vagánysága, a sportok iránti vonzalma, az, hogy nem keni-feni magát állandóan, nem törődik azzal, hogy valami tevékenység miatt összekenődik valamivel. Neki úgy tűnik, mindenki számára taszító. 

A történetnek két vonulata van

Az egyik vonulat  fájdalmasan ismerős számomra, életem két sakaszából is, hol innen, hol onnan. Én vagyok az, akinek három anyja volt. Egy édes, aki huszonhét éves korában meghalt. Abban a tudatban éltem a gyerekkoromat, hogy Anyu meg fog halni. Hétéves voltam, amikor megtörtént. Édesapám még kétszer nősült. Egyik házassága sem sikerült jól. Anyu halálát soha nem heverte ki, de próbálkozott. Nem tudta, hogy amíg el nem enged egy dolgot, nem tud egy másikat megfogni. A nevelőanyáimmal nem volt jó viszonyom. Én úgy éltem meg, hogy adtam esélyt a dolgoknak. Biztos, hogy rontottam én is ezt-azt, hogyne tettem volna, gyerekként? Mindkét nevelőanyámnál jött egy pillanat, amikor kirobbant belőlem: „Nem vagy az anyám!” Margit hedonista volt, ezért is pattant le Apu sok, minden bizonnyal a kisebbrendűségéből fakadó kurvázása után. Vagy voltak dolgok, amikről nem tudtam. Zsuzsa pedig teljesen kiforgatta mindenéből az apámat. Aki, amikor negyvenhárom évesen meghalt, halálra itta magát, egy festékfoltos kombinált fogót és egy szakadt bőrkabátot hagyott rám. Ez maradt a kétszoba összkomfortos óbudai lakásból. Én is úgy éltem meg, ahogyan Jutka: az apám kellett a nőknek, de én rohadt felesleges voltam a számukra. 

A másik életszakasz vagy húsz évvel később történt, amikor a velem maradt két gyerekemmel, szerelmetesfelesgétársammal és az ő akkor négyéves kislányával patchwork-családot csináltunk. Hatalmas lehetőség volt mind az ötünk számára. Persze az aknák telepítve voltak. A lízingelt gyerekkel esélyem nem volt, több ok miatt sem, bár rettenetesen bíztam benne, hogy csak idő kérdése. Az én gyerekeimnél visszaütött, hogy szerelmetesemmel hihetetlenül jól mgértettük/jük egymást: sokszor az volt a vád, hogy túlságosan kibeszéljük őket, azért a hasonló reakcióink feléjük. Holott csak működött a 90–95%-os együttgondolkodás. Meg persze az, hogy mindenkinek bele kellett volna tenni a maga részét a családosdiba. Vagyis szerelmetesem is nevelszülőből mostohaszülővé vált, meg én is az apróbb poronttyal. Tizenéve, hogy nagy a szerelem köztünk, a saját csimotáim ezt is úgy élhették meg, hogy ők háttérbe szorultak az értékrendemben. Ahogy Judit is úgy éli meg. 

Szerintem G. Szabó Judit ebben a tekintetben némileg elsiklott egy lehetőség felett. Judit, ahogy mondtam, végig a nevelőanyjának írja a könyvet. Nem jó szájízzel. Meg van arról győződve, hogy az utálja őt. De sikerül úgy szőnie az írónak a szöveg szőttesét, hogy kiderül, szó nincs erről, Judit rosszul értelmez, ellenséges, talán mert féltékeny az apja és a nevelőanyja közti kapcsolatra, talán mert kamasz és lázad. De úgy érzem, minden bizonnyal az érintettségem okán, hogy ebben a vonalban bőven lett volna még lehetőség, ha a srác-kell-vonal nem vitte volna el a történetet. 

g_szabo_judit_a_macskat_visszafele_pottyos.jpgA másik vonulat A rút kiskacsa történetével való párhuzam. Judit megéli, hogy testi fejlődése végett egyszerre csak túlnövi a hugát. Az arca soha nem lesz olyan szép, mert hogyan is, de a teste vonzó női testté érik, és az egyénisége Nőt alkot belőle. Míg Ági csupán egy jó bige marad. Érdekes, izgalmas ez a vonal is, de nem annyira, mint az előző. Ráadásul van benne egy epizód, ami bár nem élet- és szövetidegen, nekem mégis feleslegesnek tűnik. Jutka elhatározza, hogy felcsíp egy férfit és elveszíti a szüzességét. Az Astoriánál fel is szed egy argentin pasast, akinek a nyaralójába is elmegy, de ahol ügyesen és okosona végül kisiklik az aktus elől. G. Szabó Juditnak sikerült ezt is hihetőn és nagyon finoman megoldania (de azért ne feleldjük, hogy végső formájában egy pöttyös könyvről beszélünk!). A slussz poén, hogy végső soron a Judit-hattyú mintha fogna valamit pótanyu indítékaiból, motivációból is. De ez sincs a szánkba rágva. Sőt, még az is kiderül, hogy az az érzés, hogy senki nem szereti egy óriási kavarás része volt. 

Szóval érdemes elolvasni 

ezt a könyvecskét! Kedves, humoros, életszagú, de nem akar okosságokat súlykolni, világmegváltani és földbe döngölni sem. Csak tudatosítja, hogy élni vidáman érdemes, és mindenkinek meg van a maga baja.

Ami számomra érthetetlen: a '71-es, nem Pöttyös kiadást Szecskó Tamás pompás rajzai díszítik. A Pöttyös kiadásban nincs grafika. Hökk! 

 

Kozmosz Könyvek, Budapest, 1971, 238 oldal · IllusztráltaSzecskó Tamás

4,5/5

(2018)

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr9914690538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.