Moha olvasónaplója

Thornton Wilder: Mennyei ügyekben utazom

2018. augusztus 01. - Mohácsi Zoltán

wilder_mennyei_ugyekben_utazom.jpgOlvastam már Wilder-t, természetesen a Szent Lajos király hídja-t; tetszett, de olyan nagy hatással nem volt rám, ebben a témában Wass Albert Elvész a nyom-ja jobban tetszett. A Mennyei ügyekben utazom -ot az Óbudai Művelődési Központ előtti Könyvmegállóban találtam. 

Há’ biza érdemes volt elhoznom, de mondom néktek, nagyon érdemes!

Mert humoros. Mert okos. Mert jó a könyv. Mert jó a stílus. Mert új kedvenc könyvem van általa.

A könyv végéig nem egészen eldönthető, mennyire szimpatikus a főszereplő, George Malvin Brush, a hitvalló keresztény ifjú, aki mindenhol, mindenkinek bizonyságot tesz a hitéről, nem törődve senki fia érzéseivel, lelkiállapotával, semmilyével; hinti az igét, s ha kell, pallósként csap le az igazsággal, bőszült haraggal száll szembe a két fő ellenséggel, az evolúcióval és a dohányzással, amelyeket az istentelen világ legborzasztóbb megnyilatkozásának tart. Brush barátunk – mert ő mindenkinek a barátja, s tényleg mindenkinek jót akar – elvek szerint él, de nagyon komolyan, és mindenre való tekintet nélkül megvalósítja az elveit. Manapság van még ember, akinek fontosak az elvek, s akinek fontosak, az vajon tartja is magát a vallott elvekhez? S Brush itt válik egyszerre hihetetlenül komikus, idegesítő és heroikus hőssé. Furcsa turmix egy hősnek, ugyebár. 

Komikus, mert nem látja, nem érzékeli, hogy mennyire más szférákban mozog, más síkon gondolkodik, mint a körülötte levő világ. Nem érti azt,ami körülveszi, mozgatórúgóinak és tetteinek semmi köze a józan paraszti észhez, a logikához, az életrevalósághoz. Az elvekhez van köze: a szeretethez, az önzetlenséghez, az élet tiszteletéhez, az erőszakmentességhez, a pénz eszköznek és nem célnak tekintéséhez van köze, az emberek megjobbításához, erkölcsi megemeléséhez van köze. George barátunk ebben bizony nagyon egyedül marad. Ezért is fogalmazza meg a különállása okát,anélkül, hogy bármennyi empátia lenne benne: ő logikusan gondolkodik, de senki más nem teszi ezt, ezért elmondhatja, hogy egyedül ő normális, és dilis az egész világ! 
A kijelentéssel szembemegy az autópályán, ugyebár? 
Lócsudát! 

Mert itt a csavar nélkül csavar Brush figurájában: azok az elvek és módszerek, amiket hirdet, voltaképpen valóban szebbé, jobbá, élhetőbbé, szeretettelibbé tennék a világot, s ugyan ki nem szeretne egy ilyen szebb, jobb világban élni? Ámde ki az, aki megtenné ennek érdekében, amit Brush megtett? Vagy kicsoda az, aki ennek érdekében legalább Brush eszméit magáévá tenné? Például az önkéntes szegénységről. Vagy arról, hogy akivel az ember egyszer összefekszik, az voltaképpen a sírig a felesége/férje. Vagy arról, hogy az ember célja a tökéletesség elérése, a jellemfolyamatos fejlesztése. Vagy arról, hogy ha a megfelelő összeg a rendelkezésükre állna, akkor a rablók nem rabolnának, hanem a pénzüket a család fenntartására, élelemre költenék.

Brush persze téved. Nem ismeri a világot, nem ismeri a mozgatórugókat: hiába ad pénzt a rablónak, annak eszébe sincsen erkölcsi fejlődni, egyszerűen megijed Brush hozzáállásától, elmenekül tőle/előle.

Brush akkor kerül közelebb az olvasóhoz, amikor a hite elkopik belőle. Akkor kerül közelebb a halálhoz is. Akkor kerül közelebb a szürkeséghez, a beolvadáshoz, az átlaghoz is. 
S az ember itt kapja fel a fejét. Hogyan lehetséges, hogy ez a Brush szimpatikusabb, mint az elvekkel élő, az idealista Brush? Az, amelyik embert ment meg az öngyilkosságtól, aki felelősséget érez a tetteiért, aki nem akar hazudni, aki lelkileg, testileg egészséges akar élni? Miért szimpatikusabb az a filmrendező, aki Brushoz hasonlóan szemben áll a társadalommal, de nihilista szemléletében semmi előremutató nincsen? Pusztán csak az, hogy Brush vallásos alapon teszi, amit tesz, s a vallás, mint olyan, nem szimpatikus a darwinista világban, s ha valaki ateista alapokon áll szemben, az természetes? Vagy miért?

[[SPOLER: Brush a könyv utolsó pillanataiban visszatér a hitéhez.]]
Erről már nem mond sokat Wilder, csak a tényt szögezi le. S az ember nem tudja, megkönnyebbüljön, vagy fejet csóváljon. Vagyis nem oldódik fel a feszültség, nehéz eldönteni, hogy akkor most a szokásos heppiend van-e, vagy sem? 
S így van ez jól.

A könyv voltaképpen a torz vallásosság komédiája. Ha akarom. Ha akarom, nagyon komoly társadalomkritika a ’30-as évek Amerikájáról. Ha akarom, a másság érdekében írt, nagyon jó humorú groteszk. Ha akarom, a jellemfejlődés/leépülés komédiába öltöztetett fájdalma. 
S így jó. 
Nagyon-nagyon jó!

5/5

(2013)

Magvető, Budapest, 1959, Fordította: Szentmihályi János

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr3614156561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.