Moha olvasónaplója

Maróthy György: Közeli helyeken

Bikini 30

2018. augusztus 04. - Mohácsi Zoltán

marothy_kozeli_helyeken.jpgS valóban, egy együttes, ami már akkor létezett, mikor néztem már kifelé a porból, amikor eszméltem, amikor rácsodálkoztam a múlt rendszer álságosságára, amit kint a Hajcsi szigeten láttam először, Nagyferó a Balkáni Tigris, negyven golyóval a testében medvetáncolt és hiába próbálták ijesztegetni, nem félt, miközben könyörgött, könyörögtünk, hogy „Hagyjanak, hagyjanak!” 
S aztán bár soha nem mentem el mielőtt, kértem én is, hogy fújja az asszony, ne remegjen az ujja, miközben nem tudtam másképpen mondani, ébredés után, a tűzfalon háborgó tengert utálva, s felültem, fejem a lábam közt a nyakamra, s néhány évig még ferde vigyázzban jártam a nagy találkozásokra a fene nagy jólétben. Közeli helyeken adtam helyet magam mellett, s úgy integettünk bátyuskának, aki a kibelezett kőbányák üregéből egy fagyival integetett a széles, tágas téren át, de mindketten tudtuk, hogy hazudtunk egymásnak. Aztán megváltozott minden, ám még mindig csak nekünk kellett jónak lennünk, a szél fújt, nekidőltünk, megadtuk magunkat a mának; tudtuk, ha volna még időnk, akkor se lennék árulók, akkor sem, ha a szabad életben elfogytak a szavaink, s csak annyi maradt egy álmos hajnalon, azt kérjük: ne ébressz fel. Azon a temesvári vasárnapon, ki ne emlékezne, robogott felénk a jövő, legalábbis úgy hittük, de csak lyuk volt a zászló közepén. Olcsó vigasz volt, hogy részegen mindig volt valaki, aki hazavitt, aki elnézte a káromkodós rossz szokásunkat, bécsi kapu méretű reményeinkbe fúló izzó tavaszi délutánjainkban már csak a szőrös bunda nyújtott vigaszt, hogy az élet veri, verihepi, és a szabadság rabszolgái hiába könyörögnek, hogy dolgozni ne kelljen, csak eltűnt az élet az utcából, bár idehallatszott, hogy a világ végén a máról dalolnak a boldog bárányok, mert a réten már jól kihallgatták magukat. S ha hiányzott is pár dolog, egy kedves dal miatt boldogok lettünk, s boldog volt velünk a sírós ég, és a fejünkre hullt egy könnycsepp a mennyből, lezuhant, mint egy népmese szép története. A jóbarátokkal sejtettük, hogy hiába minden, nem lesz ennek jó vége, múlhat az idő, csak egy dolog van: szeress, szeress még, mert sem egy korsó, sem egy pohár, eh, de igen, minden gondunk messze száll, mindörökre felszállunk magasra! De októberben elcsendesedünk, mondunk egy imát, kitisztul a lelkünk, mintha álomból ébrednénk, várjuk a tavaszt, de legbelül sejtjük, hogy ez ugyanaz a cirkusz, semmi sem változott, nem ér a nevünk ebben a vízióban, de szerencsére még látom a szemeden, hogy nem ér az én nevem sem, ezért veled akarok a pokol tűzén elégni! Láda sör az asztalon, mint elhaló angyali üdvözlet ebben a vadkeleti borzalomban. Elmélázok, mennyi mindent elhittem, miközben a messzeség csak hív, csak hív. Ki kell jutnom a mennyország felé, őrizni akarom a lángot én is, ami a szívemben van! Tűzvigyázó szabadíts meg, minden, minden úgy történt, ahogyan kellett, a magányos napon a lányok nem térnek vissza a körhintából, de ez tudjuk jól, rossz idők ezek! S csak lemondón hajtogatjuk egyre: adjon az isten mindig jobbat! Felnézünk a hegyekre, az őrtoronyból a a Hold keresői nem mentek, el, hiába múltak el az illúziók, Az utolsó pohár után még elmondom: szép vagy, szép vagy, itt a végtelen lába előtt.

30 év, az én életem is. S bár nem az enyémek, mintha az én soraim is lennének, amiket énekelek.

Fejet hajtok. 
Köszönöm!

5/5

(2013)

FMS, Budapest, 2012, ISBN: 9789630849807

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr5914162067

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.