Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasó-naplója a 21. század negyedéről

Moha olvasó-NAPLÓJA

Moha olvasó-NAPLÓJA

Vámos Miklós: Legközelebb majd sikerül

Az életem, ahogyan Vámos Miklós látja

2019. szeptember 27. - Mohácsi Zoltán

vamos_legkozelebb_majd_sikerul.jpgTöbbször leírtam: talán Vámos Miklós az egyetlen, akit a kortárs magyar írók közül igazán szeretek. Ööö... Mármint azt, ahogyan és amit ír. Okot ne kérdezz, magyarázattal nem tartozom, és nem is tudok adni. Minden bizonnyal benne van ebben az egész személyisége, csendessége, intelligenciája, finom trágársága (de ez már csak írásban, s nem okkal, ok nélkül), a nők szeretete, a humora, a visszafogott őszintesége. S persze nem másodlagos az sem, ahogyan ír. Nem vagyok ájult fanja, nem tetszik vadul minden könyve. Van amelyik nem is jött be. Ha belegondolok, két könyve miatt szeretem igazán. Az egyik a Márquez és én (erről valami titokzatos oknál fogva nem írtam értékelést, még rosszat sem), a másik a SzitakötőEz volt az a két könyv, félre ne értsd, de amikről olyan érzésem volt: akár én is írhattam volna őket. 

És akkor itt meg is állok egy kicsit. Ez idáig kétszer jártam úgy, hogy kitaláltam valami írásötletet, és addig szötymörögtem vele, amíg valaki más által, ha más formában is, de valahol viszontláttam. Az első egy Magyarországon játszódó disztópia-ötlet volt, amolyan hángérien Indiana Jones, a középpontban a Pilissel, a pálos barátokkal. Addig jegyzetelgettem, olvasgattam, amíg meg nem jelent egy szakasztott hasonló könyv. Aztán volt, van egy elkezdett meglehetősen régen elkezdett, de még be nem fejezett regénykém. (Tegnap olvastam el újra, néha meglepődöm, amikor magamat olvasom, most is ez történt. Élveztem.) A második bekezdése így fest: 

Mondom akkor, ami fáj. Íme: ma már mindenki író. 
Még én is.

Amikor 2011-ben megjelent Jurij Poljakov Gödölye tejben című regénye (én 2013-ban olvastam, akkor a saját, fenti szövegem már készen állt) a fülszöveg első mondatai így néztek ki:

Manapság ​bárkiből lehet neves írót faragni. Még abból is, aki soha egyetlen sort nem vetett papírra.

Akkor elment a kedvem az írás folytatásától. A napokban, hetekben újra fel-felbukkantam bennem ez az abba- vagyis inkább félbehagyott írás. Jóval azelőtt, de legalább két héttel, még mielőtt Vámos jelen könyve a kezembe került volna. De a Legközelebb-et előbb kezdtem olvasni, mint hogy a saját írásomat átfutottam volna.

AZ ÍRÓ, AKI MEGÍRJA AZ ÍRÓ TÖRTÉNETÉT, AKI MEGÍRJA AZ ÍRÓ TÖRTÉNETÉT

Tegnap, Vámos könyvének a felénél tartva, letöltöttem saját magamat a Drive-omról, és a kis mikrobuszban ücsörögve valahol a tizenharmadik kerületben, elolvastam magamat. És kiakadtam. Veszettül. S most, hogy a végéig elolvastam Vámos Miklós könyvét, rohadtul, piszkosul, mocskosul dühös vagyok. Nem, nem Vámos Miklósra. Nem is a Jóistenre. Nem is tudom, kire és mire. De olyan érzésem van, hogy ami van, az nem lehet, hogy igaz legyen, ilyen nem is létezhet. Mintha valami külső rendező röhögve egy kurva nagy fityiszt mutatna az égről. Mert Poljakov nagyjából megírta az egyik harmadát annak, amit én szeretnék, ő a kisebbet, Vámos pedig megírta a másik harmadát. Természetesen ezek után, ha egyszer, valami csuda folytán napvilágra kerülne az írásom, ember nem akadhatna, aki elhinné, hogy bármilyen hasonlóság bármelyikkel csak a véletlen műve. 

vamos_legkozelebb_majd_sikerul_vamos.jpg

A Legközelebb majd sikerül nem is annyira cselekményében mutat párhuzamokat, sokkal inkább az életérzésben, a főhősök viszonyaiban, az élethez történő hozzáállásukban, az egzisztenciájukban, a nőügyeikben.

S hogy ezt még tetézzem, nem elég, hogy a félképzeletbeli hőseimmel, Szacsa, Putyu és Trencsényi vannak komoly parallelizmusok, de sokkal durvább, hogy a saját életemmel is. A hozzáállásaimmal is.  

Nem tudok szabadulni a gondolattól, hogy Vámos írt egy könyvet, ami alapvetően Mohácsi Zoltánról szól, miközben persze, az ő története az Ivánokról szól. De konkrétan rólam, meg Pipi barátomról. És igen, Pipi alias KIss Endre (érted, KISS; vö., a könyvben a főhős NAGY Iván) 2013-ban meghalt. Ugyan nem balesetben, de végső soron, ha úgy veszem, egy kicsit baleset volt az egész élete. Félre ne érts, egyre inkább olyan érzésem van, hogy mindannyiunk élete, így vagy úgy az. (Nem a szakadt gumik következményére gondolok.) Amit írni kezdtem, Pipi emlékére kezdtem írni. Nem az életrajza, hanem csak olyan... És itt kezdődnek a bajok. A hátborzongató hasonlóságok. Annak ellenére hátborzongatók, hogy tudom, megfelelő intellektuális logisztikával bármilyen tényekből összefüggő logikai láncot lehet alkotni, akkor is, ha valójában semmi közük sincsen egymáshoz. A hangsúly a megfelelő logisztikán van. De most isten bizony nem erről van szó. Különben nem is lennék ilyen végtelenül feldúlt. Remeg a kezem, a gyomrom... Komolyan. 

Mert, ugye, a könyv, Vámosé, a főhősei, az Ivánok, Nagy Iván és Kispéter Iván barátságáról és az egyébként közepesen élvezhető életük kilátástalanságáról szól. Arról, hogy ha valami jó, semmi vész, nem kell majrézni, az úgyis menthetetlenül elmúlik. Arról, hogy ha van is egy olyan nő, aki megérdemli a figyelmet, az áldozatot, az odaadást, a kompromisszumokat, akkor is az van, hogy a kapcsolatot előbb-utóbb úgyis elbattyuk valamivel. Arról, hogy nagyon jó, ha embernek álmai vannak. de az álmok, ahogy múlnak az évek, ahogy nem érkeznek meg a lehetőségek, valahogy mindig lőtt szárnyú angyalokká lesznek. Amiket egyre kevesebb és kevesebb reménnyel dédelget az ember, hogy aztán egy napon megnyomja a delete-gombot, és kuka az egész. Arról, van a barátság, ez az első, meg van a szerelem, ez a második, és nagyjából, hiába lőtt szárnyú álmok, ha ez a kettő van, érdemes élni. Ha meg nincs, akkor nagyjából az égvilágon semminek, de semminek sincsen értelme. (Azon kívül, hogy a saját Pipi-írásomnak is ez a vezérfonala, erről egy mesét is írtam, hosszú évekkel ezelőtt; didaktikus, mert ezt így ki is mondtam benne.) Arról, hogy az ember nem fekszik össze a barátja nőjével, mert akkor bukik minden, a nő ne feküdjön össze a párja barátjával, mert mindent rombol, de Miklós ezt már hogyan a viharba... (Még mielőtt: Pipit nevesítettem az előbb, ám itt hangsúlyozottan NEM róla van szó!) S arról is, hogy egy barátság még ezt is túlélheti. Tudom, tapasztaltam. (Mondom, ezt nem Pipivel.) Arról is szól a könyv, hogy ötven-hatvan felé az ember rádöbben, hogy kapcsolatok nélkül nincsen karrier. Arra, hogy mindig van, aki megelőz (bakker, ugye, Vámos Miklós?), aki jobban csinálja. Arról is, hogy egy férfi számára egy megfelelő nő megfelelő viselkedése nagyon komoly potencianövelő lehet, nagyjából életkoról függetlenül. És vica versa. Arról, hogy alkotni érdemes. Hogy voltaképpen csak azt érdemes csinálni. Meg tartalmas kapcsolatokat. S ha ezek közül bármelyik nem megy, lófütty az egész létezés. De komolyan. Arról, hogy vannak kapcsolatok, amik a szar időszakokban rendre visszazokogódnak az ember fejében. Meg arról, hogy a főhős imádja a zenét, de semmilyen szinten nem műveli, a kottához sem ért. (Talált, süllyedt!) Meg arról, hogy konyha-alsón ugat csak valamit németül és angolul. (Mégtaláltabb, mégsüllyedtebb!)

Meg arról is, hogy a zsidó író megírja az elvetélt zsidó filmíró történetét, és egy harmad-negyedvérű zsidó meg, aki meg írja egy másik elvetélt, harmadvérű zsidó író történetét olvassa. És ebből a láncból az elsőnek fontos, hogy van benne zsidó vér. A harmadik meg kussoljon, mert legalább annyi cigány, meg jász vér csörgedezik benne, mint zsidó. S hogy voltaképpen nem tök mindegy, milyen vér folyik bennünk, ha egyszer szinte predesztinálva vagyunk az életünk elcseszésre? 

Meg arról is szól a könyv, hogy múlik az idő, és az ember egyre többet gondol arra, hogy persze, nagyon faszányos dolog élni, süt a nap, csicseregnek a madarak, a világ legszebb dolga a női test, főleg, ha legalább egy korlátlanul a rendelkezésünkre áll, szólnak a jó zenék, győzzünk válogatni, megy alattunk a ilyen-olyan verda, önmagában tömény ima egy hegy tetején megállni és körbenézni, van-e jobb dolog mint jó ételek enni, jó borokat, kézműves söröket kortyolgatni. És így tovább...

De valahogy minden mélyén, alján, tetején, velején ott vannak a lélekfagyasztó kérdések: Így gondoltad? Erre vágytál? Erről kellett, hogy szóljon? Elégedett vagy? Legközelebb majd jobban sikerül... És ettől sírni kell egy kicsit, Mert ahogy múlnak az évek, gyűlnek a ráncok, fogynak a remények, a kilátások, sokasodnak a fájdalmak, gyérülnek az emberek körülöttünk, tompulnak az érzékek, úgy lesz egyre világosabb, az öregek döntő többsége miért nem kezdené újra az egészet. Ma már értem például a nagymamámat. 

Többször kiesett a könyv a kezemből. Az Ivánok könyvében van több halál. Több halált terveztem én is a könyvembe. Nagy Iván hatvanévesen kapott egy lízingelt gyereket. Én negyven voltam. Nagy Iván gyereke kezelhetetlen. Panaszkodni van okom. Hab a tortán: Iván élettere kiterjedt, de a végén mégis Óbuda-Budakalász magasságában ér partot a földrajza. Én Óbudán nőttem fel, majd huszonöt év szünet után vissza akartam ide jönni, szerelmetesfeleségtársam csillaghegyi volt, ő nem akart elmenni Óbudáról. Igények, ha találkoznak. Ivánnak nem volt semmije. Nekem... meg se kérdezd! Ivánnak tervei voltak, de legalább egy. Én: már nem is próbálkozom az írásaim megjelentetésével. 

Van még, tudnék még mit írni a szőrszál állító párhuzamokról. De talán ennyi is elég. Komolyan hulla para ez az egész! Mint egy Philip K. Dick regény: az író megírja a maga életéből vett fikciós  történetét, amiben megírja egy másik író életének a történetét, aki éppen egy fikciós történetet ír a saját életéről. 

Egyelőre ülök itt, írok, de ott legbelül csak bambán meredten bámulok magam elé, és próbálok nem spirituális magyarázatot találni erre az egészre. Vámos ezt írta a Tiszta tűz című könyve fülszövegének a végére, tök realistán:

Boldog lennék, ha e könyv hatására szokásba jönne az irodalmi páros, mint olyan. A hozzám hasonló írónak remek játék. A hozzám hasonló olvasónak is. Reménykedem, hogy sokan vagyok.

Hm... Lehet, nem is rossz ötlet ez az író megírja a másik írót, aki megírja az írót? S erre most én meg nyilvánosságra pufogtatom, hogy depizhessek, ha valaki lenyúlja? 

VALAMI SZUBJEKTÍV REALISTÁT IS VÉGRE!

Ezek után hogyan merjem értékelni a könyvet reálisan? S vajon ki a fene mondta, hogy reálisan kell értékelni?

Reálisan a könyv nem olyan jó. A sztori voltaképpen elég lapos. Van ez a filmíró meg van a hangmérnök barátja, nekik meg van egy cégük. Meg van a régi barátnő, aki összejön az új baráttal, meg van az ügyvédnő, aki a régi barátnő régi barátjával, aki a két barát egyike. Van, hogy jól működnek együtt, amíg el nem barmolják a jól működést, kuki ide, punci oda, durrr az egésznek, cseszhetik a jól működést! Jön a vergődés, a permanens egzisztenciális kapaszkodás, anyagilag is, lelkileg is. S még mindig nem értik, hogy a rossznál mindig lehet még rosszabb. Ahogy a nem kicsit cinikus mondás tartja: ember tervez, Isten perverz. Ahogy viszont az egyik józan szereplő fogalmaz: minden rosszban van valami továbblépési lehetőség. Kérdés: összhatásában ez vajon vigasztal-e, vagy menjen a sors a picsába? 

S mindez játszódik a XXI. század Magyarországának 2010 körüli éveiben, kilenc év alatt. Kilenc, mert itt van a főhős-Iván, a filmíró mániája, hogy valahogyan megfilmesíti Beethoven kilenc szimfóniáját. Ez adja a könyv keretét. Kilenc fejezet, kilenc év. A fejezetek mintegy rímelnek a fő-Iván életére. Ez lenne a keret. Elképelésnek nem rossz. S persze, akár, mert miért ne lehetne olyan, hogy valaki, bárki és akárki annyira szeret egy (kilenc) zenét, hogy egy életen át hallgatja? Én úgy harmincöt éve hallgatom Rick Wakeman tömör címmel bíró lemezét, a The Myths and Legends of King Arthus and the Knights of the Round Table-t vagy Mike Oldfield Platinum-ját, vagy a Solaris Marsbéli krónikák-ját, na, és a mai napig képtelen vagyok megunni ezeket. Meg sok minden mást is. Vagyis van ilyen. 

De valahogy nem csusszant át csont nélkül a Beethoven-keret. A keretből kicsit fertőző monománia lett. Fertőző, mert nem csak a fő-Iván volt mániákus, hanem azzá tette az al-Ivánt is, a volt nője meg eleve fertőzött volt. Olvasunk Beethoven monográfiájáról, megtudunk róla ezt-azt, hallgatjuk hallatlanul is mind a kilencet, mert mindenhol az szól, még a Ivánok munkája közben is. De egyfelől nekem egy idő után, bár nem tartom elképzelhetetlennek, hogy így működjék a dolog, de valahogy sok lett Ludwig mesterből. Mondjuk kedvet kaptam a szimfóniák meghallgatására (köszönöm, Miklós!) De az valahogy nem állt össze igazán, hogyan is támasztja alá egy-egy szimfónia a könyv cselekményét. Kivéve persze az utolsót, a kilencediket, a Sors-szimfóniát. Az egyértelmű. 

Másfelől volt bajom a könyv szerkezetével is. Addig, amíg ki nem tör a kvartett-tagok között a hirig, vagyis nagyjából a könyv közepéig, minden pompás. Aztán a hirig után leül a sztori. Persze, néha leül az élet is, és az istennek sem akar felállni (mármint az élet; bár...), mert hogyne, így van ez, egyáltalán nem életidegen, hogy a saját hülyeségünk miatt, a döntésképtelenség miatt, mert jobb a biztos xar, mint a jó bizonytalan lehetősége, vagy a Nagy Dramaturg tanítani akarása miatt, vagy az ördög tudja mi miatt úgy történjen, hogy nem történik semmi, csak peregnek a nyúlós, semmitmondó napok, egyik a másikba taknyozódva, napra napra, hétre hét, hónapra hónap, évre év. De mi most regényt olvasunk. S nem vélem úgy, hogy a fő-Iván életének ez a taknyozódása koncepció volt. 

Ám ettől függetlenül az kegyetlenül jól átjött, hogy Vámos generációja, és rögtön hozzáteszem, az enyém is (tizenhét évvel vagyok fiatalabb nála) hogyan élte, éli meg az ezredváltást és az azt követő éveket, hogyan éli meg , hogy az élet előbb-utóbb véget ér, hogyan próbál talajt találni a lába alá, hogyan próbál tartóst kapcsolatot építeni abban a korban, ahol a család, mint olyan már idejét múlt és korszerűtlen (komolyan ezt sikerült olvasnom tegnap. S fő-Iván is úgy áll, ténfereg az életében, jóindulattal, vágyakkal, tenni akarással, bizonytalansággal, kétségekkel, kipárnázva, megfosztva attól, hogy igazán valaki legyen, Éppen ezért nagyon szép, amikor belátja, hogy a Beethoven-filmből úgysem lesz semmi, kuka, és törlés a kukából minden fájl, jegyzet, minden. Aztán befejezi a mediálást is. És akkor a nyakába szakad az élet a megörökölt, véridegesítő csimota személyében. Ami egyáltalán nem olyan dicsőséges, mint amilyen a film lett volna (miért, az lett volna?), sokkal fárasztóbb, küszködősebb, több kétellyel, kényelmetlenséggel, idegességgel jár, és a végeredmény tutira semennyire nem garantált, újrajátszás sincs. De mégis... valahogy, miközben az ember úgy csapná nyakon a kis takonypócot, hogy azonnal fekvőtámaszba zuhanjon, mondom, mégis sokkal, hm, emberibb... Nem, nem ez a jó szó. Szívmelengetőbb... Talán. 

Nem nagy regény a fájdalmas című Legközelebb majd sikerül, Nem is Vámos legjobban sikerültje. De számomra mégis fontossá vált, és rögtön ott van a Szitakötő után. Nincs tézis, nincs antitézis, nincs szintézis, nincs tanulság. Élet van? Amikor aktív keresztény koromban többször, kisebb-nagyobb nyilvánosság előtt feltettem a kérdést a hallgatóságnak: S vajon miről szól az életed?, azt hittem, nagyon frappáns vagyok okos és célravezető a kérdéssel. Mert az élet nem szól valamiről. Az életet éljük. Így vagy úgy. Jól vagy rosszul döntve, döntögetve. Optimista verzió szerint a szívünk szerint. Meg a jó lelkiismeretünk szerint. Botladozva, bénázva, örömködve, aminek lehet, vagy éppen végigdepizve a lehetőségekre kapott időt. De fölösleges abban reménykedni, hogy lesz legközelebb, amikor majd sikerülhet. Addig meg... hm, majdnem megmondtam megint a frankót... olvassunk Vámos Miklóst. Is. De mindenképpen! 

Athenaeum, Budapest, 2018, 400 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632938226
4/5
(2019)

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr5815163538

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vadna 2019.09.28. 12:31:57

JONAPOT!!ERDEKLODNEK HOGY KOZZZUZEMI SZAMAL FIZETESEBEN TUDNAK E SEGITENI? VILLANYSZAMLA 7000 FT VIZ ELMARADT 6 EZER FT))TV TELEFON NET 13 EZER FT 16 NAPIG VOLTAM KORHAZBA HEREN FOLYAMATOS MAGS CUKOR MIATT TALYOG ALAKULT KI ARRA MUTOTTEK 17 EN ENGEDTEK HAZA ,,CSALAD JART BE NAPONTA UTAZAS 2500 FT VOLT ...JELENLEG KAZINCBARCIKARA ILL... MISKOLCRA JAROK KOTOZESRE VARGA ZOLTAN VADNA SZABADSAG TER 15 VAGY VARGANE SZUCS CSILLA ERSTE BANK 116 00006 00000000 2576 6862 ha lehet kuldjenek mar PRONTOSAN SEBFERTOTLENITO GELT 70 5189043 van egy sipoly lagyreszen ahol a het db dren volt

lagyreszt peniszt herezacskot mutottek TALYOG VOLT A CUKORBETEGSEG MIATT ILL.. NEHEZ FIZIKAI MUNKA MIATT EMELEs

tüzelö segitség kérés ha lehet fabian lajos sajovelezd fatelep20 9585852

vagy török péter sajokaza 20 324 3966

Szabó A. Imre · magyarido.blog.hu 2019.09.29. 18:51:25

"az élet nem szól valamiről"

Ez egészen biztosan nem így van. Az életnek célja van és ha célja van, akkor értelmének is lennie kell. Már ahogy én látom.

Mohácsi Zoltán · https://mohabacsi-olvas.blog.hu 2019.09.29. 19:23:45

@Szabó A. Imre:
Egész biztosan nem így van, de te látod így? :-)

Nem azt mondtam, hogy értelmetlen az élet. Csak azt, hogy ha az értelmét keresem, az mindig bizonyos tények kiemelése az egészből. A tények megfelelő csoportosítása. Persze, az, ahogyan élek, ahogyan viszonyulok, elmond valamit az egészről. Vannak jó célok, jó célokért odatette nagy és kis életek. De ezek a célok is részei a nagy egésznek, a mindennapoknak. Most így kapásból azok a nagy emberek jutottak eszembe, akik nagyot alkottak, de vagy önkézzel ért véget az életük, vagy az életmódjuk miatt.

Nem tudom, így érthetőbb-e?

Szabó A. Imre · magyarido.blog.hu 2019.09.30. 23:55:35

@Mohácsi Zoltán:

Már ahogy én látom, ez egészen biztosan nem így van. :-)

Mohácsi Zoltán · https://mohabacsi-olvas.blog.hu 2019.10.01. 06:04:51

@Szabó A. Imre:
Jóvanna! Nem baj az. Csak béke legyen közöttünk! :-)

Szabó A. Imre · magyarido.blog.hu 2019.10.02. 05:57:18

@Mohácsi Zoltán:

Én is épp erre gondoltam. :-) Talán majd egy számodra neutrálisabb témánál térjünk vissza rá.
süti beállítások módosítása