Moha olvasónaplója

Örkényi Ádám: 2068 – Éld az életem!

Budapesti realista sci-fi krimi egy írótól, aki nem létezik

2020. március 21. - Mohácsi Zoltán

orkenyi_2068_eld_az_eletemet.jpgNa, nem mondom, hogy mindennapos eset, hogy írók megtalálnak, írjak a könyvükről, de azért három esetben már megtörtént, és a három elsőkönyves mellé felsorakozott egy kiadó is. Nem dicsekvésből mondom, eszemben sincsen ilyet tenni, annyira nem olvasott ez a blog. De annak, hogy leírom, oka van. Egészen pontosan az értetlenkedés. A jóleső értetlenkedés.

Pár héttel ezelőtt megkeresett egy Szűcs Tamás nevű úriember és a figyelmembe ajánlotta ezt, a balra látható könyvet, mondván, hogy a blogom alapján úgy fest neki, szeretem a hasonló témákat. Ránéztem miről van szó, és a borító kapásból nagyon tetszett, szinte máris érdekelt a regény. 
– Te, Morzsám, nézted, ki ez az ember, aki írt neked?
Mert Szerelmetesfeleségtársam (SzFT) ilyen, egyből utánanéz a dolgoknak. 
– Nem, kicsoda? 
– Újságíró. Bár most egy utazási iroda a munkahelye. Kérj egy bruges-i* utat az értékelésedért! Jé, képzeld, dolgozott az Echo tévénél, az MTV-nél, a Lánchíd rádiónál. Ilyen média-kapcsolatokkal vajon mért téged talált meg, hogy írjál a könyvéről? 
– Lehet, könyvblogban nagyhatalom lettem... Vagy csupán profi takarító volt ezeken a helyeken, jól csinálta, kézről kézre adták. 
Írásban nem érződik az iróniám, de halld meg, kérlek...!

*Vagy Brugge. Nem tudom eldönteni, mindkét formával találkoztam. Az a lényeg, hogy az a belgiumi város, aminek a nevét brűzs-nek ejtik, ahol a hattyúk vannak, olyan mint egy ékszerdoboz, és nagyon szeretnénk oda eljutni!

orkenyi_2068_eld_az_eletemet_szucs.jpgÖrkényi Ádám nem létezik,

ilyen nevű ember nincsen, legalábbis olyan, akit Örkényi Ádámnak hívnának és írt volna egy könyvet a fenti borítóval. Szűcs Tamás létezik, aki újságíró és blogger, és azt szeretné, hogy ne keverjék a tevékenységi profiljait, ezért írta a fenti könyvet álnéven. S ezt mindenkinek elmondja, aki kérdezi, s bizony elég sokan kérdezték ezt ezzel a könyvvel kapcsolatban. (A bejegyzés végén ott lesz néhány link, pislants majd rá bátran, ha van benned érdeklődés; szerintem érdemes, mert jók az interjúk!) Ezért minden lelkiismeret-furdalás nélkül leírom: a nemlétező Örkényi Ádám valójában Szűcs Tamás fedőneve. Ami álnevesdinek, legyen neki, de szerintem az égvilágon semmi jelentősége nincsen, ember nincsen, aki ezáltal ne Szűcs Tamást látná Örkényi Ádám mögött. Ez még akkor is így van, ha Szűcs Tamás nem szereti a saját nevét. Ő mondta.

Azt is hű, de bátran ki merem mondani, hogy a szerző nem fiatal ember. Legalábbis elsőkönyves szerzőnek nem az. Ebben semmiféle előítélet nincsen, csupán tényközlés. Robert Merle is negyvenévesen csapott a lecsóba és lám,mire jutott! Számomra SzűcsÖrkényi TamásÁdám esete azt jelenti, van remény, én ötvenhárom vagyok! :-D 

Semmi köze a szerzőhöz vagy a könyvhöz, csak a legutolsó mondatomhoz van a következő történetnek.
Egy idősotthonban dolgozom: sofőrködöm. Én szállítom vizsgálatokra és vissza a lakókat.
Egyszer beszállt mellém egy joviális, de sportos, szókimondó öregúr, Pista bácsi. Jó humorú, kicsit kesernyés, de jókedvű ember volt. (Volt, mert Isten nyugosztalja szegényt.) Úgy a Keleti pályaudvar környékén kérdezte meg, Újpalotától odáig valószínűleg felmérte, hogy elmondhatja-e nekem:
– És tudja, Zolikám, mi az én legnagyobb bajom? 
Ránéztem. A Szent László Kórházba tartottunk, ahol már elő volt készítve a számára három zacskó vér. Pista bácsi leukémiás volt. 
– Hát, sejteni vélem! – néztem rá. 
– Lóf@szt, Zolikám! – mondta nagyon komolyan. – Szarok a véremre, abba úgyis beledöglök előbb-utóbb. Hanem, tudja, nyolcvan éves vagyok. Hetvenéves koromig így állt,ni! – hajlította be könyökből és meresztette az ég felé ökölbe szorított jobb kezét. – Azóta meg sehogyan sem bírom életre kelteni, még félárbócra sem. 
Magamban nagyot nyeltem a pozitív döbbenettől, elfojtottam a röhögést, és sikerült tökéletes pókerarccal néznem Pista bácsira. 
– És amíg, addig használni is tudta? Volt kivel? – bátorodtam neki az őszinteségének. 
– Ó! Itt? Hát persze! Akadt, csak már nem nagyon kellettek a lottyadt öregasszonyok. 
Néztem a forgalmat és gondolkodtam, mit mondjak neki erre. 
– Hát, tudja, én most ötvenkettő vagyok. Az amit mondott, nekem még huszonhárom jó évet ígér! Részemről köszönöm!
Pista bácsi buzgón bólogatott: 
– El ne pazarolja, bizony, használja ki, használja ki Zolikám! 
Pista bácsi nem a könyvírásra gondolt. 

Budapest 2068-ban

A történet magyar történet. Írójában is, témája helyszínében is: Magyarországon zajlik a cselekmény, csak ötven évvel mostani korunk után. Vagyis mindent összevetve a közeljövőben. Az a Magyarország más mint a mostani. Naná! Eltelt ötven év, érthető is a változás, különösen a technológiák olyan korában, ahol sokszor pár év is nagyon sok különbséget hoz magával. 

A főhős egy influenszer. (De utálom ezt a szót. Indokot ne kérdezz, semmi konkrét, öreg vagyok, előítéletes.) 2068-ban az influenszerek nem csak úgy véleményvezérek, hogy csupán posztolgatnak, videókat készítenek, beszélnek magukról, hanem élő egyenesben osztják meg az életüket. Két nagy cég van, aki alkalmazza az influenszereket. Aztán az egyik bekattan, vér folyik általa, de azt mondja, ő bizony nem akart ilyet, eszébe sem volt, ami történt, nem is emlékszik rá. Aztán a másik cég egyik fő ászát, az élőben a nézők miatt masztizó leányzót meg akarják öni. Vagy csak baleset? S egyre több, ilyen agyba épített hálós influenszerrel történnek furcsa dolgok. Indul a nyomozás, mert sokaknak van kétsége, mi is történik... S mivel nyomozás van, meg ez jobbára krimi, erről többet nem mondok, mert az több mint indiszkréció: bunkóság. 

Ennyiből is kiderül, hogy a szerző sci-fije nem idegenek támadásával, nem disztópiával játszódik, ráadásul nem is pesszimista, nem borúlátón képzeli a jövőt, de nem is utópisztikus, hanem ha mondhatom így: realista. 

orkenyi_2068_eld_az_eletemet_agy2.jpg

Moha nem a jézusi módszerrel él, mert fél, hogy a negatívum marad meg

A fenti cím magyarázatra szorul. Duplán.

  • Egyfelől: lopás. ÖrkényiSzűcs alkalmaz hasonló fejezetcímeket: egy név és valami tevékenység viszonylag hosszú leírása.
  • Másfelől a Biblia újszövetségi részének utolsó könyvében, a Jelenések könyvé-nek a második és harmadik fejezetében olvasható hét levél, amik Jézus üzeneteit tartalmazzák hét egykori gyülekezetnek. A levelek valójában az egyház hét történelmi korszakát jelképező gyülekezetekhez szólnak, úgynevezett idői próféciák. (Moha, most állítsd le magadat!) Na, szóval ezeknek a leveleknek a felépítése egységes: Jézus előbb megdicséri, ami dicséretre méltó, tehát előbb felemel, s csak a levelek vége felé mondja el, min kellene változtatni az adott gyülekezetnek, majd mint egy személyre szabott szerencsesütit, ad egy jó tanácsot, amellyel a gyülekezet megőrizheti a hitét, és elérheti az üdvösséget. Én most nem így teszek, hanem fordítok egyet a képleten. A gyülekezeteknek írt levelek rövidek, én viszont nem leszek az. (Szendi Gábor szerint a grafománok temporális lebenyével van baj, ezért hajlamosabbak a vallásos élményekre és az íráskényszerre.) Azért fordítom meg a jézusi sorrendet, mert attól tartok, ha előbb sorolom  hosszan, ami jó, és utána hosszan, amivel gondom támadt, akkor a negatívumok maradnak meg. S ezt nagyon nem szeretném. 

Moha dohog, de olyan dolgok felett, amikhez a szerzőnek talán semmi köze nincsen

  • Itt van mindjárt a könyv címe. Mi a címe? 2068 és az alcím, hogy Éld az életem! Ezt valószínűsíti az évszám és a szöveg betűméret különbsége, az előbbi javára. A szennycímlapon egy ilyen verzió van: 2068. Éld az életem! Vagyis az évszám után pont van, és egy sorban írta, aki tördelt. Ráadásul ez nem is azzal a betűtípussal szerepel, ahogy a borítón és a belső címlapon van. Nem értem, miért nem a szöveg a főcím és az évszám az alcím, amikor az évszámnak semmi különösebb jelentőse nincsen. 
  • Aztán tudom én, hogy valami érthetetlen okból mára elfogadottá vált, hogy a tárgy jelét („t”) nem kell kiírni, mert a nyelvtan alkalmazkodik a beszélt nyelvhez, de nekem kivétel nélkül bántja a szemem(et), ha nincsen kint a „t”. „Idd a tejed! Kövesd a bankod! Vedd meg az autód!” Nem tudom, hogy van most, de mi még úgy tanultuk, hogy a mondatelemzésnél a megfelelő kérdés simán rámutat arra, milyen összetevőről van szó. A tárgy kérdése a mit? kérdés volt. Mit? Tejed? Mit? Bankod? Mit? Autód? Hm, hm... E könyv címében is nagyon zavar a megfogalmazás. Valahogy sokkal választékosabbnak tűnne így: Éld az életemet! 
  • Tényleg apróság, de míg a szerző neve a borítón nagyon feltapad a borító felső szélére, addig alant, a cím alatt indokolatlanul nagy hely maradt. Nem zavaró, csak ha jobban megnézi az ember. A borító egyébként, ahogyan írtam, jól sikerült, nagyon kifejező, megragadja a szemet és a képzeletet. 
  • A belső címlapon a kiadó neve és következő oldalon a kolofon szövegének betűmérete indokolatlanul kisebb mint a főszöveg betűmérete. A kolofon szövege, talán a kisebb betűméret miatt felugrott a felső margó felé, nincs arányosan elosztva. 
  • A fejezetcímek beosztása több esetben is nagyon sután sikerült. Nagyon esélyes, hogy a tördelő hozzá sem nyúlt, ahogy esett, úgy nyomtatódott. Például a legelső fejezet címe: Balogh Kálmánnak hányingere van. A szövegből csupán a van szó került a második sorba. Vagy: Rostás Ferit megverik, de kap pénzt. Új sorba az utolsó két szó került. Nagyon sután fest. A legrosszabb: Dr. Marsal György nyugalmazott rendőr altábornagy szolgálatba helyezi magát. Ez így fest: Dr. Marsal György / nyugalmazott  rendőr / altábornagy szolgálatba / helyezi magát. Itt a tördelés már értelmezési problémákat is sugall. A dr. Marsal György nevű nyugalmazott rendőr úgy gondolja, hogy altábornagyként szolgálatba lép. Vagyis a tördelés teljesen figyelmen kívül hagyta a szöveg belső összefüggéseit. 
  • A tipográfia szabályai szerint a belső tükör margóméretei a felső margótól kezdve, az óramutató járásával megegyezőn növekednek, logikus módon így a kötés-margó lesz a legnagyobb, hiszen a könyv kötése, fűzés, ragasztás, ott vesz fel a legtöbbet. Ahogy nézem, a tördelő a margókkal nem pepecselt, a szöveget bevágta középre, s hadd szóljon! Nagy szerencséje volt, hogy bőven hagyott margót mindenhol, így a jobb margó indokolatlan nagysága ellenére is teljesen olvasható maradt a szöveg. Így ez elsőre nekem fel sem tűnt, csak  SzFT hívta fel rá a figyelmem(et). 

Tévedés ne essék: a dohogásom tárgya nagyon messze van attól, hogy dühöngés legyen. Rövid munkahelyi tesztemen (két kolléganő kezébe nyomtam a könyvet, mondják meg, milyen tipográfiai hibákat látnak első blikkre, belelapozva, és találnak-e hibát a címben? Mindkettejük értetlenül nézett rám, nem találtak semmit) simán átment a dizájn. Vagyis nincs baj, csak dohogás. Mert kár, hogy ilyen külsőségi apróságok lehúzzák picinyt ezt a nagyszerű könyvet. 

orkenyi_2068_eld_az_eletemet_konyv2.jpg

Moha töpreng, mi mindennel támadt gondja a regény olvasás közben

A SZEREPLŐK SZÁMA ÉS A NEVEiK
A könyv negyven fejezetből áll. Minden fejezetcímen van egy név, hogy ki mit csinál. Vannak ismétlődő nevek, de nem túl sok. Nem garantáltan pontos statisztikám szerint alsó hangon, csak a fejezetcímekben harminckét szereplője van a négyszáz oldalas könyvnek! Tény, hogy van akire nem kell nagyon figyelni, mert csupán a róla szóló fejezetben bukkan fel, mint valamelyik másik szereplő virtuális kiterjesztése (vagy mi a csudának nevezzem). De ez akkor is nagyon sok. Nem egyszer, hanem sokszor gondolkodnom kellett, hogy akkor most aki éppen, az vajon kicsoda is.

Arról nem beszélve, hogy például Winkler Szonita és Vámos Szundar nevét állandóan összekevertem. Nem a Winklert a Vámossal. Meg egyébként Szundar keresztneve nem is jutott eszembe, és amikor elővettem a könyvet, hogy megnézzem, akkor tudatosult, hogy egy másik szereplő vezetéknevét írtam le az övé helyett! Fokozzam még? Vagyis, fogalmam nem volt a nevéről, négyszázhúsz oldal után. Ez, tudom, rám nézve is gáz, ám magamra nézvést tudok arról, hogy személyi igazolványom nekem nem azért van, hogy igazoljam magamat, hanem azért, hogy legalább a saját nevemet ne felejtsem el. De egy szó mint sok, túl sok a könyvben a szereplő. Ráadásul nem is volt olyan érzésem, hogy a cselekmény miatt feltétlenül szükséges ennyi. 

A TÁVOLSÁGTARTÁS
Vagy nem is tudom, hogy írjam, mi a jó szó a távolságtartás helyett. Arra gondolok, hogy minden szereplővel mindvégig megmarad a három lépés táv. Nem csupán bennem, az olvasóban, hanem érezhetőn a szerző és a szereplők között is. Valahogy nem éreztem, hogy ÖrkényiSzűcs bármelyik szereplőjét szeretné. A történet szereplői csak eszközöknek tűntek a történet kibontására, és nem róluk szólt a mese. Nem tudom, érted-e, mire gondolok? Nem a szereplők jelleme miatt voltam képtelen közel kerülni bárkihez, hanem az író nem hagyta, hogy bárki is közel kerüljön hozzám. Emiatt viszont kívül rekedtem a történeten.

A moly.hu-n rendszeresedett egy kifejezés, amikor valaki nagyon beleélte magát egy cselekménybe, az értékelésében szinte kivétel nélkül így kiált fel: „Beszippantott a történet!” Fene a gusztusom, de nekem erről mindig két dolog jut eszembe: az orális szex és a lakásban található bármilyen lefolyó, fürdő, vécé, mosogató, aminek a vége a barnás trutyi. 
De itt és most tehát azt kell írnom: a 2068 története nem szippantott be, mindvégig kívül maradtam, a sok szereplő és a szereplőktől való három lépés miatt. 

orkenyi_2068_eld_az_eletemet_varos2.jpg

A CSELEKMÉNYRŐL
Egyfelől átvágás lenne azt állítani, hogy a könyv lassan hömpölygő, cselekménymentes. Másfelől ugyanígy átvágás lenne azt állítani, hogy a cselekmény pörög, nem győzzük kapkodni a fejünket a rengeteg, mozgalmas történés olvastán. Rengeteg a mozgás, a nyüzsi, valahogy mégis alig történik valami.

Tudom, ellentmondásos, amit most írtam. Talán abban rejlik az ellentmondás, hogy a rengeteg szereplőt be kell mutatni, azért mennek ide-oda, tesznek-vesznek, s azért ezzel fogynak az oldalak rendesen. Ám a fő cselekményszálról ennek ellenére csak úgy századik-százhuszadik oldal körül derül ki, hogy van, létezik és merre is tart. (Mindjárt elmondom, a könyv erényei között, hogy rég jól bevált rutinom ellenére miért nem tettem félre mégsem a könyvet.) De végig olvasva a kötet, egy kicsit itt ül az ördög a vállamon, és súgva azt fanyalogja a fülembe, hogy minden erénye mellett hol van ebből a négyszázhúsz oldalból a cselekmény, az esemény, a történés, miközben annyi minden történik, megesik a szereplőkkel. 

Ennek leginkább az az oka, hogy leginkább a cselekmény íve hiányzik a történetből. Az ív hiánya betudható annak is, ahogy írtam, igazából nem aggódunk a szereplőkért, mert nincsen egyikük sem kiemelve. Azt, hogy egyikük egy merénylet kapcsán kiesik, voltaképpen nem átéljük, hanem elmesélik nekünk. Szóval, igen, a talán a legjobb szó a tempó hiánya, és a rengeteg, számomra jónéhány indokolatlan szereplő ellenére a történet elmozaikosodása. (Ez de szép szó lett!) Ezáltal a cselekmény dramaturgiája szenved károkat. S valószínűleg ezért nem üt akkorát az egyébként nagyon jól sikerült végső konfliktus roppant ötletes, meghökkentő lefolyása, és a nyomozás megoldása sem, de ami ennek ellenére nagyon masszívan odateszi és megmutatja a szerző igen-igen értékelhető erényeit. 

Moha sorra veszi a könyv erényeit részletesen, hogy ez maradjon meg az olvasóiban

ÖrkényiSzűcs ÁdámTamás könyvén egyértelműen látszik, hogy a szerző igen élénk fantáziával megáldott, rendszerező agyú, komplexen gondolkodó ember. Nem tudtam eldönteni, hogy a 2068 inkább sci-fi-e vagy inkább krimi? A sci-fi vonal tulajdonképpen nem más mint bizonyos mostani technikai irányvonalak továbbgondolása és alkalmazásaik társadalmi hatásainak regényesítése. Amit ÖrkényiSzűcs beleszuszakolt egy jól átgondolt krimibe. 

A JÖVŐ TECHNOLÓGIÁJA
Nem elrugaszkodott. Reálisnak tűnő. Valószínűsíthető. Mindaz amit olvasunk, innen nézve elképesztő, riasztó, de egyáltalán nem kizárható, sőt! A szerző mintha kínosan ügyelt volna arra, hogy ne rugaszkodjon el túlságosan, bízik a technológiában, de megtartja annak a legvalószínűbb fejlődés-tempóját. A regény ebből a szempontból hihetetlenül koherens, átgondolt. Nem tudom, ÖrkényiSzűcsnek mennyi kutatómunkája van ebben, bár az interjúkban azt olvastam, négy hónap alatt szülte meg a könyvet, nagyjából azoknak az időlikaknak a felhasználásával, amiket eddig a közösségi médiák oldalain töltött: vagyis úgy fest, nem pepecselt tudományos előkutatásokkal, hanem használta a józan parasztit és a fantáziáját. Amikkel a jelek szerint igen bőven megáldotta a sors/Teremtő/élet/jószerencse/véletlen. S amiket kiötölt, azok olyan szerves részei az egésznek, a szereplők olyan magától értetődő természetességgel használják, ami a rendelkezésükre áll, hogy az csuda. Egy másodperce sincsen izzadtságszaga egyik ötletnek sem, semmi nem tűnik erőltetettnek, anyagidegennek. S gondolj bele, milyen ötletek vannak: nyomtatható ételek (s mi most már azért nyávogunk hogy amit a boltban veszünk, már ételgyárakban készül, mekkora arányban műanyag, műízű vagy éppen ízetlen), ugyanígy kinyomtatható ruhák, az önvezető autók teljes elterjedtsége, az okos telefonokat kiváltó szemüvegeken megjelenő adatok, a mindenkinek alanyi jogon járó robotpénz a megélhetéshez, stb. 

Ha abból indulok ki, hogy a korosztályomnál korábban született ismerőseim döntő többsége milyen szinten képes eltévedni a rendelkezésünkre álló technológia működésében, a hozzá kapcsolódó terminológia használatában, akkor elképesztő, hogy a szintén ehhez a korosztályhoz tartozó szerző milyen magabiztos, széles spektrumú ismeretekkel rendelkezik, és milyen magától értetődőn hivatkozik ezekre és használja a kifejezéseket.

– Morzsám, te például tudod, hogy mi az, hogy boomer? 
– Fogalmam sincsen, mi az?
– Azt a korosztályt hívja így, amelyik még nem beleszületett a számítógépek és az okostelók világába.

– Vagyis a vén fütyiket fikázza le a tizenhét éves lányod nemzedéke, aki eltéved a telótapizás és a klattyintások erdejében?
– Igen. A múltkor Bori (értsd, a párom tizenhét éves lánya) meg is lepődött, hogy tudom, mit jelent a szó. Mert számára én is boomer vagyok, s szerinte ráadásul fogalmam sincsen, hogy az vagyok.

orkenyi_2068_eld_az_eletemet_lany3.jpg

 

A SZÖVEG MINŐSÉGE
Mivel mostanság több elsőkönyves szerző írását olvastam, van némi összehasonlítási alapon, hogy bátran, minden töprengés nélkül kijelentsem: a 2068 írója pompásan ír. Egyáltalán nincsenek suta mondatok, megfogalmazások, a szövegben részleteiben minden a helyén van, a párbeszédek valósak, nincs döcögés, egyáltalán nincsen verejtékszag. Ebből a szempontból ÖrkényiSzűcs a maga múfajában igazán teljes értékű író. Szórakoztató regényt írt, és a regény szórakoztató,ötletgazdag, koherens, a szöveg teljes értékűn él. Ez volt az ok, amiről fentebb azt mondtam, elmondom, miért nem tettem félre a regényt az elmozaikosodás ellenére. Mert a mozaikokat nagyon élvezetes volt olvasni. A kifejezőkészség, a megfogalmazások gördülékenysége simán lendületet ad az olvasásnak. 

ÖrkényiSzűcs magától értetődőn használja a nyelvi lehetőségeket, és teszi ezt úgy, hogy például egy pillanatra sem merül fel bennünk, hogy például a vaskosan trágár megfogalmazások használata öncélú lenne, még akkor sem, amikor nem a regény beszélgetéseiben szembesülünk velük, hanem a narrációban. Ehhez tudni kell írni! 

Aztán ott van a számtalan apróság, 2068-ban mindennapi kis cselekedet, leírás, amivel markánsan, célratörőn mutatja meg, milyenek lesznek akkoriban a hétköznapok. Sőt, a nyelv használata még tréfás helyzeteket is teremt: nagyon jót rötyögtem azon a szakaszon, amikor az egyik konzervatív szereplő kommunikációs zsákutcába fut, mert egyedüliként még él a magázódás teljesen kiveszett lehetőségével egy olyan beszélgetőpartnerrel aki a „maga” szót már csak az „önmaga” értelmében képes felismerni. A szó kétféle használata így mulatságos félreértéshez vezet kettejük között. Pazar! 

A SZEREPLŐK
személyisége felépített, hihető, a cselekedeteik teljesen hihetőn motiváltak, s mindennek bemutatásában semmi erőltetettség nincsen, voltképpen laza csuklómozdulatokkal, néhány vonással ott van mindenki. 

orkenyi_2068_eld_az_eletemet_szemcsi.jpg

Moha megpróbálja összegezni, amit eddig jó hosszan írt ide

Összegeznem kellene így a vége felé. Kicsit bajban vagyok, mert egy olyan valaki munkájáról mondok véleményt, aki sokkal jobban ír nálam, s ezért némileg méltatlannak érzem, a negatív észrevételeket. Úgy tartja a mondás, hogy aki tudja, csinálja, aki nem tudja, az kritizálja...

Ám, ha nem írnám, írtam volna le az őszinte véleményemet, azt meg magammal szemben érezném teljesen méltatlannak.

2068 majdnem pompás regény. Az erényeinek és a sikerületlenségeinek egyenlege arra vezet, hogy a benne rejlő lehetőségek komoly várakozást támasztanak a szerző által írt következő regény iránt, amit a magam részéről roppant kíváncsian várok. Ha a dramaturgia kidolgozottabbá válik, csökken a szereplők száma, és teret nyerhet az olvasó azonosulása a főszereplővel, akkor Szűcs Tamás könyve simán a legjobb szórakoztató regények kategóriájában foglal majd helyet, mert nem csupán jó lesz elmerülni a részletekben, hanem az egész is pompássá válik. 

Könyv Guru, Budapest, 2019, 440 oldal · ISBN: 9786155803789


6/10

(2020 március)

 

Szemezgetés a szerzővel készült interjúkból
Robotprostituáltak és virtuális influenszerek
„A könyv magát írja”
„Budapest ötven év múlva is menő hely lesz”

A szerző blogja:
Fotelkalandor

Köszönet a bejegyzés támogatásáért a Könyv Guru kiadónak és a szerzőnek,
akik simán vállalták, hogy nem ajánlót, hanem véleményt írok a könyvről!

orkenyi_2068_eld_az_eletemet_konyvguru.jpg

 

 

 Köszönet a bejegyzés támogatásáért a Könyv Guru kiadónak,
ami csont nélkül vállalta, hogy nem ajánlót, hanem véleményt írok a könyvről!
orkenyi_2068_eld_az_eletemet_konyvguru.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr6715516874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.