Moha olvasónaplója

Philip K. Dick: Űrlottó

2020. július 25. - Mohácsi Zoltán

pkd_urlotto.jpg

Nagyon örültem, hogy két nappal a nyaralásunk kezdete előtt megérkezett az értesítés, hogy átvehetem az előrendelt könyvemet. Mert PKD az egyik kedvenc íróm. Akkor is, ha a legtöbb könyvével van bajom, és egyetlen regénye, a Figyel az ég került csak a kedvenceim közé. Nem tudom megmagyarázni ezt az ellentmondást. Minden új PKD megjelenés örömmel, izgalommal tölt el. 

Azért csak kutatom magamban a titok nyitját, a tények elleni vonzódásomat PKD írásaihoz. Talán, talán ott van a magyarázat, hogy amikor első ízben olvastam tőle valamit, valamikor az ősidőkben, úgy a kétezres évek első etapjában, éppen egy lelki egzisztenciális cunamiból próbáltam kivergődni, és PKD hihetetlen vonzódása a párhuzamos világok létezéséhez, a semmi sem az, aminek gondoljuk, csak majdnem, hát nagyon betalált Segített újrabútolni az életemet. Valószínűleg ezért lett kedvencem a fenti regénye. 

Úgy gondolom, PKD-t nem különösebben kell bemutatni. Olyan filmeket ihlettek meg a regényei, novellái mint a Szárnyas fejvadász, az Emlékmás, Különvélemény, a Kamera által homályosan vagy éppen a Truman show. Hogy talán csak a legismertebbeket említsem. 

pkd_urlotto_pkd2.jpgEz a regény a szerző első megjelent regénye. Kezdetben, minden örömöm ellenére ettől tartottam egy kicsit. Ha egy író szárnypróbálkozása a befutott, hírnevet kapott művei után jelenik meg, az jobbára a konjunktúrának köszönhető: az elismerést nyert írások simán eladják az előbbieket is. Nincs ezzel baj. Akkor sem, ha jobbára sokkal gyengébbek mint a később születettek. Magától értetődőn azért is nem lettek annyira ismertek, mert ezek csak a saját hang keresésének a lenyomatai, még nem repülnek, csak szárnypróbálgatások. Rengeteg példa van erre. 

Nem volt semmi tudatosság abban, hogy a Kozmikus főnyeremény után olvastam. Most jelent meg. Az előbbiről pedig leírtam, hogy: 

Mostanság történt, hogy egy Hernádi Gyula regény képregény-változatáról, Az erőd-ről írtam egy bejegyzést, és egy olvasóm vitatta, hogy a sportból, szórakozásból végzett gyilkosságosdiban, az állításommal ellentétben Hernádi élén járt volna, mert Sheckley könyve, A tizedik áldozat pár évvel korábban kiadatott, és két filmváltozat is készült belőle. Ez Hernádi könyvének és a belőle készült, Zorád Ernő által rajzolt képes változatnak semmilyen erényét nem nullázza le, de arra jó volt az olvasói figyelmeztetés, hogy Sheckley újra a homlokterembe erőszakolja magát.

Viszont már az Űrlottó fülszövegéből kiderül, hogy a pángalaktikus játékszenvedély, az emberi életekkel operáló, az emberiség lepusztulásával operáló gyilkososdi elsősége még csak nem is Sheckley agyából pattant elő, PKD megelőzte négy évvel. Neki is volt honnan elindulnia. Vagyis Hernádi, a Battle Royal, az Éhezők viadala, a Menekülő ember és társaik csak jól-rosszul sikerült következmények. Revideálom magamat sokadszorra, mea maxima culpa, fejlődik még a blogíró is.

Tizenhét éves Lízingelt Lányom tegnap este mondta felháborodottan egy ismerőséről, aki felsőfokú tanulmányait végzi.
– Szerintetek? Mennyire gáz már, hogy kijelentette, ő már eleget tapasztalt, nincs mit tanulnia? Szerintem az egész élet egy tanulási folyamat, nincs olyan, hogy eleget tudok. Amíg élek, mindig tanulok valamit abból, ami történik. 
Kicsit több mint fél éve halt meg egy szívének nagyon kedves ember, kicsit tisztázatlan, de nagyon csúnya körülmények között, LL fel is bukott jó néhány hónapra, a miérteket kutatva, meg, hoy mit tehetett volna, hogy ne úgy történjenek a dolgok, ahogyan történtek. Szerencsére nem süppedt bele kórosan az önvádba.
– Hát az ő halálából is tanultam! Bár nem tudom, pontosan mit. Hogyan mondhatja valaki azt a hülyeséget, hogy nincsen mit tanulnia?

Na, ugye, hogy ugye, ha még ő is így látja! 
Tehát én is tanultam, és nem tagadom meg a blogmúltamat csak azért, mert némileg nagyobb lett a lexikális tudásom. 

pkd_urlotto_pkd1.jpgPKD általános eszköztára

PKD azon írók közé tartozik, ezt többször írtam már itt-ott, akik voltaképpen mindig ugyanazt a regényt írják, nagyjából ugyanúgy, mégis megunhatatlanok. Éppen az ugyanúggyal akadt többször fenntartásom, miközben (egy kivételével) az összes könyve a polcomon van. 

Lássuk, mire is gondolok! 

PKD nem sokat bíbelődik a történet hátterének, az elképzelt világok, az ok okozatok részleteinek a kifejtésével. Amit megtudunk, megértünk, azt a cselekményből tudjuk és értjük meg. Ha egyáltalán. 

PKD-t nem érdekli a technika sem, fittyet hány a tudományra. Vannak csudás gépek, robotok, androidok, úrhajók, technikai megoldások, de ezek nem egy lehetséges jövőkép bemutatását szolgálják, sokkal inkább adottak a történet vezetése miatt. 

A teremtett világai általában lepukkant, kifordult vagy éppen disztópikus világok, amelyekben nagy szerep jut a nem mindennapi képességeknek, a telepátiának, a jövendőt ismerő prekogoknak, vagy éppen a különleges technikai lehetőségek általi halál utáni létezésnek, és, igen, a későbbi művekben a tudatmódosító vegyi anyagoknak. (Megy a purparlé, hogy PKD az alkotáshoz mennyire használta az ismert anyagokat. Hogy használta, az nem kétséges, de az életrajzának az Isteni inváziók-nak az írója, Laurence Sutin váltig állítja, hogy nem, nem, dehogyis, a szerek nem az íráshoz kellettek neki. Bár kétségtelenül van olyan könyve, amelynek olvasása közben azért meglegyinti az olvasót a kétség. 

Nekem úgy tűnik, PKD számára a sci-fi, mert szabadon szárnyalhat a fantázia, szabadon használhatók olyan ötletek, amik más műfajban nem, csupán eszköz, hogy kiírja magából a metafizikai kérdéseit, kétségeit, meglátásait. 

pkd_urlotto_2_png_d.jpgAhogy a szereplők aprólékos jellemrajzának, vagy lelkivilágának a kifejtésével sem bajmolódik. A múltjuk, a jellemük csak a történet pillanatnyi kifejtésének szempontjából érdekes. Éppen ezért talán nincs is olyan karaktere, aki közhellyé lett volna. Meggyőződésem, hogy a Szárnyas fejvadász Rick Dekard-jának neve is a filmváltozatnak köszönheti, hogy a műfaj kedvelőinek agyában rögzült. (Rögtön hozzá is teszem, hogy a Harrison Ford alakította alak sokkal árnyaltabb, mint a regényeredeti, az Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal megírt hőséé). Ezért a szereplőket jóformán csak a nevük és az események során betöltött szerepük határozza meg. Tény, hogy adott könyvön belül mindaz, amit tesznek viszonylag következetes, koherens. 
Viszont nem egy esetben egyszerűen főszereplőt, szempontot vált, van, hogy teljesen el is felejti, ejti az eddigi központi figurát, és egy teljesen másikat állít a középpontba. Mondom, mindent a cselekmény egészéért! 

Vannak könyvei, amelyekben mindez zavaróvá is válik, úgy tűnik, mintha egyáltalán nem érdekelné az olvasó, az olvasói elvárások, sőt a történetmesélés belső logikájának a szabályai sem. Ha őt nem érdekli egy alak, ne érdekelje az olvasót sem, vegye tudomásul, hogy továbbléptünk, aki idáig volt, eztán nincsen, nem is lesz, punktum, tessen a sztorira koncentrálni! 

Éppen emiatt PKD nem szereti a teremtményeit még annyira sem, mint R. R. Martin, hullanak is mint a legyek, minden szemrebbenés nélkül. Ahogy az életben is. 

Ahogy írtam fentebb, az amit megérteni vélünk, nagyjából soha nem az, aminek és ahogy látszik: a valóság változik, az okok és okozatok nagyjából mindig változnak.

AZ ŰRLOTTÓ TÖRTÉNETE

voltaképpen ott van a fülszövegben. Nem is szaporítom a szót.

A távoli jövőben bárki lehet a Naprendszer vezetője: nincsenek választások, nincsenek alkalmassági tesztek, nincs semmiféle feltétel. Minden az űrlottón múlik, és amikor a mágneses lottópalack pörög, bárkiből a világ abszolút uralkodója, a Kvízmester lehet. Csakhogy, amikor egy új Kvízmester hatalomra kerül, az elődjének még vannak bizonyos jogai, például orgyilkosokat küldhet az új vezető meggyilkolására.

2203-ban egy különös szekta vezetője lesz az új Kvízmester, és az addig zökkenőmentesen működő rendszer hirtelen akadozni kezd. A korábbi vezető mindent megtesz, hogy olyan orgyilkost találjon, aki átjut a telepata testőrökön, ám amikor az egyik alkalmazott átáll a másik oldalra, aggasztó tények kerülnek napvilágra a lottórendszerről, és elképzelhető, hogy ezúttal senki nem nyerhet.

Az Űrlottó, Philip K. Dick első, 1955-ben megjelent regénye még ma is szellemes és eredeti, okos és lebilincselő mű.

pkd_urlotto_1.jpgA sztori nagyjából tényleg ennyi. Érdekes. Ahogyan a könyv is az. Tehát az összefoglaló nem csupán egy spoilerező konjunktúra bevált eszköze. (Mondjuk az évszámot nem tudom, honnan vette a fülszöveg megalkotója, de lehet, én voltam figyelmetlen.) 

Persze van, ami nem került bele a fülszövegbe. Például a társadalmi tagolódás, a képzetlenek és a képzettek két kasztja, és a kasztokon belüli lépcsők elképzelése. A kasztok között nincsen átjárás, az előbbiek értéktelenek, de az utóbbiak is jobbára fogyóeszközök. Ahogy arról sincsen szó, hogy a becsületnek komoly értéke van: akire a szereplők felesküdtek, azt kutya kötelességük szolgálni, ha a fene fenét eszik is. Kivéve, ha az oltalmazó szegi meg az eskü alapját, akkor a hűbéres pattanhat. De még ezt sem áll jogában teljes mértékben egyedül eldönteni. Vannak itt szabályok, kérem! 

És ami még hiányzik a fülszövegből: a cselekmény a hatalom mindenáron való megőrzésén, illetve a hatalom által a rendszer meghekkeléséről szól, ahogyan több más PKD-könyvben is. 

pkd_urlotto_3_png_d.jpgMilyen az Űrlottó?

Jó. Igen jó. Mint mondtam, s ahogyan a fülszöveg is felhívja rá a figyelmet, ez PKD első megjelent regénye. Úgy tűnik, PKD-t itt még kötötte valamelyest mindaz, ami a regényt regénnyé tette 1955-ben. A felbukkanó szereplők mindegyike végig ott van a könyvben, mindenkinek van szerepe, és amit tesz, eléggé konzekvens. A történet fordulatai nem pusztán a végső kicsengést támogatják, ami történik, logikus, emészthető, követhető. Vagyis az író csikókora szerintem jót tett a debütálásnak. (Vagy csak én vagyok konzervatív a történetmesélést illetőn. Adott lehet...)

Tény azonban, hogy a történet lezárása (na, ilyen is ritkán lesz később) ha logikus is, némileg didaktikus, szájbarágós. Nem zavarón, csak majdnem úgy. PKD-től mindenesetre szokatlan. De egy sci-fiben egyébként is, bár a szocialista verziókban persze nem egyszer találkozhattunk hasonlóval. A miheztartás végett. PKD-nél ilyennel még nem futottam össze. 

Persze, itt is van, hogy újra kell pozicionálnunk egy-egy szereplőt, egy-egy tettet, ez hiányozna is, ha nem így lenne, itt is van, hogy át kell értelmezni, amit eddig gondoltunk, de ezek a fordulatok nem úgy következnek be mint egy flash-ben, egy látomásban, hanem valóban, következetesen az egészből adódnak. 

Egy szó mint rengeteg: az Űrlottó egy jó PKD regény, és igen könnyen megeshet, hogy kiváló bevezetés lesz a világába olyanoknak, akik felkészületlenek a dolgaira. 

S még valami. Ez most ugrott be, amikor az ajánlót fogalmaztam az értékeléshez. Anélkül, hogy különösebben aktualizálni akarnám ennek az 1955-ös könyvnek a mondanivalóját, és beleszuszakolnék olyasmit, amire PKD nem is gondolt, azért megkísértett a gondolat, hogy vajon nincs-e hátborzongató átfedés a random, egy gép által véletlenszerűen választott vezető (aki aztán mindenek irányítója lesz) és a jelenlegi képviseleti demokrácia között, mikor is jobbára a megválasztás után derül ki, milyen ember is az, aki a hatalmat megnyerte? Most, hogy megfogalmaztam, költői a kérdés...

 

Agave Könyvek, Budapest, 2020, 208 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634197607 · Fordította: Pék Zoltán
10/10
2020 július, Gyula, kert, nyitott napernyő, enyhén felhős ég, eső miatt elmaradt bolhapiac, görögdinnye lett helyette

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr7216076616

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.