A Rakéta Regénytár (RaRe) nevű sorozattal nem is tudom, hogyan vagyok. Volt néhány darabja, ami zseniális (Szálka hal nélkül,, A lator, A nyúl éve, A tanú), de a többség tökéletesen hidegen hagyott. Soha el nem kaptam a sorozat koncepcióját. És soha nem békültem ki a rettentően vacak, széthullós kötéssel. (Mondjuk ez éppen nem akart ilyet tenni, de csak kivétel, amely erősíti a szabályt.
És soha nem voltam kibékülve azzal, hogy a regényekről semmiféle információ nincsen a kötetekben/en sehol. A hátlap idézetet tartalmazott a szövegből, illetve a címlap belső felén rendre egy rövid mondatban összefoglalték, miről is van szó.
Ebben az esetben például így: „A zsarnok azt hiszi, hogy álmodik...” Ami tulajdonképpen elárulja a cselekmény legfontosabb tartalmát, ugyanakkor semmit sem mond. Csak a bennfenteseknek. De nekik meg már minek, hiszen olvasták a regényt...
Feleki László neve miatt szereztem be ezt a kötetecskét. Az Isten veled, atomkor! teljnak esen levett az olvasói lábamról, azután néztem körül online antikváriumokban, és lett a birtokomban néhány könyve. Amiket még nem olvastam. De ezt igen.
S elég sokáig úgy gondoltam, nem marad birtokon belül olvasás után. Aztán a végére érve revideáltam a döntésemet. Még egy kötet, amitől Szerelmetesfeleségtársamnak szabadulnia kell a halálom után.
Diktátortörténet. A borító is erről árulkodik már első pillantásra. Meg arról, hogy diktátortörténet, de nem a vérkomoly fajtából. Viszont annyira nem is vidám, sőt, ahogyan a borító sugallja. Ahogyan a moly.hu-n az egyik nem kedves, de roppant találó értékeléseket író molytárs, akivel évek óta nem vagyok hajlandó beszélgetni, mert nem lehet az elcsúszott vitakultúrája miatt (a személyeskedő fikázás a kiindulási alapja) nagyon plasztikusan fogalmazta: Feleki a megúszásra játszik a maga diktátorával. Akinek a neve (ki nem találnád!): Selgas.
Megúszás... Elgondolkodtam. Nem tudom... Lehet. Akár... Valahogy úgy érzem, a poénra hegyezés talán megfelelőbb. Meg hát azért ne feledjük, a könyv 1980-ban jelent meg. A Magvető Kiadó akkori igazgatója Kardos György ((született: Kastreiner György, ahogyan haverom, a Gemini kiemelte) volt. Aki mielőtt kulturális vezetővé lett, ezredesi rangban volt az ÁVH-nál. Ehhez képest azért megjelent ugyanebben a sorozatban A tanú is, meg Hernádi Gyula Az elnökasszony-a is. Például.
Vélem, hogy az egyik a szomorú, de említhető múlt, a másik meg az amerikai helyszín és a távoli jövő miatt. Vagyis egyik esetben sem a jelenről van szó. 1980-ban az 1984 még csak jugoszláv kiadásban, megfelelő kapcsolatokkal volt beszerezhető. Az Állatfarm-nak nyoma sem volt. De Márquez Patriarkája már olvasható volt magyarul. Ahogyan Asturias Elnök ura is. Vargas Llosa még nem írta meg A kecske ünnepé-t.
De persze ezek mind latin-amerikaik. Távoli földrész, távoli probléma. Kelet-Európa jelenét sem a saját múltja, sem a távoli vidékek jelene nem befolyásolta.
A képek az Ideogram oldalon készültek, kivéve az utolsó hármat, az a Seaart.ai-n.
Vagyis megint az MI dolgozott. És most annyira nem is volt értetlen.
A diktátor, aki a saját árnyékától is megrémül
Selgas gyáva. Rettenetesen gyáva. Jóformán az utcára is csak a barátja, Fernando Espinel támogatásával mer kimenni.
Aztán egy szép csúnya napon Selgasból országvezető lesz. Kemény, ellentmondás nem tűrő, véreskezű, hiú és hisztérikus vezető, aki a volt hivatali főnökét saját kezével fojtja egy vizeshordóba. S aki elviteti az embereivel Fernando Espinel édesapját is.
Úgy tűnik, Selgas egykori gyávasága semmivé lett a Fordulat Napján, amikor a felkelők élére állt, puszta kézzel szállt szembe harckocsikkal és ment előre hajthatatlanul a golyózáporban.
Selgas teljesen megváltozott. A változás egyszerre fejlődés és végzetes torzulás a jellemében.
Még a barátja, Espinel is rettegve keresi fel, nem tudva, hogy túléli-e az édesapja kiszabadításának a kísérletét. Mert Selgas bátor lett az értelmetlen gyilkosságokra is.
A diktátorság, a jellemferdülés vagy a barátság-átalakulás regénye ez a regény(ke)?
Mindhárom. De elsősorban az utóbbi.
A fent említett molyos értékelő az elsőt hiányolta veszettül. Úgy fest, számára a diktatúra mibenléte volt a lényeges. (Aki jobboldali az naná, hogy fasiszta, aki kérdéseket mer feltenni olyan szanaszéjjel bizonyított történelmi ténnyel kapcsolatban mint a holokauszt, az náci, de minimum tájékozatlan és műveletlen büdös paraszt, aki Wass Albertet olvas, annak meg ízlése nincsen, mert Wass giccses és unalmas.. És így tovább.)
Feleki számára nem annyira a diktatúra működése az érdekes. Működik az, ha működtetik, nagyjából ugyanúgy mindenhol. Csak árnyalatok vannak.
A Selgas sokkal inkább a megváltozott körülmények közötti barátság dinamikája összpontosít. Arra, hogy az egyik jellem és státuszváltozása mennyire befolyásolja a kettejük kapcsolatát. Arra, hogy lehet-e barátság egy rendszer működtetője és a rendszer alávetettje között? Lehet-e egyáltalán normális, emberi kapcsolat a két oldal képviselői között?
„Ha nem félnél, mit tennél?”
Ez a legkedveltebb bejegyzésem a Molyon. Száznegyvenketten tetszikelték eddig. Én pötyögtem fel a Molyra a mondatot, de nem én ötlöttem ki. Vagyis úgy az én legkedveltebb bejegyzésem, hogy semmi köze nincsen se sincsen a saját gondolkodásomhoz, szókincsemhez és íráskészségemhez.
A mondatot eredetileg egy Spencer Johnson nevű pasas írta le a Hová lett a sajtom? című, a változásokról szóló könyvében.
A mondat önmagáért beszél. Egy csomó minden van, amit csak azért nem teszünk meg, mert nem merjük megtenni. De a szívünk mélyéről vágyunk arra, hogy megtegyük. Ha a könnyű szél rásegítene arra a combos szőkére, a hurrikán se tépne le róla. Ha egyszer a kezem közé kerülne ez hazug, vadbarom mocsadék, a szart is kiverném belőle, és orrcsont töréssel kezdeném! Csak össze kellene szednem magamat, hogy megszólítsam azt a nőt a pult túloldalán, de mi lesz, ha nemet mond? Annyira imádnék motorozni, de úgysem sikerülne soha a vizsga, inkább el sem megyek, utálom a frusztrációkat!
Ha nem félnél, mit tennél? Ha nem tartanának vissza a társadalmi konvenciók, ha nem kellene rettegned a következményektől, ha biztos lennél abban, hogy semmi nem sülhet el visszafelé, az lesz, amit elterveztél, nem is lehet máshogyan?
Ha nem félnél, mit tennél? Ha nem kellene semmitől félned, mert te lennél az élet császára, na mondd, mi lenne az első, amire a szíved vágya rávenne. Ha nem kellene félned...
Mit mondanál, miket mondanál el a párodnak, az anyósodnak, az apósodnak, a gyerekeidnek, az unokádnak, a szüleidnek, a rokonaidnak, a főnöködnek, a munkatársadnak, a barátodnak, a barátnődnek, a baráti társaság tagjainak, a szomszédodnak, az eladónak a sarki boltban, az ügyintézőnek a hivatalban, a polgármesternek, stb., stb..., ha azt és úgy mondanád el, ahogyan benned van? Ha nem lennél, nem kellene tekintettel lenned senkire és semmire, nem lenne szükség pszichés közlekedési rendőr és értelmező szótár a szavaid, a hangsúlyaid mellé?
Gondolom, te sem ugyanazt, és nem ugyanúgy, ahogyan ma teszed. Mert ma tekintettel kell lenned a másikra, a viszonyotokra, a kapcsolatotok jellegére, hogy mit okoz benne, és mit okoz a helyzetetekben, amit és ahogy mondod. De ha nem így lenne, ha nem kellene semmire sem tekintettel lenned, de úgy igazán semmire... Na, akkor mi lenne, hogyan lenne?
El kellett gondolkodnod neked is, mi?
Selgassal pedig, lásd, ez történik. Egy szép (vagy, ööö... a fene tudja... szép...) arra eszmél, hogy egy forradalom vezetőjévé lett. Előző nap még nem volt az. Részt se mert volna venni utcai zavargásokban: azokba egy peches napon simán bele is lehet halni. Erre most meg, tessék, a golyózáporban a sűrű tömeg élén, egyedül szemben egy harckocsival... S aztán egyre inkább az történik mindenkivel, minde
Nos, ha nem félnél, te mit tennél?
Nagyon szigorúan önmagamnak elkezdtem írni egy sorozatot. Arról, hogy mit mondanék ennek-annak, ha semmi sem korlátozna. A feleségemnek, a lányomnak, a fiamnak, a nevelt lányomnak, önmagamnak-
Az utóbbival kezdtem. És nem folytattam a sorozatot.
Kiderült, hogy miközben tökre az ellenkezőjét tudom magamról, ha a teljes csupasz valóságomban fogalmazok, egyáltalán nem szeretem önmagamat, azt, aki vagyok. Élni szeretek, de az életben önmagamat nem szeretem. Ahogy élem az életet, amit szeretek.
Úgy két éve írtam magamnak önmagamról. Azóta senkiről, senkinek. Még azt sem tudom, hogy miért nem...
A regény vége csavar. Nem olcsó poén, hanem elgondolkodtató. Az utolsó mondat pedig olyan kegyetlen mint egy hasfalba mártott és megforgatott konyhakés.(Bár felettébb élveztem az olvasását, nem állt szándékomban megtartani a könyvet. Az utolsó oldalak véget mégis dehogynem!)
Na, mondd csak, eléggé kíváncsi vagy már? Ha nem, reménytelen vagy...
Magvető, Budapest, 1980, 216 oldal · puhatáblás · ISBN: 9632712064
9/10
Az alábbi kép egyben link is ám!
2025 júniusának a felén túl. Csak két nap telet el a hétből, de már elég volt. Kicsit sűrű volt a munka. Hétfőn meg kirogyott alólam az utolsó fuvar alatt a gépem: a szíjtárcsa gumbeétje szétszakadt, kopogott mint a franc, elmúlt a szervóm is az Uzsoki kórház udvarának a közepén. A lakóm visszament az otthonba villamossal, én meg még egy órát telefonálgattam, szerveztem és kulcsátadtam egy kollégának, aki vitte a szervízbe. A gép pénteken jött ki a szervízből.
Meg úgy különben is és egyáltalán. Ma egy kicsit lazább nap lesz, holnap meg gyerekeket kirándultatok, szerencsére csak Szigethalomig, meg vissza.
