Moha olvasónaplója

Millian L. Andreasen: Az ószövetségi szentély és az evangélium

2018. július 19. - Mohácsi Zoltán

andreasen_az_oszovetsegi_szentely.jpgAz ószövetségi szentély körül zajló szolgálatok biblikus magyarázata. A kérdés még aktív keresztény koromban sem érdekelt igazán, úgy gondoltam, hogy az egész a zsidó nép egykori vallásos liturgiája mának semmit sem mondó, aprólékos, unalmas részletezése Mózes vonatkozó könyvében. Érdekes, de érdektelen. Nagyjából soha nem olvastam végig, nem éreztem, hogy bármi közöm lenne hozzá.

Amikor a volt közösségem központi gyülekezétben egy Háló Sándor nevű lelkész belefogott egy erről szóló sorozatba, teljesen megváltozott a véleményem. Sándor (mondom, a Háló, és nem az a másik! :-) ) ki- és felfejtette az a liturgikus elemek szimbolikájának a sokaságát, és a fülünk elé tárta, hogy a szentély körüli egykori teendők, a tárgyak jelentősége, mind-mind a megváltási terv bemutatása, előképe, Jézusra, az Ő egykori és jövendő szolgálatára mutatnak rá, nem csupán kötelező, érthetetlen, monoton vallásos hókuszpókuszok. 

Sándor jegyzeteit később könyvvé szerkesztettem, folyószöveggé írtam, könyvet csináltam belőle, de tudtommalsajnos soha nem jelent meg. Csabai Tamás kiadója aztán előrukkolt ezzel a kötettel (köszönet, Tamás!), és bizony komoly hiányt pótolt vele. 

Úgy fest a dolog, hogy a könyvnek bizony van a ma emberének szóló üzenete is, de azoknak is érdekes lehet, akik érdeklődnek a vallástörténet, a zsidóság és a kereszténység iránt. Minden propaganda nékül.

Ajánló: Háló Sándor honlapja

5/5

(2012, 2018)

Aeternitas Irodalmi Műhely, 2004, ISBN: 9632124766 · Fordította: Csabai Tamás · Illusztrálta: Füleky Adrienne

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr5414123625

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.