Moha olvasónaplója

Martin Kukučín: Majd ha a bácsi meghal

2018. augusztus 15. - Mohácsi Zoltán

kukucin_majd_ha_a_bacsi_meghal.jpgA történetem ott kezdődött ezzel a pompás, eddig teljesen ismeretlen könyvvel és szerzővel, hogy szerelmetesfeleségtársammal elmentünk bringázni, és szokásunk szerint útba ejtettünk néhány könyvmegállós szekrényt. A Pók utcaiban nyomta a kezembe ezt a párom. 
– Nézd csak, ez olyan, amit te szeretsz: falusi környezet, nevetni is lehet rajta. Meg jópofa a szerző neve, azon akadt meg a szemem: Kukutyin. 
Ránéztem a könyvre: 
– Csin. Kukucsin. 
Zöldszemű társam nem tágított: 
– Annak nincsen értelme: Kukutyin! 
Mer a férfiember vitatkozni? Lett légyen olyan bátor, hogy már kétszer nősült, de akkor sem. :-)

Aztán adva van, ugyebár, hogy „Kukutyin” szlovák. Vagyis a fiam idősebb, mint az az ország, ami akkor még nem is létezett, amikor ő élt. S bár a kérdés örök érvényű: mit adtak nekünk a szlovákok, amikor még a himnuszuk is egy magyar népdal, de én most meg vagyok lőve, mert adtak egy Martin Kukučin-t. Aki tetszik, nem tetszik (tetszik), valami olyasmit tett le ezzel a kötettel, mint Tersánszky a Kakuk Marcival vagy Nyírő József Úz Bencével avagy Wass Albert Tánczos Mózsival. Eszembe jutott még Móricz is, mert minden tréfája, szeretetteli csúfondárossága, népiessége mellett Kukučin realista. Meg felmerült még bennem Mikszáth neve is. Meg mindez egybe'. Csak szlovákban. Vagy magyarban. Vagy irodalomban, inkább. Mert Kukučin-t frenetikusan nem érdeklik a nációk, csak az emberek. A nevük azért van, hogy megkülönböztethetők legyenek, nem pedig azért, hogy gyűlölhetők. Ahogy az idézett magyar íróknál is. Egytől egyig.

Kukučin elbeszéléseinek (mert elbeszélésekről van szó) a szereplői nem konzekvensen ugyanazok, bár egy-egy alak ismétlődik egy-egy elbeszélésben. A szereplők hús-vér emberek, esendők, szerethetők, csetlők-botlók, néha talpraesettek, néha gyöngék, néha erősebbek. De mindnyájan szeretnek élni, kinek-kinek ez mit jelent. S ahogy vezeti a szerző ezeket az alakokat, azt az olvasó meg nagyon élvezi, hol mosolyogja, hol kacagja, hol szánja, hol drukkol nekik. De nem akar tőlük elszakadni. (Én legalábbis nem akartam.) 
Mert Kukučin nem csupán hangulatában olyasféle, mint a felsorolt szerzők, hanem Kukučin nagyon jól ír, élvezetesen, szaftosan (nem cekcuális értelemben), és fura, nem fura: szépen. Már amennyiben a szépség mellé nem reflex-szerűen a giccset és a nyálat társítjuk. Én nem. Ráadásul régen meghalt (1860-1928), ámde frissen felfedezett szerzőnk nem szégyelli felvállalni, hogy az emberi kapcsolatok, lett légyen bármilyen kapcsolatról szó, lényege: a szeretet. De mondanivalója mindössze egy, egyébként a legmulatságosabb elbeszélésben rezegteti meg a didaktikusság lécét (ami számomra egyébként nem csípőből szitokszó), s annak is csak a legvégén. Ám addigra már annyi poént elsütött, olyan kis tréfás utakon vezette a hőset, hogy teljesen magától értetődőn borítunk fátylat a botlásra.

Egyszóval, édes feleim, könyörögve esdeklek, ha hozzájuttok, olvassatok Martin Kukučin-t, mert őt olvasni jó dolog! Ráadásul úgy fest, sajnos mindössze három könyve jelent meg magyarul (amiből egyet a konyar.hu-n kettőszáznyolcvan (azaz 280) magyar forintért leltem meg…* Viszont ne reménykedjetek, ezt a könyvet nem teszem a Rukkolára.

P.S.: Nem tudja valaki, hogyan tudnám rávenni szerelmetesfeleségtársamat, hogy olvassa el ő is?

* Most nézem, a regikonyvek.hu ez is 320 forint, az antikvarium.hu-n 600. Iparkodjatok! :-D

5/5

(2016)

Európa, Budapest, 1976, ISBN: 9630705575 · Fordította: Hubík István

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr5714182811

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.