Moha olvasónaplója

Csatári Bence · Poós Zoltán: Azok ​a régi csibészek

Párbeszéd a rock & rollról

2018. augusztus 28. - Mohácsi Zoltán

csatari_poos_azok_a_regi_csibeszek.jpgKamaszkorom óta, ami azért már elég régen volt, kerestem, kutattam a magyar beat, pop, rock történetének hanghordozóit, írott nyomait. Kezdetben csak csurrant-cseppent a dolog, de azért akadtak nyalánkságok! Ugyan ki emlékszik még arra, hogy beszerezhetetlen volt valami lemez? Ki érti manapság, hogy milyen volt akkor rábukkanni az LGT első két lemezére, az Omega alumínium lemezborítós, első Presser nélküli élő lemezére, a Kex kislemezére? Mit jelenthetett, ma, a torrent és a streamelés orszakában? Mára ez teljesen érthetetlen.

Ahogy az is, hogy egykor megjelent rocktörténeti könyvek mennyire kuriózumnak számítottak! Kincs volt, amikor egy antikváriumban váratlanul rábukkantam Miklós Tibor számomra addig ismeretlen interjúkötetére. Felfaltam. Hihetetletn likakat foltozott be, és veszett kíváncsiságot keltett addig nem ismert zenék felé.

Amikor ebbe, az értékelésem alanyát képező kötetbe belelapoztam, azonnal a fenti, Miklós Tibor kötet jutott eszembe. Okos, értelmes interjúk olvashatók, és bizony néha-néha jókat röhögtem. Aztán amikor belegondoltam, hogy egy csomó mindennek közönségként részese voltam (Fekete Bárányok koncert, Rolls az Ifiparkban, LGT-Mini a Tabánban, stb., stb.), s már az is mikor volt, egek, nos, akkor volt, hogy letettem a könyvet, és méláztam egy kicsit. A könyv csupa öreg emberrel készí interjút. Olyan öreg emberekkel, akik hatalmas dolgokat tettek le a magyar rock asztalára, akik, mi is szokott lenni a szakszó, igen, megkerülhetetlenek, ha a magyar rockzenéről van szó. S akik roppant jó zenéket csináltak, akiknek a zenéit nagyjából likasra hallgattam.

Kicsit büszke is vagyok magamra, mert találtam egy-két olyan véleményt, ami megegyezett az enyémmel, holott nem értek a zenéhez, csak hallgatom. Ilyen érdekesség volt, amikor Kóbor Mecky lefikázta a XI. lemezüket, amit soha nem szerettem, mert egyáltalán nem Omegás a rengeteg szinti, a szólógitár, basszusgitár és a dobok hiánya és valahogy xarul van keverve az egész. Mecky azzal fikázta a saját lemezüket, hogy túl sok az elektronika, nincs basszus, nincs dob és vacakul lett keverve. Ja és nem érezte magáénak, Omegásnak „Az arc” című lemezt sem (én sem). S ahogy én úgy éreztem, a „Babylon” egy összecsapott lemez, úgy Mecky azt mondta, nem voltak ötletek, nem voltak kidolgozva a számok. 

Aztán: Szörényi Levente az állítja, hogy ha a Jelenkor című Fonográf lemez lett volna az első lemezük, akkor taán egészen más úton indulnak el, és máshová jutnak. A Jelenkor-t nem tudom megunni, máig hallgatom az egészet, és mindig is az volt a véleményem, kár, hogy nem csak ilyen lemezeket csináltak, és kár, hogy pont ennél hagyták abba! 
Szóval így valahogy...

Tény, hogy nagyon szűk a keresztmetszett, nagyon-nagyon sokan kimaradtak, akik megérdemelnék, hogy interjú-alanyok legyenek. Ahogyan az is tény, hogy mind a riporterek, mind az interjúalanyok nagyon őszintének tűnnek. Néha megdöbbentően annak. Emberek beszélgetnek emberekkel. S ettől él a kötet.

Részemről nagyon köszönöm!

Jaffa, Budapest, 2016, ISBN: 9786155609763
4/5
(2017)

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr2114208497

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.