Moha olvasónaplója

Görgey Gábor: Komámasszony, hol a stukker?

2018. augusztus 28. - Mohácsi Zoltán

gorgey_gabor_komamasszony_hol_a_stukker.jpgBár nem hiszek a véletlenekben, se pro, se kontra, de ezzel a kötetecskével véletlenül találkoztam a Pók utcai könyvmegállóban. Görgey Gábor neve mondott valamit, de olvasni még nem olvastam tőle semmit. A kötet címadó komédiájának (?) címe mondott valamit, de konkrét ismeretem semmi nem volt róla, nem láttam, nem hallottam (ott sem voltam). 

Ráadásul a felére zsugorodott élettércsökkenéssel immár meggondolom, mennyi könyvet viszek haza, illetve miket tartok meg. 

Na, beleolvastam, ez jött velem. 
Beleolvastam, és a kezemben maradt, igaz, voltképpen csak az első két, bár a kötet döntő részét kitevő két drámát olvastam el, a maradék három egyszerűen nem olvastatta magát. Tehát ez amolyan kis félértékelés (és nem felértékelés).

Komámasszony, hol a stukker? 

Zárt térben több ember, egy meg nem magyarázott, de végső soron magyarázatot sem igénylő szituációban. Az alvilági figura, a méltóságos úr, a paraszt, az értelmiségi és a köpönyegforgató vannak a zárt térben, és felváltva tartják sakkban egy pisztollyal a többieket. A remény csak a darab legeléjén kezd feltápászkodni, amikor a fegyver a méltóságos úrhoz kerül, de onnan már sejthető, hogy senki sem kivétel, mindenki a maga céljait iparkodik érvényesíteni a hozzá került hatalom által. 

Van kiút a zárt térből, egy nagy kapu, a kulcsa ott lóg a falon, mindenki ácsingózik utána, amikor éppen nem nála van a hatalom, de amikor lehetőség lenne, amikor végre szabadulhatnának, senki sem mozdul, visszatáncolnak a sakkban-tartós alapszituációba. 

Közben pedig mosolygunk, elképedünk, cöccögünk folyamatosan. Mert Görgey nagyon ütős darabot írt a hatalomról, a politikai, gazdasági érdekről, a kisszerűségről és a bosszúról. S mert nagyon plasztikus metaforáját olvashatjuk a szabadság elutasításának, a rossz is jobb, mint a bizonytalan jó-alapvetés megvalósulásának. 
S minden metaforikusságuk ellenére élnek a szereplők, jellemek, illetve jellemük a tökéletes jellemtelenség, a bosszú és az eszmei megkövesedés különböző megközelítésében, de azonos fázisában. 
Pazar, nagyon szerettem!

Rokokó háború 

A kérdés újra a hatalom, de most nagyjából egy diktatúra fenntartójának és egyszemélyes ellenzékének szemüvegén keresztül. Az Elnök a katonái által háborút folytat, amely, mint egy haditanácsból kiderül, egyértelműen területszerző, gazdasági érdekekért folytatott háború. A hátországban a háború közben is „Pax!¨ a kötelező köszöntés, és éltetni kell az Elnök tartalmatlan, ostoba, klisé beszédeit, örülni kell a háborúnak, miközben az Elnökön és szűk körén kívül senki nem tudja, miért is vívják, de a hölgyek hihetetlen szorgalommal kötik az érmelegítőket a dzsungelben harcoló hős fiaknak. 

Az Elnök ellenzéke pedig, a Professzor, aki gyerekkorában játszótársa volt az Elnöknek, kiderül, előjogokkal bír a többi ellenzékivel szemben. A többi ellenzéki a Professzor lányának, a Lánynak a vőlegénye, a Fiú. Akinek, hiába is vallja ugyanazokat az eszméket, mint a Professzor, kötelező hordania a parókát, pedig utálja. S azt, hogy a Lány hozzámehet-e a Fiúhoz, az Elnök mondja meg a Professzornak, aki hazudik a saját lányának. Az már csak hab a tortán, hogy az elnök hős fia, a Katona, a Nemzet Hőse végső soron egy elmeháborodott vadbarom, akit a civilizált hátországból mielőbb visszaküldendő a frontra, mert a végén még kiírtja a hátországot. 

Arról nem beszélve, hogy az Elnök konyháján hétről-hétre magasabb a zsírszámla, és ez már több a soknál, ezt hamar beláthatjuk! Miközben az Elnök is tudja, hogy a margarin jót tesz az agyi ereknek… Mit is írtam utoljára? 
Mert minden felesleges, olyan, mint a lepkefing a tavaszi szélben, elszáll, súlytalan, következmények nélküli. Csak mint manapság. S aki odalent van, ugyan már! S aki ellenzéki, az is kiváltságos, ha megfelelő szinten ellenzéki. De semmi nem az, aminek látszik, és semmi nem azt jelenti, amit jelent. 

Mondom, csak mint manapság. Csak mint mindig. Mert Elnök, Katona, Professzor mindig volt, mindig lesz. S aki valóban él, mint a Lány és a Fiú, az esélytelen arra, hogy igazán élete legyen, nem él, csak éldegél, csak vergődik a létezésben. 

Bár az utóbbi valójában mindenki másról elmondható, egytől-egyig. 
Feltupírozott paróka van az egész világon. Mintha még élhető lenne, mintha lennének eszmék, mintha lenne cél, s mintha lehetne ilyen szisztémában élete bárkinek, bárminek is.

* 

Nem tudom, Görgeynek mennyire általános mondanivalója a hatalom kérdése. De érdekel, hogy mennyire. És éppen, mert ez a két dráma, tragikomédia nagyon ütősre sikeredett, a maradék három, terjedelmében szösszenet, már egyáltalán nem kötött le, nem is keltett bennem érdeklődést. Mazochista pedig nem vagyok, s ötvenen túl már nem vagyok hajlandó magam választotta olvasmányt kötelességből olvasni. De ez a két mulatságos, szívszorító, groteszk komédia, ez igen! És senki nem olvasta a Moly-on?

Magvető, Budapest, 1969
5/5
(2017)

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr1014208945

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.