Moha olvasónaplója

Moha olvasónaplója

Tabi László: A négy kísértés

2020. november 20. - Mohácsi Zoltán

tabi_a_negy_kisertes.jpg

Persze, megint a Könyvmegállók, ezúttal a Pethe téren. Ilyesmik máshonnan nem jönnének hozzám. De ez nagyon jönni akart, hiába tettem vissza kétszer. Sőt, mi több, olvastatni is akarta magát, holott ennek azért nem sűrűn engedek, nem hagyom, hogy a könyvek erőszakosak legyenek, inkább a kíváncsiságomra hallgatok. :-)

TABI LÁSZLÓVAL nincsen előéletem. Valahonnan, valamiért tudtam, hogy humorista volt, HUMORESZKEKET írt, de ennyi. Arról, hogy pontosan mikor és milyet, fogalmam sem volt.

A humoreszkek meg valahogy nem az én műfajom. Viccnek túl hosszúk, elbeszélésnek túl rövidek, és általában kicsit túlhajtottak, hogy humorosak legyenek. Amikor még együtt laktunk a Szerdahelyi utcában a Mohácsi nagyszülőkkel, Papa polcáról többször levettem a Berendezés marad című könyvet. Arra még most is emlékeztem, hogy Sajdik Ferenc rajzolta, de arra nem, hogy Kürti András írta. A rajzok jobban érdekeltek akkoriban. Pedig Kürti egyáltalán nem ír rosszul, sőt, a Csókol: Renate  kimondottan tetszett. Persze évekkel később, annyira később, hogy pár évvel ezelőtt. Lehet, veszítettem vele, hogy a Papa polcáról levett könyv esetében csak a rajzokkal foglalkoztam. Vagy túl gyerek voltam, és belém is égett, hogy a humoreszk nem az én műfajom. De honnan tudtam, hogy ezeket így hívják? 

*

Tabi László 1910-ben született, 1989-ben hunyt el. Nevéhez számtalan újságbeli megjelenés, nagy példányszámban eladott könyv, és több, igen sokszor játszott színpadi mű kötődik. (A Különleges világnap című darabját NÉGYSZÁZSZOR játszották a Madách színházban.) A rendszerek jöttek-mentek, Tabi László maradt.

Eredeti nevét, a Taub-ot megváltoztatta, de új, szocialista rendszerben is Tabi maradt. Zsidó mivolta determinálta a sorsát. Nem csupán a harmincas-negyvenes években, hanem azután is. A Kádár-rendszer megbecsült ÍRÓJA, SZÍNPADI SZERZŐJE volt, 1953–1956 és 1958–1975 között ő FŐSZERKESZTETTELudas Matyit (rövid „u”-val, igen). Pelle János, Tabi unokaöccse és egy róla szóló könyv szerzője, a remeny.org portálon megjelent cikke szerint a lap szerzőinek döntő többsége zsidó származású volt. Bizonyos értelemben ez biztosította a színvonalát, mert a tipikus pesti humor képviselői mindig is a zsidók voltak – írja Pelle. 

Tabi nem titkolta A RENDSZER IRÁNTI ELKÖTELEZETTSÉGÉT, s bár pellengérre tette a kispolgári viselkedést, maga is a polgárság képviselője volt. Amikor A négy kísértés-t olvastam, éppen azon gondolkodtam, hogy a történetlen szinte korfüggetlen, éppen úgy játszódhatna a '20-'30-as években, ahogyan az '50-'60-as években is.

Tabit nevezik A DOHOGÁSOK HUMORISTÁJÁNAK is: a legtöbb írása a mindennapok apró társadalmi visszásságát állítja pellengérre. Viszont kétségtelen, hogy ezek az írások igen gyorsan aktualitásukat vesztették. (Ebben a kötetben is van olyan dohogás, amely arról szól, vajon a cukrászdában miért nem képesek a becsomagolt sütemény csomagját egy kis spárgával átkötni, hogy ne hulljon szét útközben: hát, szellemes az írás, de manapság ugyan kit érint meg a probléma súlya? Egyébként, most eszmélek rá, talán éppen ezért nem kedvelem a humoreszkeket: túlságosan egy adott korhoz kötődnek, anélkül, hogy valami általánosat is kiszólnának.) 

Tehát Tabival, pontosabban a humoreszkekkel kapcsolatban továbbra is élt bennem ez az előítélet, és soha egyetlen könyvét a kezembe nem vettem. Eddig. 

A könyv nem egységes. Elsősorban műfajilag nem. Van benne kisregény, színpadi művek és humoreszkek klasszikus formában és egy párbeszédekre épülő egységben.

*

És akkor máris megtorpanok, mielőtt Tabi szövegeivel foglalkoznék. Azért torpanok meg, mert a könyvnek van egy illusztrátora is. TONCZ TIBOR a neve. Festő, grafikus, karikaturista, könyvillusztrátor volt. Én most találkoztam először a nevével. De csak a figyelmetlenségem miatt, mert most olvasom, hogy például ezeket a könyveket is ő illusztrálta: Ha felszáll a köd, A Földrengések szigete, A Ceresz foglyai. Kamaszkoromban mindhármat olvastam. Érdekes, hogy akkor nem tűntek fel Toncz rajzai. Ahogy sok más grafikusé feltűnt (Szecskó Reich, Réber, Kassowitz, Rusz, Sajdik, Dargay stb.).

Most feltűnt. Nagyon. Pár tollvonással alkotott, karikatúra-szerű grafikák, amiket nem lehet nem szeretni. 

tabi_a_negy_kisertes_06.jpg

A NÉGY KÍSÉRTÉS

A címadó darab egy 158 oldalas KISREGÉNY. Jó, nem az a klasszikus fajta, de kisregény, ami négy részből áll. Ebbe olvastam bele ott, a Könyvmegállónál, ennek alapján jött velem. A kisregény címe megegyezik a kötet címével.

A főszereplője egy bakfis leányzat. Egy házmester leánya, aki szigorú édesapjával és az édesanyjával él, s aki nagyon nem elégedett az életével, előre tervez, de a terveinek semmi köze a valós lehetőségeihez, az álmok mentén képzeli el a jövőjét. Ki akar törni.

Mert én szegény vagyok. Ez amolyan öröklékeny szegénység, nálunk a családban nemzedékekről nemzedékekre száll. Úgy őrizzük a szegénységet, mint valami tradíciót.
(11.)

Ennek érdekében úgy hazudik mint a vízfolyás. A hazugságai, amikor éppen nem védekezések, jobbára előre vetítik az álmait. 

Tudja, a báró Hadházyak mindig ragaszkodnak a pontossághoz. Családi erény. Egyik ősöm annak idején öt perccel lekéste a keresztesháborút. Azonnal a kardjába dőlt. Címerünkben azóta van egy kard és egy óra.
(17.)

S nagyon komoly filozófiai, történelmi hátteret kanyarít a hazugságaihoz.

Ahol legnagyobb a veszély, ott legközelebb a hazugság.
(21.)

De mindentől eltekintve, a hazudozás nagyon szép sport. Fejleszti az ember fantáziáját, elősegíti a leleményességet, határozottságra szoktat és önuralomra. Csupa erény! Igazat mondani nem kunszt, s csak a kényelmes emberek dicsérik az őszinteséget, azok, akik lusták mindenféle áldásos szellemi működésre. Én igazán nem vagyok lusta. 
(21.)

Történettudósok már régen kimutatták, hogy Kleopatra is hazudott Napóleonnak. Hát még Pompadour, Dubarry és a többi francia császárnők! Ez egészen természetes. A bakfisból akkor lesz igazi nő, amikor magas sarkú cipőt kezd hordani, selyemharisnyát vásárol, és hazudni kezd.
(13.)

Micikének hívják a kis hölgyet. Szép arcú, csinos hölgykezdemény.

Azonnal megálltam egy kirakatüveg előtt, hogy megszemléljem az összbenyomást, amelyet keltek. El voltam ragadtatva, s szinte ámultam a csodálkozástól, hogy oly egyszerű szülőknek, mint az én szüleim, ilyen hatásos leánygyermekük van.
(35.)

Micikének van egy nagyon komoly udvarlója, akinek Tibor a neve. Tibor annyira szerelmes Micikébe, hogy gyakorlatilag mindent elnéz neki. De mindent. A hazugságokat, a többszöri kidobást, a megaláztatásokat, a más pasikat. Micike szülei foggal-körömmel ragaszkodnak Tiborhoz, ám csemetéjük rendre megkavarja mindannyiuk életét. 

Hát Tibor iránt való érzéseimről nem akarok szólani, de a szülői beleegyezésben nem volt hiány. Kedves atyám éppen úgy fogadta vőül Tibort, ezt az igazán mellékes kis vésnököt, mintha a velszi herceg kérte volna meg a kezem. És én nem ellenkeztem, mert sok csalódáson mentem keresztül már, s ilyenkor az ember megutálja a férfiakat. Aki pedig utálja a férfiakat, az menjen nőül Tiborhoz egészen nyugodtan.
(124. )

A négy kísértés Micike négy irgalmatlan nagy kavarása. Elindul a fantáziája, erre megnyílik a szája, s ha megnyílt, akkor igazat bizony nem nagyon mond. Ezáltal az egyik slamasztikából keveredik a másikba. Vagyis inkább mászik bele. Illetve leginkább vetődik egyik slamasztikából a másikba. Amiknek, persze, rendre hatalmas bukta, sírás, kétségbeesés a vége. Meg az, hogy Tibornak újabb és újabb esélyei támadnak. Mert Micike igazi nő: amíg nincs másik hapi, az előző pasit nem rúgja ki, a biztonsági hálót nem vagdossa cafrangra maga alatt az ember lánya. Micike mindig biztosra játszik, így biztos is, hogy rendre megjárja. A nagyravágyása irdatlan meggondolatlanságokra készteti, a tapasztalatlansága pedig felülír minden óvatosságot. 

tabi_a_negy_kisertes_05.jpg

Mivel Micike négy története csavarokra és poénokra épül, inkább semmit nem mondok róluk. Azért sem leszek poéngyilkossá. Olvasás közben ha nem is röhögtem fel, de többször nagyokat mosolyogtam. Szórakoztató, kedves, mulatságos, és ha akarom, még tanulságos is. 

Ráadásul MIcike igen magas színvonalú ismerethiánya, félműveltsége ad még egy csettintésnyi zamatot az olvasásélménynek.

– Ne türelmetlenkedj, mert úgy jársz mint Pilátus a krédóban.
(125.)

HÁROM SZÍNPADI MŰ

következik a sorban. Az első, Az önzetlen asszony egy kosztümös, versbe szedett tréfa egy közkedvelt kurtizánt a diáktársai felhatalmazásával, az ő nevükben is meglátogató fiatalemberről. Az egésznek olyan hangulata van, mintha Heltai Jenőt olvasnék (vö.: A néma levente, Az ezerkettedik éjszaka). 

tabi_a_negy_kisertes_02.jpgA második darab, a MAGÁNYOS FARKAS volt az igazán nagy meglepetés. Egyfelől mert nem humoros egy cseppet sem. Másfelől mert kicsit torokszorítós. Egy elismert színész készül az újabb, nagy szerepére. Otthon ül bezárkózva, csak az idős házvezetőnője van vele. De Bodonyi kihúzza a telefont, magára csukja az ajtót. S ekkor megszólal a telefon... A múltja hívja. Az elszalasztott lehetőségek, az elrontott kapcsolatok, mindaz, ami lehetett volna valami, de nem lett. Amiknek elmúltával magányos farkassá lett az idősödő színész. Ügyes, megkapó darabka. Bár nem annyira frappáns, mint Süskind A nagybőgő-je, de mégis érzek valami párhuzamot a két darab között. Tabi a rangidős. 

Az ötvenes éveim idusát sem értem még el. Mégis teljes volt bennem az empátia a korsodó színésszel kapcsolatban.

Pedig egyáltalán nem vagyok magányos. Szerelmetesfeleségtársamban megleltem a másik felemet. Amikor megismerkedtünk, volt bennem egy kialakult sablon: ő pont beleillet, tokkal-vonóval. A sablon nem elsősorban a külsejéről szólt, bár kétségtelen, hogy amikor rám nevetett széles arccsontjával, a ragadozó fogaival, a gribedlijével, rám ragyogtatta a zöld szemét, elvesztem. Ahogy akkor is, amikor átöleltem, és volt rajta mit ölelni. De a sablon elsősorban a mentalitásának, a viselkedésének, az élethez való hozzáállásának szólt. Valószínűleg ezért vagyok belé szakadatlanul szerelmes immár tizenhárom és fél éve. 

Ezzel együtt az Szft. e. (Szerelmetesfeleségtársam előtti) időket sem tagadtam meg magamban. Tanulópénzként szolgáltak. Volt köztük szép és jó, csúfos véggel, volt testnek való, lélek nélkül, volt aki szeretett, de én viselkedtem vele méltatlanul. Nem volt sok. Lehetett volna több. De minek. Ami szép és bármiért fontos volt, az megmaradt bennem. Ketten vannak, akikkel akár szívesen találkoznék, mert kíváncsi lennék rájuk. S a darabot olvasva ők jutottak eszembe. 

Meg az, hogy ami elmegy, nem tér vissza, nagyon észnél kell lenni, hogy felismerjük a lehetőségeket, az ajándékokat. Meg persze szólt arról is a darab, hogy voltaképpen francba mindennel, amit az ember elért, ha közben magányos maradt. S milyen igaz! 

A harmadik darab, az Évforduló könnyed, élvezetes, könnyen feledhető. Különösen a Magányos farkas után. 

KETTEN BESZÉLNEK

A kötet harmadik nagy egysége a fenti alcímben foglaltakat takarja. Több, egymástól független, cím nélküli, két ember közötti beszélgetésről van szó. Ezeknek színvonala,szellemessége, érdekessége változó. Az egyik különösen tetszett: az ellenzékiről szóló (lásd alább!). Egy másik meg különösen nem: '59-ben azt írni, nem sokkal a Rákosi-éra és '56 után, hogy na, ugye, a szocialista rendszer legnagyobb problémája, hogy nem lehet kamillateát kapni... Hát, barátom, itt egy picit elment a kedvem, de túltettem magamat rajta. Jó, persze, ha akarom a lentebbi, ellenzéki-párbeszédet is olvashatom ilyen szemüvegen keresztül, de azt valahogy aktualizálta az idő, és jótékonyan befedte a propaganda jellegét. 

Azt olvastam, hogy nem csupán ennyiszer beszélgettek ketten Tabi tollából, amennyi ebben a könyvben megjelent. Gondolom, azokban is vannak gyöngyszemek. Meg rettenetek is.  tabi_a_negy_kisertes_01.jpg

– Én ezen nem vitatkozom magával. Én tudom, hogy az ország dolgai biztatóan alakulnak, magának a konszolidáció kérdésében is igaza van, én még az életszínvonal ügyében sem kötekedek, de számomra mindez érdektelen, mert én ellenzéki vagyok.
– És mit ellenez?
– Ezt így nem lehet kérdezni. Mert én nem foglalkozom külön-külön semmiféle Részletkérdéssel. Én mindent ellenzek
– És miért?
– Mert én ellenzéki vagyok. Nem megy ez a fejébe? Az én természetem már ilyen. Ellenzéki. Apám, nagyapám, dédapám is ellenzéki volt. Ez nálunk családi vonás. Az én famíliám mindig ellenezte.
– Mit?
– Azt, ami éppen volt.
– Mindig?
– Természetesen. Családunk ellenzékisége úgy vonul végig a magyar történelmen, mint kék fonal.
– Vöröset szoktak mondani.
– Akik nem nem ellenzékiek.
– És ha a többiek kéket mondanának?
– Akkor én vöröset mondanék. Azt vallom, hogy 
mindig úgy van rosszul, ahogy van. Én elleneztem az Árpád-házi királyokat, de az Anjoukat is. Sőt, a Habsburgokat is. Legyen nyugodt, a Horthyt is elleneztem. Szálasit is. Engem nem lehet felelősségre vonni semmiért sem. Mert én mindjárt mondtam, hogy nem lesz jó.

– Ezek szerint most a népi demokráciát ellenzi.
– Világos.
– És mit kívánna helyette?
– Mást.
– De mit?
– Az nem az én dolgom. Mi vagyok én? Politikus? Közgazdász? Filozófus? Nem, uram, én egyik sem vagyok. Én ellenzéki vagyok. Szent hivatás ez! Én vagyok a történelem kovásza. Az előbbre vivő erő. A haladás motorja. Szeretném látni én azt a kormányt vagy államformát, amit én nem ellenzek.
– Császárság?
– Nem kell.
– Királyság?
– Ugyan, kérem.
– Polgári demokrácia?
– Mindig elleneztem.
– Anarchia?
– Pfuj!
– Kezdem érteni. Maga egy olyan országban szeretne élni, amelyben mindenki ellenzéki. A kormány is, a nép is. Pártok azért lennének?
– Csak ellenzékiek.
– S ha megvalósulna ez az elképzelése? Jól érezné magát ilyen állapotok között?
– Nem hiszem.
– Hanem? Mit csinálna?
– Ellenezném.
(218–219.)

PARDON EGY PERCRE!

Az utolsó blokk a klasszikus humoreszkeké. Igen, itt van a cukrászdában elmaradt spárga miatti dohogás is. Ha pozitívan állok hozzájuk, remek korképet adnak. Milyen érdekes, spárgával kötötték át akkoriban a cukrászdában a süteményes csomagokat! De ha nem a korkép érdekelne direktben, akkor bizony, legalábbis nekem, unalmasak voltak, kiszámíthatók és hiányzott belőlük az a zamat, ami például Jiří Menzel évtizedekkel későbbi dohogásait annyira élvezetessé tette (Hát, nem tudom..., így tudsz rájuk keresni.) Ám mondom, lehet, hogy mindezt csak a műfajjal szembeni inkompatibilitásom mondatja velem. De őszintén: ezt a tömböt csak átfutottam, s ha valami nem fogott meg, azonnal lapoztam tovább. 

*

Nem hiszem, hogy rávetődöm Tabi összes könyvére. De kettőt már megrendeltem az antikvarium.hu-n. Pár száz forintért adták őket. Több színpadi műve van bennük. Hátha akad még olyan mint a Magányos farkas! Sajnos kisregényt nem találtam többet. Pedig a címadó darab és a Farkas simán elviszi a hátán ezt a könyvet. Emiatt a kettő miatt akart velem jönni a könyv a Könyvmegállóból. S ezek miatt marad a polcomon, Szerelmetesfeleségem legkisebb örömére. 

 

tabi_a_negy_kisertes_042.jpg–  Esküszöm!
– Én is!
– De én jobban esküszöm!
(212.) 

A Magyar Narancs cikke Tabi Lászlóról

Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1959, 402 oldal

7/10

2020, november derekán, egy zűrös hét utáni végrepénteken, kádban izzadva az esőben-állást

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr2716283006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása