Szubjektív olvasónapló a XXI. század elejéről

Moha olvasónaplója

Moha olvasónaplója

Philip K. Dick: A jövő orvosa

Mennyire determinált a jövőnk, kikerülhető-e, ami történni fog?

2021. március 06. - Mohácsi Zoltán

pkd_a_jovo_orvosa.jpg

PHILIP K. DICK (a továbbiakban PKD) jól ismert író. Igen jól ismert sci-fi író. Igen jól ismert, termékeny sci-fi író. Volt. Sajnos. Aki igen termékenyítőleg hatott a sci-fi műfajára. Nem csupán az irodalmat értem ez alatt.

PKD-ről annyi mindent összeírtak már, hogy megismételni, újra ragozgatni teljesen feleslegesnek tartom. 

Jómagam (vagy ahogyan Ofi barátom szokja mondani: rosszmagam) a Szárnyas fejvadász igen komoly csalódást keltő irodalmi eredetije, az Álmodnak-e az androidok elektromos bárányokkal? című opuszon át kerültem a művészetével ismeretségbe. De szerencsére nem adtam fel, dolgozott bennem a sznobizmusom és a kíváncsiságom.

Figyel az ég olvastán aztán utolért a katarzis. Pont jókor, megfelelő lélektani pillanatban olvastam. Nagyon-nagyon jókor és nagyon-nagyon megfelelő időben: éppen akkoriban kíséreltem meg helyre tenni magamban a tizenhét év kereszténységemet, a kapcsolataimat, úgy tokkal-vonóval mindent, és magyarázatot lelni rengeteg kérdésre. (Nem leltem. Illetve de. Vagyis az, hogy nem leltem, az is felelet volt. Komplikált.) Volt hitsorsosaim gondolkodásmódjának a megértésében jelentős segítség volt ez a könyv. Sőt, abban is, hogy képes legyek ha megérteni nem is, de megbocsátani igen.

PKD tehát terápiás célokra is alkalmazható, de a használatáról mindenképpen konzultálj a pszichológusoddal, pszichiátereddel. :-)

Azóta úgy nagyjából az összes magyarul megjelent könyvét elolvastam. Nem mondom, hogy egytől-egyig mély nyomot hagytak bennem. Még azt sem, hogy mindegyik elgondolkodtatott. Sőt még azt sem, hogy mindegyik tetszett. De egy híján itt vannak a polcomon. S ahogy jött az értesítés, hogy ez a most megjelenő, '60-as PKD is előjegyezhető, nem voltam rest. Kedden tudtam érte menni. Mert egy új PKD-könyv az mindig esemény.

PKD REGÉNYEI

PKD nem lacafacázik.

Eszébe sincsen részletesen bemutatni a szereplőit. Semmilyen szempontból. Se külsőleg, se motivációikban, se sehogyan. Ha valamit megismerünk belőlük, akkor azt a cselekményből tehetjük meg. Ha egyáltalán. PKD számára a szereplői jóformán eszközök, mert szereplők nélkül nem lenne cselekmény. De a cselekmény bonyolításához igazából nincs túl nagy szükség a benne részt vevők részletes, árnyalt ismeretére. Legalábbis PKD világában.

Olyannyira így van ez, hogy nem egy regényében simán, minden különösebb magyarázat nélkül „leváltja” a cselekmények addigi középpontjában álló szereplőt, és egy (vagy több) másikat helyez a oda. S ha kell, azt is hajítja egy még újabbért, ha a történet túllépett az előbbin. 

Ezek a főszereplők soha nem übererkölcsi lények, soha nem különleges szuperemberek, nem hősök, nem akciómanek, és jobbára nem is lesznek azzá. Többségükben mindennapi emberek, akik nem  mindennapi körülmények közé kerülnek, és a jellemfejlődésük többnyire abban áll, hogy a megtörtént dolgok által kicsit több mindre csudálkoznak rá az őket körülvevő világ(ok)ban. 

Másfelől PKD nem molyol a hátterek, előzmények, körülmények részletes bemutatásával, kifejtésével sem. Ha kiderül a cselekményből (jobbára igen), akkor hurrá, ha nem, akkor nem. S mivel sem a szereplők, sem a társadalmi, technikai, politikai hátterekkel nem kell ismerkednünk, hát azonnal fejest ugrunk a cselekménybe. (Mint teszem azt, ebben az esetben is.) Van, amikor ez zavaró, mert komoly hiányérzetet okozhat, de többnyire jól viselhető, könnyen feldolgozható. Ha mégsem, azt tudom ajánlani, amit a bevezetőben is: PKD fogyasztását mindenképpen beszéld meg a nálad okosabb barátoddal, a könyvtárosoddal, a kedvenc bloggereddel! 

PKD a cselekmény leírásához, bonyolításához egyszerű, szikár nyelvet használ. Nincsenek cifrázott leírások, nincsenek kútmély motiváció-bemutatások, minden csak a történet elmondását szolgálja. Slussz! 

S a történetei, ez ma már közhely, a valóság mibenlétét bizgetik. A valóság bizgetésétől pedig nincsen messzire a párhuzamos világok kérdése. Sőt, az sem, van-e Isten, s ha van, akkor hol van, ki ő és miért? Ám e könyv esetében egyelőre mindkét kérdést békiben hagyja: az időutazásról gondolkodik. 

pkd_a_jovo_orvosa_pkd.jpg

IDŐUTAZÁS, MINT OLYAN

Pofon egyszerű, miért akarnánk orrba-szájba az időben utazni: kivétel mindenki meg akarná ölni Hitlert, hogy megakadályozza a holokausztot. Bár PKD esetében most nem erről van szó. Bár a probléma nem kisebb. A könyv fülszövege majdnem mindent elmond, ha szokás szerint kicsit félre is vezet.

 Mit lehet tenni, ha maga az idő beteg?

Jim Parsons remek, elkötelezett orvos, aki a legfejlettebb technikákkal gyógyít és mindennél többre tartja az emberéletet. Így aztán kétszeresen is szorult helyzetbe kerül, amikor egy különös autóbaleset révén a jövőben találja magát, méghozzá egy fejlett társadalomban, ahol azonban az életmentés törvénybe ütközik.

Szerencsére azért itt sem csak Parsons hisz az élet szentségében, és akik osztják a nézeteit, az ő orvosi képességeit akarják felhasználni egy titkos, kétségbeesett tervhez a saját és társadalmuk jövője érdekében, amely tervhez azonban vissza kell utazni a múltba is.

A jövő orvosa nem csupán egy rémisztő jövőképet tár elénk, de egyúttal az időutazás paradoxonjait is vizsgálja, mégpedig úgy, ahogy arra csak Philip K. Dick képes.

pkd_a_jovo_orvosa_1.jpg

PKD szokása szerint kicsit sem rág szájba. Van min tűnődni, de előre el nem árulná, micsodán. Vagy meglátjuk,vagy csupán  élvezzük a pörgős cselekményt. Egyik sem érdektelen. Már csak azért sem, mert csavaros a történet. (Tudod, ahogy Szerelmetesfeleségtársam fogalmazná: barkácskönyv). Úgy, miként egy időutazásos könyvtől várhatja az ember, s ahogy H. G. Wells időgépes írása óta megszoktuk. Az idővel való machináció nem játék, ráadásul ellentmondásos, tréfás dolog, lehet vele meghökkenteni, eltűnődtetni. Erről több szót nem ejtek, mindenki tudja, miről beszélek, se szeri, se száma az ezt fel-, kihasználó könyveknek, filmeknek. Olyan kis izé vagyok, hogy még példákat sem vagyok hajlandó mondani. 

Kérdés, mit tesz hozzá PKD a témához? Túl azon, hogy a téma tulajdonképpen egy 1960-ban megjelent könyvben merül fel, vagyis mára tulajdonképpen nincsen benne az az újdonság, ami a megjelenés idején még vadi újnak számított. 

Itt jegyzem meg, hogy számomra némileg érthetetlen (miközben valahol érthető), hogy miért csak az az értékelhető, ami minden szempontból vadonatúj?

Gondolva arra, hogy Shakespeare-nek gyakorlatilag semmi eredeti témája nem volt. az összes története  second hand-forrásból származott. Csak éppen úgy fogalmazott újra mindent, hogy ember nincsen, aki ne hozzá kötné a történeteket.

Vagyis nem az eredetiség a lényeg, hanem az újrafogalmazás minősége.  A hozzá adott érték. 

A jövő orvosa tipikusan PKD regény. A szerző negyedik megjelent műve volt. A történet lineáris, már amennyiben egy időutazásos történet az lehet, könnyen követhető, egyszerű szerkezetű. A főhős, Parsons a jövőben találja magát, egy egyiptomi mintára halál-centrikus társadalomban, amely nagyon szigorúan tartja meghatározott keretek között a népszaporulatot: a férfiakat sterilizálják, az orvosi életmentés tiltott cselekmény, aki halál közelébe kerül, annak halnia kell, nem életképes, nem szólnak bele a természet rendjébe. Működik az evolúciós Taigetosz. 

Az orvost mégis egy életmentés érdekében röpítik a saját idejéből a jövőbe, de a cselekmény során kiderül, hogy bár embertelen az orvoslás tiltása, az élet mégis determinált. Ennél többet elárulnom poéngyilkosság lenne. Hidd, igazi PKD-es a csavar!

pkd_a_jovo_orvosa_2.jpgNem tud nem eszembe jutni a héten megnézett, 2020-as Devs című sorozat, amelynek története egy kvantumszámítógép körül bonyolódik, amelynek alkotója hisz a determinációban és tagadja a párhuzamos világok lehetségességét.

A kvantumszámítógépet voltaképpen a saját családi tragédiájának a feloldása érdekében hozza létre.

A történet végére szembe kell néznie azzal, hogy létezik a szabad akarat és ha máshogyan is, mint ő gondolta, de reális valóság lehet a párhuzamos világok létezése is. 

A nagy kérdés tehát a szabad akarat, s hogy általa megváltoztatható-e a jövő. PKD ebben a könyvében arra az álláspontra helyezkedik, hogy nem. Ami megtörténik, ami meg fog történni, annak úgy kell megtörténnie, ahogy, mese, variálási lehetőség nincsen. Ám mindez nem zárja ki, hogy amit meg kell tennünk, azt meg kell tennünk. 

S közben mi, olvasók csuda jól szórakozunk. De mondjuk meg őszintén, ha az a kötet nem is fektet két vállra, lehet-e bármelyik PKD-könyv felett unatkozni, és nem gondolkodni felette, miatta, utána? 

A BORÍTÓ

Nem elhanyagolható, de annyira nem szoktak érdekelni a könyvek borítói. Valószínűleg azért, mert cefet rossz vagy csúnya boratókkal is jelentek már meg olyan könyvek, hogy a húsz ujjunkat megnyalhattuk utána. 

De most az mondom, ez a borító, hogyan is kell manapság fogalmazni, nagyon ott van. A színében is, a szimbólumaiban is, a dombornyomásával is, mi több, a hátsó borítóval is. Azt tudom mondani: háromszoros bravó az alkotónak!

 

Agave Könyvek, Budapest, 2021, 192 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634197799 · Fordította: Pék Zoltán

8/10

2021 február közepe, Dunaharasztin, a barátainknál

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr6616422666

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása