Szubjektív olvasónapló a XXI. század elejéről

Moha olvasónaplója

Moha olvasónaplója

Vittorio Giardino: Magyar rapszódia

Hát nem, nem Liszt Ferenc, és nincsen magyar főszereplő sem, de kémek tömkelege igen!

2022. augusztus 06. - Mohácsi Zoltán

 giardino_magyar_rapszodia.jpg9c414e1316a129f62fe6e098eedcbc80.png

Tisztázzuk: a képregény magyar vonatkozása, bármennyire is hízelgő ránk nézve a cím, nagyjából kimerül a helyszín megemlítésében, az utcaképek megrajzolásában és magyar feliratok, cégtáblák megrajzolásában. 

Semmi köze sem Liszt Ferenchez, sem az azonos című zeneművéhez. 

Fogjuk fel vérmérsékletünk szerint, döntsük el, örülünk-e ennek vagy bosszankodunk miatta?

Én egyiket sem tettem, csupán kissé csalódott voltam. De mert mintegy promóciós példány az enyém, iparkodtam ajándék lónak nem törődni a protkójával. 

Az összhatást illetően azonban próbálok hű maradni magamhoz, és arról írni, amit láttam, olvastam. 

Egy kémtörténetet láttam és olvastam. Ami Magyarországon kezdődik, a harmincas évek végének Európájában, a második világháborút alig megelőző években. 

S aminek a főszereplője a francia elhárítás egykori tisztje, Max Fridman, az elegáns, visszafogott, néha szinte blazirt, zsidó ügynök. Aki már csak be-beugrik a világ talán legnagyobb háborús játszmájába, mert udvariasan belezsarolják. 

Jó, nem teszek tiszteletköröket. Egyből mondom a lényeget, ami után akár lapozhatsz is. 

Legyen az én bajom, de semmiképpen sem a történet hibája, 

hogy egyfelől a kémsztorik soha nem érdekeltek igazán. Ezen felül már marhára unom, hogy az emberiség történelme gyakorlatilag a második világháborúból és a holokausztból áll. De komolyan! Ha este tíz után zongorázol egyet a tévécsatornák között, hótziher, hogy legalább három olyan doksifilmet találsz, ami valamilyen szempontból a második világháborúval foglalkozik. Ahogyan már az unalomig írják az írók mind a holokauszt-témát, mind a szörnyű rasszizmus témakörét is. 

– Hülye vagy, kis barátom? – esett nekem a volt osztálytársam a szakálla végét csavargatva, miután letörölte a szájáról a vastag sörhabot. –  Dédnagyapádnak Mertz volt a családneve a negyvenes évek előtt, és te ennek ellenére a mai napig ezzel az írtó hülye, Mohácsi névvel szaladgálsz a világban? Bakker! Ekkora hülyét! Mohácsi... Csata! De milyen! Vész! Pusztulás! Miegymás! Mit akarsz te ezzel a Mohácsival? Ezért tartasz ott ahol...! Mertz, apukám, az igen! Nem Mohácsi! 

Az pedig, hogy a kémtörténetek igazából soha, semmilyen formában nem kötöttek le, tényleg és végképp az én problémám. E két alapellenvetés miatt a képregény még simán lehet jó, s lehet csak velem van a baj. De mert ennek a blognak már az alcíme is kifejezi, hogy miről van szó a bejegyzéseiben („Szubjektív olvasónapló a XXI. század elejéről”), így nyilván nem fogok úgy tenni, mintha objektív lennék, amikor is objektivitás nincsen is.

Magyar rapszódia meg ugye, mindkettő: második világháborús (na, jó, bevezetős) kémsztori, méghozzá a fasizálódó Európában. Így jártam. 

Volt már nálam a könyv/füzet/kiadvány. A könyvtárból hoztam ki. Mert olasz a szerző, s mert magyar vonatkozású a cím. Aztán olvasni kezdtem. Tetszett is. Meg nem is. Aztán közönybe fulladt, és a végére járás nélkül visszavittem. 

Ennek az ajándékpéldánynak is nehezen jutottam a végére, de mert jött, hát gondoltam, illik elolvasni, végignézni, és írni róla. Már csak azért is, mert Giovanni is úgy adta a kezembe, hogy lám-lám, olasz, aztán nézd csak, mennyire magyar! Egyébként ezt a részét tényleg értékelem és díjazom is. A gesztusért is, és a végeredményért is. 

A kémtörténet rajzai

Azt kapásból, szó nélkül és zokszó nélkül elismerem, hogy Giardino, a szerző kétségtelenül remek utcarajzokat, városképeket készít. Nem übertutikat, de teljesen jókat. Nem csupán akkor, amikor Budapestet rajzolja meg, hanem akkor, amikor bármit. De ne csak beszéljek, nézd  hát az egykori Budapestet Giardino-módra!

Nem lehet rá egy rossz szavunk se, nem igaz? 

Egyébként úgy fest, szeretik ezek az olaszok Budapestet! A Dampyr – Transylvania Express című kötetének első rajza is egy gyönyörű budapesti, a Gellért-hegyről szemlélt panorámával nyit. Az a rajz egészen más stílusú, mint Giardino rajzai. Ha a linkre kattintasz, meg tudod nézni.

Az emberábrázolással már nem voltam ennyire elégedett. Elsősorban a főszereplő kétdimenzióssága (miért, milyen legyen egy képregény figura?) és mindig ugyanolyansága hökkentett meg. Mármint nem az, hogy az alak ábrázolása konzekvens, hanem az, hogy tökéletesen ugyanolyan mindig az arca, se egy rezdülés, se semmi változás, mintha maszk lenne rajta. De a többi figura mozgása is darabos, szakadozott, kimódolt. Nem kivétel nélkül mindenütt, de a legtöbb helyen. 

A kémtörténet története

Az elején még értettem. Budapesten veszélyesen fogynak a francia hálózat emberei. A faarcú főhőst ezért küldik oda: derítse ki, mi a csuda folyik ott. Itt. Aztán egyszerre fonalat veszítettem, hogy ki-kinek a mije és miért? A faarcú főhős identitása nem volt kérdéses. 

Annyi azért eljutott hozzám, hogy Faarcúnak és egy üldözött lánynak menekülnie kell, kinek ezért, kinek azért. A tét már nem volt teljesen világos. Mármint az, hogy menekülniük kell, különben meghalnak, az igen, de hogy miért is üldözik őket, az annyira nem volt evidencia. 

Ráadásul valahogy a vége is olyan kis kurta-furcsa lett. Nyilván Faarcú nem akadályozza meg a második világháborút, de mindaz, amit nem értettem olvasás-nézegetés közben, a végére súlytalanná is vált. 

Ebben a bejegyzésben nem vágtam még saját magam szavába. Most megteszem. 

Többször gondolkodtam már azon, hogy vajon ment-e bármennyit is előrébb a világ a történelem során, a technikán, a tudományon kívül fejlődött-e bármennyit is az emberiség? Tanult-e bármit is a múltból, a szüntelen gyilkolásból, halálból, szenvedésből? Lépett-e bármennyit is előrébb az empátiában és a valós szeretetben? 

S nem, nem a második világháborús téma miatt jutott ez eszembe. Már csak azért sem, mert a szövetségesek úgy kétmillió német hadifogollyal végeztek. Akiket táborokban éheztettek halálra, hagytak orvosi ellátás nélkül, stb. Vagyis amíg a holokauszt szégyene vörösen égett évtizedekig Németország homlokán, addig a szövetségesek kidüllesztett mellel náciztak és fasiztáztak. A nemzeti baloldalaikkal együtt, akiknek meg kelet-európai és ázsiai elvtársai máshol háromszázmillió embert irtottak ki világszerte... 

Szóval az egyébként is költői kérdésemre a válasz: nem. Sem az országok, kormányok, politikusok, sem a polgárok, alattvalók nem tanultak semmiből semmit. Ha tanultak volna, nem kellene vigyázó szemünket sem öntökönszúró Európára, sem az emberi és nemzetiségi jogokra tökéletesen fittyet hányó ukránokra, sem az őket fél éve ostromló oroszokra, sem Amerikára, sem Kínára vetnünk. Miközben a pénzünk már szart sem ér, az energiahordozók ára az égben, és ajándék mindennap. Itt, az űrkorszakban... 

De az az érdekes, hogy mindannak ellenére, amit az előbb mondtam, másodszori nekifutásra mégis lekötött a képregény. Nem dobtam sutba. De nem is tekintek fel rá. Egyetlen nagyon komoly erénye, hogy több Budapest-kép van benne. 

Hogy szavam ne felejtsem: a szerzőnek a honlapja szerint vannak komolyabb munkái is. Nézd csak:

100 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155891090 · FordítottaLudmann Ágnes

6/10

2022 augusztus. Még mindig nem jöttem vissza a nyaralásból lelkileg, Ilyen még nem volt. Valahogy semmi nem villanyoz fel.

Konfliktusom van egy nekem nagyon kedves emberrel, ami által nem láttam egy másik nagyon kedveset sem.
Bizonyos tekintetben, tekintetekben kicsit reménytelennek találom a munkahelyemet is, pedig szeretek ott dolgozni. A váltás-lehetőségeknél pedig mindig van vele olyan szempont, ami kizáró: vagy a távolság, vagy a munkaidő-beosztás, vagy a végzendő munka.
Itthon is, hétvégén is munka vár ránk, a jövő hét mindkettőnknek kemény lesz.
S még a hosszútávú terveinkért sem tudok lelkesedni, mert bár elkerülhetetlen anyagi szempontból, de betonozva van benne a konfliktus is. Meg élettér tényezők is rontják.
S a Win10 is vagy egy hónapja szivat: az én gépemen egy frissítéssel szaraxom, mert ebben a rohadásban kikapcsolni sem lehet végleg a Win Update-et, SzFT gépén pedig sem az Asztalon, sem az Intézőben nem lehet jobb gombbal új mappát létrehozni. Mindkettő ismert probléma, és az ezer megoldásból még egyik sem jött be. A faxom rohadtul tele van. Olyan ehhh... minden.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr4317894471

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2022.08.07. 12:42:58

Ez egy kissé ideges hangulatban írt posztnak tűnik. Ez még nem baj. Az már talán igen, hogy ezúttal túlteng benne a relativizáló kiszólogatás (eddig sem volt soha érintetlen a blog az "egyrészt, másrészt", "de ezért", és "de ne feledkezzünk meg arról is, hogy ők is, és nem csak azok", "nodeviszont" jellegű kísérőszövegektől, elfogadja az ember, aki nem akarja olvasni, az elkattint, aki marad, az tudomásul veszi)

Most viszont szinte a képregény kritikája is csak ürügynek tűnik ahhoz, hogy kapjanak az arcukra a zsidók, a szövetségesek, az ukránok, a baloldaliak, a holokausztozók, a rasszistázók, a tudjukik...éppen csak nem kezdtél el Soros -ügynöközni, szinte már vártam.

Mindegy is talán, lesz ez még így se, majd szeptembertől, októbertől, az első emelt rezsiszámlák után...és tovább.

Mohácsi Zoltán · https://mohabacsi-olvas.blog.hu 2022.08.07. 15:46:18

@zord íjász:
Olyan nyugodt voltam, amikor írtam, hogy csuda! :-)

Jó, persze, relatív ez a nyugodtség, mert a világ nagyon mozog körülöttünk. De az írásban ez nem zavart. Mindaz, amit említettél, kiemeltél EGYRÉSZT egy bekezdés a tényleges értékelésből, MÁSRÉSZT egy felsorolás a keretes részben (sietek leszögezni, hogy nem NER-megrendelésre készült), ami kiemelten csak egy lepkepukinyi töprengés arról, hogy előrébb van-e a világ.

A törzsszövegben említett holokauszt-dömping meg a képregény témákból fakad. A tévécsatorna-zongorázást próbáld ki, nem poén és nem túlzás, tényleges tapasztalat.

Azt próbálom felfogni, miért baj, ha egyfelől-másfelől, de nem sikerül.
süti beállítások módosítása