Egy félművelt panelproli nagyon szubjektív olvasónaplója a XXI. század elejéről

moha olvasó-NAPLÓJA

moha olvasó-NAPLÓJA

Eric Knight: Sam Small csodálatos élete

Ha jót akarsz derülni, alkalmanként röhögni, és vígabbnak látni a világot, ez a te könyved!

2022. szeptember 27. - Mohácsi Zoltán

 knight_sam_small_csodalatos_elete_b.jpg

Gyönyörű Szerelmetesfelségtársam elhintette bennem annak a felismerésnek a magját, hogy halandó vagyok. Ezáltal a büdös életben a végére nem érek a polcaimon dupla sorban zsúfolkodó könyvmennyiség elolvasásának.  Pláne úgy, hogy alkalomadtán még veszek is hozzá pár darabot. Meg itt-ott találok könyveket. És még könyvtárba is járok. Ráadásul. 

Nem mondom, hogy rászoktam, de mostanában előfordult többször, hogy szinte random emeltem le könyvet a tömegből. Már csak azért is, hogy hátha olyan, amitől valamilyen formában megszabadulhatok. Sam Small is így került a kezembe. Ilyen random leemeléssel. 

Nagyon jó randomitás volt! 

Vannak könyvek, hej, mennyi, aminek a létezését tudomásul veszem, tán mert ezer kiadásban is megjelent, sűrűn találkozhatok vele, de valahogy odáig mégsem jutok el, hogy el is olvassam. Fel nem foghatom, Szerb Antal hogyan volt képes világirodalom-történetet írni. Illetve inkább az a felfoghatatlan, hogy mindent is olvasott, hogy világirodalom-történetet írjon. És maradt még ideje arra is, hogy írjon arról, amit olvasott. Meg még regényeket is írt. Jól van, hagyjál már! 

Szóval ezekkel a könyvekkel úton-útfélen találkozom, de észre sem veszem őket. A rengeteg találkozás miatt tök természetes, hogy léteznek. Annyira természetes, hogy meg sem látom őket. Valami mindig kell, hogy felfigyeljek arra, ami a szemem előtt van. Most például egy szemmagasságban levő könyvespolc kellett. 

*

Eric Knight nem volt hihetetlenül termékeny író. Meg túlságosan téma-elkötelezett sem. Két és fél ismert könyve van. A Lassie hazatérről ember nincsen, aki nem hallott volna. A hazatérő skót juhászkutya történetének kismillió kiadása van, fele ennyi filmváltozata, meg folytatása, előzménye, miegymása. Bevallom, engem eddig semmilyen formában nem nyűgözött le. Nem nem tetszik, leginkább hidegen hagy.

Knight másik, viszonylag, de kevésbé ismert könyve a Légy hű magadhozTöbbször volt a kezemben, bele-beleolvastam, -kezdtem, de a végére soha nem jutottam. 

Volt azonban egy nagy talákozásom Eric Knigh-tal. Számtalanszor elmondtam, hogy amikor még együtt laktunk apai nagyszüleimmel, tehát hat éves korom előtt, vagyis minimum negyvenkilenc éve (azt a q!), Mohácsi Papa kivagdosta a Füles rejtvényújságban megjelenő képregényeket, és kockás spirál füzetekbe ragasztotta őket, oldalpárosával. Nem is tudom, hogy magának vagy nekem csinálta, mindenesetre a füzetek nálam kötöttek ki. Aztán még folytattam is a gyűjtést és a ragasztgatást. Majd ezek a kincsek egyszer csak szőrén-szálán eltűntek. Egyszerre. Ki biztosan nem dobtam őket. 

Ezekben a füzetekben több Dargay Attila képregény is volt. A kedvencem A Coquillardok kincse című Villon-élettöredék volt. Kimondhatatlan örömöt jelentett, amikor a Vaterán véletlenül ráleltem. A múlt héten a másik kedvenc Dargay-képregényemet leltem meg, a Kipling elbeszéléséből születettet. A címe: A magányosan sétáló macska. Igaz, ezt csak letöltöttem. A harmadik Dargay képregény, amit nagyon szerettem, rengeteget nézegettem a Sam segédrendőr és a csúf kuvasz című, háromrészes történet volt. Amiről csak most, konkrétan tegnap tudatosítottam, hogy az alapja Eric Knight egyik elbeszélése. A Sam Small csodálatos élete című kötetből 

Ha kíváncsi vagy rá:
Sam segédrendőr és a csúf kuvasz

knight_sam_small_csodalatos_elete_9.jpg

 

Találtam egy Sam Small e-book-változatot ot is, igaz, nem letölthetős, hanem képernyőn olvasható. Vannak benne képek is, elég jópofák. S van szinkronitása Dargayval. . 

knight_sam_small_csodalatos_elete_11.jpg

Tulajdonképpen örülök, hogy csak akkor kapcsoltam a Sam segédrendőrrel kapcsolatban, amikor elértem a könyv utolsó fejezetéhez. Előtte a tartalomjegyzéket sem néztem meg, mert minek? Ültem itt a házunk előtti sétány egyik padján, hogy hazaérkezésem előtt elszívjak egy jó kis Handelsgold szivarkát (a cherryset és a vaníliásat szeretem), olvastam a könyvet, és egyszerre, egy lapozás után ott állt előttem: Sam, a rendőr és a csúf kuvasz.

(A képregénycím egyébként jobb. Legalábbis jobban megfelel a történetnek. Sam nem lesz rendőr, csupán segédrendőr.)

Felderültem. Örültem a gyerekkorommal való kapcsolódási pontnak. Ám mire idáig értem a könyvben, már eldöntött ténnyé lett, hogy a kedvenceim között landol. A csúf kuvasztól teljesen függetlenül. Az emberszeretete, a humora, a frappáns (bár kétségtelenül nem minden esetben egyedi) ötletei miatt, a figurák elevensége végett, s ahogy az egész összeállt. S innentől, hogy Sam, a segédrendőr is hozzá köthető, hát pont, nincs miről beszélni. :-)

*

Sam Small nem regény. Egy lokálpatrióta elbeszélésfüzér, azonos hőssel. Ez Sam. Aki pocakos, ötvenéves yorkshire-i úriember. (Azt mindenki tudja, hogy Yorkshire a világ kezdete, alfája, omegája, esszenciája és közepe.) Van egy felesége, Mully. Aki hihetetlen mi mindent elnéz, megbocsát Samnak. Aki egyébként egy csuda rendes ember. Nem a legokosabb, bár a helyi kricsmiben a Kiterjesztett Szárnyú Sasban rendre kikérik a véleményét, főleg azért, mert egy horgászati újítását elfogadták, bevezették és azóta is gyártják (önműködő orsó), nem folttalan a becsülete, vannak apró stiklijei, ám alapjaiban derék, jóindulatú, kedves ember.

Akivel és aki körül csuda érdekes dolgok történnek. Ami elhallgathatatlan, hiszen a történeteinek majdnem az összes kiadásának a borítója erre utal, hogy Sam Amerikában járván egyszerre csak úgy minden nélkül, hit által, repülni kezd. Aztán rájön, hogy ez nem is biztosan áldás. Sőt!

Megesik, hogy Sam összeszed egy kutyát (a kutya fajták megnevezésével kétségtelenül van egy kis katyvasz: collie, kuvasz, kavarodnak, de spongyát rá), amelyikről idővel kiderül, hogy tud beszélni. Sam megtanítja olvasni is... És ez még csak a kezdet, van tovább is, de nem mondom. 

knight_sam_small_csodalatos_elete_5.jpg

De nem minden történet fantasztikus. Van amelyik a yorkshire-i legendákból merít. Kettő csak sztorizgat két leány megkérésről, s azoknak az előzményeiről és következményeiről. Van amelyik elmondja, hogy van, amikor a vasárnapot követő nap is vasárnap. (Ez a legjobb, ezen hangosan röhögtem a reggeli 196-os buszon.)

Tehát, bár mindegyik történet Sammel indul, nem feltétlenül mindnek ő a főszereplője. Senkire sem haragszunk emiatt. :-)

*

Voltak áthallásai a kötetnek. Alapvetőn, ugye, az összes borító arra utal, hogy Sam repülni tud. Legalábbis egy ideig, az egyik történet szerint. Nos, Knight kötete 1938-ban jelent meg első alkalommal. Beljajev A repülő embere 1941-ben. 

Jack London A beszélő kutya című regénye 1917, egy évvel az író halála után látott első ízben olvasót. 

Van egy beszélgetés Sam és az oldalbordája, Mully között. Sam megkérdezi Mullyt, szereti-e őt. Mully azt feleli, milyen bolond kérdés ez, hiszen mos rá, főz rá, foltozza a ruháit, és főleg, megbocsátja minden megbocsátanivalóját már hosszú évtizedek óta. A Hegedűs a háztetőn első bemutatója, amelyben elhangzik a Szeretsz-e engem? című dal, 1964-es. Sam és Mully párbeszéde kísértetiesen hasonlít Tevje és Golde párbeszédéhez. (Teszem hozzá, a musical alapregényében, a Tevje, a tejesemberben nem leltem ennek alapját. Igaz, csak keresővel ment a kutatás.) Ha mégis innen jönnek az alapok, akkor a megjelenésének dátuma: 1894. 

– Millicent Small – szólt. – Szeretsz engem, szívem?
– Na, fiam, ne érzelegj itten.
– De. Fontos. Szeretsz engem?
Erre Mully sírva fakadt, Sam nagy megdöbbenésére. Végül is ránézett.
– Sam Small – szólt Mully –, ezt húsz éve nem kérdezted tőlem.
– Hát persze, nem vagyok a szavak embere – mondta Sam. – Talán gyakran eszembe is jutott, hogy megkérdezzelek, de tudod, milyenek az emberek. Nahát, szóval most megkérdezlek.
Mully szipogott, és Samre nézett.
– Small Sámuel, én kitartottam melletted húsz éven át, bizony. Azt mondtam, melletted maradok jóban-rosszban, és bizony több volt a rossz, mint hittem volna. És mégis, és mégis, kitartottam melletted a sztrájkban is, amikor nem volt egy pennynk sem, és elzálogosítottuk a jegygyűrűmet, hogy legyen mit ennünk; és ápoltalak, amikor a gyárban baleset ért; és ágyba fektettelek, amikor rosszul érezted magad. Kihordtam a gyerekedet, és kimostam a ruhádat, és megfőztem az ebédedet, és megosztottam veled az ágyamat. És akkor te azt kérded, hogy szeretlek-e. Hát ha nem szeretlek, akkor az utóbbi húsz évben hazugság volt minden az első szótól az utolsóig.
– Csak ezt akartam hallani – szólt Sam. Felkelt, és kihúzta magát. – Most tedd a kezed a kezembe – szólt –, és ne félj. Higgy bennem, és kész.

(A repülő yorksehire-i ember;131–132)

Persze mindez nem jelent semmit, legalábbis túl sokat nem. 

*

knight_sam_small_csodalatos_elete_6.jpg

A fenti kép a kötet szerintem legjobb elbeszélésnek az illusztrációja. A címe: Nincs többé hétfő. A történet mulatságos, tanulságos, elgondolkodtató. 

Először az öreg Capper Wambley vette észre. Már pedig Capper nagyon fontos ember. Ő a kopogtató Polkingthorpe Brigben, vagyis az ő dolga az, hogy korán reggel felkeljen, körüljárjon a faluban egy rúddal és azzal bekopogtasson minden hálószoba ablakán és felkeltse az embereket, hogy idejében elindulhassanak munkájukra. És ezen a bizonyos reggelen az öreg Capper tudta, hogy valami baj van.

Akkor érezte először, amikor kilépett kis házából és kiköhögött a sötétségbe, hogy kitisztítsa tüdejét, és felnézett az égre, hogy megnézze, milyen az idő.

Érezte, hogy valami baj van az aznap körül és azután rá is jött, hogy mi. Még mindig vasárnap volt.

Egy-két pillanatig füle is elállt a csodálkozástól, mert hiszen jól emlékezett rá, hogy előtte való nap is vasárnap volt.

S hogy mi volt erre a bizonyíték? Roppant egyszerű!

– Namármost, – mondta magában – az nem észszerű és rendes dolog, hogy két vasárnapunk legyen egymás hegyén-hátán. Valahogy szét kellene válogatni. Mindenekelőtt meg kellene állapítani, mi a különbség a vasárnap reggel közt és a hétköznap reggel közt.

Az öreg Capper gondolkozott, gondolkozott és úgy találta, az egyetlen különbség a kettő közt csak az, hogy hétköznap fel szokta ébreszteni az embereket, vasárnap pedig nem.

– Szóval, ha ma nem ébresztem fel az embereket, akkor vasárnap reggel van - mondta magában.

Természetesen hosszú ideig tartott, amíg az öreg Capper ezt így kispekulálta, mert hiszen, amint önök is láthatják, nem olyan egyszerű dolog ez. Olyan ez, mintha egy embernek a kezébe helyezték volna a naptár sorsát. Döntésétől nagyon sok függött. De ha egyszer már döntött, akkor tudta azt is, hogy igaza van, mert yorkshirei ember volt.

– Mivelhogy nem keltek fel senkit, bizonyára vasárnap reggel van. És mivelhogy vasárnap reggel van, hát nem keltek fel senkit. Így hát akárhogyan is nézem a dolgot, az eredmény mindenképpen az, hogy vasárnap van.

És ebben a szellemben folytatódik a történet. Amelyik arra késztetett, hogy hangosan röhögjek a 196-os buszon. Meg arra, hogy elgondolkodjam, mekkora erejük van a társadalmi szokásoknak, a közmegegyezésnek és a téves logikai gondolatmeneteknek. Mondjak többet? Érdemes? Vagy ennyivel felkeltettem az érdeklődésedet annyira, hogy rohanj valamilyen formában beszerezni a könyvet? Ígérem, csuda jól fogsz szórakozni! 

 Európa, Budapest, 1971, 246 oldal · Fordította: Szerb Antal · Illusztrálta: Würtz Ádám

10/10

2022 szeptember vége felé. Nem jutottunk el a Tides From Nebula koncertre sem. Vannak bajok. Arról nem beszélve, hogy akciósan vettem egy remekül zöld British Knights tornasurranót. Olcsó volt, pont jó a lábamra. Pénteken abban villogtam a dolgozdámban. Hazafelé vettem észre, hogy három helyen foszlik, eltört... Ma meg a Pennyben kétszer kellett felpakolnunk a hétvégi bevásárlást a szalagra, mert a pénztárosnak és a főnöknek sem sikerült megoldania, hogy kártyával ÉS kápéval fizessünk. Ez van, ez egy ilyen hét. De legalább ezen a héten sem kellett megszakadnom a munkában és Szerelmetesfeleségtársam is iparkodik határt szabni a vállalkozása munkaidejének. (www.martassist.hu)

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr6717938348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása