Moha olvasónaplója

Stephen King: Tortúra

2018. augusztus 06. - Mohácsi Zoltán

stephen_king_tortura.jpgÍzlések és pofonok. Filmben még csak-csak, és van is kedvencem a thriller műfajban, de könyvben eddig valahogy időpocséklásnak érztem kétszáz-négyszáz oldalnyi időt arra szánni, hogy körmöt rágjak, borzalmakat olvassak, miközben úgyis tudom, hogy a vége nagyjából happy end, a rossz nagy izgalmak közepette úgyis felfordul, veszít, és visszaáll a világ rendje, Jó, nagyjából így van ez a népmesékben is, meg az űroperákban is, de valahogy azokat másnak éreztem. Talán mert nem az abberált lelkekre építenek. Vagy mégis? No, szóval, én éreztem valami különbséget.

A Tortúrámat a Pók utcai lakótelep Könyvmegállós pavilonjában találtam. A Rukkola miatt hoztam el. (Mire jó egy helyben internetezhető okostelefon, lám!) Aztán lementünk a féllányommal a Duna-partra kavicsot legelni, s közben beleolvastam.

King-gel csak a Ragyogás volt eddig a tapasztalatom, meg a Setét torony kb. húsz oldal után abbahagyott első része. A Ragyogás-nak legalább annyi hatása volt, hogy amikor olvastam, éppen a Fórum szállóban dolgoztam (a régiben, ami ma Inter Continental), és amikor a nagytakarítás idején egyszer valamelyik emeleten egyedül maradtam, és a könyvben szereplő (már nem emlékszem milyen számú) szobából valami zajt hallottam (egyedül voltam az emeleten!), majd összefostam magamat és menekülőre fogtam a dolgot. Ebéd után persze vissza kellett térnem az emeletre, befejezni a munkámat, Szembe mentem az árnyakkal: a szél lebegtette a nyitva hagyott ablak miatt a műanyag zuhanyfüggönyt… 
Ám a megírás módján és a borzasztó hangulatán túl nem tetszett a könyv. Kicsit módosítottam az álláspontomon, amikor a Madarak-at láttam, mert Alfred mester sem magyaráz semmit, le sem ár semmit, mégis zseniális a film, de a Ragyogás mégsem nem jött be. A filmváltozatja sem győzött meg, hiába liebling az ördögi Nicholson bácsi.

Tortúra. 
Lenyűgözött. Nem azért, mert ott van benne a komplett Lepkegyűjtő (King is hivatkozik rá, val'szeg érezte, hogy túl sok a párhuzam). Nem azért, mert ott van benne a raszputyin-i túlélőképességgel rendelkező ellenpólus, s azért sem, mert ott van benne, persze a borzalom, a fájdalom, a rettegés, a freccsenő vér, s ott van benne a feloldás is, persze, hogy ott van. Ezekért nem lett volna a kedvencem.

De King ezen jócskán túllépett. 
Mert egyfelől (micsoda majdnem csavar!) a főgonosz, bár a várakozásoknak megfelelően abberált barom, tömeggyilkos, mégis vannak olyan vonásai, amikor majdnem emberivé válik. Szimpatikussá nem, empátiát keltővé dehogy, csak majdnem emberivé. 
Másfelől és főleg: a főhős Paul, kérdés, hogy sokkal emberibb-e, mint a kínzója? 
S King ezt a kérdést rettenetesen agyafúrtan teszi fel. Paul ír. Paul író. De Paul kényszer hatására ír. Olyat, amit nagyon nem akar, amit már el szeretne felejteni. De Pault magával rántja a maga teremtette gyűlölt alakjának új törtlénete. Élvezni kezdi a fogságban, rettegések és elvislhetetlen fájdalmak közepette írt könyvét. Annyira, hogy mindenek ellenére meg is menti, és meg is gazdagszik belőle, ahogyan az gyanítható. S Paul nem adja fel a rendőröknek kínzóját, mert ahogyan magának bevallja: ő maga akarja megölni patologikus múzsáját. Dolgozik az igazságérzete. Hehehe.

De ami a fő húzása Kingnek: a rettenetek közepette nagyrészt beavat az írás rejtelmeibe. Paul szarkasztikus belső kommentárjai jórészt feltárják az alkotás folyamatát, célját, az írók önzését (mert ugye ajánlásokat is csak azért írnak, hogy maguk előtt leplezzék végtelen önzésüket) és képzeletük minden valóságon felülemelkedő erejét.

Döbbenetes a befejezés. Feloldás, de mégsem az. Mert hogyan lehetne feloldás, hogy az egyik kényszerképzet ugyan megérdemelt sírjában fekszik, sokat tett érte, miközben a másik csak azzal tudja önmagában legyőzni, hogy a maga függőségével megy vele szembe? Mert Pault írósága tartotta fogva Annie; s Paul csak az írással tudja legyőzni magában Annie agysejtjeibe beleégett démonát.

Nem tudom igazából átadni, miért több ez a könyv egy profi thrillernél, de megadón feltettem a kezeimet..

A fordítás: nem ismerem az eredeti szöveget, de az Annie-szótár igen leleményesnek tűnik! :-)

A borító: na ne! De komolyan nane!

De King-et nem utasítom el ezentúl. Decemberben meghalt, Pipi álnevű legjobb barátom pedig rámerőltette a_Holtsáv_-ot, Az élettársa pedig azt mondta, ne adjam vissza, legyen az ajándékom. Még nem olvastam. De fogom. Minen bizonnyal Pipi lelkesedése is csinált utat a Tortúrá-nak.

5/5

(2014)

Árkádia, Budapest, 1990, ISBN: 9633071615 · Fordította: Szántó Judit

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr3814164605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.