Moha olvasónaplója

Mike Mignola – John Byrne: Hellboy – A pusztítás magja

Hellboy 1.

2018. augusztus 17. - Mohácsi Zoltán

hellboy_01_a_pusztito.jpgHellboy. A pokolfiú pokolfajzat, aki jó, parafenomén Philip Marlowe Columbo, magányos, piros pasas, lefűrészelt szarvakkal, vagy fejébe nőtt motoros szemüveggel, valami zagyva identitással és minden bizonnyal frusztrált gyerekkorral.

A képregény már többször a kezembe akadt a központi könyvtárban. Most így a karácsony szellemében, velem jött haza.

A rajzok tulajdon- és voltaképpen megfognak. Van bennük valami Frank Miller-es. Ez jó pont. Viszont sokszor igényeltem voltam valami részletesebb kidolgozást, olyan érzésem volt, valami nagyon jónak a jó vázlatát látom. Viszont a képi dramaturgia tökéletesen hozta a történet hangulatát, sőt inkább az adta, alapozta meg.

A történet hát, izé… Ha leírom, talán visszaadja, amit gondolok. A mindent túlélő Raszputyint a náci hadvezetés felhasználja, hogy materializáljon egy pokolbeli lényt. Az ő indokuk nem annyira derül ki, Raszputyiné az, hogy a Pokolfajzat társa lehessen egy ősi isten életre keltésében és szolgálatában. A cél elérése érdekében Raszputyin felhasználja egy család összes sarját, akik viszont amatőr módon érdeklődnek és kutatnak az isten után. Raszputyin hatalmas, ragadozó békákká változtatja őket. A család kastélyának pincéjében kerül sor a végső összecsapásra, amelynek során Hellboy alul is maradna, ha nem lenne ott, persze a kellő pillanatban megjelenve a folyamatos nedvességet igénylő kollégája, és a spontán gyulladásokra mindig kész kolléganője, akiknek a segítségével nem csupán Raszputyint hatástalanítják, hanem az ocsmány, giganagy polip-istent is.

Világos, ugye? Háááát, izé… Kezdve ott, hogy a Hellboy hogyan, miért lett jó, mer' há' végső soron a pokolból gyütt nem? S hogyan coclizálódott, miképpen lett a paranormális-rendőrség nagyágyúja? Aztán meg, Raszputyin nagy-nagy varázslóvá avanzsálása és összekutyulása a náci Németországgal, és egy-egy horogkereszt mindenhová kell, mer' nincs is gonoszabb, a náciknál ezt tudjuk, ugyebár. Szerencsére odáig nem fajult a dolog, hogy végül kiderül, Hellboy meg egy sanyarú sorsú holokauszt-túlélő. De miért békák, és miért keresi a család megszállottan azt az istent, és Raszputyinnak mi is a célja, és kifene ez a nagy isten, és… nem is folytatom a miérteket. 

Annyit elárulok, hogy a legfőbb értetlenségem Hellboy jósága, a fejébe fagyott motoros szemüveg és akörül kulminál, hogy mindenki számára tök természetes, hogy egy vörös, kockafejű, betonba szorult kezű vérvörös csávó egy szál, Columbo-tól ellopott ballonban flangál ide-oda. 
S valahogy ezek a kérdések el is vették a kedvemet az egésztől. Nem mondom, hogy nincs bennem semmi érdeklődés a továbbiak iránt, de annyira valóban nincsen. S itt olvastam, hogy ebből film is lett. Valahogy úgy érzem, bár nem láttam, de teljesen tudom milyen. (Belenéztem: olyan.)

4/5

(2016)

Cartaphilus, Budapest, 2010, ISBN: 9789632661513 · Fordította: Bárány Ferenc

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr5614186403

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.