Szubjektív olvasónapló a XXI. század elejéről

Moha olvasónaplója

Moha olvasónaplója

Stan Lee – Peter David – Colleen Doran: Fantasztikus életem

A képregény műfaj egyik óriásának kirobbanón amerikai képregény-életrajza

2021. július 27. - Mohácsi Zoltán

lee_fantasztikus_eletem.jpg

 Duplacsavar!

Nem szeretem sem az életrajzokat, önéletrajzokat, sem a szuperhősös képregényeket

Az előbbit azért nem, mert EGY ÉLET TÚL HOSSZÚ ahhoz, hogy pár száz oldalban teljesen bemutatható legyen. (Hát még másfél-két órányi filmben.) Az ilyen kísérletek minden esetben és óhatatlanul csak kísérletek maradnak, hogy az élet bemutatásának a vázlata áthoz-e valamit a lényegből? De ha megkérdem, mi az életed lényege, szerintem te is bajban leszel. Mert persze, rengeteg ember van, akinek a mindennapjait meghatározza a hivatása, és sokkal boldogabb, akinek hivatása van mint akinek csak munkája, de még a hivatás sem maga az ember. És különösen nem a teljes ember. Akkor sem, ha a neve teljesen összefonódott valami lényegi, fontos és hasznos dologgal. Mert akiről szó van, ezt a lényegi, fontos és hasznos dolgot meg- vagy ki- vagy feltalálta, akár a neve jelenti azt a valamit, de alapvetőn ő maga létezett már a valami nélkül is, ami a nevéhez kötődik. Mielőtt a kötődés kialakult, ő már akkor is önmaga volt. 

Szóval egy életrajz, önéletrajz óhatatlanul és menthetetlenül csak mazsolázgatás ötven-száz év eseményeiből. Vagyis az összképet a mazsolát gyűjtögető „szakács” határozza meg. Tulajdonképpen bárkinek az életéből lehetséges akár siker-sztorit akár horror-történetet formálni, csak megfelelő szerkesztőképesség kell hozzá. Egy üres szoba képe megfelelő nézetből szemlélve, megfelelő tempójú képeket rakva egymás után, megfelelő zenével körítve lehet romantikus, egy lakberendezési műsor blokkja vagy éppen egy véres thriller fosatás-bevezetője. 

A SZUPERHŐSÖS KÉPREGÉNYEK meg olyan nagyon amerikaiak: felületesek, harsányak, életszerűtlenek. Nem is olvastam túl sokat belőlük, és nem én vagyok az első a mizpénztáraknál sem, ha egy új ilyesmit bemutatnak. Inkább az jellemez, hogy el sem megyek. De még streamelve, torrentezve sem láttam túl sokat. Ezekből mondjuk a Pókember, a Vasember és az Amerika Kapitány Marvel volt. (Leginkább A Vasember tetszett, de az sincsen a kedven filmjeim között.)

Az a helyzet, hogy a Stan Lee-ről szóló könyv önéletrajz. Egy szuperhősös gururól szóló amerikai képregény

Most mit mondjak? Házhoz jövök a pofonért? 

Mondjuk Stan Lee-t a képregények nélkül nem így hívták, hanem Stanley Martin Lieber-nek. Persze az is igaz, hogy lényegileg ettől még ugyanaz az ember volt, és az lett volna akkor is, ha nem kerül kapcsolatba a képregényekkel. Csak a neve maradt volna a régi. Meg a pénztárcája. Meg a sorsa, és egy csomó más emberé sem így alakult volna. 

Képzeld el a világunkat a Pókember, Hulk, a Fantasztikus Négyes, Thor, a Vasember, az X-Men nélkül! Ha Stanley Lieber nem születik meg, vagy valamiképpen másképp alakul a sorsa, ők soha nem születtek volna meg. (Batman, Superman és Aquaman NEM tőle származik, ők akkor is lennének, ha Stanley Lieber sosem lett volna.) Bárhogyan is ítéljük meg e figurákat és a róluk szóló történeteket, összességében kimondhatjuk: szegényebb lenne nélkülük a világ. 

Nos, lássuk, milyen tehát e nagy fantáziájú fickónak a képregényes életrajza! Mivel is kezdjem? Van egy csomó minden.

Nagyon amerikai

Ami először (másodszor, harmadszor, sokadszor) szemet szúr: nagyon amerikai. A rajzolt Stan permanens, már a borítóról az arcunkba tolakodó, fogkrém-reklám mosolya, a bármi is történik, a tudatosságunk, a célkitűzéseink elérése mindennél lényegesebb, bárhol vagyunk, bárkik figyelnek, nincsen lazítás, a külsőnknek, a testbeszédünknek közvetítenie kell, mennyire menők vagyunk. Vess csak még egy pillantást a borítóra, és megérted, miről beszélek. Harsány. nagyvonalú, felületes. 

stanlee_3.jpg

S jó, persze, Stan Lee valóban, vitathatatlanul menő volt (1922–2018). Ez azonban az amerikai életformát, a vele járó kípszmájlingot, képmutatást, nagymellényűséget nem teszi szimpatikussá. Nem orrolok sem Lee személyére, sem a róla szóló képregényre emiatt. Iparkodom pusztán tudomásul venni. Nem megy. Ez például távolságot jelent köztem és a kötet között. 

A könyvnek kerettörténete van. Stan Lee (tudod, az egykori Stanley M. Lieber) már befutott ötletgazdaként, idősen egy pódiumon előadást tart. Az életét meséli el. Mi mást? Az élete története ez a könyv. Ha elkalandozna és azon kapja magát, hogy véletlenül nem önmagáról beszél, azonnal észbe kap, és visszatér a legfőbb témához, Stan Lee-he

Ez számomra egyáltalán nem volt tréfás: ripacskodásként tudtam csak értelmezni. Ezért meglepő, hogy van néhány képsor, ami mutat valamit Stanley Lieberből, az emberből is. Amikor éppen nem megkerülhetetlenül zseniális ötletgazda, hanem kétségbeesett, tétovázó ember. 

Mondom ezt attól függetlenül, hogy a kerettörténet tökéletes ötlet. Stan Lee mesél, és a gyerekkorától eljutunk odáig, amikor a története találkozik a valós idővel, vagyis azzal, hogy a színpadon áll, és mesél saját magáról.

A történet hiányai és a beavatottságunk

A történetben persze benne vannak azok a számomra hiányosságok, amelyek az életrajzokat általában terhelik: viszonylag nagy léptekben haladunk, a Stan Lee-vel kapcsolatba kerülő emberek papírmasék, ha egyáltalán meg tudjuk jegyezni a nevüket, a cégek, tulajdonosok variálódása nekem nagyjából követhetetlen volt (ez viszont az én szoftverem, az érdektelenségem és a lustaságom következménye). Mondom, életrajz, szerkeszteni kellett, de mégis átfogó akart maradni. Ez úgy nagyjából még sosem sikerült, senkinek. Legalábbis ekkora terjedelemben. 

Egy szerencséje van ebből a szempontból a kötetnek: azok a képregények, amelyek számunkra kapcsolódási pontok. Egyből valami beavatottság érzetet nyújtanak, ami miatt sok mindent megbocsátunk. Mert amikor megjelenik a Pókember vagy Hulk, akár az X-Men sorozat, máris úgy érezzük, közünk van a történethez. 

Talán a Republic története a legtipikusabb ebből a szempontból. Cipő halála után ment a tipródás és a cincálás, hogy Cipő nélkül nincsen Republic, voltaképpen ő volt a Republic

Aztán mégis lett Cipő nélkül Republic, sorra adják ki a lemezeket manapság is. 

Erre jött az újabb véleményáradat, hogy ezek milyen zenék már, Cipővel sokkal jobb lemezeket csináltak, ez már nem ugyanaz, és soha nem is lesz. 

Tény, ami tény: bár Cipő sem volt egy hej, de hatalmas énekes, de jobb hangja volt mint Boros Csabának. (Nekem egyébként az égvilágon semmi bajom Boros Csaba hangjával, sőt!) Cipő szövegei sajátosak voltak. Egyediek. Az újabb dalok szövegei ezt valóban nem hozzák mindig. (Bár például a Rajzoljunk álmokat számomra a legkedvencebb Republic-dal.) Csak többnyire.

És itt jön egy hatalmas DE!

Nincsen bizonyítékom, csak vádaskodom. De az, hogy az új Republic lemezeket az ekézők nem hallgatták végig azokat, abban biztos vagyok. Csak csípőből tüzelnek, mert úgy döntöttek, ezek nem lehetnek olyan jók, amilyenek a Cipős lemezek voltak  Ez a kisebbik baj.

A nagyobbik az, hogy a Cipő-korszakot, ami rettentő hosszú idő volt, 1990–2013, egy adott minőségnek tekintik. Mire gondolok? Ha azt mondom Republic, milyen dalok jutnak az eszedbe? Szállj el, kismadár, Ha itt lennél velem, Repül a bálna, Tizenhat tonna, stb (ami hosszan sorolható). Jogosan jutnak ezek az eszedbe. 

Vitatható, az esztétikai és rajongói nyugalom megzavarására alkalmas bekezdés következik!
Azonban a Republic, a válogatás- és koncertlemezeket nem számolva, huszonöt lemezt adott ki Cipővel. Minden lemezen volt legalább két dal, ami slágerré vált. Azonban nagyon reálisan nézve, azt kell látnunk, hogy a zenekar első öt-hét lemezének a slágereit később nem tudták überelni. Mi több, kimondom, abban a tudatban, hogy mindig kedveltem a Republicot (ma is): Cipő halála előtti utolsó lemezeik unalmasak, invenció nélküliek voltak mind zenei, mind a szöveg szempontjából (például: Miért, maga bohóc?, Bólints, Tibi!). 

A  Republic-inermezzo lényege jön.
Úgy vélem, akik vehemensen tiltakoznak a mai Republic ellen, három dolgot tesznek: a Republic első éveit, gigaslágereit abszolutizálják, figyelmen kívül hagynak úgy tíz évet, amikor nem születtek ekkora slágerek, és nem hallgatták meg figyelmesen az új lemezeket. 

P. S.: Egy tiszteletteli, nagyon szubjektív megjegyzés. A mostani Republic első, nagy koncertjén a Budapest Parkban vontam le a magam számára is több mint meglepő következtetést: bár Cipő kétségtelenül pótolhatatlan, mindazonáltal Boros Csaba sokkal közvetlenebb és jobb showman mint ő volt. Hogyan is fogalmazzak: Borossal közvetlenebbé váltak a show-k. Ennek az itteni lényeghez semmi köze nincsen, és semmiképpen sem Cipő ellen mondom, de még csak nem is Boros mellett. 

Úgy ám, de mi köze ennek a hosszú Republic-közbevetésnek Stan Lee életéhez?

Hát az, hogy amikor azt mondja a képregényben Stan Lee (mert ő ondja az egészet, hogy Pókember, vagy azt,  hogy Hulk, netán azt, hogy X-Men, egyfajta beavatottság érzésünk támad. Azt hisszük, hogy tudjuk, miről van szó. Akkor is, ha a büdös életben egy darab magazint el nem olvastunk, tán még egy filmet sem láttunk, ami valamelyik figuráról szólt. Az alakok azonban egyből  a lelki szemeink előtt vannak.

Azonnal hozzáteszem: éppen emiatt érdekes Stan Lee életrajza: bármilyenek is ezek a figurák, dőreség lenne nem elismerni, hogy halhatatlanok és egyediek. Ikonok. Az életrajz meg éppen ezek miatt lesz érdekes. Mert egy fogpaszta vigyorú, egoista amerikai ki a fenét érdekelne amúgy? Még engem sem!

Stílus

Nem mondom, hogy a körmeimet lerágva, füstölő fülekkel, de ezen gondolkodtam. Mármint azon, hogyan foglaljam össze a könyv rajz-stílusát. Azért kell rajta gondolkodni, mert eklektikus. Van egy félreális alapstílus, ami mindent összeköt. Erre látsz majd alább példákat. Aztán van, magától értetődőn a képregények, mármint a Stan Lee által kifundált képregények stílusa. Aztán van az ismert emberek alapvetőn reális ábrázolása (erre is lesz példa). S végül van az a hiperreális rajzstílus, ami manapság is dívik Marvel-éknél. 

Mint láthatod, több mindenből áll össze végül egységgé. S ugyanez igaz a mondanivalójára is. Mármint a stíluskeveredés. Van, és jobbára ez van, hogy a harsány realitás uralkodik. De van, hogy a sztori szimbólumokkal érzékeltet. Itt például egy munkatárs kopik ki a cégtől: 

stanlee_4.jpg

Számos helyen találunk hasonló, pazar megoldást. Lenyűgöző!

Humor

Az van. Oldja is jócskán a könyv amerikaiasságát. Például az alábbin nagyon jót röhögtem, tetszett a fricska. (Vélem, ha nekem egyértelmű volt, neked is az lesz. Ha nem,írj nekem. A jelszó: Disney.)

stanlee_1.jpg

Ez volt a másik, amin hosszan derültem. 

stanlee_5.jpg

Ebben a képsorban pedig a süket dumát hallgató Stan Lee arca remek! Előadást tartani megy távoli vidékre, egyetemista srácok mennek elé a reptérre, és viszik a saját kocsijukon az előadás tetthelyére. Útközben vagyunk a repülőtér és az egyetem között.

stanlee_2.jpg

Összegzés

Igen. Nos, akkor... Szóval... Khm, khm... Izééé..., bizééé, de konkrétan, és nagggyon határozottan!

Elolvastam , megnéztem, nem unatkoztam, néhol nagyon tetszett. De nem nyűgözött le egyáltalán. Mert nagyon amerikai. Azt, hogy van-e tanulsága, vagy csupán konjunktúra-kiadvány, nem döntöttem el. Azért nem, mert igazából nem érdekel. Annyira nem, hogy egy ilyen döntés miatt nekiálljak a nyaralásunkat alatt ezen törni a fejemet. . 

Ötletes, stílusos (többféle is, ugyebár), humoros, bizonyos mértékig informatív, és elsősorban olvastatja, nézegetteti magát. De nem annyira, hogy az ember vissza-visszalapozna újra meg-megnézegetni. Szóval szórakoztató, érdekes, de valójában nem egy lényeges könyv egy egyébként lényeges emberről és lényeges jelenségről. Valahogy olyan, akár a szuperhősös képregények és filmek: lekötnek, szórakoztatnak, majd nyomtalanul elmúlnak. 

 

Kossuth, Budapest, 2019, 192 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630995795 · Fordította: Sámi László

6/10

2021 július, még mindig Tapolca, ma a nemesvitai Western Parkban voltunk. Olyan mint ez a könyv. 

A bejegyzés trackback címe:

https://mohabacsi-olvas.blog.hu/api/trackback/id/tr2916637498

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása