Disztopiába oltott krimi egy grandiózusan monomániás sorozatgyilkosról, egy-két apróbb csavarintással.
A stílus és az ötlet tetszik, viszi mindkettő az olvasót, csak a közepe felé lesz gyanús, hogy a kifutás nagyon lankás, lapos lesz, de azért hátha, és aztán mégse, de persze az ember reménykedik az utolsó pillanatig. Hiába.
Szóval kicsi a világ, de azért, hogy az, hogy a férfiak halmaza nagyjából három kupacot képez (aki már volt Johannával, aki most van vele, és aki vele lesz), s hogy a csóri verselőn kívül mindenki tudja, ki a Gyógyító, milyen viselt dolgai voltak, vannak, s hogy mikor, kivel, annyira nem hihető. Bármilyen kicsi is a világ, s bárhogyan is akarja a kimondhatatlan és megjegyezhetetlen nevű szerző összekapcsolni a szálakat.
Mindvégig reménykedtem, hogy valami más vég, feloldás, bármi eszébe jut, de nem jutott…
A szerelmi szál nagyon szép, hihető, valós és reményt adó. Bár a tényével nem, de az ábrázolásával szemben is van fenntartásom:
1. Ha ekkora a szerelem, hogyan lehet, hogy a múltról nem beszélgettek egymással?
2. Emberek, az utolsó mondatot érti valaki? Ha azt jelenti, amit gondolok, akkor nem értek semmit.
2,5/5
(2014)